Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-12 / 36. szám, péntek
(Folytatás az 1. oldalról) Bevezető beszédében Václav David hangsúlyozta, hogy a Svét sovétú élethűen tájékoztatta a szovjet külpolitika elveiről és a szovjet ötéves tervek sikereirőj. Tisztelettel emlékeznek azokra, akik ötven éve megalapították a folyóiratot. Nagy nehézségeket kellett leküzdeniük annak érdekében, hogy terjeszthessék az igazságot a Szovjetunióról, mert az igazság terjesztését, az első köztársaság hatóságai mindenáron igyekeztek elnyomni. Ezután Jan Fojtík elvtárs felolvasta a CSKP KB Titkársága által a Svét socialismu folyóirat szerkesztőségének küldött üdvözlő levelet, amelyben egyebek közt ez áll: a Svét sovétú leleplezte a burzsoá propagandának az első szocialista országról terjesztett hazugságait és rágalmait, az igazságot hirdette a szovjet valóságról, a szovjet emberek hősiességéről, erős ítette dolgozóink h itét a szocializmus eszméinek győzelmében. Az első köztársaság idején a folyóirat a CSKP harcostársa volt Hagyományaihoz hűen a szocializmus építésének időszakában a sokoldalú csehszlovák-szovjet együttműködés fejlesztését propagálta, síkraszállt a testvéri csehszlovák-szovjet barátság szilárdításáért. A Svét socialismu feladatai a Svét sovétú haladó hagyományain és a társadalmi élet Színvonalas rendezvény A sokolovi politikai dalfesztivál első napjának műsortervét nézve az emberben felvetődik a kérdés: hová menjen el, mit válasszon ki, hogy ne maradjon le a legérdekesebb eseményekről. A Sokolovi Művelődési és Műszaki Otthon sportcsarnokában már reggel hét órától készülődtek a nyitó hangversenyre, amelyen közismert együttesek és énekesek szerepeltek, ezzel egyidőben folytak a próbák Brezovban és Horni Slavkov- ban, ahol az amatőr dalverseny elődöntőit tartották a kerületi seregszemlék több mint harminc győztesének részvételével. Délután az otthon nagytermében ünnepélyes keretek közt megA világbéke megőrzésére törekednek minden területére kiterjedő mai csehszlovák-szovjet kapcsolatokon alapulnak. Támogatjuk a Szovjetunió elvhű politikáját, amelynek célja a nemzetközi feszültség enyhítése, a leszerelés és a népek békés együttműködése. Ezt követően Alekszandr Botvin méltatta a csehszlovák-szovjet barátság gazdag hagyományait, amelyekhez a Svét sovétú alapítói is hozzájárultak. A folyóirat nemcsak terjesztette az igazságot a Szovjetunióról, hanem bátran védelmezte is a burzsoá propaganda támadásaival szemben, s hozzájárult az első csehszlovák- -szovjet szerződés 1935-ben történt megkötéséhez. A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség központi folyóirata ma arra törekszik, hogy terjessze és népszerűsítse az SZKP XXVI. kongresszusának határozatait és a Szovjetunió békeszerető külpolitikáját. Botvin elvtárs beszéde után Václav David a Svét sovétú és utóda, a Svét socialismu hat dolgozójának átadta. A csehszlovák -szovjet barátság fejlesztésében szerzett érdemekért emlékérmet. Ugyanezen az éremmel a Novosztyi szovjet hírügynökség több munkatársát is kitüntették. A CSSZBSZ KB elismerő oklevelét, amelyet a Svét socialismu szerkesztőségének adományozta, Vladimír Pánek, a folyóirat főszerkesztője vette át. nyílt a fesztivál, s kiállítást nyitottak abból az alkalomból, hogy a politikai dalfesztivált már tizedszer rendezték meg. Az Argentínából, Etiópiából és Jemenből érkezett csoportok vezetői a fesztivál szervezőivel találkoztak. Az éjszakába nyúlt az a találkozó, amelyet a Pánton, a Cseh Zenei Alap kiadója szervezett. A Pánton nagylemezt adott ki a múlt évi fesztivál hivatásos előadóinak műsorából; a lemez címe J. Brabec és Z. Malý szerzeménye alapján Az élet folyója. A fesztivál első hangversenyét a Csehszlovák Televízió filmre vette, így a közönség rövidesen felvételről megtekintheti. Rp Havannában vitával folytatta munkáját a X. szakszervezeti világkongresszus (Folytatás az 1. oldalról) (ČSTK) - Befejeződött tegnap Prágában az Európai Országok katolikusai Berlini Konferenciája és a Keresztyén Békekonferencia küldöttségének kétnapos tanácskozása. Az előbbi küldöttséget Otto Hartmuth Fuchs, az utóbbit Tóth Károly püspök vezette. A résztvevők a keresztyén etika elveinek ellentmondó politikaként bélyegezték meg a Reagan-kormány- zat militarista politikáját, amely a fegyverkezési verseny új, felelőtlen fellendüléséhez, a bizalom és az együttműködés bomlasztá- sához vezet és még nagyobb rabságba taszítja a fejlődő országok népeit. Az SZKT levele és távirata (ČSTK) - A Szakszervezetek Központi Tanácsa a csehszlovákiai szakszervezeti tagok nevében üdvözlő levelet küldött a Chilei Munkásegység Központjának - amely a chilei hazafias és demokratikus erők élén áll - a központ megalakulásának 29. évfordulója alkalmából. A levél egyebek között megállapítja: Biztosítjuk Önöket szolidaritásunkról és támogatásunkról, kifejezzük szilárd meggyőződésünket, hogy a chilei nép igazságos harca győzni fog. Ugyanebből az alkalomból a Szakszervezetek Központi Tanácsa a chilei katonai juntának tiltakozó táviratot küldött, melyben egyebek közt ez áll: teljes mértékben síkraszállunk a Munkásegység központjának azon követeléséért, hogy bocsássák szabadon az összes politikai foglyot, vizsgálják meg, mi lett az eltűnt chilei hazafiak sorsa, szüntessék meg a haladó gondolkodású személyek ellen indított törvénytelen eljárásokat és állítsák helyre a központ szabad tevékenységét. A két küldöttség tagjai szolidaritásukról biztosították Salvador népét és nagyra értékelték a latinamerikai keresztyének elkötelezett harcát az igazságért és népeik függetlenségéért. A madridi találkozó legutóbbi fejleményeivel kapcsolatban a résztvevők elítélték azokat a kísérleteket, amelyek célja, hogy visszaéljenek e találkozóval sőt megszakítsák, illetve elhalasszák, s ezzel gátolják az enyhülésnek, a leszerelésnek s az országok közötti bizalom és együttműködés újraélesztésének reménykeltő folyamatát. A résztvevők kifejezték eltökélt szándékukat, hogy aktívan hozzájárulnak az atomháború veszélye ellen megrendezendő vallási világkonferencia előkészületeihez és lebonyolításához, amely konferenciát Pimennek, az orosz pravoszláv egyház pátriárkájának kezdeményezésére az idén májusban Moszkvában tartanak. A találkozó résztvevőit tegnap fogadta Karéi Hrúza, a szövetségi kormány elnöksége hivatala egyházügyi titkárságának vezetője, s támogatásáról biztosította a világbéke megőrzésére irányuló nemes törekvéseiket. Országos szeminárium (ČSTK) - Jarmila Maleckának, a Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága alelnökének, a Csehországi Nőszövetség Központi Bizottsága elnökének részvételével tegnap Prágában folytatódott a lakótelepeken működő nőszövetségi alapszervezetek munkájáról megrendezett országos szeminárium. A vitában a felszólalók azzal foglalkoztak, hogyan gondoskodnak környezetükről a lakótelepeken élő nők, hogyan működnek együtt az iskolákkal a gyermeknevelés terén. A parlamenti kapcsolatok fejlesztéséről (ČSTK) - Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap fogadta Abdallah Ali Dzsaszebit, az Iráni Iszlám Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, a hazánkban tartózkodó iráni kormányküldöttség vezetőjét. Jelen volt Stanislav Svoboda külügyminiszter-helyettes és Mohammed Hadi Ganji, Irán csehszlovákiai ügyvivője. A felek a csehszlovák-iráni együttműködésről, ezen belül a parlamenti kapcsolatok fejlesztéséről folytattak eszmecserét. Az iráni küldöttség tegnap ellátogatott a Károly Egyetemre. Zde- nék Češka, az egyetem rektora tájékoztatta a vendégeket Közép- Európa legrégebbi felsőoktatási intézményének haladó múltjáról, jelenlegi tevékenységéről s a fiatal értelmiség nevelése terén végzett pedagógiai és tudományos munkájáról. Hivatalos baráti látogatás (ČSTK) - A Csehszlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának küldöttsége Marie Kabrhelová- nak, a CSKP KB Titkársága tagjának, a Csehszlovákiai Nőszövetség KB elnökének vezetésével tegnap a Mozambiki Nők Szervezetének meghívására hivatalos baráti látogatásra a Mozambiki Népi Köztársaságba utazott. Meghalt Rudolf Fabry (ČSTK) - Rudolf Fabry érdemes művész, költő, író, újságíró és grafikus hosszan tartó betegség után 67 éves korában, tegnap Bratislavában elhunyt. Sok éven át több folyóirat szerkesztője, majd főszerkesztője volt, ő alapította a Život, a Film a divadlo című folyóiratokat és az Expres hetilapot. Prózai, publicisztikai művei és útirajzai mellett a közönség elsősorban költőként ismerte. Herbert Mies sajtóértekezlete (ČSTK) - Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke csütörtökön Bonnban tartott sajtó- konferenciáján ismertette az újságírókkal az NKP biztonságpolitikai alternatívájának fő elveit. A dokumentumot a párt nemrég megtartott düsseldorfi vezetőségi ülésén hagyták jóvá. Az NKP ebben felszólítja a bonni kormányt, hogy vonja vissza az amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták nyugat-európai telepítésére vonatkozó NATO-tervbe való beleegyezését. Az NSZK biztonságpolitikájának fő elve a békés egymás mellett élés, az enyhülés és a leszerelés kellene hogy legyen - hangsúlyozza az NKP dokumentuma. (ČSTK) - A közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó bécsi tárgyalássorozat tegnapi 295. plenáris ülésén az egyetlen szónokként David Reece, a kanadai küldöttség vezetője szólalt fel. A NATO- országok nevében kendőzetlenül kijelentette, hogy ha előbb nem oldódik meg a csapatok létszámára vonatkozó adatok kérdése és ha a felek nem egyeznek meg az ún. kiegészítő intézkedésekben, a Nyugat semmiféle megállapodást nem ír alá a csökkentés első szakaszáról. Lényegében aszimmetrikus csökkentést kívánt és intézkedések egész komplexumáakcióegységét követeli meg, amelyek szívükön viselik az emberiség sorsát. Ezért az SZVSZ felszólítja a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségét, a Munkaügyi Világszövetséget és valamennyi regionális szervezetet, hogy juttassák határozottan kifejezésre: olyan párbeszédre törekszenek, amely elősegítené a dolgozók komoly problémáinak megoldását - hangsúlyozta Zakarija. Roberto Veiga, a Kubai Munkásközpont (CTC) főtitkára a fóbe- számolóhoz kapcsolódó referátumában a latin-amerikai helyzettel foglalkozott. Megállapította, hogy az imperializmus egyre növekvő agresszivitása következtében a 80-as évek Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében rendkívül bonyolultak lesznek. A chilei és az uruguayi fasiszta rendszer az elmúlt időszakban fokozottabb mértékben sértette meg az emberi és a szakszervezeti jogokat. Haiti, Salvador, Guatemala, Honduras és Bolívia diktátorai, akiket az USA hű barátjának tart, véresre festették ezt a földrészt - mondotta. Veiga is említést tett a szocialista Kuba eredményeiről, majd rámutatott, hogy a latin-amerikai dolgozók érdekeiért folytatott harc legfőbb módját a szakszervezeti akciók jelentik, amelyek szüntelenül erősödnek. Bővül az együttműködés a különböző szakszervezetek között, a szomszédos országok szakszervezetei igyekeznek közeledni egymáshoz és egyeztetik akcióikat a multinacionális vállalatok ellen. Realisták vagyunk - állapította meg Veiga tesítése, a szolidaritási akciók hatékonyságának fokozása érdekében lehet hasznosítani - mondotta a csehszlovák felszólaló. Ha a szakszervezetek teljesíteni akarják ösztönző szerepüket, akkor meggyőző választ kell adniuk a világ dolgozóinak jelenlegi alapvető problémáira. Ez elsősorban a békéért folytatott harc fokozása. Az egész nemzetközi szak- szervezeti mozgalom kedvező feltételekkel rendelkezik békekezdeményezései megvalósítása szempontjából, mert a haladás, a demokrácia, a szocializmus és a béke erői fölényben vannak. A tevékenységnek olyan területéről van szó, ahol már most elérhető a különböző irányzatú szakszervezetek akcióegysége - hangsúlyozta a csehszlovák küldöttség vezetője. A munkát elsősorban a szolidaritási akciók terén kell tökéletesíteni. A nemzetközi szakszervezeti munka jellemző vonása az, hogy azokon segítenek, akik rá vannak szorulva. Ezeket a célokat csak akkor lehet elérni, ha megőrizzük és tovább erősítjük a Szakszervezeti Világszövetség osztályjellegét. Karel Hoffmann emlékeztetett arra, hogy az FSZM képviselői már a IX. szakszervezeti világ- kongresszuson felajánlották, hogy szemináriumot szerveznek nak jóváhagyását, amelyek némelyike tulajdonképpen katonai kémkedést jelentene. A szocialista államok álláspontját sajtótájékoztatón Ján Chando- ga, a csehszlovák küldöttség képviselője ismertette. Mint mondotta, a Varsói Szerződés tagállamai úgy vélik, hogy nyolcévi hangyaszorgalmú munka után a bécsi tárgyalássorozat minőségileg új fázis küszöbére jutott. Mivel a két fél pozíciói közeledtek, most célszerű és megfelelő lenne, ha közösen dolgozni kezdenének az első megállapodás szövegén és ha e célból megfelelő szerkesztőbizottságot hoznának létre. tudatosítjuk a szakszervezeti mozgalom egyes irányzatai közötti különbségeket. Meggyőződésünk azonban, hogy a latin-amerikai munkások és szakszervezeteik megtalálják az utat az együttműködéshez. Az SZVSZ kész támogatni minden ilyen irányú lépést - állapította meg a CTC főtitkára. xxx A beszámolók feletti vitában, amely már a szerda délutáni órákban megkezdődött, a felszólalók egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a nemzetközi munkásmozgalom egyre nagyobb szerepet játszik a békéért és a lázas fegyverkezés ellen folytatott küzdelemben. Alekszej Sibajev, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsának elnöke, a kongresszuson részt vevő szovjet küldöttség vezetője vitafelszólalásában egyebek között rámutatott, hogy az imperialista erdők dühödt kampányt folytatnak a szocialista országok ellen, s ürügyként a lengyelországi eseményeket használják fel. Arcátlanul beavatkoznak Lengyel- ország belügyeibe és gazdasági megtorló intézkedéseket foganatosítanak vele szemben. A lengyel helyzet megoldása kizárólag a lengyelek ügye. Az ország dolgozói bízvást támaszkodhatnak a szocialista orzságok, a nemzetközi munkásmozgalom és a világ valamennyi haladó erejének a segítségére - mondotta végezetül Sibajev. A lengyelországi helyzettel foglalkozott hozzászólásában, Ibrahim Zakarija is, és elítélte az amerikai beavatkozást Lengyelország belügyeibe. a szakszervezetek szerepéről a szocialista országokban, s az érdeklődők számára lehetővé teszik, hogy megismerkedjenek ezzel a témakörrel, szakszervezeteink szerepével, tevékenységével, eredményeivel, problémáival és feladataival. A szemináriumra csak azért nem került sor, mert épp azok, akiknek a legtöbb megjegyzésük volt a szakszervezeteknek a szocialista országokban betöltött szerepével kapcsolatban, nem tartották lehetségesnek a szemináriumon való részvételt. Ezért most ezen a fórumon is megismétlem javaslatunkat, mert meggyőződésünk, hogy egyedül a kölcsönös, alapos megismerés járulhat hozzá a jobb megértéshez és az együttműködéshez. Karel Hoffmann felszólalásának végén a csehszlovák dolgozó nép nevében támogatásáról biztosította a X. kongresszust, kifejezte szolidaritását az egész világ dolgozóival, a fejlődő országok népeivel, amelyek a társadalmi haladás útját választották, s amelyeknek szembe kell szállniuk az imperializmus támadásaival. Karel Hoffmann biztosította a kongresszus küldötteit, hogy az FSZM felelősséggel fogja teljesíteni továbbra is a mély meggyőződésből, a proletár internacionalizmusból és a nemzetközi munkásszolidaritásból eredő kötelezettségeit, valamint a X. szakszervezeti világkongresszus határozataival kapcsolatos feladatait. Szomália Meghiúsított lázadás (ČSTK) - A Szomáliái kormány az elmúlt napokban az ország északi részén katonai lázadást hiúsított meg - közölte a Reuter hírügynökség nairobi diplomáciai forrásokra hivatkozva. A felkelők és a kormánycsapatok között a harcok több napig tartottak. Az áldozatok számáról, illetve a lázadás részleteiről nem érkezett jelentés. A lázadásra azt követően került sor, hogy januárban több olyan magas rangú tisztet végeztek ki, akiket az ellenzékkel való együttműködéssel vádoltak. Plenáris ülés Bécsben A szocialista országok a Nyugat konkrét válaszára várnak Erősíteni kell a Szakszervezeti Világszövetség osztályjellegét (Folytatás az 1. oldalról) ÚJ SZÚ 2 1982. II. 12. Jelentős jubileum