Új Szó, 1982. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1982-04-16 / 89. szám, péntek

ÚJ szú 7 1982. IV. 16. Baráti találkozó (Folytatás az 1. oldalról) tatta a találkozó résztvevőit azok­ról az erőfeszítésekről, amelyeket népünk a CSKP XVI. kongresszu­sán elfogadott határozatok teljesí­tésére tesz. Kiemelte azt a szere­pet. amelyet a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom, a csehszlo­vákiai szakszervezeti tagok hét­milliós szervezete, a CSKP közeli harcostársa tölt be Hangsúlyozta, hogy a szakszervezetek jelentős mértékben hozzájárultak a fejlett szocialista társadalom építése te­rén elért eredményekhez. A fela­datok igényességének növekedé­sével párhuzamosan - mondotta Husák elvtárs - fokozódnak az igények a dolgozók munka- és társadalmi kezdeményezésének fejlesztése, valamint a dolgozók munka- és életfeltételeiről való gondoskodás tökéletesítése terén végzett szakszervezeti munkával szemben. Különösen megnyilvá­nult ez abban, hogy a szakszerve­zeti tagok széles körű politikai ak­tivitást fejtettek ki a kongresszusi előkészületek időszakában, a szakszervezeti gyűléseken és konferenciákon. Gustáv Husák elvtárs rámuta­tott arra is, mekkora jelentősége van a haladó, a demokratikus és az antiimperialista erők által a bé­ke megőrzéséért és a háborús veszély elhárításáért vívott harc­nak Nagyra értékelte a Szovjet­unió és a többi szocialista ország következetes békepolitikáját, amely reális alapot teremt e cél eléréséhez Az imperializmus ve­szélyes agresszív politikája elleni közös harc döntő ereje a szocialis­ta országok szilárd egysége. A szakszervezeteknek - a dolgo­zók e legnagyobb tömegszerveze­tének - fontos szerepük van eb­ben a küzdelemben Ezt követően Gustán Husák elvtárs szívélyes, elvtársi beszél­getést folytatott a találkozó részt­vevőivel. A szakszervezeti köz­pontok vezetői hangsúlyozták, hogy erősíteni kell a szocialista országok szakszervezeti szervei­nek és dolgozóinak egységét, tovább kell fejleszteni a barátságot és a' testvéri együttműködést a szocializmus és a kommuniz­mus építésében Falkland-szigetek Elhúzódó viszályra lehet számítani (ČSTK) - A brit hadügyminisz­térium nyilván számol azzal, hogy a Falkland-szigetek körüli hadmű­velet inkább néhány hónapig, mint néhány hétig tart. Erre vall az a hír, hogy flottaegységek „máso­dik harci hullámát“ küldték ki az Atlanti-óceán déli terségébe. továb­bá. hogy Margaret Thatcher mi­niszterelnök fenyegető kijelentést tett a parlamentben, miszerint ,.a diplomáciának nagyobb reménye van a sikerre, ha katonai erők támogatják“. Buenos Airesböl származó je­lentések szerint mintegy 100 harci repülőgép kész arra, hogy elhárít­sa a Falkland-szigetek visszahó- dítására tervezett brit támadást. Argentína és a szigetcsoport kö­zött állandó ..légi hidat“ tartanak fenn. A La Razón című argentin napi­lap. amely a katonai vezetés véle­ményét fejezi ki, közölte, hogy Ar­gentína a Falkland-szigetek hova­tartozása miatti válság megoldá­sára ötpontos tervet terjesztett elő. Ez ragaszkodik ahhoz, hogy felté­tel nélkül fenn kell tartani a szige­tek fölötti argentin szuverenitást. Haig ismét Argentínában Alexander Haig amerikai kül­ügyminiszter tegnap Washington­ból Buenos Airesbe utazott, hogy az argentin vezetőkkel újabb tár­Stoessel Izraelben, Sáron Kairóban (ČSTK) - Mubarak egyiptomi el­nök és Kamal Hasszan Ali kül­ügyminiszter Kairóban tegnap az izraeli hadsereg kivonása után a Sí- nai-félszigeten húzódó egyiptomi -izraeli határ megállapításának kér­déseiről tárgyalt Sáron izraeli had­ügyminiszterrel. Megfigyelők sze­rint a titkos megbeszéléseken a két fél nem ért el semmiféle haladást, ami szintén kétségessé teszi, hogy április 25-én Izrael kivonul a Sinai- félszigetről. Tel Avivban eközben Begin izra­eli miniszterelnök arról biztosította az ott-tartózkódó Stoessel amerikai hadügyminiszter-helyettest, hogy Iz­rael teljesíti kötelezettségeit. ..amennyiben Egyiptom is így tesz“. Stoesselt egyébként ma Kairóba várják. NSZK - USA Új katonai egyezmény (ČSTK) - Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügyminisz­ter és Arthur Burns, az Egyesült Államok NSZK-beli nagykövete Bonnban tegnap új amerikai-nyu­gatnémet katonai megállapodást írt alá. Ennek értelmében létre­hozzák annak előfeltételeit, hogy ..válság vagy katonai konfliktus“ esetében több mint kétszeresére növelhessék az NSZK-ban állo­másozó amerikai csapatok számát gyalásokat folytasson a Falkland- szigetek miatt kirobbant viszály békés rendezéséről Haig tegnap­ra virradóra sajtóértekezletet tar­tott s ezen kijelentette, hogy ,,új javaslatokkal“ indul Argentínába, amelyek ,,hozzásegítenék a két szembenálló felet a konfliktus elsi­mításához“. Szavaiból kitűnt, hogy az Egyesült Államok olyan megol­dásra törekszik, amely biztosítaná mind Nagy-Britannia, mind Argen­tína feletti befolyását. ­Brüsszelben a Közös Piac tag­államainak állandó nagykövetei megállapodtak abban, hogy va­sárnap lép érvénybe és május 17- ig tart az az embargó, amelyet az argentin termékek közöspiaci or­szágokba való exportjára rendel­tek el. Az embargót szükség sze­rint „meghosszabíthatják, meg­változtathatják vagy feloldhatják". Rudolf Rohiíček Varsóban (ČSTK) - Varsóban tegnap megkezdődött a csehszlovák-len­gyel gazdasági és tudományos­műszaki együttműködési vegyes bizottság két tagozata elnökeinek. Rudolf Rohiíček csehszlovák és Janusz Obodowski lengyel mi­niszterelnök-helyettesnek a meg­beszélései. A tárgyalások témakö­re elsősorban a két ország közötti árucsere-forgalom bővítésének, valamint a szabad lengyel terme­lési kapacitások csehszlovák részről történő kihasználásának lehetősége. Április 22-én összeül a LEMP KB (ČSTK) - Varsóban szerdán ülést tartott a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságá­nak Politikai Bizottsága, amelyen megvitatták a nemzeti egyetértés mozgalmának koncepcióját A po­litikai bizottság megismerkedett a LEMP KB 8. ülésének anyagai­val, s úgy határozott, hogy április 22-re összehívja a központi bizott­ság ülését. Kivégezték Szadat gyilkosait (ČSTK) - Kairó közelében az egy hónappal ezelőtti