Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-08 / 32. szám, hétfő

sap­Százöt szálat kell beledolgoznom (Góga Károly felvétele) Bokorovics bácsi vesszökosarai r®9r°l ismert tanító CUV nénivel beszélgetek. Jó pár evvel ezelőtt, egy kerületi szavalóversenyen váltottunk elő­ször szót, majd rögtön utána a Jó- kai-napokon, mert akkor meg a Duna parti városkában gyüle­keztek azok a szavalóink és pró­zamondóink is, akik az első három kategóriában eljutottak a döntőkig. Azóta a hattól tizenöt éves korig pódiumra lépők seregszemléje a Dunamenti Tavasz lett, amelyen (egy esztendőt kivéve), a kedves kelet-szlovákiai tanító nénivel minden évben találkoztam. És nem véletlenül, hiszen volt orszá­gos szavalóverseny, amelyen nem egy, hanem két gyerkőcöt figyelt fényesebb szemmel, elége­detten. Mindebből arra következ­tettem, hogy ez a tanító néni rend­szeresen foglalkozik szavaló és prózamondó tanulóival, vagyis már szeptmberben elkezdi, ponto­sabban: folytatja azt a munkát, amelynek lényege, hogy rendsze­res időközökben verset ajánl, illet­ve a tanulók kiválasztotta verset elemzi az ő társaságukban. Mert csak így, kölcsönös megértésben, egymás személyiségének elfoga­dásával lehet együttesen megkö­zelíteni a verset, dolgozni szellemi kalákában. Ha ez a kapcsolat hé­zagos, nagyobb defektusok is ke­letkezhetnek. Tavaly például egyik közeli ismerősöm Babits Fekete országát szerette volna elmondani a gimzáziumi szavalóversenyen, de a tanárnője nem engedte, öt esztendő telt el a CSEMA­DOK XII. országos közgyűlése óta, amely a XV. pártkongresszus határozatainak szellemében és a szocialista társadalom fejlődé­sének megfelelően, a változó gaz­dasági feltételekhez igazodva ha­tározta meg a Dél-Szlovákia éle­tében jelentős szerepet játszó kul­turális szövetség munkáját. Az el­telt időszak bodrogközi változásai­ról kérdeztem Ripcsu Rudolfot, a CSEMADOK tőketerebesi (Tre- bišov) járási bizottságának tit­kárát.- A közelmúlt eseményeit az ötven alapszervezetünkben meg­tartott évzáró taggyűlések jelen­tették. Ezek eredményeinek összegzését és feladataink ponto­sítását szolgálta a február 6-án megtartott járási konferencia, amely az országos közgyűlésre való készülődésünk kicsúcsoso- dása volt.- Milyen eredményekről szá­molhattak be ezen a tanácsko­záson?- Mindenekelőtt aszervezeti élet megszilárdulásáról, amelyet az is jelez, hogy 1980-hoz képest tag­ságunk 160 fővel gyarapodott, így jelenleg 4753 CSEMADOK-ta- gunk van. Sajnos ez nem tükrözi azt, hogy 321 új tagot vettünk fel, mivel az elköltözés miatt igen je­lentős a lemorzsolódás. Ez a meg­szilárdulás nem minden esetben járt együtt a munka mennyiségé­nek gyarapodásával, tény azon­ban, hogy szervezeteink nagy ré­szében már nem csupán a gyülé- sezés jelenti a tevékenységet. mondván: az a vers pesszimista, nem szavalható. Az ekként gon­dolkozó tanárnővel szó sem lehet közös cselekvésben születő alko­tó munkáról, hiszen nem csak azt nem tudja, hogy alapjában véve nincsen pesszimista mű, csak op­timistának kell lennünk hozzá, de azt sem tudatosítja, hogy a vers visszautasításával a közös cse­lekvés egyik alapfeltételét, a part­ner személyiségének elfogadását tagadta meg. Erről az esetről szó esett a taní­tó nénivel folytatott párbeszédben is, amelyben megnyugvással fo­galmazta meg, hogy több mint másfél évtizede készít fel tanuló­kat vers- és prózamondó verse­nyekre, de többnyire a gyerekek által választott szövegekkel dol­goznak. Persze, megtörtént, hogy anyuka vagy apuka hatására gics- cses vagy szellemi érettségéhez nem megfelelő szöveggel hozako­dott elő valamelyik tanuló, de ilyenkor mindig sikerült más műre terelni az érdeklődést. Előfordult, hogy emiatt megorrolt rá egy-két szülő, de legtöbb