Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-15 / 38. szám, hétfő
„Én megtalálom Tróját“ H a Joyce, akkor mindenekelőtt az Ulysses. Igen, mindenekelőtt az Ulysses, ez a huszadik századi „Odüsszeia” jut eszünkbe Joyce nevének halla- tán-olvastán. És már indulna is a toll írni róla, a ma is vitatott, de a megjelenése óta eltelt hatvan esztendő alatt mindenképpen úttörőnek és korszakosnak bizonyult regényről, ha nem éppen évfordulós jegyzet lenne születőben, amikor is illik néhány szóban fölidézni a szerző életét, emberi-írói magatartását. James Joyce ír katolikus polgárcsaládban született 1882ben, Dublinban. Jezsuita középiskolában nevelkedett, de hamarosan megtagadta hitét, elvetette a katolikus dogmákat és tulajdonképpen semmiféle dogmában nem hitt. Ehhez tegyük mindjárt hozzá, hogy élete végéig - az íráson és családján kívül - sehol, semmi iránt nem kötelezte el magát aktívan. ír létére - a nagy írekkel, kortársaival: Shaw-val, Synge-el, Yeats-el, O’ Casey-vel ellentétben - természete és fölfogása távol tartotta őt még azoktól a nemzeti függetlenségi mozgalmaktól és harcoktól is, melyek a századelőn különösen nagy erővel bontakoztak ki Írországban az elnyomó protestáns Anglia ellen. Miután Dublinban befejezte filológiai tanulmányait, elhagyta hazáját, Párizsba ment, ahol egy ideig orvosi egyetemre járt. 1940-ben Svájcba menekült a Franciaországba bevonuló német fasiszták elől. Egy év múlva halt meg, ötvenkilenc éves korában. Ennek az ötvenkilenc esztendőnek a java részét James Joyce külföldön töltötte el, az önfenntartáson kívül az írásnak szentelve minden idejét, figyelmét, hatalmas tudását. Haza csak ritkán látogatót, de Írországtól elszakadni idegenben sem tudott, legfőképpen nem Dublintől. Ez az annak idején kétszázötven ezer lakosú város beléje ivódott utcáival, üzleteivel hangulatával, társadalmi rétegeinek mentalitásával, erkölcsi és vallási szokásaival. És mindezt még jobban látta, láthatta Joyce messziről, egy egység szerves elemeként a legapróbb részleteket, mozzanatokat is. Ugyanakkor meglátta azt is, hogy a tizenkilencedik századi konvenciók, létformák, értékrendek, írott és Íratlan törvényekhez igazodó emberközi kapcsolatok a családon és az egész társadalmon belül lazuló-bomlófélben vannak. Tanúja a századforduló nagy átalakulásainak, melyeket átfogni és kifejezni már nem lehet hagyományos eszközökkel, formákkal, módszerekkel. A Dublini emberek című novel láskötete, mely már 1905-ben kész van, de csak kilenc év múlva sikerül elfogadtatnia egy kiadóval, még nem jelez újat, érzékeny megfigyelő képességről árulkodó, hagyományos felépítésű novellák gyűjteménye szülővárosáról, reális jellemekkel, életképekkel. Kamarazene című versesgyűjteménye, de különösen az Ifjúkori önarckép című regénye, mely személyisége fejlődésének, lelke vallási kötelmek alóli fölszabadulásának a története, már többet mutat a kísérletező, formát robbantani és újítani akaró Joyce-ból, aki aztán 1914- ben, az első világháború kitörésének évében hozzálát az Ulysses megírásához. 1921-ben készül el a munkával, megalkotva a huszadik század egyik legkevésbé népszerű, a széles olvasóközönség körében ma se nagyon elterjedt, de az irodalomra gyakorolt hatását tekintve páratlan erejű - ilyen vonatkozásban csak Proust és Kafka életművéhez mérhető - regényét. Már maga a szándék elképesztő: egyetlen napba, nem is egészen huszonnégy órába belesűrí- teni a mindennapi emberi létezés külső és belső folyamatait, a folyamatok társadalmi és egyénenkénti alkati meghatározóit, mozgatórugóit. Totális képet adni arról, hogy egy átlagos dublini hétköznapon, 1904. június 16-án reggel nyolc órától éjfél után kettőig mit és miként gondol, érez, cselekszik Leopold Bloom, a harminckilenc éves magyar származású, zsidó, hirdetésgyújtő ügynök, aztán a felesége, aztán Stephen Dedalus, a fiatal művészjelölt és mindazok, akikkel a nap folyamán érintkezésbe kerülnek. E szándék megvalósításához nemcsak az erkölcsi korlátoktól, emberi-írói gátlásoktól kellett megszabadulni, nemcsak a szemérmet kellett félretenni, hogy helyében a kimondás őszintesége-szabadsága működhessen vezérelvként, hanem a regénynek mint műfajnak az addig uralkodó szabályait is el kellett vetni. Az emberi tudatban és tudatalattiban lejátszódó, sokszor logikátlanul kapcsolódó, múltakat jelenbe hozó „események“, eszme- és képzettársítások formai vetüle- tei ezek a megoldások. Tudatosan alkalmazva. De tudatosan épített az egészében (első pillantásra) eklektikusnak tetsző regény szerkezete is, mint többen kimutatták: pontról pontra Homérosz Odüsz- szeiájának szerkezete szerint alakul, még a szereplők is behelyet- tesíthetők. De a tartalom természetesen nem lehet más, mint amilyet a huszadik század elejének, a polgári társadalom emberének a valósága kínált. Ez a valóság Joyce számára kiábrándító volt, nem regénybe illő, hanem annak egyfajta parodisztikus változatába. J ames Joyce utolsó műve a Finnegan's Wake című regény. 1923-tól 1939 írta, folytatva és „továbbfejlesztve“ az Ulys- sesben alkalmazott közléstechnikát, de ez a könyve még a szakma által is csupán alig olvasott kísérlet maradt. Ha Joyce, akkor mindenekelőtt az Ulysses. Mely fölér egy életművel. BODNÁR GYULA Így is nevezhetnék az olvasók az először tavaly megjelent Gondolkodó Magyarok című sorozatot. Az eddig közkézen forgó tizenkét kötet közös vonása, hogy népben, nemzetben gondolkodva Európát, a világot látják és láttatják szerzőik. Szigethy Gábor sorozatszerkesztői munkája túllép a megszokott kereteken, állandó jelenlétté válik, a füzetek előszavát és jegyzeteit olvasva informál, orientál. Az első kötet Deák Ferenc - Kossuth Lajos Párbeszéd a kiegyezésről. Ahogy a szerzők - jeles magyar történelmi és művészeti személyiségek -, úgy a sorozat szerkesztője is jelen van mindenegyes füzetben. Ez a jelenlét pedig minden esetben állásfoglalásra, gondolkodásra ösztönző. Deák és Kossuth esetében is, akikről így ír: „ Állnak a szobrok. Deák Ferenc a haza bölcse, józan, megfontolt politikus, aki megmentette azt, ami még menthető volt maradék szabadságunkból, függetlenségünkből. Kossuth Lajos a tiltakozás, ellenállás mártírja, aki függetlenségünket védte, s nem alkudozott, nem egyezkedett a szabadság- harcunkat vérbe fojtó Ferenc Józseffel. Állítsuk szembe a szobrokat, nézzenek farkasszemet. Figyeljük, ahogy megtörik szemünkben a fény. “ S az előszóíró-szerkesztő állásfoglalásai, utalásai az olvasót is mérlegelésre, vizsgálódásra, gondolkodásra késztetik. Babits Mihály A magyar jellemről írt esszéje előtt ezt írja Szigethy ,,Babits széEgykori „pályaválasztásom“ talán legelső inspirálójaként tarthatom számon Vojtech Zama- rovsky könyvét, a Trója felfedezését. Van-e abban valami különös, ha egy alig tizenéves gyerekember fantáziájának szárnyakat ad az olyan kalandos életút, mint Henrich Schliemanné, Trója szerencsés kezű feltárójáé? Ráadásul olyan elragadó tolmácsolásban - pedig a szerző úgymond ,,még óvatlanságból sem lazított a képzelet kötőfékén“ mint Za- marovskyé. Én inkább az ellenkezőjén csodálkoznék. Hiszen most, hogy a felfedező születésének 160. évfordulója ürügyén Schlie- mannról, Trójáról és a régészetről akarván írni, újra belekóstolgatok e régi könyvbe, ismét magával ragad sodró stílusa, feszült cselekményessége. Állítom, hogy nemcsak az életrajzíró szellemes tolikezelése, hanem a felfedező-régész kalandos életútja, már-már hihetetlenül makacs céltudatossága is elegendő a képzelet fölpezsdítéséhez. Gondoljuk csak el; A hétéves Schlie- mann, aki apja elbeszéléseiből ismerte meg a trójai háború történetét, kijelentette, hogy ő bizony megtalálja Tróját! Ekkor 1829-et írtak, s a tudományos közlemény „költött helynek“ tudta a homéroszi várat, tehát majdnem csak annyi alapja volt e kijelentésnek, mintha valaki nálunk azt állítaná: fölkutatja Attila sírját! Negyvenhat éves volt, amikorra - szinte koldusszegény indulással - dúsgazdag nagykereskedővé küzdötte föl magát, megtanult több mint egy tucat (!) nyelvet, régészetből doktorált és fölkészülten, anyagi gondoktól mentesen hozzáfoghatott Trója megkereséséhez. Minek köszönhető, hogy meg is találja? Egyrészt (és főleg!) hallatlan akaraterejének, no meg annak, hogy alaposan odafigyelve olvasta el Homérosz eposzát és- komolyan is vette. Akadémiák szaktekintélyei kinevették, végül mégis neki lett igaza! Megállapításait a trójai ásatások folytatói (Dörpfeld és az amerikai expedíció vezetője, Biegen) finomították persze - mint ahogy az minden tudományban, a módszerek tökéletesedése folytán lenni szokott- de a Homérosz megénekelte Trója azonosítása a kisázsiai Hisszárlik dombbal mindenképpen az ő érdeme. Bár feltárásai során rengeteg helyszínrajzot készített, terepmegfigyelést végzett; a korát megelőző műrégészeti szemlélet nyűgös örökségének köszönhetően munkáját gyakran szokták kincskereső rablóásatásként kezelni. Csak annyit jegyeznék meg pen s igazat írt. Gondolkodott. De későn. Három év múlva a német ,,vándorok“ ágyútölteléknek használták a Don-kanyarban a magyar hadsereget. Mert a megszédült haszonélvezők azt remélték: A Harmadik Birodalom árnyékában építhetnek maguknak hatalmas magyar templomot. Nem csupán a Don-kanyarban elpusztult kétszázezer magyar életével fizettünk e tévedésért. Fogalmak elkopnak, a szóhasználat változik. Babits nem egy kifejezése, mondata már egy hajdanvolt világból üzenet. S mintha későnszólása is intő s megrázó példa lenne. “ A történelmi önvizsgálatot választotta céljául a sorozatszerkesztés tettével Szigethy Gábor. Széchényi István A Magyar Akadémia körül, Kölcsey Ferenc Pa- rainesis Kölcsey Kálmánhoz, Vajda János Egy honvéd naplójából, Apáczai Csere János Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról című értekezések, esszék, dolgozatok folytatják a sort a Gondolkodó Magyarok füzetsorozatának első folyamában. S végig olvasva ezeket látjuk, hogy a történelem cselekvő személyiségei mögött ott áll a nép is, amelyről Vajda János írt - mesélt - 1868-ban. Szigethy az ő sorai között is eligazít: ,,Hiszik-e, akik akkor nem éltek, hogy 1848. március 15-én boldog volt, aki élt? ehhez, hogy módszere a kor színvonalán állott, tehát dőreség lenne elmarasztalni emiatt, annál is inkább, mivel az utolsó években Dörpfelddel együtt dolgozva nagyon rugalmasan felül tudta vizsgálni saját korábbi megállapításait, nézeteit is. A Hisszárlik domb egyébként nagyon érdekes régészeti lelőhely, ahol Dörpfeld 9 települési szintet határozott meg, s ezt Biegen még egy csomó közbülső, átmeneti réteggel ki is bővítette. Ez utóbbi szerint - s a tudományos közvélemény is ezt fogadta el - egyébként a Trója VII. a szint (i. e. 1250 tájára datálja) azonosítható Priamosz városával. Ha Homérosztól függetlenül is „testközelbe“ kívánjuk valahogy hozni ezeket a távoli, kisázsiai tájakat, akkor vissza kell nyúlnunk a Kárpát-medence neolitikumába (i. e. 4000-1900), ill. bronzkorába (i. e. 1900-800). Ekkoriban tudniilFábry Zoltán ÖSSZEGYŰJTÖTT ÍRÁSAI 2 Fábry Zoltán Hg Összegyűjtött 2 madách Kevés magyar író kapott az elmúlt években olyan elismerést, mint az egy életen át Stószon alkotó Fábry Zoltán. Az elismerés, tisztelet és megbecsülés annak a harcos antifasiszta írónak szólt, akinek életműVe messze kimagaslik a csehszlovákiai magyar irodalomból. A hat-nyolc kötetre tervezett életműsorozat második kötete Fábry Zoltán 1926-29 között megjelent cikkeit és tanulmányait foglalja magába. Ezek az írások már a teljes eszmei-művészi fegyverzetben küzdő író kiforrott alkotásai, iskolapéldái a megalkuvást nem ismerő elvhű írói magatartásnak, az abszolút mércét szemmel tartó kritikai elemzésnek és a politikai tisztánlátásnak, mondanivalójuk fél évszázad távlatából is eszméltető és iránymutató. S akik éltek, emlékeztek, akarnak emlékezni akkori boldogságukra? Mernek-e? Füstöl a gyertya, kormosak az emlékek. Éjszaka van Vajda János tekintetes szerkesztő úr kávét iszik, tollat ragad, s elindul a múltba. Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. A történelem, a művészet nagyjainak gondolataival együtt a sorozat is élő. Ez az élet pedig második folyamában is azt kínálja, amit szerkesztője fontosnak, a múlt gondolataiból a mai olvasó számára is hasznosíthatónak vél. Kármán József A nemzet csinoso- dása, Eötvös József A zsidók emancipációja, Németh László San Remó-i napló, Bartók Béla A népzenéről, Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című művek idéznek századokat, történelmi viharokat. Szigethy Gábor ebben a folyamban is megmutatja a gondolkodásunk sajkáit, csónakjait, hajóit előre lendítő hullámok erejét. Bartókról írja: ,,Bartók nem a városi kultúrától féltette a parasztembert, hanem a városi kultúra hulladékától. Műanyag limlomtól, silány piperétől, magyar nótától. A városi szegényeket is ettől féltette: hogy nyomorúságukban urak levetett szellemi-testi göncét hiszik újnak, szépnek - a magukénak. Es amikor háborúra készültek a nagyvilágban, lik vidékeink erős délkeleti - egész Anatóliából származó - befolyás alatt fejlődtek. Egy időben trójai menekültek i. e. 2000 tájára keltezhető kolóniáját tételezték föl Időközben bebizonyosodott az elképzelés elhamarkodott volta, annyi azonban tény, hogy területeink kulturális kapcsolatai valóban jelentősek voltak az Egeikum- mal. Ahhoz, hogy e kérdésekben is világosabban láthassunk, a Schliemannok utódainak még hosszú, áldozatkész munkájára van szükség. Mindenekelőtt arra a kutatói alázatra gondolok, amilyennel Schliemann fogadta Dörpfeld kételyeinek bejelentését az idős felfedező hipotéziseivel kapcsolatban: ,,Megvizsgáljuk, akár így, akár úgy üt ki a dolog!“ Munkáik könyvbe foglalt eredményei nyomán néhányan a mai gyerekek közül is kedvet kapnak majd ehhez az érdekes hivatáshoz. LISZKA JÓZSEF Rudolf Jašík A KRISTÁLYVIZEI FOLYÓ PARTJÁN A Kiszuca-vidék kopár hegyoldalain nyomorban, szellemi sötétségben, reménytelenül tengődik a nép. Mozdulatlan, állóvízszerű itt az élet egészen addig, míg meg nem jelenik a színem Štefan, az Ostravát járt, üldözött forradalmár. Štefan mozgásba hozza a vidéket, az irtványokat is, éhségtüntetést szervez, s meghurcoltatása árán is kiharcolja az éhezőknek a kenyeret. Jašík írásművészetét a lírai hangvétel s a fény és árnyék váltakozása jellemzi. amikor népeket uszítottak egymás ellen, amikor egekig csapott az irigység, a gyűlölet, amikor ostoba tudósok, eszüket vesztett politikusok népdalok tulajdonjogán perlekedtek - Bartók Béla magyar tanyákon, erdélyi falvakban, afrikai oázisokban, török hegyi legelőkön népdalokat gyűjtött. Örült jelenben múltra, jövőre figyelt.“ Ebben az időben a Bartók Béla vizsgálta népből jött egy ember, akinek a „füzetsorozat“ eddig hozzánk is eljutott utolsó kötetét köszönhetjük: Kassák Lajos. A sorozatszerkesztő itt sem áll félre. ,,Kassák Lajos sem álruhaként hordta csavargóruháját, a két nadrágot gatya nélkül, hanem nyomorúságból. Társaival bolyongott, akiket »összecsordázott a rend», fészkelődön szívében az igazság kimondásának fájdalmas ingere, emberré érett, író lett az országúton. ‘ ‘ Kassák Lajos Csavargók, alkotók című írása, ahogyan a többi tizenegy szerzőé sem, nem ismeretlen, nem kiadatlan. Mégis az életmű-kiadások halmazában, esetleg az idő távolságának homályában talán éppen azok figyelmét kerülte el, akikért íródtak: a népét, örömmel vehetjük most kézbe, hiszen olyan időszakban rendezték ezeket a gondolatokat sorozattá, amikor mindenek előtt a világ sorsáért, a népek békéjéért kell hogy aggódjunk. S a jajveszékelés helyett a gondolkodás és a tett legyen a fegyver. DUSZA ISTVÁN AZ EMBERI LÉTEZÉS TIZENNYOLC ÓRÁBAN James Joyce születésének századik évfordulójára „Füzetsorozat“ ÚJ KÖNYVEK V ÚJ SZÚ 4 1982. II. 15