Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-06 / 106. szám, csütörtök
Törés nélküli jellem Van-e arra joga egy kommunistának, hogy elégedett legyen önmagával? Elég-e, ha egy párttag szerény, becsületes és jól végzi a munkáját? Szemet hunyhat-e, ha látja, hogy néhányan - mivel elérték életcéljukat - már csak a pozíció megtartásával törődnek? Ezekre a nyugtalanító kérdésekre választ adott a néphadsereg egyik tagjával folytatott beszélgetés. Tóth József alezredest először egy rövid televíziós adásban láttam otthonomban, a képernyőn. A betonpályán startoltak és landoltak a lökhajtásos repülőgépek. Aztán pár pillanatra megjelent egy szimpatikus arc, s a bemondó hangja informált: .Tökéletes fel- készültségének és megfontoltságának köszönhetően Tóth elvtárs milliós értékeket mentett meg.“ Mikor találkoztunk, fiús mosoly enyhítette kemény arcvonásait.- Miért éppen rólam akar írni? Közönséges ember vagyok, egy berepülő pilóta, aki nem tesz semmi mást, csak a kötelességét teljesíti.- Csakhogy ön kommunista is. Olyan elvtárs, aki példaképe a társainak, akit örökös nyugtalanság füt. Ha megvalósította egyik tervét, már ott áll előtte a következő, a még igényesebb feladat. Egy pillanatra elgondolkodik.- Az önelégültség megbéklyózza az embernek még a gondolatait is. Nem engedi előbbre jutni, megvalósítani az új elképzeléseket, elérni a nagyobb tudást, a munkában a jobb eredményeket. Ha megelégszünk az elért eredményekkel, sem a munkánkban, sem a magánéletben nem tudjuk elérni kitűzött céljainkat. A fiúkra az jellemző, hogy ha meglátnak egy új autót, szeretnének a volánjához ülni. Hallgatják apáik elbeszélését, s megszületik az elhatározás, hogy a mezőn vagy a gyárban ők folytatják a megkezdett munkát. Tóth Józsefet kisfiú kora óta csak a repülés érdekelte. Még álmában is repülőgépmotorok zúgtak. Nem is csoda, hisz Érsekújváron (Nové Zámky) élt édesanyjával és testvéreivel, s házuktól csak egy ugrásnyira volt a repülőtér.- Mióta az eszem tudom, mindig pilóta akartam lenni. Közelről akartam ismerni a fejem fölött röpködő gépeket. De, tudja hogy szokott az az életben lenni. Bár édesanyám egy szóval sem tilatako- zott, hogy rádióamatőr szakkörben dolgoztam, mégis más irányt akart szabni az életemnek. Két évig tanultam a bratislavai vegyipari iskolában. Igyekeztem lelkiismeretesen elosztani az időmet a tanulás és a vitorlázó repülőgép között. Nehezen ment. Végül, a tanulmányi idő kellős közepén hátat fordítottam az iskolának és visszatértem Újvárba. A Honvédelmi Szövetségben találtam munkát, s már semmi sem tarthatott vissza a repüléstől. Illetve valami mégiscsak közbejött. Sokat dolgoztam a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségben. Az ötvenes évek közepén, mikor majd megörültem a repülőgépekért, értesített a CSISZ járási bizottsága, hogy számolnak velem a Vág-Zsitva- csatorna építésénél. El se tudja képzelni, mennyire nem akaród- zott építőtáborba mennem. Úgy éreztem, nagy méltánytalanság ért, mert én repülni akarok, s egy évet el kell vesztegetnem egy csatorna miatt. Ma már csak mosolyog az emlékein. S mégis, már akkor is, 18 éves korában is megnyilvánultak magatartásában a kommunista személyiség jegyei. Csak egy pillanatig gondolt magára, s az egyéni terveire. Aztán becsomagolta a bőröndjét, le tudott mondani mindenről, ami a repüléssel összefügg, s végezte a kimerítő munkát a vízszabályozáson.- A munka befejeztével visszatértem Érsekújvárba. Válságos napok következtek, nem találtam a helyemet. Az építőtáborban minden napnak megvolt a feladata, a munkának volt látszata. De itt... Azon törtem a fejem, mi értelme van tulajdonképpen az én kedvtelésemnek, a repülésnek. Érdemes egy hobbira feltenni az életet? Akkor hivatott az Aeroklub parancsnoka, Vesperin őrnagy. Ha most visszagondolok, nem is került nagy megerőltetésébe meggyőzni engem, hogy egy olyan ember számára, aki eljegyezte magát a repüléssel, a csúcsot a katonai légierő jelenti. Hogy őszinte legyek, örökké hálás leszek neki, amiért megmutatta a katonai repülőiskolába vezető utat.- Milyen elképzelései voltak a jövőről, milyen terveket szőtt a fiatal hadnagy, s milyen eszmék vezérelték, mikor bezárult mögötte az iskola kapuja?- Tudja, akkor én tényleg boldog voltam. Hivatásom volt, s ez ma is mindenem, remek kislánynak udvaroltam, feleségül is vettem. A gyönyörű morva tájtól el kellett ugyan búcsúznunk, mert Észak-Csehországba költöztünk, de nagyszerű emberek közé kerültem, megértettük egymást. Csakhogy - Tóth alezredes elhallgat egy pillanatra. Nem, a csakhogy szó mögött nem húzódik meg sem csalódás, sem reménytelenség. Ugródeszka csak, amely tovább lendíti a beszélgetést. A küzdelmekről, tervekről, a belső erőről beszél, amely nem engedte meg, hogy tökéletesen elégedett legyen az élettel, az eredményekkel, a munkájával. Magas szinten teljesítette minden feladatát, közben elvégezte a repülőoktatók iskoláját, dolgozott az Aeroklubban és végtelen órák során foglalkozott az újoncok kiképzésével. Sportpilótaként megpróbálkozott a repülőakrobatikával is. Ma is hűségesen végzi feladatait. A sportpilóták szakfelügyelője, módszertani tanácsadója. Elvégezte a katonai politikai akadémiát, több tisztséget is betöltött néphadseregünk politikai apparátusában. Tóth József alezredes, első osztályú pilóta kilencezer sikeres startot hajtott végre. Modern harci repülőgépeken több mint negyvenezer órát töltött a levegőben. Ez alatt az idő alatt a motoros és lökhajtásos repülőgépek valamennyi típusát kipróbálta. A legnagyobb megbecsülés jelének tartja, hogy azok közé tartozik, akik jelenleg a harmadik generációs gépeken repülhetnek. Egész lényéből sugárzik az erő, a lendület és tudásvány, tanulni akar, ura akar lenni az egyre modernebb gépeknek, ismerni akarja minden titkát azoknak a motoroknak, melyek technikai szempontból teljesen különböznek minden eddigi géptől. Kihasználom, hogy elhallgat, s csak úgy mellékesen megemlítem a televíziós műsort, mert tulajdonképpen akkor figyeltem fel rá. Tóth elvtárs elkomolyodik.- Már mondtam, hogy szóra sem érdemes az egész - védekezik. De egy idő múlva mégiscsak folytatja.- Na jó. Akkor épp egy olyan repülőgépet kellett berepülnöm, amelyen elvégezték az előírt munkát. Egyszerű. Maximális magasságba kellett vele emelkednem, elérni a legnagyobb gyorsaságot, kipróbálni a motor stabilitását, az automatikát és egyebeket. Mikor már minden feladatot elvégeztem, zavar keletkezett, olyasmi, ami időnként előfordul a lökhajtásos repülőgépeknél. S bár az automatika felmondta a szolgálatot, a géppel szabályosan földet értem a repülőtéren. A másik ember kívánságát illik tiszteletben tartani. Nem akarom dramatizálni a történteket, de mégiscsak említést kell tenni a robbanásról, az erős rázkódásról, amely meglóbálta az egész repülőgépet, azt, hogy hatszáz kilométeres sebességgel zuhant a föld felé. Tóth elvtárs kiugorha- tott volna, sorsára hagyhatta volna a repülőgépet. Csakhogy egy olyan pilóta számára, mint ő, ez a lehetőség számításba se jöhetett. A válságos pillanatokban minden tudását, tapasztalatát, felkészültségét próbára tette, hogy megoldja a repülés idején bekövetkezett kivételes helyzetet, s a replőtér dolgozóinak segítségével sikeresen földet ért. A rábízott repülőgépért érzett felelősség nem engedte meg, hogy egyetlen olyan mozdulatot is megtegyen, ami számára a menekülést jelentette volna, a gép számára viszont a teljes megsemmisülést.- Értse meg - és újra elhallgat - én meg vagyok győződve, úgy kell élni és dolgozni, hogy mindig mindenkinek a szemébe nézhessek. A feleségemnek, a munkatársaimnak, a gyermekeimnek. Van egy embertípus, amelyet nem szeretek. Azokat, akiknek megtört a jelleme. Megvetem a hazugságot, a képmutatást, a megbízhatatlanságot, s különösen azt, ha valaki hősnek tartja magát, ha a munkaköri kötelességén kívül megmozdította az ujját. Amikor fölöttesei kifejezték elismerésüket Tóth ezredesnek, biztos nem csak arra gondoltak, hogy megmentett egy repülőgépet, amelynek előnyeit nem is lehet pénzben kifejezni. A választott hivatáshoz való viszonyát értékelték elsősorban. A pilótáét, aki elért mindent, amit célul tűzött ki az életben. Minden tett magán hordja annak keze nyomát, aki véghezvi- szi. Hogy Tóth elvtárs nem hagyta el a repülőgépet, mindent elmond róla. BOHUMILA MICHÁLKOVÁ KOMMENTÁLJUK-— ■" JAVASLATOKBÓL KÖVETELMENYEK Beszélgetések alkalmával több pártelnöktől, pártbizottsági tagtól megkérdeztem, hogy milyen szempontok szerint értékelik a taggyűléseket. A válaszok nagyrészt megegyeztek. A megkérdezettek többsége a beszámoló tárgyilagosságát, konkrétságát és arányos terjedelmét, a vitában felszólalók számát, esetenként a személyhez és időponthoz kötött határozatokat említette. Már kevesebbszer került szóba, mint értékelési alap, a taggyűlés vitájában elhangzott javaslatok és észrevételek megválaszolásának és megvalósításának módja, fontossága és szükségszerűsége. Az egyéni véleménykutatás tapasztalatait a gyakorlat is alátámasztotta. Egy-egy pártalapszervezet tevékenységének elemzésekor leggyakrabban a korábbi észrevételek és javaslatok sorsának nyomonkövetése volt a legnehezebb. Különösen, ha egyénekhez kötötten akartam a taggyűlés vitájában elhangzott egy-egy gondolat sorsát végigkísérni, illetve leltárt készíteni a gyakorlatba átültetett javaslatokról. Persze, jó tapasztalatokban is bőven volt részem. A Garamkövesdi (Kamenice nad Hronom) Efsz-ben a párt vezető szerepének elemzésekor konkrét példák sorával érzékeltették, hogy miként kerülnek a pártgyülés elé még a pár- tonkívüliek észrevételei is, s az egyik vagy másik javaslat gyakorlati átültetése, milyen előnyökkel járt. „Azok látják legjobban a problémákat, akik az adott munkahelyen dolgoznak, ezért ésszerű javaslataikat, meg kell valósítani. Mi arra ösztönözzük az embereket, hogy mondják el észrevételeiket, még akkor is, ha azokkal vezetőt bírálnak“ - hangsúlyozta az üzemi pártbizottság elnöke. A Bősi (Gabčíkovo) Állami Gazdaságban e kérdéskört így fogalmazták meg: „Ha meghallgatjuk a dolgozót, egyben azt is tudatosítjuk vele, hogy részese az irányításnak, beleszólhat a dolgok menetébe. Ez felelősségérzetét is növeli. Nálunk a pártcsoportok vezetői is külön füzetet vezetnek arról, hogy ki és milyen javaslattal állt elő, és a javaslatnak mi lett a sorsa. Nagy baj ugyanis, ha egy párttagnak vagy pártonkívülinek ugyanazzal a kéréssel, észrevétellel másodízben is elő kell huzakodnia, mert előzően nem kapott rá kielégítő választ“. Az utóbbi gondolattal kapcsolatban időszerű utalni a zse- lizi (Želiezovce) szolgáltató központ mellett működő pártalapszervezet elnökének szavaira. Elmondta, hogy náluk a felszólalások a jegyzőkönyvek legfontosabb részei. A párt- bizottság minden észrevétellel részletesen foglalkozik, és vagy elfogadja, vagy felsorakoztatja az ellenérveket. Válasz nélkül egy javaslat sem marad. Állítását a példák egész sorával igazolta, a vitában elhangzott olyan észrevételekkel és javaslatokkal, amelyeket időközben már a gyakorlatban is alkalmaznak. így járnak el a Milex nagymegyeri (Čalovo) üzemében is. Az említett alapszervezetekben - és természetesen azokban is, ahol hasonlóan cselekszenek - nemcsak meghallgatják a kommunisták és a pártonkívüliek véleményét, hanem adnak is szavukra. Ezzel hatékonyabbá válik a pártmunka, a pártélet, mert mindenki úgy érzi, hogy érdemes hangot adni gondolatainak. Másfelől növekszik a dolgozók felelősségérzete, megsokszorozódik tenniakarásuk, tevékenyen részt vesznek a rejtett tartalékok feltárásában stb. A párttaggyűlések vitájában elhangzott észrevételek és javaslatok tehát valóban olyan tartalékot jelentenek, amit napjaink megnehezült gazdasági feltételei közepette egyetlen pártalapszervezetben sem hagyhatnak figyelmen kívül. EGRI FERENC Aki vele(m) nem jön ki... Nemrég leváltottak egy efsz- elnököt azért, mert gyakran összeütközésbe került a tagsággal. Ha úgy tetszik, összeférhetetlennek bizonyult a közösséggel, melynek az élén állt. Hogy ez mikor derült ki? Bizony már jó ideje. Ám a leváltáshoz nemcsak az kellett, hogy az ügy kiderüljön, hanem az is, hogy az elnökkel hadakozók bebizonyítsák igazukat. Ez pedig egyáltalán nem volt könnyű feladat, hisz a másik fél (amely adott esetben ugyan csupán egy szál embert jelentett) is válltig védte vélt igazát. Hogy A ČKD Vontatóberendezés Gyárában az újítók munkája tavaly 8,8 millió korona megtakarítást eredményezett. A legjobb újítók közé tartozik Václav Zima és Stanislav Berger mérnök. 50 újítási javaslatot nyújtottak be. A képen: a két újító (Václav Zima baloldalt) az SA-781 kontaktor működéséről tanácskozik. (Jan Šváb felvétele - ČSTK) mégis hosszabb ideig a nyeregben maradt, annak számos oka volt. Az is, hogy esetenként (minek is tagadnánk?) a fölöttesnek van „igaza“ még akkor is, amikor már több tény jelzi az ellenkezőjét, s a bíráló beosztott pedig kellemetlen helyzetbe juthat hosszabb- rövidebb ideig. Adott esetben az is hozzájárult az igazság kiderítésének megnehezítéséhez és a megoldás elodázásához, hogy a tisztségviselőnek tagadhatatlan érdemei voltak, s összeférhetetlen természetén kívül senki sem vághatott a fejéhez mondjuk olyasmit, hogy harácsol, meg nem érdemelt jutalmakat vág zsebre. Csak éppen összeférhetetlenségét. Alig akadt ember a gazdaságnál, akivel még nem gyűlt meg a baja. Kiváltképpen persze azokkal fordult szembe, akik ellenkező álláspontra merészkedtek helyezkedni. Azok mindörökre elvesztették az elnök bizalmát, egyik-másik „ellenzéki“ még tisztségét is - leváltották. Az elnök általában nagy csalódással vette tudomásul, ha valaki nem értett vele egyet. Csalódása nem is volt színlelt, hisz szerinte ő jót akart. Sehogy sem értette tehát, hogy mindig akadtak valakik (igaz, egyre kevesebben), akik más véleményen voltak. Legalábbis azoknak a száma fogyatkozott meg, akik ki is fejezték eltérő véleményüket. Mármint az elnöknek, illetve az ő jelenlétében. Nem csoda, hiszen biztosak lehettek a fogadtatásban, azaz a letorkolásban. Az bizony mindig bekövetkezett. Méghozzá rendszerint nyilvánosan is (például a munka- értekezleteken, már amíg tartottak olyanokat, az utóbbi időben ugyanis szinte teljesen „megfeledkeztek“ róluk), meg négyszemközt is. A megdorgálás végén az idős tisztségviselő rendszerint ezt mondta: „Aki velem nem tud kijönni, az igazán senkivel sem jön ki". Ezt mindenkinek elmondta, aki csak (ellen) véleményt mert nyilvánítani. Az persze eszébe sem jutott, hogy esetleg őt találja összeférhetetlennek a kollektíva. Bevallom, nekem ez az ember egy volt munkatársamat juttatja eszembe, aki szintén gyakran idézte az „Aki velem sem jön ki...“ kezdetű mondást. Főleg akkor, ha panaszkodott, amire volt is oka, mivel mindig akadt a kollégák közt egy-két haragosa. Arra nem terjed ki a figyelme, hogy ugyanazoknak az embereknek másokkal nincs bajuk. Nyilván sokaknak ismerős az említett mondat, hisz nem kevés az olyan ember, aki mindig csak másokban keresi a hibát. Az „aki velem nem jön ki, az senkivel...“ elvhez igazodni semmiképp sem helyes, hiszen ez nem más, mint az, hogy eleve kizárjuk még a lehetőségét is annak, hogy tévedhetünk, hibázhatunk. Még többes számban sem helytálló a fogalmazás: úgy, hogy aki velünk nem jön ki, az senkivel sem. Hátha a másik kollektívának (netán egyénnek) van igaza. Arról nem is beszélve, hogy a mondás hangoztatása jó adag szerénytelenségre vall. A felelős tisztséget betöltők esetében - mint azt az efsz-elnök példája is tanúsítja - a hibás elvhez való ragaszkodás természetesen még súlyosabb következményekkel szokott járni. Sose zárjuk ki tehát a lehetőségét annak, hogy a másik félnek van igaza, amíg csak tények és érvek meg nem győznek benün- ket. Aki így tesz, nem kell attól tartania, hogy összeférhetetlenné válik. FÜLÖP IMRE ÚJ SZÚ 4
