Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1982-05-28 / 125. szám, péntek

VOLT AZÉRT ÉLMÉNY IS Vers- és prózamondók versenye Az utóbbi évek Jókai-nápjain szinte valamennyi esetben tisztes színvonalat ért el a vers- és próza­mondók versenye; az elődöntőben legjobb teljesítményt nyújtó előa­dók döntő találkozóját valóban ér­demes volt valamennyi esetben esti főműsorként lebonyolítani a nagyközönség előtt, melynek egyébiránt mifelénk ritkán van ré­sze közvetlenül hasonló, a művé­szi szó és az ember eleven egy- másratalálásából fakadó élmény­ben. De nem elsősorban a hagyo­mányokra gondolva vártunk jót az idén is. Hanem, még a versenyek megkezdése előtt, azoknak a köl­tőknek, íróknak a névsora láttán, akikkel szólni kívánt az egy híján harminc vers- és prózamondó. Merthogy már maga a választás is minőségjelző, függvénye érzék­nek, műveltségnek, magatartás­nak. Jóízlés, korszerű pedagógiai és értékszemlélet, a magyar iro­dalomban való alaposabb tájéko­zódás, ugyanakkor társadalmi el­kötelezettség nyilvánul meg a vá­lasztásban. Legfeljebb azt tehet­nénk szóvá, hogy kevés volt a vi­dámabb hangvételű szöveg, és a mindenkori világirodaimat ezút­tal csak Dosztojevszkij képviselte, aminek oka lehet a véletlenek egybejátszása, de talán az is, hogy a világirodalmi értékek meg- és fölismerésében még mindig nagy a lemaradás, vagy nem tud­juk meglátni és láttatni magunkat bennük, illetve általuk. A szavalok is, a prózamondók is, immáron hagyományosan, két kategóriában (IV, V.) versenyez­tek, azonban egyikben sem érték el a korábbi évek színvonalát, együttesen még a legjobb, az V. kategória versmondói is csak megközelíteni tudták azt. Pedig azt sem lehet állítani, hogy koruk­nak és alkatuknak nem megfelelő darabokat választottak. Hol áhítat és pátosz, hol teátrális gesztusok és helytelen hangsúlyozás, hol a túl lassú vagy éppen túl gyors tempó miatt vesztek el vagy váltak erőtlenné, befogadhatatlanná a szövegek, hol meg amiatt, hogy az egyetlen kifejezési eszköz a hangerő váltogatása volt, az is erőltetett módon. így törtek össze gondolatok, a legjobb szándék mellett is így kerültek felszínre álérzelmek, álhangulatok. Keve­sen hagyták élni a szöveget, illet­ve a döntő 12 tagú mezőnyében is kevesen voltak, akik tudatosan, mértéket tartva, építették föl előa­dásukat, megfelelő eszközökkel ,,adtak hangot“ annak, amit közöl­ni akartak - átélve vagy éppen távoltartva maguktól a választott szöveget. E kevesek között azon­ban volt két olyan előadó, akiknek a szereplése a vers- és próza­mondó versenyek eddigi történe­tének eddigi legszebb, ha nem a legszebb fejezetét jelenti. A szó legjobb értelmében profi teljesít­mény volt az, amit Gecse Jolán, a Komenský Egyetem hallgatója nyújtott Szilágyi Domokos versé­nek tolmácsolásával. Azok a csendek, szavak közti szünetek, azok a kitörések, az a feszültség­gel teli tűnődés, az a kemény, de tiszta beszéd - nemcsak hogy megdöbbentő-dermesztő, de ön­vizsgálatra is kényszerítő élmény Szőke György Gecse Jolán Még meggyőzőbben Fiatalok és írók beszélgetése az NDK-ban Miként segíthet az irodalom ab­ban, hogy a fiatalok megértsék és magukévá tegyék a kommunisták életcélját? Vajon könyveink köz­pontjában áll-e a munkásosztály eszményeivel és tetteivel, örömé­vel és konfliktusaival? Hogyan foglal állást az irodalom a követke­ző évek bonyolultabbá váló küz­delmeiben? Mi a teendő, hogy az eddiginél is több kérdést vessenek fel, amely forradalmi helytállásunk lényegét érinti? E kérdések meg­válaszolása fontos helyet foglal el a Szabad Német Ifjúság kulturális konferenciáján, amelyet az idén októberben