Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-26 / 123. szám, szerda
Az ideológiai munka időszerű feladatai ÚJ SZÚ 5 1982. V. 26. lizmus elleni támadásokra, arra a rágalomra, hogy rendszerünk állítólag nem felel meg a tömegek, a forradalmi erők reményeinek, a dolgozók szemében nem lehet vonzó példa, sót ma meghátrálást jelent a burzsoá demokráciákhoz viszonyítva. Ezeket a támadásaikat nagymértékben támogatják a r^vizionisták és opportunisták, akik a felsorolt deformációk bírálatára alapozzák a szocializmus állítólagos megújhodásának programjait, a különböző reformtervezeteket, amelyek többnyire abban merülnek ki, hogy javasolják a társadalom gazdasági, politikai és kulturális élete történelmi szempontból elavult formáinak felújítását. Az ideológiai munka szerepének s irányzatának meghatározásában a párt vezető szerepének lenini értelmezéséből indulunk ki és tudatosítjuk, hogy e szerep érvényesítése során respektálni kell a két szempont - a hatalmi - politikai és az ideológiai szempont egységét. Nálunk a revizionisták és opportunisták szándékosan külön választották és egymással szembeállították ezt a két szempontot. A párt hatalmi-politikai funkciójával szembeállították vezető szerepének olyan értelmezését, amely a pártot csupán nevelő feladatára korlátozta - miközben nem engedték meg, hogy forradalmi ideológiával rendelkezzen, megfosztották világos ideológiai programjától, ajtót nyitottak a liberalizmus, az olyan ideológia előtt, amely ,,ideológiamentességével", vala- mint azzal dicsekszik, hogy nem tesz különbséget az igazság és a hazugság között (ráadásul ezt a pozíciót ,.alkotónak“ nevezi). A revizionizmus a párt hatalmipolitikai funkcióját bürokratikus önkényre redukálta. Erre alapozta az ún. sztálinizmus vagy neoszta- linizmus elleni kampányokat, amelyek során támadta az állam és a forradalom marxista-leninista értelmezését, a szocialista építés bevált alapelveit, a proletár és a szocialista internacionalizmust. E kampányok során oldotta meg azokat a komplexusait, amelyek minden árulás kísérőjelenségei. Nehezen képzelhető el ugyanis gyalázatosabb kísérlet, mint az ún. sztálinizmusnak a hitleri fasizmussal való azonosítása, de hirdetői éppen ezzel a párhuzammal akarták megnyugtatni lelkiismeretüket és erkölcsileg szentesíteni gyűlölködésüket. Ugyanígy kimondottan képmutatásról volt szó abban az esetben, amikor azt javasolták nekünk, hogy tevékenységünket az „ideológiai hatásra“ korlátozzuk (a valóságban mondjunk.le a forradalmi ideológiáról), és ugyancsak nem kisebb álszentességről volt szó a másik esetben is, amikor azt javasolták, hogy „demokratizáljuk“ társadalmi rendszerünket (ne a nép hatalmát és a párt tekintélyét szilárdítsuk, hanem megbontsuk a hatalmi rendszert, mondjunk le a hatalomról, biztosítsunk szabad teret az ellenforradalomnak). Országunkban a szocialista építés történetéből egyértelműen levonhatjuk azt a tanulságot, amelyet úgy gondoljuk más országok tapasztalatai is megerősítenek, és amely abban rejlik, hogy egy pillanatra sem veszthetjük el éberségünket a revizionizmussal és opportunizmussal szemben, egy pillanatra sem tűrhetjük meg az ideológiai munka lebecsülését, a párt politikai, szervező és irányító tevékenységétől való elszakítását. A párt csakis ebben az egységben, alapvető tevékenységei összhangja esetében tudja megőrizni forradalmi marxista-leninista jellegét, tudja helyesen érvényesíteni vezető szerepét a szocializmus politikai rendszerében, tudja szavatolni politika elsődlegességét a gazdasággal szemben, fejleszteni a szocialista demokráciát, megszilárdítani a szocializmus pozícióit az élet valamennyi területén, a gazdasági alapban és az egész társadalmi felépítményben. Ezzel kapcsolatban meg kell említeni a szocializmus sikereinek ún. propagandáját is. Ennek bírálatával találkozhattunk ismét a lengyel eseményekkel összefüggésben. Több helyen úgy reagáltak, hogy nem kis mértékben éppen ez az ún. propaganda váltotta ki az eseményeket - éveken keresztül elkendőzte ,,a valós helyzetet“, „fent“ erősítette a hamis optimizmust és „lent“ azáltal, hogy szüntelenül konfrontálta az emberek tapasztalatait a programcélokkal, amelyek nem valósultak meg, a tömegek bizalmatlanságát váltotta ki, saját akarata ellenére is, a párt és az állam vezetősége iránt. A meglepetést okozó fejlődési fordulatok miatti csalódás (azokat lepik meg, akik nem látják vagy nem láthatják az események „hátterét“) mindig a propaganda kudarcát tanúsítja, bármilyen is legyen valódi felelőssége. Az ilyen helyzetekben nem kerülhető ki az információs politikáért való felelősség kérdése. Amennyiben bíráljuk - és amint bebizonyosodik teljesen jogosan - a propaganda lemaradását, amely csupán a pozitív eredményekre irányul, sőt tudatosan felnagyítja ezeket az eredményeket, még nem jelenti, hogy nem kötelességünk lelkesen védelmezni mindazt a valóban pozitívat és nagyot, amit a forradalom és a szocialista építés hozott és hoz magával. A kommunisták egyik elsőrendű, legmegtisztelőbb és legjelentősebb kötelessége, hogy a propaganda révén rámutassanak a társadalom forradalmi átépítésének pozitív eredményeire, a szocialista változásokra, védjék ezeket mindazokkal szemben, akik befeketítik a reális szocializmust, el akarják kendőzni sikereit, a kapitalizmussal szembeni történelmi erőfölényét, előnyeit, óriási lehetőségeit. Az erről a kötelességről való lemondás azt jelentené, hogy elhagyjuk a legfontosabb harcmezőt. Van mivel dicsekednünk, nem kell magyarázkodnunk azon óriási történelmi változások miatt, amelyek társadalmunkban a forradalmi átépítés eredményeképpen végbementek, nem kell védekeznünk senkivel szemben, aki a régi világ pozícióiból, vagy az utópia pozíciójából támad bennünket, az utópia csak megesküdik a forradalomra, de semmit sem tesz érte. A számunkra kötelező önbíráló álláspont egyáltalán nem kötelez bennünket arra, hogy beismerjük azokat a túlkapásokat, amelyeket ellenségeink ránk akarnának bizonyítani, hogy megfosszanak bennünket a forradalom megvalósítása által megszerzett erkölcsi jogoktól. Ezek a változások jelentik korunk embere alapvető <érdései- nek reális megoldását - a kizsákmányolás, valamint az elnyomás és az erőszak valamennyi formája alóli felszabadulást, a valóban emberi, méltó életfeltételek kialakítását, a dolgozó jogainak és szabadságjogainak teljes mértékű érvényesítését. Bármilyen, a konkrét történelmi feltételek által meghatározott korlátozás sem csökkent- heti a szocializmus történelmi müvének jelentőségét, annak az útnak a jelentőségét, amely nemzetközi viszonylatban hatvanöt évvel ezelőtt a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kezdődött. A konkrét történelmi feltételek közé tartozik az olyan nem másodlagos tényező is, mint a reakciós erők támadásai és ellenállása visszaverésének szükségszerűsége. A reakciós erők sohasem válogatták meg támadásaik eszközét. Nemzeteink számára, amelyek történelmük során nemegyszer álltak a lét kérdése előtt, nincs dicsőbb időszak, mint a szocializmus kezdetével és építésével kapcsolatos korszak, az a korszak, amely országunknak a szovjet hadsereg általi felszabadításával, a dolgozó népek 1948 februárjában a burzsoá reakció felett aratott győzelmével kezdődött. Ennek a történelmi időszaknak a nagyságát azok a nehézségek határozzák meg, amelyeket le kellett küzdeni és ezért nincs okunk arra, hogy ezeket eltitkoljuk, vagy lebecsüljük. Látni kell azonban, hogy problémáinkat egészen új