problémája ed­dig az iskolai, illetve az alacso­nyabb szintű szavalóversenyeken volt, amelyeken nem tudta elfo­gadtatni - a gyermekek önálló versválasztásával is igazolt - né­zetet: tévedés annak alapján meg­ítélni a tanulót, hogy korának meg­felelő verset adott-e elő. Hiszen ha a tanuló választ magának ver­set, nyilván azért teszi, mert ön­magát, környezetét, világát véli felfedezni benne, s ez esetben hagynunk kell kibontakozni. Sőt, alapos elemzéssel segíteni kell őt a szöveg megismerésében, támo­gatni kell értelmezési törekvéseit. Mert nincs gyermek- és nincs fel­nőttvers. Csak vers létezik és rossz szöveg, amely legfeljebb formára vers. És nem a kor, ha­nem a szellemi érettség szerint kell minősíteni a verset és előadó­ját. Hiszen ha a szellemi érettsé­get, mint szelektáló tényezőt fi­gyelembe sem veszi a tanár vagy a bíráló bizottság, akkor csak ön­maga elképzeléseit kényszerítheti a tanulóra.- Hol dolgoznak legaktívabban a helyi szervezetek?- Mindenekelőtt Borsit említe­ném, ahol rövid kihagyás után, a Hajdú Jenő vezette szervezet munkához látott. Nem • könnyű a helyzetük, hiszen évek óta nincs magyar tanítási nyelvű iskola a fa­luban, így pedagógus sem akad, aki vállalná a szervező munkát. A tagság nagy része ennek elle­nére fiatalokból áll, ami a jövőre nézve fontos tényező. Anyagi tá­mogatás nélkül végzik minőségi munkájukat a nagykaposiak; Boly­ban példás a hnb, a művelődési ház és a CSEMADOK szervezet együttműködése. Kisgéresben a szervezetük taglétszámát 100 fővel gyarapították. Rendszeresen tevékenykedik a bélyi, a szirénfal- vai és a leleszi alapszervezet.- Az eredményeken kívül mik a hiányosságok?- Sajnos van néhány olyan szervezetünk, ahol sem a község vezetői, de még a szervezet veze­tőségi tagjai sem tanúsítanak ér­deklődést a kulturális munka iránt, öt olyan falunk van, ahol a tevé­kenységet nem sikerült megnyug­tató módon fellendíteni. Nem talál­tuk meg azokat az embereket, akik vállalnák a nemzetiségi kultú­ra szervezését. Bacskában, Csar- nahón, Imregen, Zemplénben, Bá- riban a legpasszívabb a CSEMA­DOK szervezet. Sajnos más jelle­gű gondjaink is vannak. Veszélye­sen jelentkezik az elöregedés, a fi­atalok elköltöznek a közeli és távolabbi városokba, ahol csak egytizedük lesz újra CSEMADOK­A tanító nénivel, örömömre, ab­ban is egyezett a véleményünk, hogy a vers- és prózamondó ver­senyekre való felkészülés nem le­het kampányszerű, mert ez felszí­ni megoldásokat, látszattudást s alapok nélküli sikereket hozhat csupán. Csakhogy az alapok nél­küli siker olyan, akár a léggömb. Fölfújódik és elszáll, s ha megma­rad is az emléke, keserű, mert önálltatásról tanúskodik. Az önáll- tatás pedig, mindnyájan tudjuk, menekvés és kudarc. A kampány és a kudarc, a felszínes kapcsola­tát azért volt merszem fölemlíteni, mert feltételezem, hogy ez a sza­valóversenyekben jártas tanító néni ez ellen a kapcsolat ellen dolgozik immár másfél évtizede És akkor jött a panaszhullám: nem lehet, megvalósíthatatlan, re­ménytelen stb., a munkát nem lehet elkezdeni szeptemberben, mert olyankor még egyetlen gyereknek sem jut eszébe, hogy verssel je­lentkezzen nálam. A rendszeres foglalkozás azért megvalósíthatat­lan, mert ő is nagyon elfoglalt. Reménytelen vállalkozásnak tűnik évente több verssel készülni a versenyekre, mert, mert, mert... és zúdult rám az okok, az ürügyek áradata. Mint kiderült, többnyire a tanuló által választott verssel január kö­zepén kezdik el a felkészülést. Egyetlen verssel. Akad ugyan ta­nuló, aki kettővel, de ez ritkább. Magyarán: még ennél a sok-sok szavalót és prózamondót fölneve­lő tanító néninél sem rendszeres, hanem kampányszerű munkaként jelentkezik a szavalókkal való fog­lalatosság. Január közepétől má­jus