Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-10 / 34. szám, szerda
Lehetőségeink és feladataink a pénzügyminiszter szemével Ezekben a napokban, hetekben országszerte nagyon sok párt- és gazdasági értekezletet tartanak, ami azt bizonyítja, hogy az intenzív népgazdaságfejlesztéssel kapcsolatos kérdések minden irányítási szinten napirenden szerepelnek. Az új esztendő kezdetén, január 5-én az SZLKP KB propaganda és agitációs osztályának szervezésében az idei népgazdaságfejlesztési feladatokkal foglalkozó szlovákiai értekezletet tartottak, amelyen Leopold Lér elvtárs, szövetségi pénzügy- miniszter tartotta a bevezető előadást. Az alábbiakban előadásának mindannyiunkat foglalkoztató gondolatait közöljük. A CSKP KB 5. és az SZLKP KB legutóbbi, decemberi ülésén tárgyaltak az 1982-es feladatokról, majd a Szövetségi Gyűlésben, a Cseh, illetve a Szlovák Nemzeti Tanácsban részletesen megvitatták és jóváhagyták az idei tervfeladatokat. Az alábbiakban négy témakörbe csoportosítva szólnék alapvető gazdasági kérdéseinkről. 1. úgy vélem, hogy vissza kell térnem az elmúlt évtized gazdasági fejlődésének elemzéséhez, amellyel érzékeltethetném, mit tettünk, milyen problémákat oldottunk meg, és milyen kiindulási alapot teremtettünk a nyolcvanas évek gazdasági fejlődéséhez; 2. mi vár ránk a nyolcvanas években; 3. milyen konkrét feladatokat kell megvalósítanunk az idén; 4. szeretnék szólni az irányítás tökéletesítésével összefüggő néhány problémáról, a tervek szerepéről az irányításban, a gazdasági irányítás egész gépezetéről. GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÜNK A HETVENES ÉVEKBEN Gondolom, nem fölösleges visszatérni ahhoz, hogy mit tettünk 1970-től. Hangsúlyozni kell, hogy a hetvenes években végzett szorgalmas és kitartó munkájáért népünknek, pártunknak nem kell szégyenkeznie. A hetvenes években 58 százalékkal növeltük a nemzeti jövedelmet, 56 százalékkal növekedett a kiskereskedelmi forgalom, az ipari termelés 58 százalékkal, az építőipari termelés 70 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 36 százalékkal, a társadalmi fogyasztás 76 százalékkal, az átlagbérek 36 százalékkal, a húsfogyasztás csaknem 20 százalékkal növekedett. És így sorolhatnánk az adatokat, amelyek mind azt bizonyítják, hogy a szóban forgó időszakot valóban a szorgalmas munka fémjelezte. Megálltuk a helyünket a nemzetközi összehasonlításban is. Ha megvizsgáljuk, hogy az azonos gazdasági színvonalon levő országokhoz viszonyítva a hetvenes években milyen volt az előrehaladásunk, láthatjuk, hogy fejlődésünk kétszeres ütemű volt például Finnország, Olaszország stb. fejlődéséhez viszonyítva. Láthatjuk az elemzésekből, hogy pártunk XIV. és XV. kongresszusának szellemében végzett munkánkkal valóban magas színvonalat értünk el a gazdasági fejlődésbe. És ezt tudatosítani kell az összes borúlátó kinyilatkoztatások ellenére, amelyek alapján úgy tűnhetne, hogy nem tudjuk, miből fogunk a jövőben élni. Tény azonban, hogy az említett időszakot nagyon bírálóan kell megítélnünk, és a sok pozitívum mögött látnunk kell azokat a nehézségeket is, amelyekkel most és az elkövetkező években kell megbirkóznunk. Figyelembe kell venni, hogy a hetvenes években elért fejlődésnek nem lehettünk volna tanúi a jelentős erőforrások felhasználása nélkül. Például 1970-ben még csupán 10 millió tonna kőolaj importunk, 1980-ban már közel 19 millió tonnát. Tovább: míg 1970-ben 1 milliárd 340 millió köbméter földgázt importáltunk, 1980-ban már több mint 7 milliárd köbmétert; 1970- ben 12 millió 700 ezer tonna vasércet hoztunk be, 1980-ban 16 millió 140 ezer tonnát és ennek megfelelően növeltük vas- és acélgyártásunkat is. Tehát az anyagi erőforrások fel- használását illetően nem tekinthetünk vissza gyenge esztendőkre, hanem ellenkezőleg. Az erőforrások felhasználásával párhuzamosan viszont meg kell vizsgálnunk azt is, hogyan tett eleget népgazdaságunk a minőségi követelményeknek, hogyan reagált a világ- gazdasági változásokra. Ebből a szempontból vizsgálva a hetvenes években végbement gazdasági fejlődésünket az évtizedet két, illetve három részre kell bontanunk. A hetvenes évek első felében a nemzeti jövedelem 5,3 százalékkal, a másodikban 3,7 százalékkal növekedett, vagyis a növekedési ütem bizonyos fokú lassulásának lehettünk tanúi. A lakossági bevételek a szóban forgó időszak első felében 5 százalékkal, a másodikban 4,1 százalékkal növekedtek. Ami azonban különösen fontos, az az, hogy az 1970-1975- ös években a nemzeti jövedelem növekedett gyorsabban a lakossági bevételeknél, az időszak második felében viszont a lakossági bevételek gyorsabban a nemzeti jövedelemnél. Láthatjuk tehát, hogy a hetvenes években a gazdaságban olyan mozgásra került sor, amely- ahogy azt a XIV. és a XV. pártkongresszus is hangsúlyozta- a hatékonyság növelésére, intenzív munkára kényszerített bennünket. És mit tettünk ebben a tekintetben? Nyíltan meg kell mondani, hogy az erre vonatkozó párt- határozatokat nem teljesítettük, és hogy az intenzifikációs tényezők részaránya a gazdaságfejlesztésben nemhogy növekedne, hanem inkább csökken. A munkatermelékenység és a bérek növekedési aránya 1:1-hez, jelentős mértékben hozzájárul a belkereskedelemben kialakult helyzethez. Vagyis nem mozgósítottuk minden erőnket, tartalékunkat az intenzív fejlesztés érdekében, nem tettünk le az extenzív gazdaságfejlesztés káros gyakorlatáról, ami erőforrásainkhoz viszonyítva már nem volt gazdaságos. f KÜLGAZDASÁGI HATÁSOK Hogyan reagáltunk a külgazdasági viszonyok változásaira? Az 1973-as esztendőt követően úgy érhettünk el továbbra is kedvező eredményeket, hogy költségeinket külföldi pénzügyi forrásokból kezdtük fedezni. Úgy is mondhatnám, hogy köztársaságunk nem élt éppen az önálló elszámolás alapelveinek megfelelően. A külföldön felvett hiteleket az ipar fejlesztésére és a lakosság szükségleteinek fedezésére fordítottuk. Hogy külföldi erőforrásokhoz kellett folyamodnunk, az annak is a következménye volt, hogy gazdaságunk nem reagált eléggé gyorsan a kőolaj- és pénzügyi válságokra, amelyek a hetvenes években kétszer is bekövetkeztek Ezek a hatások pedig nagyon komolyan érintettek bennünket is. A hetvenes évek végén az egységnyi behozatalra 25 százalékkal több kivitel jutott, vagyis a behozatali és a kiviteli árak közötti arány lényegesen romlott. A nemzeti jövedelem jelentős részét kellett tehát költenünk ennek a hiánynak a pótlására. A 6. ötéves tervidőszakban körülbelül 35 milliárd koronát kellett áldoznunk a behozatali és a kiviteli árak kiegyenlítésére. Ez pedig jelentős összeg, a jelenleg képzett évi nemzeti jövedelemnek kb. a 7-8 százalékát teszi ki. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem mindig ítéltük meg helyesen a távlati lehetőségeket, a fejlődési irányokat. Persze, ütközet után mindenki géniusz, és az a kérdés is felmerül, hogy mit láthatunk előre és mit nem. Az 1970-es évi kőolajválság a nyugati országokban még nem eredményezte a termelés stagnálását, így hengereltáru, fa és cukor kivitelével fizethettünk a nyugatról behozott drágább nyersanyagokért, tehát gazdaságunk is többnyire stabilan fejlődött ezekben az esztendőkben. Majd újabb válságra került sor, ami már nagyobb hatással volt a kapitalista országok fejlődésére, és gazdaságunk erre nem reagált eléggé gyorsan. Elemzések alapján határozatokat fogadtunk el a kedvezőtlen helyzet ellensúlyozására, csak a gyakorlatban nem mindig sikerült érvényt szereznünk ezeknek. Ennek a következménye a hetvenes évek végén néhány gazdasági mutató csökkenése, illetve stagnálása volt. Ml VÁRHATÓ A NYOLCVANAS ÉVEKBEN? A nyolcvanas években tehát olyan fordulatot kell elérnünk, hogy a tudomány és technika, a gazdaságosság révén a nyersanyagokból a maximális értéket hozzuk ki, és - kevés kivétellel - ne számítsunk arra, hogy az anyagi erőforrások tovább növekednek. Gustáv Husák elvtárs nagyon gyakran szól arról, hogy változtatnunk kell közgondolkodásunkon, cselekvésünk módján, hogy le kell vetkeznünk a rutinszerűséget. Nagyon sok dolgot teljesen másképpen kell látnunk, át kell értékelnünk. Tény, hogy szép eredményeket értünk el, de azt is tudatosítanunk kell, hogy további haladásunk útja - az intenzifikálás - teljesen más. És valljuk meg őszintén: új dolgok ezek? Nem, de a jelenlegi gazdasági helyzet arra kényszerít bennünket, hogy ismét átgondoljuk a nyolcvanas évekre kijelölt koncepciónkat - jómagam úgy mondanám, hogy a kilencvenes évekre is szóló koncepciónkat. Véleményem szerint olyan 10-20 év áll előttünk, amikor valóban a saját munkánkkal, a tudomány és a technika eredményeinek alkalmazásával, s a Szovjetunióval való nagyobb fokú együttműködéssel kell elérnünk magasabb életszínvonalat. Ezekről a kérdésekről a CSKP KB 5. és az SZLKP KB decemberi ülése is világosan szólt. Az életszínvonal megőrzése, és a lehetőségeknek megfelelő minőségi fejlesztése nagyon nehéz feladat lesz. Lényegesen növelnünk kell a munkatermelékenységet, és azt akarjuk, hogy jelentős legyen az energiamegtakarítás is. A belső tényezőkön kívül nép* gazdaságunk további fejlesztésében figyelembe kell venni a külgazdasági tényezőket. Amint a XVI. kongresszus is megfogalmazta, azokból az erőforrásokból kell élnünk, amelyeket gazdaságunkban megteremtünk. Feladatul tűztük, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszak második felétől külföldi tartozásainkat kezdjük visszatéríteni, és nem növeljük tovább. Erről a CSKP KB 4. ülésén Štrou- gal elvtárs beszámolójában is sok szó esett. A nemzetközi összehasonlításokban megálljuk a helyünket, persze,, ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincsenek gyengéink. Tény azonban, hogy nemzeti vagyonúnkat mindenképpen saját munkánk, tudásunk képezi, és ha ezzel akarunk fizetni, akkor számolnunk kell a hatalmas konkurenciával, amivel a világban találkozunk. Más visszatéríteni az adósságot az ilyen kiindulási alapból, mint a miénk is, mint azon országok alapjából, amelyek saját nemzeti vagyonukat exportálhatják. Nyugaton a szemünkre hányták, hogy régimódi pénzügyi politikát folytatunk, amikor óvakodunk a további eladósodástól. Most láthatjuk, hogy ésszerűen jártunk el, és hogy idejében megértettük: a hitelpolitika nem csupán gazdasági, hanem politikai kérdés is. Ezért választottuk a fizetési egyensúly politikáját. Nem élhetünk hitelből. Éppen azért mozgósítanunk kell tartalékainkat, intézkedéseket kell foganatosítani a belkereskedelmi helyzet stabilizálásáért. HATÉKONYABB EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL Céljaink megvalósításához adottak a kiindulási alapok. Közülük csak egyet említek, a Szovjetunióval való gazdasági együttműködés elmélyítésének fontosságát. Brezsnyev és Husák elvtárs krími találkozóján elhangzottak is bizonyították, hogy Csehszlovákia nem tudatosította eléggé a KGST keretén belüli, főleg pedig a Szovjetunióval való integrációs együttműködés jelentőségét. Hazánknak sokkal aktívabban kellene együttműködnie a Szovjetunióval, mindenekelőtt a tudományos-műszaki haladás és a nagy sorozatú gyártás előnyeinek alapján. Születtek jó ötletek az együttműködés elmélyítésére, de ezek száma még mindig nem elegendő ahhoz, hogy valóban kihasználjuk ezt az integrációs lehetőséget a népgazdaság intenzifikálásának folyamatában. Feladat tehát, hogy mindenütt alaposan vegyék fontolóra a Szovjetunióval való hosszú távú együttműködési lehetőségeket a tudományban, a termelésben és a kereskedelemben egyaránt. Népgazdaságunk további fejlesztésének ugyancsak nagyon jelentős tényezője, amelyről a XVI. pártkongresszus is szólt, a szerkezeti váltás. Ennek szükségszerűsége abból adódik, hogy a tüzelőanyag, az energia és a fémek megtakarítására irányuló törekvéseinket következetesen kell megvalósítani. A tüzelőanyag-, energia- és fémmegtakarítási állami célprogramoknak kell alárendelnünk beruházási, műszaki és kereskedelmi politikánkat is. Ugyanakkor következetesebben kell bekapcsolódnunk a KGST-tagországok ilyen arányú célprogramjainak megvalósításába is. AZ INTENZÍV FEJLESZTÉSNEK MEGFELELŐ IRÁNYÍTÁST Ahhoz, hogy alapvető céljainkat elérhessük, jelentős mértékben hozzá kell járulnia gazdaságirányításunknak is. Tudjuk, hogy a múlt év volt a tervszerű népgazdaságirányítás tökéletesítését célzó komplex intézkedések gyakorlati érvényesítésének első esztendeje. És mit tükröz ez az év? Elsősorban azt, hogy helyesen cselekedtünk, amikor jóváhagytuk ezt a dokumentumot. Azért, mert ez pontosan meghatározza, hogyan kell takarékoskodni az anyaggal, hogyan kell javítani a minőséget, növelni az exportképességet, javítani a rentabilitást, és hogy mindebbe hogyan kell bekapcsolni az ösztönzési rendszert, a vállalatokat, az egyéneket. E dokumentumon semmit sem kell változtatnuk, de következetesebb érvényesítésére van szükség. Adatok, eredmények bizonyítják, hogy egyes vállalatoknál már valóban változik a közgondolkodás, csökkennek az anyagköltségek stb., és hogy ezeknél a vállalatoknál tudatosítják: a saját termelési érték alapján fizethetnek bért. Az elkövetkező hetekben alapos értékelésnek kell alávetnünk a komplex intézkedések első esztendei érvényesítése során elért eredményeket, és az értékelés alapján kell meghatározni a további teendőket - persze, az intenzív fejlesztés követelményeinek megfelelően. Ezekkel kapcsolatban felmerülhet önök részéről az ellenvetés: az irányítás tökéletesítését célzó dokumentum érvényesítése ötéves tervet követel. Ez tény, és bizonyára jobb lenne az irányítás szempontjából, ha már két évvel előre a termelésigazdasági egységek, a vállalatok rendelkezésére állana az ötéves terv, de szóltam arról is, hogyan változnak a számok, a feltételek. A jövőre nézve mindenképpen tudatosítanunk kell, hogy az ötéves tervek nem lesznek részletekbe menőek, nagyobb teret adnak a rugalmasság érvényesítésének, és nagyobb lesz az irányszámok keretében a mozgási lehetőség is. Persze, mindehhez a vállalatok, a termelési-gazdasági egységek és a központi irányító szervek részéről egyaránt bizalomra és korrektségre van szükség. A pénzügyminisztérium a tervezőkkel együtt most nagyon nehéz időszakot él át. Különböző kivételek engedélyezését kérik tőlük a vállalatok, termelési-gazdasági egységek - mi viszont megegyeztünk abban, hogy keményeknek kell lennünk, persze, az objektivitást nem tévesztve szem elől. A pénzügyi dolgozókra és a tervezőkre pedig nagy felelősség hárul a helyzet objektív megítélésében. Az is nagyon fontos, hogy a komplex intézkedések érvényesítésének eredményeit is tárgyilagosan értékeljük. Nyíltan meg kell mondani, hol érezteti kedvezően a hatását, és hol van szükség intenzívebb érvényesítésére. Ez utóbbira a tudományos-műszaki haladás terén mindenképpen szükség lesz, hiszen az eredmények ellenére érezzük, hogy gazdaságunk még nem él a tudományos-műszaki haladás jegyében, és hogy még mindig nincs meg az egészséges igény iránta. Jelenleg mindent meg kell tennünk, hogy leküzdjük azokat a korlátokat, amelyek akadályozzák gazdasági életünkben a tudományos-műsza- ki haladás érvényesülését. Sok munka áll előttünk. Gyakran hallom - külföldön is - azt a véleményt, hogy túlságosan merészek voltunk, amikor az élet- színvonal megőrzését, és lehetőség szerinti fejlesztését tűztük célul. Valamit már tettünk az emberek elégedettségéért, de a további út nem lesz könnyű. Fontos azonban, hogy ismerjük a kiindulópontokat. Ezeket a XVI. pártkongresz- szus részletezte, és most azon múlik minden, hogy miként töltjük meg munkával. Néhányan azzal vádolnak, hogy gyógyíthatatlan optimista vagyok. Valóban derülátó vagyok abban a tekintetben, hogy ha munkánkban erőteljesebben érvényesítjük a tudást, a tudományt, a technikát - vagyis népünk szellemi potenciálját-, akkor a XVI. kongresszus szellemében megfelelő eredményeink születnek. ÚJ SZÚ 4 1982. II. 10.