bírósági íté­let értelmében kivégezték azt az öt személyt, akik tavaly október 6-án meggyilkolták Szadat egyiptomi elnököt. Hoszni Mubarak koráb­ban elutasította a foglyok kegyelmi kérelmét. A Szadat elleni merényletben való részvétel miatt összesen 24 személyt állítottak bíróság elé. Az öt halálbüntetés mellett a bíróság a többi személyt életfogytiglani börtönre, vagy kényszermunkára ítélte. Szenzáció az első napon NSZK - Csehszlovákia 4:2 (3:0, 0:1,1:1)- Szenzációval kezdődött meg tegnap Finnor­szágban a 47 légkorong-vi- lágbajnokság.A szenzáció, saj­nos. a cseh­szlovák válo­gatottat érintette - negatív értelemben -. miután kétgólos vereséget szenve­dett az NSZK csapatától Attól az együttestől, amelynek legjobb eredmé­nye a csehszlovák korongozók ellen az volt. amikor csak két gólkülönbséggel kapott ki. A szovjet válogatott is nehe­zen lendült játékba, de végeredmény­ben fölényesen győzött az újonc ellen A további két találkozóról, a Finnor­szág - Kanada és a Svédország- USA mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést. A mai műsor- 16 00: Kanada - Csehszlovákia. USA - Olaszország. 20.00: NSZK- Finnország. Szovjetunió - Svédor­szág A Helsinkiben lejátszott nyugatné­met - csehszlovák találkozón az előbbi csapat óvatosan kezdftt. nagy körülte- kintéssel'védekezett és gyors ellentá­madásokkal próbálkozott Amint az ké­sőbb kiderült, sikerrel, mert a harmad­ban mindhárom gólját ilyen akciók után érte el: a 9. percben Kuhl, a 17.-ben Kühnhackl, a 19 -ben Steiger volt eredményes. A második játékrészben is hasonló felfogásban korongozott az NSZK válogatottja, s ennek a játék­módnak nem tudta megtalálni ellen­szerét a csehszlovák együttes, még az emberelőnyös helyzeteket sem tudta kihasználni. Bukač edző csapatának látékából hiányzott az átütőerő A 34. percben végre Novýnak sikerült gólt ütnie Volt időszak, amikor emberhát­rányban is veszélyeztettek a csehszlo­vák korongozók. de eredménytelenül Nagy lendülettel kezdte az utolsó harmadot a csehszlovák együttes, tag­jai rendre győztesen kerültek ki a pár­harcokból és a 46. percben Kokrment 3:2-re módosította az eredményt. Ek­kor úgy tűnt. hogy csak idő kérdése az egyenlítés. A 46. percben Liba került jó helyzetbe, egyedül tört kapura, de be­érték és szerelték. És ilyen már a sport, a jégkorong is, a kihagyott gólhelyzet után az ellenfél talált a hálóba: az 53. percben Kretschmer távoli lövése meglepte Králikot Hiába támadott, tá- madgatott a csehszlovák csapat, akciói elakadtak a nyugatnémet kapu előteré­ben. A játék képe alapján az eredmény reálisnak mondható. A találkozót 4500 néző előtt az ame­rikai Doyle (Alaimo - olasz. Ko- rentschnig - osztrák) vezette, aki a csehszlovák csapatból 3. a nyugat­német együttesből 4 játékost állított ki. s egyik csapat sem használta ki ember­előnyét Csehszlovákia a következő összeállításban játszott: Lang (Krá­lik) - Uvira. Hoŕava. Svoboda. Plá- novský. Chalupa, Dvoŕák - Korbela, Novy, Richter - Lála, Kokrment. Cernik - Pašek. Rusnák. Pouzar - Lukáč. NSZK - Csehszlovákia 2:1 (1:0) Jogtalan tizenegyessel, de... Két perccel a Kölnben lejátszott barátságos labdarúgó-mérkőzés befeje­zése előtt jogtalanul megítélt büntetővel szerezte meg a győzelmet az NSZK válogatottja Csehszlovákia ellen. Guiniou francia játékvezető szerint Bičovský nem mellel vett le egy labdát, hanem kézzel tette maga elé és ezért ítélt büntetőt. Meg kell azonban mondanunk: az eredmény igazságos, mivel a vendéglátó együttes a mérkőzés nagy részében jobb volt ellenfelénél. Szünetig a csehszlovák csapat bá­tortalanul, passzívan futballozott. Ha üggyel-bajjal is, vissza tudta verni az Európa-bajnok rohamait, ám támadó­játéka nagyon kullogott Az NSZK ve­zető gólja után a csehszlovák csapat kiegyenlítette a játékot, de nem tudott eredményes lenni. A második félidőben fordult a kocka. Amikor a hazaiak nagy fölényük elle­nére sem tudtak a hálóba találni, egy ellentámadás során Bičovský egyenlí­tett, s bebizonyosodott: az Európa- bajnok is sebezhető. A mérkőzés haj­rájában ismét a vendéglátók kerekedtek felül. Gólt azonban a játékvezető se­gédletével tudtak elérni. Csehszlovákia együttesének leg­jobb embere a kapus Hruška volt, aki néhány meleg helyzetben tisztázott. A két középhátvéd nagy munkát vég­zett, a középpályások közül Štam- bachrnak ment legjobban a játék, fő­leg szünet után. Vizek jól mozgott a középpályán és a kapu előtt, több helyzetet teremtett játékostársai szá­mára. Kríž kamatoztatta gyorsaságát és agresszivitását, Janečka is haszno­san futballozott. A hazai együttesben Rummenigge nem játszott csúcsfor­mában. Felülmúlta őt a fiatal Littbars- ki, ő vezette a legtöbb akciót, cselezé­sével és lövókészségével tűnt ki. Jupp Derwall, az NSZK váloga­tottjának edzője: ,,Az 1:1 is jó ered­mény lett volna számunkra, de mivel aktívabbak, gyorsabbak voltunk ellen­Sportfogadás A Športka 15. játékhete I. húzásának nyereményei: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: nincs nyertes, III. díj: 23 nyertes á 69 450 korona, IV. díj: 2442 nyertes á 1020 korona, V díj: 67 075 nyertes á 35 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 6 nyertes á 137 325 korona, III. díj: 98 nyertes á 14 610 korona, IV. díj: 5372 nyertes á 475 korona. V. díj 98 063 nyertes 35 korona. A Sazka 15. játékhetének nyereményei: I. díj: 7 nyertes á 33 665 korona, II. díj: 240 nyertes á 1535 korona, III. díj: 3568 nyertes á 160 korona. A Sazka 17. játékhetének párosí­tása Jégkorong-VB 1 Kanada-Szovjetunió, 2. Finnor- szág-Svédország, I. labdarúgó-liga 3. Tatran Prešov-Sparta Praha, 4. Slo­van Bratislava-Spartak Trnava, 5. Bo­hemians Praha-Plastika Nitra, 6 Lo­komotíva Košice-Zbrojovka Brno, 7 Baník Ostrava-TJ Vítkovice, 8. ZŤS Petržalka-RH Cheb, 9. Dukla Banská Bystrica-Dukla Praha. 10. Slávia Pra- ha-lnter Bratislava. Labdarúgó CSNL 11. Autoškoda Mladá Boleslav-SZTS Olomouc Labdarúgó SZNL 12. BZVIL Ružomberok-ZŤS Košice. felünknél és többet kockáztattunk, igaz­ságosnak mondható az eredmény Nem nyújtottuk a legjobb teljesítményt, mivel megfiatalított csapattal játszot­tunk Tetszett a mérkőzés hajrája, mi­kor 1:1 után védenceim minden erejük­ből a győzelemre törekedtek." Jozef Vengloš, a csehszlovák válogatott szakvezetője: ,,A jobbik csapat nyert. Úgy gondolom, hogy nem okoztunk csalódást, helyenként ment a játék. Az NSZK válogatottja jó benyomást kel­tett, egyes futballisták egyénileg is so­kat nyújtottak. A tizenegyesről nem nyilatkozom, ez a játékvezető dolga. De ha majd megnézi a televízióban...“ A mérkőzésen ott volt Michel Hidal­go és Ron Greenwood, a francia, illetve az angol válogatott edzője. Az előbbi a következőket mondta: ,,Cseh­szlovákia ellen nehéz játszani, elsősor­ban jól megszervezett védelemmel rendelkezik.“ Ron Greenwood: ,,Az első félidőben a házigazdák teljesen uralták a mezőnyt, s amikor szünet után fokozták az iramot, el kellett volna dönteniük a találkozót Jó benyomást tett rám a csehszlovák együttes védel­me, csatárai azonban meglehetősen határozatlanok. Szerintem nem volt ti­zenegyes." Helmut Schön, az NSZK ex-szövetségi kapitánya: „Igazsá­gosnak tartom az eredményt, mivel csapatunk többet támadott és több gól­helyzetet is teremtett ellenfelénél.“ NSZK: Schumacher - Kaltz (En­gels), Hannes, K. H. Förster, Briegel- Dremmler (B. Förster), Breitner, Matthäus - Rummenigge, Fischer (Mill), Littbarski. Csehszlovákia: Hruš­ka - Jakubec, Vojáček, Fiala, Kukučka- Bičovský, Jarolím (Danék), štam- bachr - Vizek, Nehoda (Kríž):, Janeč­ka (Jurkemik). Góllövök: Littbarski (22.p), Breitner (88. p - 11-esbôl), ill. Bičovský (69.p). Ihnačák. Liba. NSZK: Friesen - Kiess- ling Kretschmer. Berndaner, Reil. Kreis. Geiler - Kuhl. Kühnhackl. Steiger - Reindl. Meitinger. Höfner - Wolf. Truntschka. Schiller. A tegnap délutáni második meccsen a szovjet válogatott 9:2 (0:0. 4:0. 5:2) arányban nyert az újonc olasz együttes ellen Gólütök: Babinov és Golikov 2 -2, Salimov. Fetiszov. Kozsevnyikov. Makarov és Kapusztyin A tornák következnek Mint ismeretes, a női kézilabda-liga már korábban befejeződött és most négy torna formájában „rájátszás“ kö­vetkezik. Az első négy helyezett a baj­noki címért játszik. Az első tornára Hlohovecen kerül sor, s a küzdelmek már ma megkezdődnek. A mérkőzések sorrendje - április 16.: Topoľníky- Partizánske, Start - Hlohovec, ápri­lis 17.: Partizánske - Start, Topoľníky- Hlohovec, április 18.: Hlohovec- Partizánske, Štart - Topoľníky. A bajnoki címért küzdő csapatok jelenleg a következő pontszámökkal rendelkeznek: 1. Štart 29, 2. Topol’­níky 26, 3. Partizánske 23, 4. Hloho­vec 21 pont. A következő tornák szín­helye, sorrendben: Partizánske, To­poľníky, Bratislava. (tv) LABDARÚGÁS (ČSTK) - Buenos Aires. Barátsá­gos nemzetek közötti mérkőzésen az argentin válogatott 1:0-ás félidő után 1:1 arányú döntetlen eredményt ért el a Szovjetunió ellen. Az 50 000 néző előtt lejátszott találkozó góllövöi: Diaz (40. p), ill. Oganeszjan (69. p). Argentí­na: Fillol - Olguin, Galvan, Passarella, Tarantini, Ardiles, Gallego, Maradona, Kempes, Diaz, Valdano Szovjetunió: Daszajev - Szulakvelidze, Csivadze, Gyemjanyenko, Baltacsa, Burjak, Bal, Daraszelija, Oganeszjan, Gavrilov, Blohin. Bern. Az UEFA fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta Estellát (CF Barcelona), akit kiállítottak a Totten­ham elleni KEK-mérkőzésen. Ráadá­sul a spanyol klubcsapatot 20 000 svájci frank pénzbírsággal sújtották, mivel játékosai sportszerűtlenül visel­kedtek Algír. A VB 24-es döntőjének rész­vevője, Algéria válogatottja Jany góljá­val 1:0 (0:0) arányban legyőzte a Ben- fica Lisszabon eggyüttesét. Lipcse. Első győzelmét érte el az NDK válogatottja a kétszeres világbaj­nok Olaszország ellen, miután a szer­dai találkozón Lothar góljával 1.0 arányban bizonyult jobbnak ellenfe­lénél. Milánó. A vasárnap Magyarország ellen szereplő Peru csapata újabb por­tyamérkőzést játszott, ezúttal az AC Milan és az Inter Milano vegyescsapa­ta ellen, amelyet 2:0 (2:0) arányban legyőzött Góllövők Leguia és Malas- guez. Rusze. Az újjáalakított bolgár válo­gatott sikertelenül kezdte szereplését Hazai környezetben 2:1-re kikapott Románia együttesétől. A vezetést Lov- csev szerezte meg a 30. percben, de Camataru egyenlített, majd a 80. perc­ben Bölöni lőtte a győztes gólt. Eindhoven. Szegényes, 1:0-ás győzelmet ért el 16 000 néző előtt Hollandia válogatottja Görögország el­len. Az egyetlen gólt Ophof szerezte • Anatolij Zincsenko, a Bécsi Ra­pid Leníngrádból érkezett játékosa újabb idényre szóló szerződést írt alá a 25-szörös bajnok bécsi zöld-fehé­rekhez. Két pont előny A magyar labdarúgó NB I. 29. fordulója után az éllovas Rába ETO kétpontos előnyre tett szert, miután az Újpesti Dózsa és a Vi­deoton nagy meglepetésre, ott­hon szenvedett vereséget. A má­sodik helyre feljött a Ferencváros, amely biztosan nyerte a Vasas elleni rangadót. A 29. forduló utol­só mérkőzésén a Videoton 1:3-as félidő után 1:4 arányban kikapott hazai pályán a Békéscsabától. A következő forduló 8 mérkőzésé­re szerdán kerül sor: Ferencváros- Újpest, Békéscsaba - Rába ETO. Tatabánya - Szeged, Ózd- Zalaegerszeg, Csepel - Nyír­egyháza, Debrecen - Videoton. Pécs - Vasas, Diósgyőr - Volán. A bajnokság állása: 1 Rába 29 17 6 6 86:44 40 2 Ferencváros 29 18 2 9 65:40 38 3. Ú Dózsa 29 13 11 5 47:27 37 4. Tatabánya 29 13 11 5 52:38 37 5. Videoton 29 16 5 8 45:37 37 6 Honvéd 29 12 8 9 45:37 32 7 Vasas 29 12 7 10 52:44 31 8. Pécs 29 13 4 12 43:37 30 9. Csepel 29 9 12 8 33:33 30 10. Békéscsaba 29 9 11 9 37:40 29 11 Zalaegersz 29 8 12 9 28:41 28 12 Debrecen 28 10 7 11 39:45 27 13 Haladás 28 9 8 11 35:37 26 14. Nyíregyháza 29 8 9 12 32:45 25 15 Diósgyőr 29 7 10 12 42:54 24 16. Volán 29 4 10 15 38:52 18 17 Szeged 29 7 2 20 28:65 16 18 Ózd 29 5 5 19 35:66 15 / Mint ismeretes, a magyar válo­gatott vasárnap 18.00 órakor Peru együttesét látja vendégül a Nép­stadionban. Mészöly Kálmán szö­vetségi kapitány összeállította a keretet. Katzirz, Kovács A., Zsiborás - Sallai, Kerekes A., Garaba, Tóth, Varga - Moldván, Hannich, Csongrádi, Póczik, Rab, - Bodonyi, Kiss L., Pölös­kei, Szokolai, Szentes, Váradi. A sérült Nyilasi, Töröcsik és Szántó felgyógyulása hosszabb időt vesz igénybe.

Next

/
Thumbnails
Contents