rendeznek. Előkészí­tése céljából az FDJ Központi Ta­nácsának titkársága az írószövet­ség vezető tagjaival és fiatal írók­kal megbeszélést tartott. A zené­szekkel, zeneszerzőkkel, színházi szakemberekkel és képzőművé­szekkel tartott korábbi találkozók­hoz hasonlóan, ez alkalommal is nagy érdeklődés közepette folyt le a kölcsönös tapasztalatcsere. Az eszmecsere középpontjá­ban álltak az NDK irodalmi életé­nek fejlődési problémái a jelen osztályharcának feltételei között és a társadalmi szempontból je­lentős témák fokozottabb írói fel­dolgozása. Egon Krenz, az FDJ KT első titkára utalt azokra a jogos várakozásokra, amelyekkel fiatal­jaink tekintenek íróinkra. A mai ifjúság olyan hősöket szeretne megismerni az irodalom révén, akiken a saját erejét is lemérhet­né, s akikkel azonosulni tudna. Sok, de még nem minden művészeti alkotás felel meg ezeknek a köve­telményeknek. A kulturális konfe­rencia előkészítő tanácskozása megállapította, hogy az irodalom­nak a valóságot még meggyőzőb­ben kell ábrázolnia. Éppen ez a kí­vánság legyen kihívás a mai fiatal szerzőkkel szemben. Hermann Kantnak az írószövetség elnöké­nek szavai szerint, nem arról van szó, hogy minden foglalkozási csoportról regény készüljön. Sok­kal több könyvre van szükség, amely az olvasók százezreinek maradandó élményt nyújt. A mun­kásifjúságnak a szocialista-realis­ta irodalommal szemben támasz­tott igényeit fejezték ki azok a fiatal építők is, akik fővárosunk további kiépítésén, az FDJ védnöksége alá vett legnagyobb munkahelyen tevékenykednek. A találkozó eredményeként aláírták az FDJ és az NDK írószövetsége 1982-83. évi jegyzőkönyvét, amely az ifjú­sági irodalompropagandában és a fiatal szocialista írók támogatá­sában való együttműködés tenni­valóit tartalmazza. (Az NDK című lap nyomán) volt. Minden külsőséges eszközt mellőzve mondta el Szőke György, a kassai (Košice) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium ne­gyedikes diákja Örkény István egypercesét. Végig komoly, végig rezzenéstelen arc, ugyancsak tiszta és érett hang, a szavak és mondatok úgyszólván szenvtelen fűzése - ez jellemezte előadását, melyen Örkénnyel együtt egyéni­sége is átsütött. Sajnos, több ilyen produkció nem volt. A látottak-hallottak alap­ján úgy tűnt föl: azért nem, mert a többi versenyző, illetve segítőjük a fölkészülésben, mintha nem szentelt volna elegendő figyelmet a szövegek elemzésének-értel- mezésének, ami a legkiválóbb előadóművészek esetében is alapvető feltétele a hiteles teljesít­ménynek. Bármennyit is dolgoz­hattak a szöveggel, bármivel is aggatták tele, ha nem tárták fel annak különböző rétegeit. Nem tudhatni, hogy a színvonal ilyetén alakulásában mennyire játszott bele, hogy Nyugat-Szlovákiában, ahol a legtöbb a vers- és próza­mondó is, az idén először nem rendeztek kerületi versenyt, pon­tosabban kényszermegoldásként a CSEMADOK KB szervezett egy selejtezőt. Végül is, ezt a döntőt is érde­mes volt az esti főműsorban lebo­nyolítani - jelezte a közönség tap­sa. De az egész bizonyára jobb lett volna, ha már a délelőtti elő­döntőnek is van közönsége, amely sokat segíthet a versenyzőknek. Ugyanakkor maga is gazdagod­hat. Valóban, ahogy a Visszhang című fesztiválújságban leíródott, a komáromi (Komárno) középis­kolákból lehetett volna közönséget szervezni az elődöntőre, akár rendhagyó magyaróra címén BODNÁR GYULA Gyökeres György felvételei Ünneplőbe öltözve fogad.- Tudja, olyan ritkán tér be hozzám vendég, hogy az iga­zán ünnepnapnak számít, mondja, aztán arra kér, hango­san beszéljek.