Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1982-05-24 / 121. szám, hétfő

ÚJ szú 3 1982. V. 24. Töretlen fejlődés a Kelet-szlovákiai Vasműben Hazánk egyik legkorszerűbb kohászati üzeme a közel huszon­négyezer embert foglalkoztató Ke­let-szlovákiai Vasmű igen jelentős népgazdasági szerepet tölt be. Eredményei alapján elmondhat­juk, hogy a Vasmű kollektívája ennek tudatában - becsülettel tel­jesíti feladatát. Pedig nem akármi­lyen feladatról van szó, hiszen ennek a gigantikus kohómünek az árutermelése tavaly megközelítet­te a 11,5 milliárd korona értéket. tön szeretném hozzáfűzni azt is, hogy az exportált termékeink mi­nőségével összefüggő reklamáci­ók aránya 0,08 százalékra csök­kent. Ez azt jelenti, hogy a külföldi vásárlóink igényeinek exportált termékeink 99,92 százaléka meg­felelt. Nagyon örülünk, hogy ez irányú törekvéseink eredményhez vezettek. Mindemellett sikerült a nyersanyag- és energiatakaré­kosság tervezett feladatait is 20 százalékkal túlteljesítenünk. Csu­Általában köztudott, hogy a CSKP XVI. kongresszusa egész népgazdaságunk, így a csehszlo­vák kohóipar elé is rendkívül igé­nyes feladatokat tűzött célul. A Kelet- szlovákiai Vasmű számá­ra a korábbi éveknél szintén sok­kal nagyobb feladatokat határozott meg. Tavaly tanúi lehettünk annak, hogy a Kelet-szlovákiai Vasmű képviselői, a 6. ötéves tervidőszak feladatai sikeres teljesítésének elismeréseként, ünnepélyesen át­vehették a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Ta­nácsa vörös zászlaját. Néhány nappal ezelőtt pedig, a 7. ötéves tervidőszak első évé­ben elért eredményei alapján a Kohó-, és Nehézgépipari mi­nisztérium és a Kohóipari Dolgo­zók Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságának vörös zászlóját kapta meg a Kelet-szlo- vákiai Vasmű. Ebből az alkalomból beszélget­tünk Otto TOMAŠLI mérnökkel, a Vasmű vállalati igazgatójával, aki így kezdte kérdéseinkre adott válaszát.- Bevallom őszintén, vegyes érzésekkel kezdtük el tavaly, a 7. ötéves tervidőszak nagy feladatai­nak teljesítését. Az energia- és nyersanyaggazdálkodás területén bekövetkezett, többnyire közis­mert problémák, nehézségek le­küzdése, a nagyon igényes beru­házási és korszerűsítési feladatok teljesítése mérhetetlen erőfeszíté­seket, figyelmes, körültekintő szervező munkát igényelt tőlünk, de a politikai és állami szervek azon képviselőitől is, akik haszno­san támogattak bennünket. Az eredmény nem maradt el. A Vas­mű létezése óta tavaly értük el a legmagasabb termelési szintet. A tervezett acéltermelést 4 millió 128 ezer tonnával túlteljesítettük, s az árutermelésben elértük a 11 milliárd 444 millió korona értéket. Ezzel, a termelés terjedelmét ille­tően, vállalatunk hazánk legna­gyobb kohászati üzemévé vált.- Milyen eredménnyel teljesítet­te vállalatuk az exportfeladatokat, hogyan alakult a termékek minő­sége, az anyag-, és energiataka­rékosság?- Termékeink egyharmadát ki­vitelre gyártottuk. Elmondhatom, hogy a nyugati piacon jelentkező nehézségek ellenére sikeresen teljesítettük az exportfeladatokat. Pedig az év folyamán több ízben is sor került a tőkés piacra irányuló kiviteli feladatok növelésére. Rög­Lubomir Štrougal elvtárs elismerő szavakat jegyez az acélöntődé brigádnaplójába. pán szürkefémekböl közel 28 ezer tonnát takarítottunk meg. A terme­lésben, a minőség javításában, az áruértékesítésben elért kedvező eredményeink hatására 11 millió koronával túlszárnyaltuk a terve­Próbaüzemel a folyamatos acélöntődé. S. Písecky felvételei zett nyereséget, ami egyébként meghaladta tavaly a 1,5 milliárd koronát.- A múlt esztendő a korszerűsí­tési és beruházási munkálatok szempontjából is eredményesnek mondható?- A legnagyobb örömmel egy­értelmű igennel válaszolhatok. Az említett feladatok sikeres telje­sítésével kedvező feltételeket te­remtettünk az ötéves tervidőszak következő éveiben megvalósítan­dó feladatok teljesítéséhez. A leg­jelentősebb beruházás, a folya­matos üzemelésű acélöntöde fel­építése sikeres munkánkat bizo­nyítja. Április végén - a Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterel­nök vezette párt- és kormánykül­döttség jelenlétében - próba­üzembe helyezhettük ezt a szovjet segítséggel létrehozott, jelentős termelőkapacitást. Ennek népgaz­dasági hasznáról, előnyeiről, az átadás időszakában tájékoztattuk a közvéleményt, de annyit most is elmondanék, hogy e beruházás költségei 3,5 év alatt megtérülnek.- Milyen célokkal kezdték el az 1982-es esztendő feladatainak teljesítését?- Már az idei tervfeladatok elő­készítésének időszakában azt ta­pasztaltuk, hogy vállalatunk dol­gozóinak kezdeményezése, cse­lekvőkészsége a legalapvetőbb, úgymond kulcskérdések rendezé­sénél, növekvő irányzatot mutat. Ennek eredményeként dolgoztuk ki vállalatunk kezdeményező ter­vét,'melynek keretében - a köz­pontilag meghatározott feladatok­hoz viszonyítva - teljesítményter­vünket 26,9 millió koronával, a nyereséget 4,7 millió koronával növeltük. Ezzel kapcsolat­ban, a szakszervezetek X. Országos kongresszusa és a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 65. évfordu­lója tiszteletére vállalt érté­kes kötelezettségek között egy igen fontos feladat sze­repel: az első minőségi osztályba sorolt termékek mennyiségének 100 szá­zalékos arányú növelése, valamint több takarékossá­gi intézkedés. Tomasű vállalati igazga­tó a vörös zászló átvétele­kor kijelentette: bíznak ab­ban, hogy a Kelet- szlová­kiai Vasmű dolgozói az idén és a 7. ötéves tervidő­szak hátralevő éveiben is, becsülettel teljesítik a reá­juk háruló feladatokat. A tö­retlen fejlődés eddigi ta­pasztalatai alapján senki sem vonhatja kétségbe en­nek a derűlátásnak az in­dokoltságát. KULIK GELLÉRT Amilyen az irányítás, olyan a termelés JOBBAN KI KELL HASZNÁLNI A TÁRSULÁS ELŐNYEIT Igaz. a fenti címmondat akkor teljes, ha azt is hozzátesszük, hogy a termelés a munkától, a munkások igyekezetétől és szaktudásától is függ, ám igy is igaz. Ezt jól tudják a tőketerebesi (Trebišov) járás zöldség- és gyümölcstermesztői, s tudja a zöldségtermesztők járási társulásának vezetősége is. Hogy honnan vesszük ezt? A vezetőségnek az elmúlt napokban Csicserben (Čičarovce) tartott tanácskozásából. Marci Gyula elnök, Ján Fedor igazgató, Ján Dunca, a járási mezőgazdasági igazgatóság dolgozója, Fekete Ferenc, a Nagy­kaposi (Veľké Kapušany) Efsz agronómusa és még néhány szak­ember - vezetőségi tag alaposan elemezték a járás 15 egységes földművesszövetkezetének és négy állami gazdaságának a zöld­ségtermesztésben végzett idei közös munkáját, s ugyanakkor a minél jobb eredmények érdeké­ben meghatározták a jelen és az elkövetkezendő időszak tenniva­lóit. Ján Fedor igazgató szerint ed­dig minden jel arra mutat, hogy a járás zöldségtermesztő üzemei az idén teljesíteni tudják feladatai­Ján Fedor: „Járásunk zöldségter­mesztői az év eddigi részében jól végezték fel­adataikat.“ kát, azaz az 1011 hektárról 13 800 tonna zöldséget szállítanak a fel­dolgozóiparnak, illetve a fogyasz­tóknak. A 23 zöldségféléből terü­leti nagyság szerint az uborka és a paprika szerepel az első helyen Fekete Ferenc: „Célszerű len­ne, ha a jövő­ben a társulás vezetősége biz­tosítaná a fóliát a tagvállalatok számára, hogy a termelőknek ez ne okozzon gondot." 178-178 hektárral, majd a zöld­borsó következik 132 hektárral. Káposztát 127 hektáron termesz­tenek, paradicsomot 97 hektá­ron, de a választékban helyet ka­pott a zeller, a fokhagyma, a vö­röshagyma, a sárgarépa, a karfiol, a karalábé, a petrezselyem és a hónapos retek is, míg a görög­dinnyét két üzem termeszti, összesen 25 hektáron. A tanácskozásból az is kiderült, hogy a termelők vetőmagigényét az illetékes szervek, intézmények teljesítették. Jelenleg csupán a vegyszerellátás döcög. A zöld­Nyersanyagot szállítanak a feldolgozó üzemeknek A nyitrai Branko közös mezőgaz­dasági vállalat jelentős eredmé­nyeket ért el a pulyka és a nyúlte- nyésztési program fejlesztésében. A pulykahús termelése megkétsze­reződött. Tovább fejlesztik a nagy­üzemi tenyészeteket és nagyobb segítséget nyújtanak a kisállat- tenyésztőknek is. A vállalat dolgozóinak fő tevé­kenysége a házinyulak felvásárlá­sa és feldolgozása. Pár évvel ez­előtt - amint Karol Vrba igazgató elmondotta - még szinte elérhe­tetlennek tartották félmillió nyúl felvásárlását. A jó szervező mun­ka, az abraktakarmány-ellátás megszervezése meghozta az eredményt. 1981-ben 600 655 nyulat vásároltak fel 1677 tonna élősúlyban. A tervet 120 százalék­ra teljesítették. A jó tapasztalato­kat felhasználva célul tűzték, hogy idén a múlt évi eredményhez vi­szonyítva 200 000 nyúllal többet vásárolnak fel. A hetedik ötéves tervidőszakban a távlati cél, hogy a kisállat-tenyésztőktől egymillió nyulat szállíthassanak a vállalat feldolgozó üzemeibe. Ennek el­érése végett intézkednek, hogy a kisállat-tenyésztők könnyebben beszerezhessék a hizlaláshoz szükséges abraktakarmányt, ke­vesebb fáradozással értékesít­hessék az állatokat. Kibővítik az állategészségügyi szolgálatot, a nagyobb községekben megelő­ző oltást végeznek. A tenyésztők állományukat biztosíthatják. A jö­vőben tehát kisebb lesz a tenyész­téssel járó kockázat. Szó van arról is, hogy ketrecek készítésére, te­nyészállatok vásárlására térítés- mentes pénzjuttatást kapjanak a kisállat-tenyésztők. Amióta Szlovákiában a nyúlte- nyésztés fellendült, külföldről egy­re kevesebb nyúlbőrt kell behoz­nunk bundák és egyéb ruházati cikkek és kalapok készítésére. A jövőben - az újabb szervezési intézkedések hatására - még több nyúlbőrt vásárolnak fel és félkész áruként eljuttatják a feldolgozó üzemekbe. Ha a terveket valóra váltják, akkor nyúlbőrt már nem kell külföldről behozni. A nyúltenyésztésból népgazda­ságunknak jelentős devizát sze­rezhetnek. A vállalat főleg Olasz­országba, a Német Szövetségi Köztársaságba, és Franciaor­szágba szállít mélyhűtő kocsikban fagyasztott nyúlhúst. A múlt évben 22,8 millió koronát kaptunk érte devizában. A külföldi piacon egyre keresettebb a nyúlhús. Ezért a vállalat vobább növeli az árukivi­telt. i A fejlesztési program szerint a prágai példa alapján más nagy­városokban is rendszeresen árul­nak majd nyúlhúst. Nagy feladat a megfelelő ter­melékenységű állatok nemesíté­se. Ezért a vállalat a magyaror­szági nádudvari Vörös Csillag Ter­melőszövetkezettel és más válla­lattal együttműködve, valamint a kutatóintézetek segítségét fel­használva olyna nyulakat nemesít, amelyek jobban értékesítik az ab­raktakarmányt mind a mostani kis­üzemi keresztezett állományok. A vállalat a hetedik ötéves terv­időszak utolsó éveiben már lénye­gesen hozzájárul a húsellátás megjavításához és egyidejűleg je­lentős nyersanyagot szállít a fel­dolgozó üzemeknek. (b) ségtermesztők társulásának a vezetősége az adásvételi szer­ződéseket is megkötötte, mégpe­dig a Zelenina zöldség- és gyü- mölcsértékesítö vállalattal 9123 tonna zöldségre, a Frucona zöld­ség- és gyümölcsfeldolgozó vál­lalattal 4380 tonnára, a Jednota fogyasztási szövetkezettel 301 tonnára, a Szlovák Fagyasztóipar üzemeivel pedig 30 tonnára. Az sem titok, hogy a korai zöld­ségből az idén kevesebbet ter­meltek ebben a járásban, mint Ján Dunca: „Jobban ki kell használni a me­legágyakat is a zöldségfélék hajtatásához.“ máskor. Kevesebbet, mert a fólia­sátrak kifűtése egyre költsége­sebb, egyre körülményesebb. Hogy mi várható ezen a téren a jövő­ben? Talán további csökkenés? Nem! Ján Dunca szerint nem kell kongatni a vészharangot, hanem a palántanevelésben az eddiginél sokkal jobban kell kihasználni az istállótrágyás melegágyakat. Ezenkívül a tőketerebesi járásban más kiaknázatlan területek, kihasz­nálatlan hőforrások is vannak. Az egyik - erről Marci Gyula, a Csi- cseri Efsz elnöke beszélt, - a Slov­naft kőolajfeldolgozó vegyipari vállalat vajáni üzeméből elillanó hőenergia. Ezt az említett üzem és a Csicseri Efsz közös megegyezé­se alapján a közeljövőben hasz­nosítani akarják. A Vajáni Hőerő­műből elillanó óriási mennyiségű hő viszont eddig csupán a füstté váló tervek, óhajok témája. Nem úgy a Tranzit Gázvezeték nagyka­posi szivattyútelepének hulladék hőenergiája. Amint arról a tanács­kozáson is szó volt, a nagykaposi 5 hektáros üvegház épülőben van, s ha a munkálatok a jelenlegi ütemben folytatódnak, akkor a jö­vő év végén megkezdi üzemelé­sét. Ahhoz, hogy ez az ígéretes létesítmény mielőbb elkészüljön, elsősorban arra lenne szükség, hogy a járás mezőgazdasági üze­mei, azaz a társberuházók egytől egyig állják a múltban adott szavu­kat és anyagilag járuljanak hozzá a építéshez. Sokkal fegyelmezet­tebben, mint például a múltban a Bolyi (Boľ) Efsz és még néhány efsz, illetve állami gazdaság. Ugyanakkor az is jól jönne, ha a Žiar nad Hronom-i Gtá idejében elvé­gezné a műszaki berendezések szerelését és ne 18 hónappal - mint ahogy feltételezik - a terve­zett időpont után. Marci Gyula: „Igen hasznos lenne, ha az ille­tékes miniszté­riumok mielőbb megegyezné­nek az ipari üzemek hulla- dékhöje hasz­nosításának fel­tételeiben.“ Az említetteken kívül szó volt még a zöldségtermesztők közös üzemi­gazgatóságának Hriadky községből Tőketerebesre való költözéséről, a járás kertészeti üzlethálózatának bővítéséről és még számos olyan kérdésről, amelynek a megoldása a zöldségtermesztők mai közös fela­data, a jövőben viszont közös hasz­na.S nemcsak a termesztőké, a fo­gyasztóké is. GAZDAG JÓZSEF (A szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents