Új Szó, 1982. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1982-03-04 / 53. szám, csütörtök
Hatékonyabb munkával közös céljaink eléréséért ÚJ SZÚ 5 1982. III. 4. EREDMÉNYEK A kezdeményezést, a jó tapasztalatok népszerűsítését, a nehézségek és a gondok enyhítését akarjuk elősegíteni az ezentúl kéthetenként megjelenő tematikus oldalakkal. A termelő és nem termelő ágazatokban dolgozó munkások és technikusok, szocialista munkabrigádtagok és újítók, mesterek és igazgatók, kutatómérnökök és kulturális-nevelő dolgozók, párttagok és pártonkívüliek véleményét, tapasztalatait egyaránt szeretnénk közreadni arról, mit tesznek saját munkaszakaszukon a hatékonyság növeléséért, a CSKP XVI. kongresszusán kitűzött célok eléréséért. Kérjük olvasóinkat, jelentkezzenek közreadásra érdemes tapasztalataikkal, hiszen ezzel is hozzájárulhatnak a különböző területeken a feladatok teljesítéséhez, népgazdaságunk, társadalmunk fejlődéséhez. A jó eredményekre alapozunk TERVSZERŰEN FEJLESZTJÜK AZ ÁLLATTENYÉSZTÉST Egyre inkább ráeszmélünk, hogy az energiagazdálkodásnak egyedüli helyes útja: a takarékosság. Vállalatunk, a Kassai (Košice) Kerámiaipari Müvek azon munkahelyek közé tartozik, amelyben az anyag- és energiatakarékosság ma már programszerűen folyik, s ezen a téren bizonyos eredményeket a korábbi években is elértünk. Ezzel viszont nem akarom azt álh'tani, hogy nálunk talán idejében láttunk hozzá a takarékos energiagazdálkodáshoz. Bár azt tettük volna. Hogy tulajdonképpen mit mulasztottunk, azt mi a múlt évben elért több mint kétmillió korona értékű energia- és tüzelőanyagmegtakarítás alapján is felmérhetjük. A 7. ötéves tervidőszak első esztendejében közel kétmillió köbméter földgázt és több mint 730 ezer kilowattóra villamosenergiát takarítottunk meg. Eléréséért nem műveltünk csodát, csupán azt tettük, hogy mélyebben, komolyabban mértük fel helyzetünket, lehetőségeinket és ezek alapján cselekedtünk is. A losonci (Lučenec) csempe- gyártó üzemünkben - ahol tavaly kezdődött el a tervezett, évente kétmillió 600 ezer négyzetméter csempe termelése - rájöttünk, hogy a megengedettnél kisebb energiaigényességgel is teljesíthetjük termelési feladatainkat. Ennek egyetlen feltétele: körültekintőbben kell gazdálkodni a földgázzal és a villamos-energiával. Érdemes volt ezt tennünk. Tavaly 400 ezer köbméter földgázt és 137 ezer kilowattóra villamos-energiát takarítottak meg ebben az üzemben. Hála a lozornói perlitgyártó üzem új kemencéje üzembe helyezésének, csökkentettük a földgáz- és a villamósenergia-szük- ségletet. összesen 385 ezer köbméter földgázt és 148 ezer kilowattóra villamos-energiát sikerült megtakarítanunk. Nehéz lenne ezen a helyen említést tenni mindazokról a takarékossági intézkedésekről, melyek 1985-ig vállalatunk takarékossági programját képezik. Azt elmondhatom, az így feltételezett energiatakarékosság több millió korona értékű. Természetesen mindezt csak akkor valósíthatjuk meg, ha ehhez a feltételeket is megteremthetjük. Például, ha idejében megkapjuk Prerovból a nagy teljesítményű, korszerű dobőrlőket. Eddig ugyanis az MBM-2000-es dobőrlőket használtuk, amelyeket folyamatosan kicserélünk a nagyobb teljesítményű MBM-3000-25-ösre. A michalov- cei üzemben például 1985-ig nyolc ilyen őrlőgépet szereltünk be. Egyidejűleg kiselejtezünk néhány mellőzhető berendezést, ami által szintén jelentősen csökken az energiaszükséglet. A losonci üzemben az iszap előkészítésénél használatos lefolyóvezetékeket cseréljük fel újakkal, aminek eredményeként növekszik az iszap száradóképessége és csökken az energiaszükséglet. Ez már az idén