- Az auschwitzi koncentrá­ciós táborban sokat ütlegeltek, a fülemet sem kímélték. Alaposan készült erre a be­szélgetésre. Az asztalon sora­koznak az újságkivágások, fel­kérő és köszönő levelek, fény­képek , oklevelek. A most kilenc- venesztendős Ungváry Ferenc eseményekben, sikerekben gazdag életpályájának beszé­des dokumentumai. Az édesapja orvosnak szán­ta. Ö azonban inkább a művé­szet erejével, varázsával ipar­kodott szebbé tenni kis és na­gyobb közösségek életét. Az első világháború után Polgár Károly társulatához szerződött, majd a budai Várszínház tagja lett, majd Miskolc, Kassa (Ko­šice) és Bratislava következett. 1934-től a világot jelentő desz­kákat a mikrofonnal cserélte fel. A bratislavai rádió akkori magyar adásában szerepelt színészként, rendezőként és bemondóként. Nívós hangjátékokat is írt. A rádió bembndót keres című alkotását például 12 ország rá­dióállomása műsorára tűzte. A második világháború ször­nyű megpróbáltatásai sem szegték a kedvét. Az ötvenes évek elejétől a néhány éve elhunyt, Ujházy Nusival - aki Honthy Hanna ünnepelt part­nere is volt - járták Dél-Szlo- vákia falvait és kisvárosait. Kö­szönő levelek meghívások so­kasága bizonyítja, hogy nagy sikerrel. Beszélgetésünk során fölte­szem az ilyenkor elmaradha­tatlan kérdést: vajon mi a hosz- szú élet titka?- Azt hiszem a szívósság és a derű. Tudja, én a legnehe­zebb percekben is bíztam ön- magamban, hittem, hogy még ez a szenvedés, megpróbálta­tás sem tud letörni. S aztán az sem árt, ha az ember humoro­san is tudja szemlélni a dolgo­kat. Néhány napja ez egyik ismerősöm kérdezte, milyen érzés kilencven évesnek lenni. Mondom neki, nem az a baj, hogy így elszálltak az évek. Az a katasztrófa, hogy többnyire már csak idős hölgyek állnak szóba velem. Persze, ez csak vicc, ne is írja meg. Újságokat vesz elő. A rádió mikrofonja előtt, 1934- ben- Szerencsére jó a szemem, friss az agyam, így sokat ol­vashatok. Azt hiszem, a rend­szeres szellemi munka is meg­hosszabbítja az életet. Ungváry Ferencről kevesen tudják, hogy dokumentum ér­tékű tanulmányokat is írt a po­zsonyi magyar színjátszásról, valamint a bratislavai rádió tör­ténetéről. Hosszasan beszél a tervei­ről. A szlovákiai magyar szín­játszásról szeretné megírni a visszaemlékezéseit, neves hazai és magyarországi színé­szek portréit is szeretné ár­nyaltabbá, még érdekesebbé tenni. Jegyzeteket mutat, pe­dánsan összerakott kézirato­kat, a készülő tanulmány alap­jait. Kilencvenéves, és mégsem nevezhető öreg embernek, hi­szen most is tele van tervekkel, munkakedvvel. A legnagyobb színházban, az életben is pa­zarul alakít: életet, értelmet ad az éveknek... SZILVÁSSY JÓZSEF Az elet; völgye VLADIMÍR KORNER ÚJ REGÉNYÉRŐL Vladimír Körner A méhek völ­gye című kisregénye a František Vláčil által rendezett nagy sikerű, azonos című film forgatókönyvé­ből készült. A regény hűen követi a film szerkezetét. Ez ma már nem ritkaság ugyan, de az ilyan átírás sohasem tágítja valódi epikává a történetet. Amit a filmben a kép megmutat, itt azt a szerző leírja, de a képi ábrázolás mélységét és dinamizmusát természetesen csak jelezni tudja, így a film hosz- szú képsorai a regényben eseten­ként alig féloldalnyi szöveget tesz­nek ki. A kortárs cseh szerző egy kö­zépkori történetet elevenít fel. A történet azonban nem olyan ér­telemben történelmi, hogy valami­lyen figyelemre méltó eseményt, fontos tényt dolgoz fel; a történel­met a helyszín, az alakok és a konfliktus lényege jelenti. A konfliktus általánosítható struk­túrája aztán példázattá időszerű- siti, minősíti a művet. Mementó ez a kisregény: az életigenlés esz­méinek emberei és a halálvárás eszméinek fanatikusai elkerülhe­tetlenül