Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1982-04-22 / 94. szám, csütörtök

Vita a CSKP Központi Bizottságának 6. ülésén Vasil' Bil'aknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának felszólalása ÚJ szú 1982. IV. 22. Azok a kérdések, amelyekkel ma Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága foglalkozik, szorosan összefügg­nek a népgazdaság fejlődésével, az eszmei és a politikai neveléssel és érintik népünk életének számos vonatkozását. Nem feledkezhe­tünk meg arról, hogy az emberek a nemzeti bizottságok munkája szerint ítélik meg Csehszlovákia Kommunista Pártjának politikáját is. A nemzeti bizottságok politikai rendszerünk alapvető láncszemei, a néphatalom és a szocialista de­mokrácia legfontosabb eszközei közé tartoznak. Helyettesíthetet­len iskolái a dolgozó embernek, amelyben megtanulnak kormá­nyozni, igazgatni az állampolgári ügyeket és saját ügyeiket is. Az eszmei-politikai nevelés szempontjából ennek rendkívüli a jelentősége. Az emberek magas fokú öntudatossága s olyan érzé­se híján, hogy házuk gazdái s tő­lük függ, hogy milyen lesz ez a ház, vagyis a szocialista állam, nem lehet megbirkózni a mind igé­nyesebb feladatokkal. Miben rejlik például annak oka, hogy következetlenül valósítják meg a munka magas fokú haté­konyságával és kiváló minőségé­vel kapcsolatos gazdaságpolitikai stratégiát? Talán nincs elég vilá­gos határozat és utasítás, avagy keveset beszélünk és írunk erről? A fő probléma az, hogy a gazdál­kodás extenzív módszereitől a fel­tétlen, törvényszerű átállás az in­tenzív módszerekre még nem vert elég mély gyökeret az emberek tudatában. Nem elég csak beszél­ni arról, hogy a nép maga kormá­nyoz és igazgatja ügyeit, hogy a sajátunkon gazdálkodunk, ha­nem sokkal következetesebben kell ellenőriznünk, vajon jó gaz­dákként viselkedünk és cselek­szünk-e. Fontos az emberek tudatában rögzíteni azt is, hogy szinte min­den, amit teszünk - akár jót, akár rosszat - nemcsak belpolitikai helyzetünkre hat, hanem nagy be­folyást gyakorol hazánkban a léte­ző szocializmussal kapcsolatos, az igazságnak megfelelő felfogás kialakítására, valamint szocialista hazánk nemzetközi tekintélyére és helyzetére is. Korunk a legnagyobb népeket is arra készteti, hogy a múltnál sokkal nagyobb mértékben szem előtt tartsák azt, ami a világban lejátszódik. Annál inkább vonatko­zik ez a Csehszlovákiáéhoz hason­ló államokra. Sajnos, nálunk egye­sek ezt még nem fogják fel eléggé. Mintha a szocializmus felé vezető út akadálytalan lenne. A jelenleg tapasztalt bizonyos gazdasági ne­hézségek körükben tanácstalan­ságot, borúlátást és nem ritkán pánikot is előidéznek. Mi több, hatása alá kerülnek annak a bur­zsoá propagandának, hogy a szo­cializmus is válságba jutott. Kez­dik kétségbe vonni a marxizmus­leninizmus egyes elméleti tételeit is. Ezt mondják nekünk: arra taní­tottatok bennünket, hogy a gazda­sági válság gyöngíti a tőkés társa­dalmi rendet, de miképp magya­rázzuk azt, hogy a kapitalizmus jellenlegi válsága nehézségeket idéz elö a szocialista országokban is? Az ilyen leegyszerűsítő kérdé­seket feltevő emberek megfeled­keznek arról, hogy a szocialista közösség létrejöttével kialakult a szocialista gazdaság is, amely azonban nincs elszigetelve a világ többi részétől. Ez az új történelmi tény megváltoztatta az erőviszo­nyokat, de a forradalmi világfolya­mat még távolról sem fejeződött be, a két világnak - a munka és a tőke világának - harca folytató­dik. Amíg ilyen helyzet lesz, szá­molnunk kell azzal, hogy a tőkés világ egyes jelenségei többé-ke­vésbé hatni fognak ránk. Csak tőlünk függ, hogy mennyire tudjuk korlátozni ezt a negatív hatást. A kapitalizmus elmélyülő általá­nos válsága újabb bizonyítékait szolgáltatja a kapitalizmus marxis­ta-leninista elemzése helyessé­gének. Hiábavaló volt a múltban és ma is burzsoá nemzetgazdá­szok minden kísérlete, hogy re­ceptet találjanak a válságmentes gazdaságra, az örök jólétre. Nin­csenek csodák. Nem érdektelen, hogy ugyanazok a nemzetgazdá­szok és teoretikusok, akik egy új gazdasági modellt és egész politi­kai rendszert kínálgattak nekünk, amikor a tőkés világ konjunktúráját élte, most, a válság idején, ismét azt javasolják, hogy változtassunk politikánkon, gazdaságunkon, kül­politikai kapcsolatainkon és ezzel oldjuk meg a gazdasági problé­mákat. A szocialista és a kommunista holnap felé vezető út nem akadá­lyok és nehézségek nélküli. Nem reális, sőt veszélyes dolog a szo­cializmus felé vezető könnyebb utat a tőkés államok segítségével keresni. Az élet igazolja, hogy nincs könnyebb út a szocialista országok egységénél. A társadalmi haladás nagyobb dinamizmusa nem csökkenti, ha­nem aktivizálja a tőkés ellenállást. Az imperializmus agresszivitása az utóbbi időben nagyon élesen nyilvánul meg nemcsak a fegyver­kezésnek és a szocialista orszá­gok gazdasági megkülönbözteté­sének fokozásában, hanem a nemzetközi pénzügyi és hitel­kapcsolatok rohamos rosszabbo­dásában is. A nyugati bankok az Egyesült Államok nyomására gya­korlatilag pénzügyi blokád alá vet­ték a szocialista országokat. Az imperializmus e példa alapján is arra emlékeztet bennünket, hogy „együttműködésével" csak a saját érdekeit követi. Ebből kell levon-, nunk a következtetéseket és a ta­nulságokat a külfölddel való pénz­ügyi és hitelpolitikánk stratégiájá­nak kimunkálásánál. A szocializmus és a kapitaliz­mus között folyó küzdelem a jövő­ben is, nem egy ötéves tervidő­szakon át, meg fogja kívánni a ne­hézségek leküzdését és az áldo­zathozatalt is. Annál kevesebb lesz a nehézség, minél öntudato­sabbak lesznek az emberek, minél jobban élünk a szocialista társa­dalmi rend nyújtotta lehetőségek­kel. Ez nem könnyű harc sem ma, sem a jövőben nem lesz az, de távolról sem olyan nehéz, mint azoknak volt a harca, akiknek szo­cialista jelenünket köszönhetjük! A kapitalizmus általános válsá­gának jelenlegi szakasza az alap­vető oka a világ bonyolult és kiéle­ződött helyzetének, amely az em­beriség jövőjével kapcsolatban komoly aggodalmat kelt. A szocialista államok politiká­jukban korunk világának adott rea­litásából indulnak ki. A történelem által ugyan pusztulásra ítélt impe­rializmus elleni harc nem oldható meg háborúval, mivel a nukleáris tűzvész felperzselné az egész ci­vilizációt. Ezért a szocialista or­szágok a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése politikájának elvei­hez igazodnak. Nincs más lehető­ség. Minden más elképzelhetetlen következményekkel járó háborúba torkollna. Sajnos, az imperializmus, első­sorban az amerikai imperializmus legreakciósabb erői olyan maga­tartást tanúsítanak, hogy nem tart­ják tiszteletben korunk világának realitását. Az enyhülési politika alapjainak felszámolására, s arra törekednek, hogy e politika helyett a nemzetközi kapcsolatokban ér­vényesítsék a konfrontáció és az erő politikáját. Az imperializmus szinte naponta újra és újra meg­győzi a világot arról, hogy saját átélésére törekedve, hosszú távon frontális ellentámadást indított a létező szocializmus, a kommu­nista és a, felszabadító mozga­lom, minden forradalmi és haladó erő ellen. Az Amerikai Egyesült Államok nehezen törődik bele abba a tény­be, hogy a világpolitikában és -gazdaságban elveszítette vezető helyzetét. Az Egyesült Államok politikai stragégiájában döntő fon­tosságúak lettek a katonai vonat­kozások. Ezekből indul ki az ame­rikai külpolitika is. Naiv módon úgy vélik, hogy elveszített hadállásai­kat ismét elfoglalják, ha katonai­stratégiai fölényre tesznek szert a szocialista közösséggel szem­ben, s ezáltal a világon kivívják a hegemón helyzetet. Ronald Reagannak fehérházi székfoglalója következtében az Egyesült Államok gazdasága és külpolitikája militarizálásának fo­lyamata veszélyesen kiéleződött. Reagan nem reális, kalandori, de annál veszélyesebb irányt követ, amely a bősz antikommunizmust és szovjetellenességet egybekap­csolja a történelmi fejlődés objek­tív törvényeinek szem előtt té­vesztésével. A világban bekövet­kező haladó válto2ásokat úgy te­kinti, hogy azok nem voltak törté­nelmileg ejkerülhetetlenek, hanem ez valamiféle véletlenszerű törté­nelmi vargabetű, tévedés, eseten­ként pedig az előző amerikai elnö­kök gyöngeségének a következ­ménye. Az emberek milliói világ­szerte, a Reagan-politika hatásá­ra, amely egy vadnyugati film for­gatókönyvére emlékeztet, felte­szik a kérdést: ez naivitás, ostoba­ság, avagy kalandorság? A válasz nem ilyen egyszerű. Elsősorban tudatosítani kell, hogy Reagan ter­méke az amerikai imperializmus legreakciósabb erőinek, amelyek ma meghatározzák az Egyesült Államok irányvételét. A Reagan-kormány reakciós politikájának fő célja megváltoztat­ni a világ háború utáni elrendezé­sét. Nem véletlen, hogy az Egye­sült Államokban és néhány továb­bi imperialista országban is felve­tődnek olyan gondolatok, misze­rint „revidiálni kell" az 1945 febru­ári jaltai egyezményt. Ennek a kö­vetelménynek szerzői olyan hamis elképzelés hatása alatt élnek, hogy az emberek már elfelejtették, mit jelentett Jalta a háború utáni világ elrendezésében. Nem árt emlékeztetni arra, hogy ezek az „újítók" mire törekednek. Törek­vésük egyet jelentene a potsdami konferencia el nem ismerésével és az ENSZ Alapokmánya kétség­be vonásával. Ez egyet jelentene azzal is, hogy ismét megkérdője­lezik Csehszlovákia és Lengyel­ország határait, nem veszik tekin­tetbe, hogy az európai népek - el­sősorban a szovjet nép - milyen óriási áldozatokkal küzdötték le a fasizmust s romjain lefektették Európában az új, demokratikus el­rendezés alapjait. Az Egyesült Államok tisztában van azzal, hogy terveinek fő aka­dálya a Szovjetunió és a szocialis­ta közösség. Ezért Európában el­sősorban ellenük irányul támadá­sának éle. Azzal a kiötlött ürüggyel, hogy a Szovjetunió mindenütt veszé­lyezteti az Egyesül Államok érde­keit, az amerikai kormányzat a té­bolyult fegyverkezés új szakaszát nyitotta meg s abban reményke­dik, hogy ezzel a szocialista or­szágok nem tudnak lépést tartani. Az Egyesült Államok stratégiai terveiben előkelő helye van Euró­pának. Ez nem véletlen. Az ameri­kai imperializmus meggyőződése, hogy ha az eruópai földrészen, ahol a szocializmus a legerősebb, sikerülne fölényt kivívnia és gyön­gítenie a szocializmust, akkor ez­zel megnyílna Ázsiában, Afriká­ban és Latin-Amerikában is a ha­ladó, demokratikus erők gyöngíté­sének útja. Ezért érvényesíti az Egyesült Államok olyan konokul és gátlástalanul azt a tervét, hogy a nyugat-európai országokban kö­zép-hatótávolságú rakétákat tele­pítsen Az amerikai politikában és katonai stratégiában számos jel tanúskodik arról, hogy az Egyesült Államok nem habozna Európát az atomkatasztrófa fő színterévé ten­ni, nem habozna Európát felper­zselni az atomháborúval és meg­mérgezni az új vegyi fegyverekkel. Ugyanakkor naiv módon úgy véli, hogy ezért nem érné igazságos ellencsapás. Európában 1983-ban akarják megkezdeni a közép-hatótávolsá­gú rakéták telepítését. Ez a nukle­áris háború véletlenszerű kirobba­násának rendkívüli veszélyét te­remtené meg. Ha ezen felül tuda­tosítjuk, hogy amerikai források szerint az amerikai katonák hat­van százaléka fogyaszt gondolko­dást tompító kábítószert, s az Egyesült Államokban elég sok ka­landor található vezető politikai és katonai posztokon is, akkor az emberiség számára csak növek­szik valamiféle véletlen következ­ményeinek veszélye. Az Amerikai Egyesült Államok Madridban az európai biztonság­ról és együttműködésről szóló ta­nácskozáson ismét bebizonyítot­ta,hogy stratégiai céljának nem fe­lel meg a békés Európa s a két társadalmi rendszer államai közti kölcsönösen előnyös együttműkö­dés. Mindent megtett annak érde­kében, hogy ezt a tanácskozást zsákutcába juttassa. Tavaly de­cember óta erre a célra durván visszaélt a lengyelországi helyzet­tel, noha megoldásának módja az LNK szuverén szerveinek kizáró­lagos jogköre. Ezt a tanácskozást csak azért nem sikerült csődbe juttatnia, mivel ezt meggátolták a szocialista országok. Ehhez hozzájárultak a semleges és az el nem kötelezett országok is, ame­lyeknek szintén érdekük, hogy a békés együttműködés Helsinki­ben elindított folyamatát megőriz­zük. Ma nehéz előrelátni, hogy milyenek lesznek a madridi ta­nácskozás további fejleményei és milyen következtetésekhez jut el. Az imperializmus nem csekély igyekezetet fejtett és fejt ki, hogy legalább gyöngítse a szocialista közösséget, ha már nincs ereje felszámolására. Továbbra is válto­zatlan stratégiát követ - bomlasz­tani az egyes szocialista államokat és a szocialista közösséget is. Ez újra igazolást nyert a testvéri Len­gyelország eseményei alapján. Az imperializmus itt szoros együttmű­ködésben a belső ellenforrada­lommal 1980 óta maximális igye­kezetet fejtett ki, hogy az ország­ban ellenforradalmi fordulat kö­vetkezzen be Csakhogy ebben az esetben is tapasztalhattuk, hogy Lengyel­ország gazdasági és politikai bomlása, a munkáság, az értelmi­ség és az ifjúság eltévelyedése ellenére, a szocializmushoz hű erők az állámhatalmi szervek se­gítségével gátat emeltek az ellen­forradalmi üzelmei útjába. A lengyel vezetőségnek az or­szág helyzete konszolidálását cél­zó igyekezetét az Egyesült Álla­mok által vezetett imperialista erők különféle megkülönböztető lépé­sekkel igyekeznek aláásni. Ezek az akciók nemcsak az LNK, ha­nem egyben a Szovjetunió ellen is irányulnak. Az imperialisták, visz­szaélve Lengyelország gazdasági problémáival, az országot politika­ilag zsarolják. Arra törekednek, hogy a lengyel népet térdre kény­szerítsék, az országban ismét zűr­zavart, feszültséget idézzenek elő és kirobbantsák a polgárháborút. Csehszlovákia Kommunista Pártja megértéssel fogadta Len­gyelországban a rendkívüli állapot bevezetését. Teljes mértékben tá­mogatjuk a lengyel vezetőség nem könnyű igyekezetét, hogy le­küzdje a mély társadalmi és gaz­dasági válság következményeit. A lengyelországi társadalmi válság és annak megoldása nagy visszhangot vert a nemzetközi kommunista mozgalomban is. A testvéri kommunista és munkás­pártok túlnyomó többsége követke­zetesen internacionalista maga­tartást tanúsít a forradalmi fejlődés alapvető problémáival kapcsolat­ban. A lengyelországi esemé­nyekkel összefüggésben is kife­jezték elvszerű álláspontjukat. A rendkívüli állapot kihirdetését