közel 176 ezer korona értékű megtakarításhoz vezet. Nem részletezem az energiatakarékosság terén vállalatunk üzemeiben megvalósításra kerülő további feladatainkat. Inkább azt szeretném újból kihangsúlyozni, hogy a takarékosságra irányuló tevékenységünk céltudatos, programszerű munka. Ezért, az eredmény sem maradhat el. MARIAN FERČÁK mérnök, a Kassai Kerámiaipari Müvek energetikai osztályának vezetője ► A Prágai Húsipari Konszernvállalat čakovicei vállalatánál megkezdték egy korszerű húscsomagoló gépsor próbaüzemeltetését. A próbaüzemelés és a részleg átadása után naponta húsz tonna húst csomagolnak majd itt, 15 féle kivitelezésben. A dolgozókat a minőség szerint jutalmazzák, amelyet naponta értékelnek. A felvételen (balról) Marie Krejčíková, Petr Krejčík és Alena Méchurová a csomagológépsor mellett (Felvétel: CTK - František Tóth) első három üzemben a tervezett alatt maradt az újítási javaslatokat és találmányokat benyújtó dolgozók száma. A vaján i (Vojany) üzemben elérték a tervezett szintet, s az energetikai üzemben valamint a karbantartó és gépgyártó, továbbá a műszaki részlegen a tervszámot alaposan túl is lépték. Az ilyen elemzés rámutat arra, hogy az egyes részlegek vezető gazdasági dolgozói és a társadalmi szervezetek tisztségviselői mennyire viselik szívükön a mozgalom szervezését. Ahol lemaradás mutatkozik, feltétlenül javítani kell az eddigi tevékenységükön. A Slovnaft újító- és feltalálómozgalmának egyik pozitív vonása, hogy tevékenységét rendszeresen kritikus elemzéseknek veti alá, feltárja a fogyatékosságokat, felszámolásukra megoldásokat javasol, a mozgalom tervezésébe és irányításába új elemeket és munkaformákat vezet be. Mindezt az elmúlt esztendő néhány idevágó sikerével illusztrálhatom. Jelentős a javulás a találmányok területén. Sikerült felszámolnunk a Találmányi Hivatallal szembeni határidőgondjainkat; a Slovnaft történetében a legnagyobb számú találmányjavaslat született meg, közülük hat előzőleg újítási javaslatnak készült, több találmány know-how formát ölt. Nem kerülhetem el, hogy ne szóljak mozgalmunk néhány hiányosságáról. Az újítási javaslatok elbírálási idejének jelentős lerövidítése ellenére ez az időszak még mindig két és fél hónapig tart vállalatunknál, ami nem felel meg az érvényben levő előírásoknak. E problémát menet közben úgy próbáljuk megoldani, hogy az újítási javaslatok listáját szétküldjük a vezető gazdasági dolgozóknak és figyelmeztetjük őket a részlegüket érintő javaslatok mihamarabbi elintézésére. Még mindig nem kezdte meg munkáját a 76-os számú komplex racionalizációs brigád, melytől éppen az újítások és találmányok megvalósítási folyamatának „felfrissítését“ várjuk. Felettes szerveink, s több más hivatalos fórum már többször megállapította: vállalatunk újító- és feltalálómozgalma magas színvonalon van és jó irányban halad. A munkakollektívák, de főleg a vezető gazdasági dolgozók és a társadalmi szervezetek tisztségviselőinek kötelessége, hogy hozzájáruljanak a mozgalom további fejlődéséhez, eleget téve ezzel a XVI. pártkongresszus két alapkövetelményének. ÁGH SÁNDOR a bratislavai Slovnaft n. v. ésszerűsítési és iparjogi osztályának dolgozója A szarvasmarha-tenyésztés gyorsabb ütemű fejlesztésével már a 6. ötéves tervidőszakban is foglalkoztunk. Főleg azért, mert a sertés- és baromfiállomány számára nem termeltünk elegendő szemes takarmányt. Míg 1975- ben még önellátók voltunk abraktakarmányból, a következő időszakban már évenként több mint 4 ezer tonna szemes takarmányt kellett vásárolnunk a központi alapból. A sertésállomány 140 ezerről több mint 160 ezerre emelkedett. Ezért megértettük a CSKP KB 13. és 4. ülése határozatának célját, tudatosítottuk, hogy az állat- állományt az eddigi összetételben nem fejleszthetjük tovább. A járási pártbizottság 1977. évi ülésén elfogadtuk a szarvasmarha-te- nyésztés 1990-ig szóló fejlesztési tervét. Ebből kiindulva minden mezőgazdasági üzem legalább negyedévenként ellenőrzi, kiegészíti és pontosítja a tervet. A fejlesztési program szerint 100 hektár mezőgazdasági területen az 1978. évi 57 helyett 1985- ben 63 állatot tartunk, 1990-ben pedig már 71 állatot. Ez alatt az időszak alatt több mint 13 ezer állattal növekszik a szarvasmar- ha-állomány (ebből 5 ezer a tehén) az érsekújvári (Nové Zámky) járásban. Az első eredmények biztatóak, mert tavaly már 100 hektárra 65,5 darab szarvasmarha és 25,5 darab tehén jutott. Az elmúlt hat évben 4 ezer tehén számára építettünk 7 telepet. A tehenek megközelítőleg 20 százaléka már korszerű tehénistállókban van. Ebben az időszakban a tehénállomány is 2 ezer A 7. ötéves tervidőszak bonyolult, nehéz, de tanulságos első évében a mezőgazdasági dolgozók sok tapasztalatot gyűjthettek össze. Az elmúlt év tapasztalatait azonban nemzetközi összefüggéseiben is figyelembe kell venni. Elsősorban arról van szó, hogy az élelmiszerek és az élelmiszeripari nyersanyagok világpiaci helyzetéből kiindulva, valamint hazánk gazdasági és termelési feltételeit figyelembe véve a lakosság élel- miszer-ellátását nem a behozatal növelésével, hanem saját lehetőségeink jobb kihasználásával kell biztosítani. Minél hamarább megértjük ezt a szigorú követelményt, annál eredményesebben tudjuk hasznosítani a mezőgazdasági termelésben rejlő lehetőségeket és tartalékokat. Az élelmiszerek és a takarmányok termelésének a növelését döntő mértékben elősegítheti például a talaj vízgazdálkodási feltételeinek optimális rendezése. Az Állami Meliorációs Igazgatóság üzemegységei tavaly jelentős feladatokat teljesítettek ebben az irányban. A nyugat-szlovákiai kerületben a hidromeliorációs munkák súlypontját az öntözórendszedarabbal növekedett. Járásunkban több változatban korszerű tejtermelő gazdasági központokat létesítettünk. Az egészségesebb állomány érdekében az üszőket intenzív legelőkön tenyésztjük. E téren a legjobb eredményeket az Udvardi (Dvory nad Žitavou) Efsz- ben érték el, amelynek tapasztalatait más üzemekben is felhasználják. A takarmányozási nehézségeken js igyekszünk enyhíteni. A mezőgazdasági üzemekben 13 pogácsakészítő üzemet létesítettünk. A járásban az eredmények ellenére nincs meg az egyensúly a szarvasmarha-állomány növekedése és a tömegtakarmányok termelésére tervezett terület között. Az idén a szántóterület 23,3 százalékán termesztünk takarmányokat, 0,7 százalékkal kisebb területen, mint tavaly. Lényegesen több tömegtakarmányt csak a hektárhozamok fokozásával termeszthetünk. Ahol lehet, öntözünk, hogy minél nagyobb termést takaríthassunk be. A több és jobb minőségű tömegtakarmány termesztésének érdekében olyan embereket bízunk meg a takarmánytermesztéssel, akik szívügyüknek tartják e feladat végrehajtását, és jó szakmai felkészültséggel rendelkeznek. A jó tapasztalatokat pedig a járás minden mezőgazdasági üzemében igyekszünk népszerűsíteni, alkalmazni. JÁN DO J Č AN az Érsekújvári Járási Mezőgazdasági Igazgatóság növénytermesztési osztályának vezetője rek további építésére helyezték. Érdemes megemlíteni, hogy amíg egész Csehszlovákia területén körülbelül 300 ezer hektár az öntözhető termőföld, ebből mintegy 170 ezer hektár van a nyugat-szlová- kiai kerületben. A múlt évben további öntözőrendszereket sikerült gyors ütemben megépíteni és átadni, éspedig Radošovcén 825, Doľanyban 440, Fegyverneken (Zbrojníky) pedig 55 hektárnyi területen. A múlt évben az öntözés jelentős hatást fejtett ki a növények hektárhozamának növelésére. A silókukorica hektárhozama például 20, a cukorrépáé 13,5, az évelő takarmányoké 4,6, a szemes kukoricáé 1,5, a sűrűn vetett gabonaféléké pedig 0,5-1 tonnával nőtt, a másodveteményekből pedig 28 tonnát takarítottak be hektáronként. Az eredmények mellett azonban bizonyos fogyatékosságok is előfordultak az öntözőrendszerek kihasználásában, a berendezések karbantartásában, problémák vannak a pótalkatrész-ellátásban, a munkaszervezésben, s főleg abban, hogy egyes folyóvizeink tisztasága nem felel meg az öntözés követelményeinek. Mindezt a helyzet reális felmérése és a hiányosságok mielőbbi felszámolása végett kell megemlíteni. Az Állami Mezőgazdasági Igazgatóság dolgozói a tervezett lecsapolási munkák, a folyószabályozások, a kis víztározók építésének teljesítésével jó feltételeket igyekeznek teremteni az optimális talajvízgazdálkodáshoz, valamint ahhoz is, hogy a 7. ötéves tervidőszakban Szlovákia mezőgazdasági termelése elérhesse a CSKP XVI. kongresszusán előirányzott 12-13 százalékos növekedést. JÁN HVIZD mérnök, az Állami Meliorációs > Igazgatóság bratislavai fióküzemének igazgatója Tartalékok a talajjavításban és az öntözésben JAVASLATOK TAPASZTALATOK PROBLÉMÁK EREDMENYEK PROGRAMSZERŰ TAKARÉKOSSÁG A szövetségi kormány 224/78- as számú rendelete kimondja, hogy a 7. ötéves tervidőszakban az újítók és feltalálók mozgalmának fejlesztése során a találmányok 2-2,5 az újítási javaslatok 3-5 és a belőlük származó társadalmi hasznon 5-6 százalékos évenkénti növekedését kell elérni. E követelményekből kiindulva dolgoztuk ki vállalatunknál az újító- és feltalálómozgalom mostani ötéves tervidőszakra szóló programját. Megtalálható benne minden olyan politikai-szervezési intézkedés, mely elősegíti, hogy az eddigi jó eredményekre alapozva sikeresen teljesíthessük a kormányrendelet ránk vonatkozó feladatait. Ha mérlegre tesszük mozgalmunk tavalyi eredményeit, megállapíthatjuk: a hat fő és a kilenc kiegészítő mutató közül csupán négynek az eredményei nem lépik túl a tervezett szintet. Közülük a megoldott és felhasznált tematikai feladatok számának pontos összegezése még tart, a bizottság munkájának végleges eredményei márciusban válnak ismertekké. Lemaradtunk viszont az újítási javaslatok benyújtásában, mert a kongresszus előtti időszak biztató kezdete után a későbbiek során vállalatunknál hiányoztak a feltalálók és újítók jutalmazására szolgáló pénzeszközök. Úgyszintén nem értük el a felhasznált találmányokból származó haszon tervezett nagyságák, aminek adminisztratív okai voltak. Tavaly decemberben vezér- igazgatóságunk dolgozói - közösen az érintett szakszervezet képviselőivel - felmérték az újító- és feltalálómozgalom helyzetét vállalatunknál. Megállapították, hogy az egészében véve magas színvonalon van, de a további előrelépés érdekében felhívták figyelmünket néhány fogyatékosságra, melyek felszámolása azóta mindennapos feladatunkká lépett elő. Az 1981-ben elértekből két eredményt ragadnék ki. A javaslatok révén sikerült megtakarítanunk körülbelül 1500 tonna kőszén- egyenértékű üzemanyagot, és a gépgyártó részlegen elkészített pótalkatrészek 2 millió 360 ezer devizakoronát hoztak a közös konyhára. Vállalatunk egyes részlegeire külön nem bontottuk le az említett mutatók teljesítését, ezért csupán arról van áttekintésünk, hogy az egyes részlegek dolgozói tavaly mennyire kapcsolódtak be e mozgalomba. A termelési részlegen az