tragédiába torkoló esemé­nyekben csapnak össze... A Csehországi Vlkov uradalom szigorú gazdája az Istennek adott fogadalom értelmében egy Német- országi szerzetesrendbe adja egyetlen fiát, a félénk és érzékeny Ondrejt. A fiú valahová a Keleti tenger partjára érkezik meg a Lo­vagrend komor várába. Itt lassan barátságot, rendtestvéri szövetsé­get köt egyik idősebb szerzetes- társával, Árminnal. Egyhangúan múlnak az évek a várban, és a fiú közben férfiúvá fejlődik. Egyszer résztvesz az egyik szökött testvér üldözésében és'megérti a megtor­lás szigorú módját: a szökevényt a kiéhezett kutyák elé vetik. De Ondrej mégis megszökik, mert ép­pen az üldözés közben döbben rá a vár, a rend üressége és a valós élet varázsos gazdagsága közti áthi­dalhatatlan ellentétre. Armin foga­dalmat tesz, hogy visszahozza a fiút. S ha a testét nem is, de a lelkét mindenképpen megmenti a Rend számára. Csak Csehországban éri utol Ondrejt, de őt már az sem tudja visszatéríteni, hogy Armin megmenti az életét a rátörő rab­lókkal szemben. Ondrej leüti lo­vagtársát és végérvényesen ha­zafelé veszi az utat. Az őszi Vlko- vot rossz állapotban találja: apja meghalt, azóta gazda nélkül kalló­dik a birtok. Az új gazda keze alatt aztán hamarosan visszatér az élet az ósdi falak közé. Leona, Ondrej fiatal mostohaanyja is elfogadja a hazatért fiatal gazdát mind a bir­tok, mind a maga urának. A meny- nyegző napján azonban megjele­nik Armin, aki nem halt meg, kilá- bolt szörnyű sebéből Leona be­hívja őt a lakodalmas nép közé, de Armin nem érti meg a zajló, vidám életet. Egyetlen cél lebeg előtte: megmenteni rendtársa lelkét, bár­milyen áron. Ezért megöli Leonát, az ifjú menyasszonyt, minden bűn forrását. Ám ezért maga sem ke­rülheti el a szörnyű halált, a meg­rendült Ondrej rászabadítja a ki­éhezett vadászkutyákat. Be végez­tetett. „Armin elérte a célját, de mily szörnyű áron! A sóvárgó, annyiszor megtiport, mégis mindig valóságos élet elpusztítása árán. A modell egyszerű és világos. Az egyik oldalon a formagazdag és örökösen megújuló Élet, a má­sikon pedig a megmerevedett, fa­natikus vallásos Rend. mely meg­dönthetetlen szent igazságként vallja, hogy jobb elpusztítani az ember testét, ha ezzel megment­hető a lelke. S ezt a törvényt nemcsak hirdeti, de gyakorolja is. ,,E törvény szerint a rend minden lovagjának kötelessége is megölni a bűnösöket. Ezekből pedig a rend várán kívül akad még rengeteg.“ Az ilyen eszmék, törvények hívei aztán a legvégső következteté­sektől sem riadnak vissza. Ha minden „bűnöst“ megölnénk, ak­kor egyetlen ember sem maradna a földön, megszűnne az élet, ér­velt a pap. ,,Hát szűnjön meg!- kiáltotta Armin von der Heide.- Megmaradnak az angyalok.. Nem kell különösképpen hang­súlyozni, hogy mennyire időszerű, jelentőségektől teljes a Körner kis­regényből kivilágló modell. Vilá­gunk nem egy részében hasonló eszmei alapokon éleződnek ki az események. S az Árminokat nem lehet megváltoztatni. Azt sem sza­bad elfelejtenünk, hogy kozmikus dimenziókban a Föld is csak egy kis völgy... Ugyanakkor Körner kisregénye nemcsak azt példázza, hogy a fana­tizmus, mely nem alkuszik a reali­tásokkal, a fiktív megváltás érde­kében kockára teszi az életet, ha­nem azt is ("»hangsúlyozza, hogy az élet csak nagyban, globális di­menziókban elpusztíthatatlan. Az ember, az egyén szempontjából bizony nagyon is véges és köny- nyen, olcsón elpusztítható. Csak itt és most élünk, vagy soha sehol! Az élet völgyét ezért óvni kell az eszmék fanatikusaitól. (Madách) MÉSZÁROS LÁSZLÓ ÚJ SZÓ 6 1982. V. 28. Értelmet az éveknek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents