Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)
1982-05-25 / 122. szám, kedd
Arjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Eredményesebb szakmunkásképzést Az 1976-os oktatáspolitikai határozat értelmében a legnagyobb és leggyorsabb változások idejét a szakmunkásképző iskolák élik. S ez érthető, hiszen népgazdaságunk fejlődése nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is tette nagyarányú fejlesztésüket és új alapokra helyezésüket. S bár az utóbbi években a szakmunkástanulók képzése terén tettük a legnagyobb erőfeszitéseket, ennek ellenére még mindig itt van a legtöbb gond és a behoznivaló is. Szlovákiában jelenleg már 258 korszerű szakmunkásképző működik, tizennyolccal több, mint az előző iskolaévben. Tanulóik száma 140 688, s noha számuk 6708-cal több, mint a korábbi tanévben, mégsem lehetünk elégedettek, mert a népgazdaság számára különösen fontos szakmákban kevés a jelentkező, s nem lehet kielégíteni a munkaerőigényeket, ugyanakkor néhány „menő“ szakmában túljelentkezés van. Emiatt tanévkezdéskor némelyütt felényi létszámú osztályok indulnak, bennük is gyakran a hetedik, nyolcadikat elégséges eredménnyel befejező tanulók, másutt viszont hely hiányában jó előmenetelüeket kell visszautasítani. Természetes, tehát, hogy legfelsőbb pártós állami szerveink megkülönböztetett fiigyeimet szentelnek a szakmunkásképzés kérdésének, hiszen nem mindegy, hogy az intézetek milyen ifjúmunkásokat bocsátanak útra, s a munkaerőhiánnyal küszködő szakmák nyernek-e megfelelő utánpótlást. A szakmunkásképzés korszerűsítésének eredményei az utóbbi években számottevőek - olvashatjuk a Szlovák Nemzeti Tanács oktatási és kulturális bizottságának legutóbbi jelentésében. Jelenleg 3497 tanterem, 44 978 tanulóotthoni hely és 65 765 fiatal gyakorlati oktatásához szükséges tanműhely áll a növendékek rendelkezésére. Jelentősen növekedett a nevelők és a szakoktatók száma, emelkedett képzettségi szintjük. Ma a szakmunkásképzőkben 11 807 pedagógus működik, 58,1 százalékuknak felsőfokú képzettsége van. Baj viszont, hogy a szakoktatók közül csak 46,3 százaléknak van megfelelő végzettsége. Mivel a hetedik ötéves tervidőszakban az alapiskolát befejező tanulóknak 60 százaléka szakmunkáspályát választ, a következő években újabb tantermekre, tanműhelyekre és kollégiumokra lesz szükség, s nem kevésbé fontos a meglevő intézetek anyagiműszaki feltételeinek és felszereltségének javítása is. Nem csekély gondot okoz a szakmunkásképző iskolák és kollégiumok irányítása. Mint ismeretes, növendékeik elméleti képzéséért közvetlenül az oktatási minisztérium, a gyakorlati képzésért viszont a különböző tárcák felelősek, emiatt aztán irányításuk nem egységes. Fontos lenne, hogy a jövőben megszüntessék az irányításukban tapasztalható felaprózottságot, s lehetőleg egy tárca hatáskörébe kerüljenek. Nehézségeket okoz az is, hogy egy-egy vállalat - munkaerőhiányra hivatkozva - olyasmivel foglalkoztatja a tanulókat, amiből szakmai ismereteik gyarapításához vajmi keveset hasznosíthatnak. Nem az a baj, hogy dolgoznak a fiatalok, hanem az, hogy veszteség éri őket, mert szakmai tudásuk hézagos marad. A vállalatoknál folyó gyakorlati oktatás feltételeit tehát tovább kell javítani, s nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a tantervben előírtak szerint folyjon a gyakorlati képzésük. Szükséges, hogy a vállalatok ne rövid távú érdekeik, hanem távolabbi céljaik alapján határozzák meg a képzési feltételeket és a mainál jobban hangolják ezt össze az országos érdekekkel és igényekkel. További gond az is, hogy az alapiskolai tanulók jövőjüket tervezgetve gyakran csak legutoljára szóba jöhető lehetőségként említik a szakmunkáspályát. S mert többnyire a gyengébb tanulók mennek szakmunkásképzőbe, akik az alapiskolában sokszor nem szerzik meg a szakmai és közismereti tudnivalók elsajátításához szükséges alapismereteket, nem csoda, ha aztán ezek a fiatalok nehezen birkóznak meg a komolyabb feladatokkal. Persze, sokan még ma is úgy gondolják, hogy a kézügyesség, a munkahelyi szorgalom elegendő a szakmunkás-képesítés megszerzéséhez. Ahhoz, hogy több legyen a szakmunkás, jobban kellene népszerűsíteni a fizikai munkát, s a különféle szakmákat. Ha csak a maguktól jelentkezőkre várnánk népgazdaságunk látná kárát. Mert bár kozmetikusokra vagy rádió- és tévészerelőkre is nagy szükség van, de korántsem annyira, mint ahányan csakis ilyen szakmát szeretnének tanulni. Az idős öntők, hegesztők, forgácsolók, asztalosok, cipészek, kovácsok viszont még mindig várnak a tapasztalatukra kiváncsi, e szakmák iránt érdeklődő tanulók érkezésére. Vajon meddig? TÖLGYESSY MÁRIA KEDD 1982. május 25. XXXV. évfolyam 122. szám Ára 50 fillér A Stará Ľubovňa-i Csavarárugyár 20 újfajta fa- és fémcsavar gyártását kezdi meg az idén. Egy újítási javaslat nyomán megvalósított gyártási eljárással évente 30 tonna fémet takarítanak meg a gyár dolgozói. A felvételen Karol Špirka az új gépsort kezeli, amely 1 perc alatt 80 csavart gyárt. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Az SZKP Központi Bizottságának ülése Napirenden a Szovjetunió élelmiszerprogramja (ČSTK) - Moszkvában tegnap megkezdődött a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának plenáris ülése. Az ülés napirendjén a Szovjetunió 1990-ig terjedő élelmiszerprogramja és az e program megvalósítására irányuló intézkedések szerepelnek. A Központi Bizottság ülésén a beszámolót Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára terjesztette elő. Párttitkárok tanácskozása (ČSTK) - Miloš Jakešnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának vezetésével, valamint Miloslav Hruškovičnak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának és Josef Hamannak, a CSKP KB titkárának részvételével ülést tartottak tegnap Prágában a kerületi és a városi pártbizottságok iparügyi titkárai. Megvitatták a CSKP XVI. kongresszusán a népgazdaság fejlesztésével kapcsolatban 1981-1985-re kitűzött feladatok teljesítését, a jövő évi állami végrehajtási terv kidolgozását és a pártszerveknek és szervezeteknek e téren követendő egységes eljárását. Hangsúlyozták, hogy igényesen és felelősen kell viszonyulni az idei állami és népgazdasági tervekben kitűzött feladatok megvalósításához, mert ez fontos előfeltétele annak, hogy elérjük hazánk gazdasági és szociális fejlesztésének céljait, amelyeket a hetedik ötéves tervről szóló törvény tartalmaz. Az elkötelezett munkáért (ČSTK) - Antonín Martin Brousil professzornak 75. születésnapja alkalmából a csehszlovákiai filmművészet sikeres külföldi rep- rezentálásáért, a szocialista film- művészeti oktatás fejlesztésében szerzett érdemeiért, valamint a Prágai Művészeti Főiskolán végzett sokéves sikeres irányító és pedagógiai munkájáért Gustáv Husák köztársasági elnök a Köz- társasági Érdemrendet adományozta. A magas kitüntetést tegnap a prágai Hrzán-palotában Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök adta át a jubilánsnak Nagyra értékelte Brousil profesz- szor sokéves elkötelezett művészeti és pedagógiai munkásságát és filmművészetünk reprezentálá- sában szerzett érdemeit. Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák, köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Leopold Fortunat Galtierinek, az Argentin Köz- tásaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohusiav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Nica- nor Costa Méndez argentin külügyminiszter. Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban köszöntötte Husz- szein jordán királyt országának nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban gratulált Mudar Badranjordániai miniszter- elnöknek. Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Dzsafar Mohammed Nimerinek, a Szudáni Demokratikus Köztársaság elnökének az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Megkezdődött a Csehszlovák Néppárt MII, kongresszusa Továbbra is a szocialista társadalom fejlesztése a cél Gustáv Husák fogadta a kongresszus küldötteinek képviselőit Tovább éleződik a Malvin-válság London a katonai akciók fokozása mellett döntött • Argentína ellentámadásra készül • Erőfeszítések a tárgyalásos rendezésért (ČSTK) - A Londonból és Buenos Airesből érkező jelentések, amelyek egyébként általában különböznek egymástól, abban megegyeznek, hogy folytatódnak a harcok a Malvin-szigetekhez tartozó Soledad-szigeten az argentin és a brit egységek között. Mint ismeretes, a brit katonák pénteken szálltak partra a San Carlos- öbölnél. A heves szárazföldi, tengeri és légi csaták során az argentin repülőgépek felgyújtottak egy ellenséges fregattot. Egy brit katonai képviselő beismerte, hogy a hajó súlyosan megrongálódott. A TELAM argentin hírügynökség szerint a San Carlos-öbölben további két brit hadihajó és egy szállítóhajó sérült meg. A nyugati hírügynökségek vasárnap este egybehangzóan közölték, hogy a Malvin-szigetek keleti partjainál az argentin légierő kiterjedt támadást intézett a brit hajók ellen. A támadók ellen a britek Rapier típusú rakétákat vetettek be, és hajóikról Harrier gépek lendültek ellentámadásba. Egy hétfői londoni közlemény szerint öt Mirage típusú és egy Skyhawk típusú argentin gépet lőttek le. (Folytatás a 3. oldalon) (ČSTK) - Megkezdődött tegnap a prágai Kultúrpalotában a Csehszlovák Néppárt III. kongresszusa. A kétnapos tanácskozáson a csaknem 500 küldött értékeli a párt hozzájárulását hazánk szocialista fejlesztéséhez. A kongresszus ezen kívül kitűzi a Csehszlovák Néppárt feladatait a következő időszakra és megválasztja a párt új központi szerveit. A csehszlovák himnusz elhangzása után Ladislav Kopriva, a párt alelnöke megnyitotta a tanácskozást. A csehszlovák zászlókkal feldíszített ülésteremben szívélyesen üdvözölte a CSKP KB, valamint a Csehszlovák és a Cseh Nemzeti Front KB küldöttségét, amelyet Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke vezet. Ugyancsak jelen van a Csehszlovák Szocialista Párt küldöttsége. A küldöttek lelkes tapssal üdvözölték a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének küldöttségét Igor Cserkaszovnak, a nagykövetség tanácsosának vezetésével, továbbá Helmut Zie- bartot, az NDK csehszlovákiai nagykövetét és az NDK Kereszténydemokrata Szövetségének küldöttségét. A jelenlevők felállással és egyperces csenddel adóztak a Csehszlovák Néppárt azon tagjai emlékének, akik a párt II. kongresszusa óta eltelt időszakban hunytak el. A küldöttek megválasztották a kongresszus bizottságait, majd Zbynék Žalman, a Csehszlovák Néppárt elnöke előterjesztette a pártnak az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről és további feladatairól szóló beszámolót. Egyebek között megállapította: A párt II. kongresszusának határozatai hazánk és szocialista társadalmunk érdekein, a párt haladó és hazafias hagyományain alapultak. A jelenlegi kongresszus is hasonló célokat tűz ki. A szocialista Csehszlovákia további békés felvirágoztatásáért végzett politikai és erkölcsi felelősségük tudatában a párt tagjai továbbra is alkotó módon hozzájárulnak a szocialista (Folytatás a 2. oldalon) Alois Indra felszólalása Beszédének bevezető részében Indra elvtárs köszönetét mondott azért, hogy a CSKP KB és a Nemzeti Front KB küldöttségét meghívták a Csehszlovák Néppárt III. kongresszusára. A továbbiakban kiemelte: helyes, hogy nagy gondot fordítanak a népgazdaság fejlesztésére. Hiszen ezen az úton haladva fejlesztjük a szocialista társadalom anyagi-műszaki alapját. Dolgozóink jelenleg nagy erőfeszítéseket tesznek az idei feladatok megvalósítására; ezeket az erőfeszítéseket többnyire siker koronázza, bár ez nem mondható el minden üzemről és minden tervmutató teljesítéséről. A vállalatok a következő hetekben megkapják a lebontott hetedik ötéves tervet és a jövő évi terv irányelveit. Lényegében megállapíthatjuk, hogy az ötéves terv megfelel a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak, célja a népgazdaság továbbfejlesztése és az elért életszínvonal megtartása. Ez megköveteli, hogy 1983-től kezdve a korábbi évekhez viszonyítva meggyorsítsuk az ipari termelés és a nemzeti jövedelem növekedését, javítsuk külgazdasági kapcsolatainkat főként a kivitel, ezen belül elsősorban a gépipari kivitel fokozása (Folytatás a 2. oldalon)