derekáig, amikor is általában kezdetét veszi a Dunamenti Ta­vasz időszaka. A szellemi kaláka teremtő ereje tehát alig százhúsz napig bírja szuflával. Igaz ugyan, hogy ez a kampányszerűsített négy hónap sok sikert hozott már a kedves kelet-szlovákiai tanító néninek, hiszen tanulói nemegy­szer dobogósok, győztesek voltak, én mégis amondó vagyok, más­ként is lehetne, hiszen a tanév nem csupán négy hónapból áll. Nem tehetek róla, az országos seregszemléken pódiumra lépő gyerekek zöméről el kell hitetnünk, hogy nem egy vagy kettő, hanem legalább nyolc-tíz verset, négy-öt prózát bármikor elmondanak, mert ennyire felkészültek, azaz hogy: nem el kell hitetnünk róluk - nekik kellene elhitetni velünk. SZIGETI LÁSZLÓ tag. Zemplénben például tíz év alatt felére, Pólyányban négy­százzal csökkent a község lako­sainak a száma.- Szeretném, ha elmondaná milyen tényezők, körülmények se­gítik azoknak a szervezeteknek a munkáját, ahol jól, eredménye­sen dolgoznak?- Mindenekelőtt a községek he­lyi nemzeti bizottságainak, a Nem­zeti Front alapszervezeteinek, a művelődési házaknak a támoga­tása. Persze amint azt említettem, egy-egy kivételként akad olyan alapszervezet is, amelyik támo­gatás nélkül is tevékeny. Sok he­lyen a SZISZ, a nőszervezet közö­sen végzi munkáját a CSE- MADOK-kal.- Mit vár a CSEMADOK XIII. országos közgyűlésétől?- A évzáró tagsági gyűléseken mindenütt elfogadták a járásunk-, ból elindult úgynevezett Zétényi felhívást. Ez a kis taglétszámú szervezeteket szólítja fel arra, hogy havonta legalább egy ren­dezvényt tartsanak. Szeretném, ha ennek a felhívásnak nyomán országos mozgalom kezdeményei mutatkoznának. Másik dolog a ta­nácsadó szakemberek hiánya. Sok helyen csupán azért fut zá­tonyra a kisszínpad, a színjátszó csoport, a néptáncegyúttes mun­kája, mivel nem akad egy-egy ta­pasztalt szakember, aki legalább két havonta egyszer tanácsot ad­na a továbblépéshez. Nem az ap­parátus dolgozóit várjuk, de van­nak olyan CSEMADOK-tagok, akik a népművelésben tevékenykednek és biztos vagyok benne, hogyha a vezető szerveink kérik őket, haj­landók segíteni. Ennek legalább az irányelvekben való megoldását vá­rom az országos közgyűléstől. DUSZA ISTVÁN A múlt ősszel a Bodrog-Tisza- köziben jártamkor Bodrogszerda- helyre (Streda nad Bodrogom) is el vetődtem. Az új művelődési ház épülő alapjait keresve az egyik udvarban egy öregembert pillan­tottam meg, aki a tornácon ülve nem mindennap látható munkával foglalatoskodott: kosarat font. Mindjárt odamentem hozzá, meg­kértem, engedje meg, nézhes­sem, amit csinál. Fél délután néz­tem öregecske, elvastagodott, de még nem reszketeg, hanem in­kább fürge ujjait, hogyan válogatja a vesszőt, hogyan alakult ki a ko­sár formája. A régi híres vesszőfonó meste­reknek - legalábbis Dél-Szlováki- ában - ma már csak elvétve meg­található, több-kevesebb kéz­ügyességgel, türelemmel és kitar­tással megáldott tanítványai él­nek. ötvenévesnél fiatalabb nem­igen akad közöttük. Nos hát az egyik ilyen ,,szakrnahű“ mester a hetvenhét éves Bokorovics János. Fiatal, könnyen hajlítható vesz- szőbőLvalamikor áthelyezhető ka­rámot, kerítést, verandai vagy kerti bútort, kiskaput, valamire (főként demizsonra) való védőtokot, a leg­különbözőbb célokra szolgáló ko­sarat: esztengát, háti kast, háti kosarat, (egyfülű) karoskosarat, kétfülü kosarat és más népi hasz­nálati tárgyat fontak. Az igazi mes­terek háziiparként rendszeresen folytatták a vesszőfonást. Ezzel keresték a kenyerüket. Bokorovics Jánosnak sohasem volt a vesszőfonás kifejezetten ke­nyérkereső foglalkozása. Amint elmondta, édesapja nincstelen szegényember volt. A cukorgyár­ban dolgozott, de ieginkább nap- számoskodott Vécsey Ferenc bá­rónál, akinek Bodrogszerdahe- lyen, Bodroghalmon és Lukán 3000 hold földje, azonfelül Szer­dahelyen sokezer tőke szőlője volt. Apja a napszámból három gyereket tartott el. Ő, Bokorovics János felcseperedvén az apjával dolgozott. A kosárfonásra volta­képpen a szegénység vitte rá, és persze az, hogy hajlamot érzett iránta. A faluban a háború előtt még több vesszőfonó mester mű­ködött, de a legkülönb talán Szerdi János volt közöttük. Tőle tanulta meg a mesterséget. Szerdi még bölcsőt, utazókast, koffert és kerti bútort is font. Bokorovics Jánost mindennek a látványa csodálattal és tisztelettel töltötte el a mester iránt. Érdeklődéssel leste tehát kezének ügyes, okos mozdulatait, míg csak el nem sajátította a vesz- szővel való bánás fortélyait, a vesszőlelőhelyek felkutatásától a vessző tárolásán és előkészíté­sén át egészen a fonás módozata­iig. Noha koffert vagy bölcsőt nem is készített, mint mestere, azért 1930-ban már megfonta első ko­sarait. Es azóta - hosszabb-rövi- debb megszakításokkal ugyan - folytatja a mesterséget. Közben a háborút is megjárta: 1940-ben beszólították katonai át­képzésre Sátoraljaújhelyre, 1944 nyarán - félbehagyatva vele az aratást - behívták katonának Irány Kassa, majd Körmend- a 21 -es gyalogezred. Szeptem­berben pedig ki a pokolba: a front­ra. Magyarországon és Románián át. Nagylak, Arad - itt vetették be őket. Szerencsére, mondja, szep­tember 28-án éjszaka Mezőhe­gyesen fogságba esett. Brassón, Foksánon, Besszarábián át ugyan­az év november 8-án megérkez­tek Nyikolajevka-Novorosszijsz- kajába, mely 60-70 kilométerre fekszik Ogyesszától. Nyikolajev- kában megígérték, hogy egy nagy kertészetben szabadon mozogha­tok és hódolhatok kedvtelésem­nek, a kosárfonásnak. Bár hadifo­goly voltam, kosarakat fontam. A háború után csordás, gulyás és kondás volt Szögben. 1952-ben Csehországba ment munka után. Želivben és Svetlá nad Sázavou-ban üszőket, sertést és bikákat hizlalt. 1958-ban haza­tért az állami gazdaságba. Mindezt kosárfonás közben mesélte el, sokkalta részleteseb­ben. Meghallgattam. Tiszteletből. Életének egy nehéz szakaszáról vallott... önként. A kosárfonásnál mi a legnehezebb művelet? - kér­deztem. - A feneket, az alsó-felső szegést és a füleket elkészíteni. Ez most közönséges kétülű fás­krumplis kosár lesz. - De Bokoro­vics bácsi mindenfajta kosarat tud fonni, azonkívül védőtokot is de­mizsonra és más tárgyakat. A mester a kész kosár részeit is felsorolta. Ezek: a fenék, alsósze- gés, ringli, bordázat, oldalfonat, felsösegély, fül. Milyen vessző a legjobb a ko­sárfonáshoz? A fiatal fűzfavessző- adta meg a mester a választ de abból a fajtából, amelyiknek nincs bele, mert fűz is sokféle van. Amazok nem elég engedékenyek, könnyen törnek. Azt is megtud­tam, hogy leháncsolt és héjazatlan vesszőből egyaránt készül kosár. A fűzfavessző csak augusztus vé­géig adja le a héját, azután hán- csofás előtt már ki kell főzni. A héj- talanított, ,.fehér“ vesszőből ké­szülnek a „finom“: a konyhai, a kézi, a dísz stb. kosarak. Az üvegvédő tokhoz pedig a lehéja- záson kívül hasítani is kell a vesz- szőt. Hány vessző szükséges eh­hez a kosárhoz? - kérdeztem. Elgondolkodott. - A fenék és ol­dalsó bordavesszőkkel, az oldal- fonathoz szükséges szálakkal és a fonószálakkal együtt százöt szá­lat kell beledolgoznom - mondta végül. - És még örömet szerez Bokorovics bácsi számára ez a munka? - Felragyogott a szeme. De semmit sem szólt. Fiatalabb korában esős időben és tél idején három-négy kosarat is font egy nap. Mindenki elégedett volt mun­kájával. Kövesdi János Vers, gyermek, pedagógus MÉRLEGKÉSZÍTÉS Beszélgetés Ripcsu Rudolffal, a CSEMADOK tőketerebesi járási bizottságának titkárával ÚJ SZÚ 4 1982. II. 8.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents