Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-13 / 37. szám, szombat

Ilii.* Tanácskoztak a fiatalok (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. A fiatalok szakköri tevékenységé­vel és néhány káderváltozással foglalkozott. A SZISZ-tagok szakköri tevé­kenységének fejlesztéséről szóló jelentés kiemelte, hogy a SZISZ II. kongresszusa óta eltelt időszak­ban sokrétűbbé vált a SZISZ-alap- szervezetek és az ifjúsági klubok tevékenysége. A fiatalok színvo­nalas kulturális és nevelő akciókat szerveznek, ugyancsak emelkedik az országos amatőrművészeti se­regszemlék színvonala. Ezek egyike a ma véget érő sokolovi politikai dalfesztivál. A pozitív eredmények ellenére a SZISZ még nem merítette ki a fiatalok kulturális és sportélete fejlesztésének minden lehetősé­gét. A most folyó évzáró taggyűlé­sek arra utalnak, hogy a kulturális nevelő munka gyakran nélkülözi a rendszerességet, nem minde­nütt sokrétű és vonzó. E fogyaté­kosságok felszámolása, valamint az ifjúság testnevelési és honvé­delmi tevékenységének további fejlesztése érdekében a SZISZ szorosabbra fűzi együttműködését a művészeti szövetségekkel es a társadalmi szervezetekkel. A SZISZ KB tagjai Jaroslav Jenerált, a SZISZ KB eddigi alel- nökét és csehországi központi bi­zottságának elnökét választották meg a szövetség központi bizott­ságának új elnökévé. A SZISZ KB alelnöke Miroslav Šiouf, a SZISZ KB Elnökségének tagja lett, a SZISZ KB új titkárai. Ctirad Frčka és Vladislav Pravda. A központi bizottság nagyra ér­tékelte a gyermek- és az ifjúsági mozgalomban végzett munkáját Miroslav Dočkalnak, akit felmen­tettek a SZISZ KB elnökének tiszt­sége alól, Ján Lipianskýnak és Jan Procházkának, akiket fel­mentettek a SZISZ KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának tisztsége alól és Jirí Férnek, akit felmentet­tek a SZISZ KB Elnöksége tagjá­nak tisztsége alól. Érdemeik elis­meréseként Jaroslav Jenerál a legmagasabb SZISZ-kitüntetést adta át nekik: a SZISZ-dísztag- ságról szóló oklevelet. TELJESÍTIK A SZÉNFEJTÉSI TERVET (ČSTK) - Csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudnak megbir­kózni az észak-csehországi bá­nyászok a számukra kedvezőtlen időjárás következményeivel. A napsugarak ugyanis a külszíni bányák megfagyott földjét sárten­gerré változtatták, ami nagyon megnehezíti a szénszállítást. A ki­segítő gépeknek csak a felét tud­ják üzemeltetni a sok meghibáso­dás miatt. E nehézségek ellenére a bá­nyászok egészében véve telje­sítik februári szénfejtési tervü­ket. A legjobb eredményeket a hó­nap első harmadában a tušimicei Nástup Bányavállalat érte el, ahol 639 057 tonna szenet termel­tek, ebből több mint 48 000 tonnát terven felül. A bílinai Julius Fučík Bányavállalat dolgozói február el­ső tíz napjában több mint 15 600 tonnát fejtettek. A többi bányában is arra törekszenek a kollektívák, hogy megszüntessék a januári le­maradást. Kiváló sikereket érnek el a mélyfejtésű bányákban a zálužíi Februári Győzelem Bányaválla­lat dolgozói. Mivel őket az időjárás viszontagságai nem érintik, a ter­vet kiegyensúlyozottan teljesítik. Az év eleje óta több mint 51 000 tonna szenet fejtettek terven felül. A mosti sztrájk 50. évfordulója tiszteletére felajánlották, hogy idei tervüket 170 000 tonnával túlteljesítik. Nagykereskedelmi árrendezés, törvénymódosítás Ülésezett az SZNT terv- és költségvetési bizottsága (Tudósítónktól) - František Ha- gara, a Szlovák Nemzeti Tanács alel nőkének jelenlétében tegnap Bratislavában megtartotta 6. ülé­sét az SZNT terv- és költségvetési bizottsága. Első napirendi pont­ként Ján Zervan, a Szlovák Árhi­vatal elnöke számolt be a tüzelő­anyag, az energia és néhány nyers­anyag nagykereskedelmi árának emeléséről. Az idén január 1-től hatályba lépett intézkedést a be­hozatali árak állandó növekedése indokolja. Az új nagykereskedelmi árszint 13,6 százalékkal maga­sabb az eddiginél és összhangban van a 7. ötéves tervidőszak be­szerzési költségeinek föltételezett emelkedésével. A nagykereske­delmi árrendezés elsődleges cél­ja, hogy a termelőket a tüzelő­anyag, az energia és az érintett nyersanyagok gazdaságosabb relhasználására ösztönözze. A továbbiakban a képviselők a gazdasági törvénykönyv módo­sításáról szóló javaslatot vitatták meg. A módosítás a gazdasági kapcsolatok jelenlegi helyzetének elemzéséből indul ki, és magába foglalja e törvénykönyv minden olyan részét, mely elavult, illetve fékezi a további fejlődést. Néhány jelentősebb változást hoz a szállítói-megrendelői kap­csolatokban, azokat hosszú távú alapokra helyezi és több új szerző­déstípussal gazdagítja. Először kerül a gazdasági törvénybe a tu- dományos-műszaki fejlesztés és a külfölddel fenntartott kapcsola­tok problémaköre, s a beruházás­ról szóló fejezet a rekonstrukció és korszerűsítés újszerű elemeivel bővül. A bizottság kétórás ülése szer­vezési kérdések megvitatásával zárult. J. M. K AZ ELLENŐRZÉS AZ IRÁNYÍTÓ MUNKA OSZTHATATLAN RÉSZE (ČSTK) - A Csehszlovák Népi Ellenőrző Bizottság tegnapi ülé­sén megvitatta a népgazdaságban és az államigazgatásban kifejten­dő ellenőrzés elveinek javaslatát, mely a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő intézkedésekből indul ki. Célja az ellenőrzés következetes érvénye­sítése az államirányításban, vala­mint a társadalom érdekeinek és az emberek jogainak érvényesí­tése. Az ellenőrzést minden irányító munka osztatlan részeként értel­mezik. Konkrét feladatokat ruház a népi ellenőrző szervekre, ame­lyeknek egyeztetniük kell tevé­kenységüket a többi ellenőrző szervvel, megszabja a szervek és a szervezetek vezetőinek ellenőr­zési kötelességeit. A javaslat ki­emeli, hogy a termelés műszaki ellenőrzésének és az állami felü­gyelőségek ellenőrző munkájának objektívnak és hatékonynak kell lennie. A bizottság hangsúlyozta, hogy meg kell szigorítani az ellenőrzött munka lebonyolítását, s az irányí­tásban aktívan elő kell mozdítani a CSKP XVI. kongresszusán kitű­zött feladatok teljesítését Végezetül a bizottság javasolta, hogy a tervezetet ki kell egészíte­ni, majd megvitatásra a szövetségi kormány elé kell terjeszteni ELUTAZOTT HAZANKBOL AZ IRÁNI KÜLDÖTTSÉG (ČSTK) - Az Iráni Iszlám Köz­társaság küldöttsége, amely Ab­dallah Ali Dzsaszebi miniszterel­nök-helyettes vezetésével az iráni forradalom 3. évfordulója alkalmá­ból járt Csehszlovákiában, tegnap befejezte látogatását és elutazott Prágából. A Ruzynéi repülőtéren a vendé­gek búcsúztatásán megjelentek: Václav Hula szövetségi minisz­terelnök-helyettes, Stanislav Svo- boda külügyminiszter-helyettes és más személyiségek. Lengyel-magyar tárgyalások (ČSTK) - Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, a LEMP KB el­ső titkára, miniszterelnök és hon­védelmi miniszter tegnap Varsó­ban fogadta Púja Frigyes magyar külügyminisztert, aki hivatalos ba­ráti látogatáson tartózkodik Len­gyelországban. A találkozón, amelyen jelen volt Józef Czyrek lengyel külügyminiszter, áttekin­tették a lengyel-magyar kapcsola­tokat érintő problémákat több terü­leten, Púja Frigyest ugyancsak fogad­ta Henryk Jabloňski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke. Megalakult a Palesztin Kommunista Párt A Libanoni Kommunista Párt sajtószerve, az An-Nidá közölte, hogy megalakult az új Palesztin Kommunista Párt, amelybe a Li­banonban élő palesztin kommu­nisták, a Jordán folyó nyugati part­ján működő palesztin kommunista szervezetek tagjai, valamint Jor­dánia Kommunista Pártjának pa­lesztin tagjai tartoznak. A lap arról ír, hogy megtartották az alakuló kongresszust, megválasztották a Központi Bizottságot, a Politikai Bizottságot és a párt főtitkárát, de nevét nem közölték. A párt fő feladatának tekinti a független pa­lesztin állam megteremtését és a palesztin nép egységének meg­szilárdítását. A Palesztinái Felsza- badítási Szervezetet a palesztin nép egyedüli törvényes képviselő­jének tartja. (zr) Román grafikai kiállítás (ČSTK) - Román grafikai kiállí­tás nyílt tegnap Prágában. A tárla­tot a Cseh Kulturális Minisztérium és a Román Szocialista Köztársa­ság nagykövetsége szervezte. A megnyitóünnepségen részt vett Dušan Spáčil külügyminisz­ter-helyettes és Cornel Panzara, Románia csehszlovákiai nagykö­vete. A kiállítás március 3-ig tekinthető meg. HAT DAL JUTOTT A DÖNTŐBE (ČSTK) - A sokolovi politikai dalfesztiválon tegnap délelőtt a sportcsarnokban próbákat tartott 12 amatőr csoport, valamint az egyéni előadók, akiket a zsűri vá­lasztott ki a tegnap esti döntőbe. A brezovái Szakszeivezeti Műve­lődési Otthonban, ahol a népi együttesek versenyeztek, a zsűri 18-ból hat dalt juttatott el a közép­döntőbe megállapította, hogy a versenyre a legjobban a szlová­kiai amatőr előadók készültek fel. Horni Slavkovból, ahol a beat- és a rockegyüttesek mérték össze tu­dásukat, hat dal jutott a döntőbe. A „Vörös Brigádok“ újabb akciója (ČSTK) - A „Vörös Brigádok“ terrorszervezet azt követően, hogy az olasz rendőrség az utóbbi hetekben leleplezte néhány rejtek­helyüket az ország északi és kö­zépső részében, tevékenységé­nek súlypontját délre helyezte át. A terrorszervezet tagjai a Nápoly melletti Casertában megtámadták az ott levő kisebb katonai telepü­lést. Az akcióról az olasz közvéle­mény csak csütörtökön értesült. A támadók sok fegyvert és lőszert zsákmányoltak. A terroristák egy ö^emétládá- ban megtalált üzenetben vállalták a felelősséget az akcióért és csa­tolták az eltulajdonított fegyvere­ket ábrázoló felvételeket bizonyí­tékként. A „Vörös Brigádok“ azzal fenyegetőzik, hogy bosszút áll azokon a tagjain, akik hajlandók együttműködni a rendőrséggel. Az olasz hatóságok ugyanis az elfo­gott terroristáknak enyhébb bünte­téseket helyeznek kilátásba, ha hajlandók segíteni a szervezet még szabadlábon levő tagjainak kézre kerítésében. Az NDK mindent megtesz a nemzetközi helyzet javulásáért ERICH HONECKER A PÁRT FELADATAIRÓL ÉS A KÜLPOLITIKA KÉRDÉSEIRŐL (ČSTK) - Berlinben tegnap ta­nácskozásra gyűltek össze a Né­met Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának titkársága, valamint a járási pártbizottságok első titkárai, hogy megvitassák a párt feladatait. Ezekről a felada­tokról Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára beszélt. A madridi találkozóval kapcso­latban Erich Honecker megállapí­totta: már rég ismeretes, hogy az Egyesült Államoknak nagyobb ér­deke fűződik a fegyverkezéshez, mint a madridi találkozóhoz. Fel­merül a kérdés, ki segít Washing­tonnak a madridi értekezlet meg­torpedózásában? Elsősorban azok, akik a tragikus lengyelorszá­gi eseményeket arra használják fel, hogy kiélezzék a feszültséget. A leszereléssel kapcsolatban Erich Honecker kiemelte Leonyid Brezsnyev legutóbbi javaslatait. Ezek a javaslatok világosan mu­tatják, hogy a Szovjetunió szövet­ségeseivel együtt korunk legfonto­sabb kérdésének megoldására, a béke biztosítására törekszik. A Német Demokratikus Köztársa­ság tudatában van felelősségé­nek, amely abból ered, hogy a szocializmus és a kapitalizmus határán terül el, s ezért mindent megtesz a nemzetközi helyzet ja­vulásáért. A VITÁS KÉRDÉSEKET TÁRGYALÁSOKKAL KELL RENDEZNI (Folytatás az 1. oldalról) jólét emelésére, az elmaradott­ság felszámolására kellene for­dítani. A fegyverkezési hajsza megfé­kezésére ugyancsak különös ér­zékenységgel reagálnak a küldöt­tek. A felszólalásokból egyértel­műen kiderült az a közös akarat, hogy a kongresszus olyan akció­egységet hirdessen meg, amely alkalmas arra, hogy kifejezésre juttatva a dolgozó emberek kíván­ságát, rákényszerítse a kormá­nyokat. a tárgyalóasztal mellett rendezzék a vitás kérdéseket. A szakszervezeti világkong­resszust csütörtökön üdvözölte az ENSZ, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet és a Nemzetközi Diák- szövetség képviselője. Miroslav Štépan, az NDSZ csehszlovák el­nöke élesen elítélte az Egyesült Államok politikáját. Megállapította, hogy a béke megőrzése több olyan közös akciót követel, ame­lyeken kommunista, szociáldemok­rata, liberális pártok, nemzeti de­mokratikus és felszabadító moz­galmak, a szakszervezetek-mind­azok az erők részt vennének, amelyek érdeke a béke fenntar­tása. A pénteki plenáris ülésen fel­szólalt Romes Csandra, a Béke­világtanács elnöke A kongresszusi bizottságokban, amelyekben a csehszlovák kül­döttség tagjai is helyet foglalnak, a plenáris üléssel párhuzamosan folyik az intenzív munka, összeült a társadalmi biztonság chartájá­val, az új gazdasági világrend kia­lakításával, a nemzetközi mono­póliumok szerepével, valamint a leszereléssel és a békével fog­lalkozó munkabizottság. A társadalmi biztonság új chartáját megvitató bizottság elnö­ke Jindŕich Kušnierik, az SZVSZ titkára, csehszlovák küldött. A bi­zottság első, csütörtöki ülésén hangsúlyozta, hogy a megújított charta a kongresszus egyik legje­lentősebb dokumentuma lesz. Rá­mutatott, hogy a charta új szövege a megváltozott nemzetközi hely­zetből indul ki. A gazdasági gon­dok növekedését a monopoltőke általános válsága okozza, és ez kihatással van a nem szocialista államok többségének politikájára- mondotta. Az új charta alapelvei abból a felfogásból indulnak ki, hogy a társadalmi biztonságnak általános jellegűnek kell lennie s olyannak, hogy elérhető legyen minden állampolgár számára, és általános egyenlőséget biztosítson- hangsúlyozta Jindŕich Kušnierik. A leszerelés és a béke kérdé­seivel foglalkozó bizottság tegnapi ülésén arról döntött: „Egységüze­net a világ dolgozóihoz és szak- szervezeteihez“ címmel doku­mentumot terjeszt jóváhagyásra a kongresszus elé, amelyben ja­vasolja, hogy 1982 júniusában világszerte tartsák meg a lesze­relési akcióhónapot. A munkabizottságok által előké­szített valamennyi dokumentumot egyébként a szakszervezeti világ- kongresszus záróülésén hagyják jóvá a küldöttek. Péntek délután az egyes kül­döttségek Havanna különböző üzemeiben szolidaritási nagygyű­léseken vettek részt. Salvador A hazafiak harci sikerei (ČSTK) - A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front ala­kulatai az eimúlt napokban több sikeres rajtaütést hajtottak végre. Elfoglalták pl. az ország keleti ré­szében levő Corinto nagyközsé­get, rajtaütöttek a kormánycsapa­tok helyőrségén Usulutan megyé­ben, és támadást hajtottak végre Tonocatépec, Apoia és Nueva Trinidad városok ellen. Stratégiai­lag fontos hidakat robbantottak fel, és megszakították a közúti közle­kedést a főváros és az ország többi része között. Nyugati sajtó- ügynökségek tegnap éles össze­csapásokat jelentettek a gerillák és a kormány csapatai között Mo- razán és Chalatenango me­gyékben. Fermán Cienfuegos, az FMLN forradalmi vezetésének tagja kije­lentette, hogy a szervezet fegyve­reseinek támadásai arra késztet­ték a kormánycsapatokat, hogy a megyék többségében védelem­be vonuljanak, és mint mondotta, növekszik a felkelők oldalára átál- ló katonák száma. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front rádióállomá­sa közölte, hogy San Vicente megyében a junta katonái meg­mérgezték a Rio Bravo vizét, hogy járványt idézzenek elő a ge­rillákat támogató helyi lakosság körében. xxx Gerardo Molina, a Demokrati­kus Front elnökjelöltje a kolumbiai választásokon felszólította Latin- Amerika közvéleményét, ne en­gedje meg az Egyesült Államok intervencióját Salvadorban. A Cartagena városban megtar­tott választási gyűlésen, amelyen több ezer ember vett részt, köve­telte valamennyi amerikai katonai „tanácsadó“ azonnali visszahívá­sát Salvadorból és a juntának szánt amerikai fegyverszállítások leállítását. Reagan hajthatatlan (ČSTK) - Reagan elnök, mint csütörtökön kijelentette, nem haj­landó megváltoztatni az 1983. évi költségvetési javaslatát, amelyet hétfőn terjesztett jóváhagyás cél­jából a Kongresszus elé és amely 91,5 milliárd dollár deficittel szá­mol. Az elnök azt mondotta, hogy ragaszkodott az adók tervezett csökkentéséhez, és hogy a költ­ségvetési hiány csökkentése ér­dekében legfeljebb a szociális kia­dásokat hajlandó tovább csökken­teni. Szembehelyezkedett viszont a fegyverkezési kiadások csök­kentésének lehetőségével. Reagan költségvetési javaslatát egyre több amerikai közgazdász és politikus bírálja, köztük a re­publikánus párt számos tagja is. A költségvetési javaslattal kap­csolatban annál nagyobb a csaló­dás, mivel az elnök két évvel ez­előtt a választási kampányban a költségvetés kiegyenlítését ígér­te 1984-ig. ÚJ SZÚ 2 1982. II. 13.

Next

/
Thumbnails
Contents