alapon, a szocializmus megbízható bázisán oldjuk meg. Annak a propagandának, amely az igazságnak megfelelően mutatja meg a szocializmus vívmányait, a forradalmi harcok, a párt és a nép áldozatos munkájának eredményeit, nincsen semmi köze a sikerek reklámszerű propagálásához, amelyet éppen az jellemez, hogy vak az igazi problémákkal és a megtett út nehézségeivel szemben. A mi fegyverünk az igazság, amely megerősíti az emberekben a szocializmus és kommunizmus történelmi szükségszerűségének tudatát, megszilárdítja a párt tekintélyét, a politikája iránti bizalmat, amely a tudományos szocializmuson, a marxizmus-leninizmus elméletén alapszik. Ez a propaganda nem fél a burzsoá ideológiával való konfrontálástól, e konfrontálás során nem kell védekeznie, szocialista életmódunkat, a munka iránti tiszteleten, a mély derűlátáson alapuló értékrendünket bátran szembeállíthatja a tőkés világ életmódjával. Optimizmusunk forrása a kizsákmányolás alól felszabaduló dolgozók alkotó erejébe vetett hit. Ezért jogosan követeljük meg propagandánktól, hogy ismertesse forradalmi korszakunk hősiességét, ösztönözze az új társadalom építőinek harci szellemét és erkölcsi pátoszát, mutasson rá kommunista eszméink nagyságára, s lelkesítse a néptömegeket, főleg a fiatal nemzedékeket. A sematizmustól való félelmet, legyen az bármilyen jogos, nem szabad a tudatosan előidézett kétkedéssel táplálni, mivel ez modo- rososággá válik, melyet végül nehéz megkülönböztetni az ellenség gyűlöletétől. A bíráló hozzáállásnak, amelyről a propaganda sohasem mondhat le, szervesen az igazság védelmébő , az objektív törvényszerűségek és fejlődési irányzatok respektálásából kell erednie. A bíráló elemzés és a fogyatékosságok feltárása szükségszerű fázis, amelynek mindig a szintézishez, az alkotó konstruktív erők integrációjához, a problémák megoldásához és a fogyatékosságok kiküszöböléséhez kell vezetnie. Ez természetesen a leninizmus egyik alapvető vonása. Eltévesztették a címzettet azok, akik a sikerek olyan propagálásával akarnak minket vádolni, amely rózsaszín szemüvegen keresztül néz a világra és csökkenti feladataink bonyolultságát és nehézségét. Nincs szükségünk azonban fekete szemüvegre sem. Annál inkább nem, hogy a további út során olyan problémákat kell megoldanunk, amelyekkel csak akkor tudunk megbirkózni, ha kiküszöböljük a múltban felgyülemlett számos fogyatékosságot. Csakis az ilyen eljárás szilárdítja öntudatunkat, akaratunkat és határozottságunkat. Az ideológiai és politikai nevelő munka lényeges javítása elsősorban azt jelenti, hogy- következetesen ki kell küszöbölni e munka értelmezésében a múltból fennmaradt fogyatékosságokat, melyek a túlbecsülés különböző formáit fejezik ki (formalizmus, doktrínérség és főleg a pragmatizmus);- el kell érni az elmélet és a gyakorlat egységének magasabb szintjét, az ideológiai, politikai nevelő munkát szervesen öss%e kell kapcsolni minden szinten az egész pártmunkával. Ebben a törekvésünkben rendkívül jelentős szerepe van a propaganda elméleti hátországa megszilárdításának és annak, hogy eredményeit tükrözze a mindennapi tömegpolitikai munka. Amikor ezeket a feladatokat meghatározzuk, amikor az ideológiai munka színvonalának és hatásának általános növelésére törekedünk, nemcsak az öntudat rendkívüli alkotó erejét tudatosítjuk, hanem tudunk azokról az akadályokról is, amelyekbe ez a munkánk, bármilyen formában is - elméletben, propagandában, vagy agitációban, képben, élő szóban, vagy írásban - ütközik. Elsősorban azt kell respektálni, hogy a legreálisabb program és a valóság között mindig bizonyos meghasonlás van, amiből ellenfeleink kitartóan és amint mutatkozik, egyre leleményesebben szüntelenül érveket merítenek ideológiánk, valamint