helyes megoldásnak minősítették, amelynek célja, hogy véget ves­sen az anarchiának, megteremtse a lengyel dolgozók normális életé­nek és a szocializmus megszilár­dításának előfeltételeit. Ezzel szemben néhány kom­munista pártnak - elsősorban az Olasz Kommunista Pártnak és a Spanyol Kommunista Pártnak - vezetősége a lengyelországi helyzettel kapcsolatban teljesen elté­rő álláspontot képvisel. Az imperia­lista eszmei-diverziós központok természetesen nagy elégtétellel fogadják e pártok vezetőségének állásfoglalását, mivel az csaknem mindenben megegyezik antikom­munista szándékaikkal. Ezért va­lamennyi tömegkommunikációs eszköz segítségével világszerte terjesztik ezeket az állásfoglaláso­kat, hogy megtévesszék a népet és, meggátolják abban, hogy megismerje az igazságot az impe­rializmus és a lengyelországi bel­ső ellenforradalom összeesküvé­séről. Jól tudjuk, hogy egyetlen mú sincs híján a hibáknak és a téve­déseknek. Ez még inkább érvé­nyes az olyan műre, amilyen a szocializmus építése. De a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nem véletlen, vagy spekulatív el­méletek alapján valósult meg, ha­nem a társadalmi fejlődés tudo­mányos előrelátására épülő tör­vényszerű tettként. Minden szo­cialista forradalom tapasztalatokat merít a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól. Számos ország dolgozói ezt az utat járva győzték le a kapitalizmust, vívták ki a mun­kásosztály hatalmát, építették fel az új, szocialista társadalmat. Ezeknek a tényeknek tagadása egyet jelent a forradalmárok száz­ezrei forradalmi hagyatékának meggyalázásával. Ez az olasz és a spanyol forradalmárok hagyaté­kára is vonatkozik, akik Marx, En­gels és Lenin zászlaja alatt harcol­tak, szenvedtek és haltak meg a marxista-leninista párt felépíté­séért, a kapitalizmus legyőzé­séért. Csehszlovákia Kommunista Pártja nem tehet mást, csak azt, hogy elítéli a történelmi igazság elferdítésének, a nemzetközi kom­munista és munkásmozgalom gyöngítésének akár jobbról, akár balról tett kísérleteit. Az amerikai imperializmus kié­leződő agresszivitása nemcsak Európában nyilvánul meg. Az Egyesült Államok a világ többi ré­szében is - Ázsiában, a Közel- és a Közép-Keleten, Afrikában és La­tin-Amerikában - szítja a feszült­ség tűzfészkeit s ahol az csak lehetséges, új tűzfészkeket hoz létre. A Reagan-kormányzat tovább­fejleszti és elmélyíti azokat a re­akciós elemeket, amelyek az Egyesült Államok fejlődő országok iránti politikájában az elmúlt évek­ben jöttek létre. Ez a monopolista burzsoázia legreakciósabb erői­nek kétségbeesett, de meddő kí­sérlete meggátolni, vagy legalább lefékezni a világ forradalmi megú­jításának folyamatát. Az Egyesült Államok brutális tá­madásra törekszik mindenütt, ahol kibontakozik a nemzeti felszaba­dító harc, és ahol gyöngülnek az amerikai töke által ellenőrzött mul­tinacionális monopóliumok hadál­lásai. Hazugság és demagógia segítségével, valamint a reakciós bábrendszerek útján is a nemzeti felszabadító szervezetek lejáratá­sára törekszik. Kampányokat indít, összeesküvéseket pénzel és ösz­tönöz minden olyan országgal szemben, amely korunk forradalmi folyamatában fontos szerepet tölt be. Az amerikai imperializmus stra­tégiája jelenleg a legbrutálisabban Közép-Amerika és a Karib-tenger térségében nyilvánul meg. Az Egyesült Államok nem sajnálja sem az erőt, sem az eszközöket, csakhogy meggátolja egy új Kuba létrejöttét. Az elmúlt napokban háborús veszély jött létre a Falkland (Mal­vin) szigetek térségében. Ennek (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents