Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-04 / 104. szám, kedd
Jubileumi tárlat Staudt Mihály-kiállítás a Csallóközi Múzeumban A huszadik századi szlovákiai festészet egyik kiemelkedő egyénisége volt Csengeti Staudt Mihály, akit nemcsak festőként, hanem mint középkori freskók és faragványok restaurátora is nagy jelentőségűi művészi munkát végzett. Úgy tűnik, hogy a szakmai köztudatban restaurátori tevékenysége élvez elsőbbséget, hiszen csak ez a tény lehet a magyarázata annak, hogy a Szlovák Nemzeti Galéria és a bratislavai Városi Képtár eddig nem rendezte meg gyűjteményes, az egész életművét bemutató kiállítását. A Staudt-életmüvel kapcsolatos mulasztásainkhoz tartozik az is, hogy eddig nem jelent meg sem magyar, sem szlovák nyelven az életművet méltató nagyobb, összefoglaló tanulmány. Tudomásunk szerint azonban a kutatómunka már elkezdődött, s ez feljogosít bennünket a bizakodásra, hogy a monográfia elkészül, és majd méltóan értékeli Staudt Mihály munkásságát. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Csallóközi Múzeum Stajén realisztikus portré-tanulmá- nyokat készített, majd később, a húszas évek második felétől kubista megfogalmazású kompozíciókkal kísérletezett, sőt szín és forma-tanulmányokkal is. Ezeken az alkotásain a képi motívumot leegyszerűsíti, kerüli a vonalak metszéséből adódó keménységet. A vonal itt finoman, lágyan hajlik, amint ez a Megtért fiú 1929-ben készített pasztelljén, valamint A hegyekben című alkotásán (1927) és ez utóbbi motívumra készített színtanulmányán láthatjuk. Különböző témák variációiban próbálta ki a forma leegyszerűsítésének ezt a módját. Programjában és a művek kivitelében közel áll a kassai Jaszusch Antal művészetéhez és helyenként úgy tűnik, ismerhette Mikuláš Galanda fesz- tészeti programját is. Ehhez a képi nyelvhez az ötvenes évek végén a hatvanas évek elején tér újra vissza, de ekkor a képi megjelenítés céljául az ember életében és a természetben lezajló állandó mozgás festészeti ábrázolását tűzte ki, és a kozmosz világának udt Mihály meg nem élt 75. születésnapja alkalmából kiállítást rendezett, realisztikus megoldású figurális kompozícióiból, a szociális problémákra utaló olajképeiből és néhány tájképéből. A kiállított anyag zömmel művészi tevékenységének utolsó korszakát mutatja be, az ötvenes évek derekától a hatvanas évek végéig. Staudt Mihály 1907-ben született Komáromban. Ö is, mint a szlovákiai piktorok közül annyian, első mesterének Harmos Károlyt tartotta. Harmos nagyszerű pedagógusnak bizonyult, hiszen növendékeit rávezette az anatómia fontosságára, a kompozíciók tiszta szerkesztésére, tehát a festészet mesterségbeli alapjait sajátíttatta el tanítványaival. Úgy irányította őket, hogy azok tehetsége, sajátos egyénisége minél sokrétűbben bontakozzék ki. Második mestere Gwerk Ödön volt, akinél 1926-1929 között Banská Štiavni- cán tanult. Együtt is dolgozott Gwerkkel. Ezután többször visz- szatért hosszab-rövidebb időre Selmecbányára, ahol lehetősége nyílt megismernie a modern szlovákiai festészet egyik avantgard alkotójának munkamódszerét, festészeti problémáit. A harmincas évek elején újra Komáromban (Komárno) találjuk, majd tudásvágya Budapestre vezérelte, ahol Fényes Adolf, Aba-Novák Vilmos, Szönyi István tanítványa volt. A harmincas évek során két alkalommal járt Párizsban, ahol megismerhette a kortárs európai festészet legújabb próbálkozásait, kísérleteit, eredményeit. 1938-tól Bratislavában élt. Az önálló művészi munkán kívül műalkotások restaurálásával is foglalkozott. A hatvanas éi/ek derekán egészségi állapota megrendült, de törhetetlen akaraterővel dolgozott tovább. Sajnos művészi elképzelései közül igen sok csak vázlatokban maradt meg, mert 1970-ben 63 éves korában elragadta a halál. Szülővárosához való ragaszkodásának jelképeként életművének nagy részét a komáromi Dunamenti Múzeumnak adományozta. A számszerint is nagy kollekció még ma is jórészt feldolgozásra vár. A staudti életmű különböző szemléleti korszakokat jelez. Korai időszakában, a húszas évek elekonkrét és elvont elemeinek megfogalmazását, amint ezt a Hőség című olajképe 1970-ből, és akva- rellje, a Holdacska jelzi. A hatvanas években az újra felfedezett kubista formanyelvben a lágy, a hajlított vonalak képi eleme mellett megjelennek a keményebb, a geometriai idomokra épülő kompozíciók: Megjött a tavasz (olaj, 1969), Állandó mozgás (olaj, 1968), Don Quijote (olaj, 1969). Tájképein sohasem az első impresszió szolgai visszaadására törekszik. A táj, a vidék karakterét akarja megfogalmazni. Teszi ezt stilizált módon, pusztán néhány fa, domb vonulatát jelezve, sajátos staudti megoldáséival, ügyelve a kép hangulatára és a tájra jellemző színharmóniára, amelyet helyenként bársonyos finomságú pasztellben vagy harmonikus olajképben realizál. Staudt életműve arról tanúskodik, hogy a realista ábrázolásmód nem volt tőle idegen élete végéig. Erről győznek meg bennünket a második világháború időszakában a fogolytáborokban készített vázlatai, amelyek a művészi érték mellett hiteles dokumentumok az emberi civilizáció egyik huszadik századi borzalmáról. Az ötvenes évek folyamán figurális kompozícióin a mindennapok eseményeinek megfogalmazására törekszik. Ilyenek a Váróteremben című alkotása 1957-ből, vagy az 1960- ban készült olajképei: Népi milícia, A sorban, a Kiárusítás. Őszinte hite a művészet társadalomalakító szerepéről, a művész feladatáról ezekből a művekből is kisugárzik. Az ismert leegyszerűsítő tendenciákat mellőzve, az ötvenes években a mindennapok apró eseményeit vetíti vászonra. E képek megfogalmazásához felhasználja a korábbi kubista korszakának, a formák leegyszerűsítésének tanulságait. Piktúrája ebben az időben közel áll Eugen Nevan hasonló értelmezésű zsánerképeihez. Staudt Mihály realizmusa a választott témák egyszerű köznapi jellegében rejlik. A jelenetek képi kivitelezésénél a figurák kontúrjaira és a nagy színes felületek harmóniájára ügyel. Hasonló megoldásának az 1962-ben készült tuniszi utcarészleteket, bazárokat ábrázoló alkotásai is, habár ezeken a vibráló fény és az árnyék játéka nagyobb szerephez jut. Figurális kompozíciói között külön figyelmet érdemelnek az árvíz sújtotta vidékek és a mentések különböző szakaszait, eseményeit ábrázoló képei. Staudt Mihály életműve, amelyből a Csallóközi Múzeum most egy jelentős részt mutat be, arról tanúskodik, hogy a mester cselekvő részese volt mindennapjaink átalakulásának. Művészetével hozzájárult a szlovákiai festészet sokrétűbb arculatához, híven ábrázolta elsősorban a csallóközi ember életszemléletét, munkaszeretetét, erkölcsi tisztaságát. FARKAS VERONIKA DOKUMENTUMOK, MEGEMLÉKEZÉSEK, ÚJ MÜVEK A Literárni mésíčník új számáról A Literárni mésíčník idei második számában Marie Majerováról olvashatunk. A neves írónő születésének századik évfordulójáról nemcsak a cseh, hanem a szocialista országok olvasóközönsége és írótársadalma is méltóan megemlékezett. Majerová meghatározó egyénisége volt a cseh szocialista irodalomnak, egyik megalapítója a cseh szocialista realista regényírásnak. A lap Találkozások rovatában Jaromíra Nejedlá idézi fel Majerovával való személyes találkozásait. Jaromíra Nejedlá ugyanis kladnói születésű, s így Majerová müveinek, elsősorban pedig „Sziréna“ című legjelentősebb alkotásának szereplői, hősei - mint azt Nejedlá írja - szinte „személyes ismerősei“. Bohumil Ríha- nemzeti művész az elmúlt hetekben ünnepelte 75. születésnapját. Ríha elsősorban ifjúsági íróként ismert, de jelentős műveket alkotott felnőttek számára is. S mint azt Somogyi Mátyásnak az Új Szó-ban februárban megjelent írásában is olvashattuk, Veres Péterhez és Szabó Pálhoz fűződő személyes ismeretsége és barátsága révén szorosabb szálak fűzték és fűzik őt a magyar irodalomhoz is. Magyarországi útjairól és benyomásairól riportkönyvet is írt annak idején. Az ö gondolatait olvashatjuk a lap bevezető írásában (Rozprava o optimizmu), amelyben azt fejtegeti, hogy a reális optimizmus (ami nem tévesztendő össze a mindent rózsaszínben való látással) mennyire fontos, illetve szükségszerű a ma szocialista írója számára. A továbbiakban a kortársak, kollégák, barátok és tisztelők - Vilém Závada, Rudo Móricz, Hana Hrzalová, Vera Adlová, Josef Hrabák, Bohumil Nohejl és Otakar Chaloupka - köszöntő, visszaemlékező, elemző és tisztelgő soraiból bontakozik ki előttünk Bohumil Ríha írói és emberi nagysága. Az idei első számmal kezdődően Napjaink rovatban egy-egy új kortárs elbeszéléssel ismerkedhet meg az olvasó. A mostani számban a cseh prózaírók középnemzedékéhez sorolható Jirí Krenek elbeszélését olvashatjuk. A kortárs szlovák irodalmat bemutató oldalakon ezúttal Laco No- vomeský, Štefan Žáry, és Miloš Tömőik írásaival találkozhatunk. A lap vendége ezúttal Albert Ayguesparse - franciául alkotó- belga író, aki írói munkássága mellett az egyik legjobb francia nyelvű lapnak a Marginales-nek a kiadója. A nyolcvanéves íróval Jan O. Fischer beszélget, s e beszélgetésből igen sok - számunkra talán szokatlan - érdekesség tudható meg a belgiumi francia nyelvű irodalomról, irodalmárokról és könyvkiadásról. Érdekes olvasmány Otakar Chaloupka novellája is (Letní čas), amelyben a szerző egy cseh értelmiségi házaspár magyarországi- szigligeti - üdülése kapcsán mutatja be egy zátonyra futó házastársi kapcsolat néhány érdekes mozzanatát. NÉMETH GYULA ÚU FILMEK Jön a vizit (cseh) Egy bacilusgazda a főszereplője Karét Kachyňa legújabb filmjének, a Jön a vizit! című tragikomédiának. Az alkotás Adolf Branald regénye alapján készült, s a történet a hatvanas évek elején játszódik, amikor az ország egyes részein hastífusz-járvány ütötte fel a fejét. E riportszerü bevezető után kezdődik a film, melynek cselekménye szinte mindvégig egy kórteremben játszódik. Ez a kórterem azonban a fertőző osztály elkülönítője. Egy idősebb férfi, Prepsl is ide kerül, miután megállapítják, hogy bacilusgazda, Egy másik idősebb férfivaj. kerül össze; két jellemében, múltjában teljesen különböző, látszatra össze nem illő embert zárnak össze. Prepsl világutazó, született csavargó, aki már többször bejárta a világot. Bartunek viszont a családjának élő, otthon ülő, akit mindenki csak Apácskának szólít. A két férfi sajátos emberi kapcsolatba kerül egymással: mindkettő sokat tanulhat a másiktól, mindkettőt nagyon in- gerli a másik. És mindketten segíteni szeretnének egymáson. Ebből az alaphelyzetből tragikomikus események egész sora bontakozik ki. Az alkotók érdeklődésének középpontjában Prepsl alakja áll. Sokszínű egyéniség, aki egész életében nyüzsgött, szabad volt és független, így érthető, hogy nem tud - és nem is akar - beletörődni sorsába. Viszolyog az egyhangúságtól s hogy oldja magányérzetét, fiatalkori élményeiről, kalandjairól mesél a többi betegnek vagy a személyzetnek. Szinte szájtátva hallgatják elbeszéléseit, melyek talán nem is mind valósak, de az öreg született mesemondó, nem mindennapi egyéniség, aki a hallgatóRudolf Hrušinský és Veronika Jeníková a cseh filmben (Karéi Ješátko felv.) ságot képes bűvkörébe vonni. Nem bírja a tétlenséget, a kötöttséget, s bármire, még szökésre is vállalkozik. Prepsl a vitális, a sorssal dacoló ember típusa, aki mindenütt feltalálja magát, nem esik kétségbe, a legkilátástalanabb helyzetben sem veszti el derűjét, életkedvét. Szerepét Rudolf Hrušinský, az egyik legnépszerűbb cseh színművész játssza, meggyőzően, rendkívül hitelesen. Szinte föléje nő szerepének, láttató képzelettel, mélyen átélve formálja meg a figurát. Játéka igazi élménnyé, s a múlt évi cseh filmtermés egyik kiemelkedő alkotásává teszi a Jön a vizit!-et. A széptevő (francia) Ismerős arc, számunkra is. Hosszúkás feje, karcsú alakja sok francia filmben feltűnt már. S íme, most ismét láthatjuk őt. A széptevőben egy vonzó nő szerelmét kergető, s ezért a családját, munkáját, csapot-papot otthagyó férfit játszik, hasonló figurát, mint a tavaly bemutatott Szoknyavadászban. A neve Jean Rochefort, akit A széptevő rendezője „léptetett elő“ a megbízható epizodisták sorából, miután már eredményesen dolgozott vele együtt a Magas, szőke férfi felemás cipőben című vígjátékban. Yves Robert azóta az ő egyéniségére építi komédiáinak kulcsfiguráit. Jean Rochefort főszerepet játszik a most látható filmben is, jóllehet a történet négy jó barátról szól. Négyük közül azonban ő az „első hegedűs“. Közös vonásuk, hogy már érett férfiak, túl a negyedik x-en, jól szituáltak, s szeretik a könnyed, önfeledt szórakozást, az „ártatlan“ flörtöket. Valahogy nincs túl finom érzékük a törékeny és sebezhető női lélekhez, magatartásuk kissé bumfordi, s ez számos komikus helyzetet idéz elő. Jean Rochefort egy balszerencsés széptevőt alakít, addig fut fejvesztve egy szoknya után, míg pórul nem jár. A Vidor Lanoux alakította férfinak nagyobb szerencséje van a nőkkel; az egyik karjából a másik karjába rohan, kisebb-nagyobb kalandokat kerget, s bár barátai jóvoltából rendszerint kimászik a pácból, végül mégiscsak a saját csapdájába esik. Nőtlen férfit kelt életre Claude Brasseur, ennek ellenére egy húron pendül a többiekkel. Jellemét, magatartását tekintve nagyon is beleillik az együttesbe. Kissé kilóg a sorból a Guy Bedos megformálta figura: meglehetősen tartózkodó férfi, mégis sok kellemetlenséget okoznak neki a nők, pontosabban egyetlen nő: saját anyja. A jól nevelt férfiú nem üldöz nőket, őt sem üldözik azok, viszont annál több bajt okoz neki kelekótya, a férfiak szerelmét kergető anyja. Yves Robert filmje nem habkönnyű vígjáték, hiszen a rendező nem csupán arra törekedett, hogy kellemes szórakozást nyújtson. Yves Robert vígjátékai gondolat- gazdag filmek, melyek - éppúgy, mint A széptevő - a barátság, az emberek közötti megértés és összetartás szükségességét hangsúlyozzák, szónoklatok nélkül, könnyed hangvételben.-ymA francia vígjáték négy főszereplője újszC 4 1982. V. 4. Staúdt Mihály: Árvíz