gyakorlati politikánk ellen. Ez az aktivitásuk néha, ha sor kerül a közvetlen ideológiai konfrontációra, nyomást gyakorol az olyan esetek elkendőzésére, amikor a gyakorlat eltér az elmélettől, s melyek mindkettő gyengeségét bizonyíthatnák. A burzsoá propaganda-vezérkarok ebbő a szempontból kidolgozták a pszichológiai ráhatás egész skáláját és be kell ismemi, hogy azt nem egy esetben eredményesen alkalmazták ellenünk, hogy valamelyik kérdésben (elsősorban társadalmi rendszerünk demokratikus jellegének diszkreditálására törekednek) védekezésre kényszerítsenek bennünket. Nagy naivitást jelentene, ha a gyakorlat minden- ároni „javításával" vagy pedig az elmélet „módosításával" akarnánk kikerülni ebből a helyzetbő bírálóink kedvébe járva. Az elmondottakból azonban nem az következik, hogy kézlegyintéssel elintézhetjük az elmélet és a gyakorlat, a program és a realitás, a szavak és a tettek közti ellentmondásokat. Ha gyakrabban ütközünk ilyen ellentétekbe, azok a munka bíráló átértékelésére ösztönöznek bennünket. (Felül kell bírálni, hogy a feladatok meghatározása megfelel-e a valódi szükségleteknek, helyes-e a feladatok interpretálása, megfelel-e a nagyobb követelményeknek a kádermunka stb.) Amennyiben azt akarjuk, hogy az ideológiai munka eleget tegyen rendeltetésének, ilyen önbíráló értékelésre kell nevelnie és vezetnie. Az adott gyakorlattal való hamis azonosulás elől csakis az elméleti megalapozottság védhet meg, amely minden elvhű politika alapját képezi. Az alapvető kötelességek teljesítésének ez a szavatolója. Ott, ahol nem alakul ki pozitív viszony az elmélet iránt, ahol az elméletet az ismert „elefántcsonttoronyba“ száműzik, ahol egyszerűen nem teremtik meg a feltételeket az elmélet fejlesztéséhez, végül pedig ahol nem törődnek osztályjellegével és azzal, hogy ne váljon kispolgári koncepcióvá, ott nem várható el, hogy az ideológiai munka segíteni fog az elmélet és a gyakorlat közti ellentmondások leküzdésében, s koncepciós jelleget ad a politikai döntéshozatalnak. Az ideológiai és politikai nevelő munka színvonala emelésének lehetőségét abban látjuk, hogy munkánkat szolid elméleti ismeretekre alapozhatjuk, hogy politikánk ereje tudományos jellegéből fakad. Nem feledkezünk meg azonban arról sem, hogy az elmélet általánosított tapasztalat, amelynek élő forrása csakis a gyakorlat lehet. A szocializmus gyakorlata - ez a reális szocializmus formálásának történelmi gyakorlata. A szocializmus különböző nodell- jeire vonatkozó elméletek kidolgozása azt jelenti, hogy értéktelenné tesznek bármilyen valóban alkotó gondolkozást, kiszolgáltatják magukat az osztályellenségnek, politikai tevékenységüket többé-ke- vésbé a társadalmi gyakorlat formáinak látszólagos javítására korlátozzák, nem lépve túl a kapitalizmus keretét. A revizionizmus és a különböző ideológiai deformációk ellen folytatott harcban gyűjtött tapasztalataink ahhoz vezetnek bennünket, hogy nagyon lelkiismeretesen és kompromisszummentesen ügyeljünk a szocialista életmód, a szocialista gazdasági alap, valamint a szocializmusnak a társadalmi viszonyokban tükröződő alapelvei valamennyi formájának megszilárdítására. A társadalom irányítási és igazgatási rendszere megváltoztatására vonatkozó minden lépést felül kell bírálnunk ebből az elvi álláspontból: vajon valóban a forradalom által kivívott formák, az élet szocialista elemeinek és alapelveinek megszilárdításához vezetett-e, nem éleszti-e fel az élet magántulajdonon alapuló formáit, a forradalom előtti társadalmat jellemző mentalitást és szokásokat. Mindenki tudja, milyen fontos ennek az alapvető pozíciónak a tisztázása például a gazdasági életben, ahol a bonyolultság egyrészt a piaci mechanizmust igno- ráló koncepció fennmaradásában, másrészt az értéktörvény bizonyos fetisizálásában és a „fogyasztói" szocializmus „eszményének" való behódolásban rejlik. A további fejlődés útja - amint azt az SZKP XXVI. kongresz- szusa által végzett elemzés megmutatta - közösségünk minden egyes országa lehetőségeinek józan értékelésében, a közösség fejlődéséhez való hozzájárulásuk értékelésében és azon tapasztalatok felülbírálásában és kihasználásában rejlik, amelyek végeredményben a kölcsönös közeledéshez vezetnek és megerősítik a szocializmus és a kommunizmus építése általános marxista -leninista alapelveinek érvényességét. Az adott ország sajátosságait, fejlődésének színvonalát és a konkrét történelmi feltételeket respektáló hozzáállás teszi lehetővé, hogy a helyzetet mindenütt, bármilyen átmeneti nehézségek is bonyolítják, történelmi optimizmussal és azzal a mély meggyőződéssel értékeljük, hogy tovább növekszik a társadalom ereje, új és nagyobb lehetőségek alakulnak ki nemcsak a mai, de a sokkal igényesebb jövőbeli feladatok megoldásához is. Nincs olyan belpolitikai kérdés, amelyre kielégítő választ adhatnánk anélkül, hogy figyelembe ne vennénk külpolitikai vonatkozásait, nincs olyan kérdés, amelyet felülbírálhatnánk azoktól az általános tapasztalatoktól függetlenül, amelyeket a tudományos szocializmus megvalósításáért, az imperializmus és az imperializmust szolgáló erők ellen folytatott közös harcban szereztünk. Csehszlovákia Kommunista Pártja számára ezért a proletár és a szocialista internacionalizmus szellemében való nevelés nem olyan kötelesség, amelyet többé- kevésbé automatikusan a hazafias neveléshez csatolnak. A proletár és szocialista internacionalizmus szellemében történő nevelést a hazafias nevelés szerves részének, elválaszthatatlan alapvető tényezőjének tekintjük, amely nélkül az egész ideológiai munka elvesztené a talajt a lába alól, átütő erejét, távlatiságát, meggyőző erejét. Akkor is elvesztené meggyőző erejét, ha a nacionalista korlátoltság vagy elzárkó- zottság bármilyen formájának hatása alá kerülne. A propaganda számára megbízható elméleti bázist képez szavahihetősége, amely lehetővé teszi, hogy céltudatosan és rendszeresen építse az új társadalom tagjai kommunista meggyőződésének alapját. A propaganda hatékonysága növelésének, meggyőző erejének és javításának fő feltétele az ehhez az alaphoz fűződő kapcsolat. A tőle való elszakadás megbénítja, értéktelenné teszi a propagandát. Hatását azonban nemcsak az alkotó elméleti munka és az a lehetőség képezi, hogy meríthettünk eredményeit» Szüntelenül mozgósítania kell a társadalom alkotó erőit, segítenie kell a szocialista társadalom embere szellemi világának formálásában, az olyan ember formálásában, aki szükségesnek tartja, hogy aktív, tettrekész kapcsolata leqyen a realitással, aki tudatosítja új társadalmi helyzetét, a munkakollektíva és az egész társadalom iránti kötelességeit. Állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy a propaganda - amelynek megvan az autonóm szerepe - közvetítő láncszem az elmélet és az agitáció, az ideológiai rendszer és a tömegpolitika között. Garantálnia kell tehát, hogy ennek a munkánknak, legyen bármilyen szétforgácsolt és konkrét részfeladatokhoz kötött, értelme és célja a dolgozók öntudatos aktivitásának megerősítésében és fejlesztésében legyen. Azok aktivitásának fejlesztésében, akik az új társadalmi rendszert alkotják, akik a társadalom megváltoztatásával együtt önmagukat is megváltoztatják. Ez a cél vezérel bennünket, amikor ma a XVI. kongresszus által kitűzött feladatok teljesítésével, azon feladat teljesítésével foglalkozunk, hogy lényegesen javítanunk kell az ideológiai és politikai nevelő munkát, napjaink szükségleteivel és követelményeivel összhangban.
