Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-05 / 30. szám, péntek

• •»«».* V-: • 'íWfF»fiKVľ ■ Szobrok - kicsiben, nagyban Alexander Trizuljak tárlata Megfelelő rezonanciával Sziklay László hetven évére Nemrégiben nyílt meg Bratisla- vában Alexander Trizuljak szob­rászművész tárlata, mely az 1945-81 között született alkotá­sok - raizok, skiccek, kompozíci­ók, tanulmányok, szobrok - fölso­rakoztatásával érzékelteti a mű­vész fejlődését és egyben helyét a szlovák képzőművészetben. Trizuljak művészetének egyik alapvető meghatározója a nyers­anyag; kezdettől fogva bronzzal, bronz patinájú gipsszel és epoxi- val dolgozik. Látásmódja realista, csak elvétve él expresszívebb eszközökkel. Mintázása közérthe­tő; kedveli a lágy vonalakban egy­beolvadó nagyobb felületeket. Szobrainak felülete nem részletező, nincs gondosan lecsiszolva, a mondanivalót tulajdonképpen a kontúrok hangsúlyozása, vala­mint a felületek fénytörő „játékai“ tükrözik. Műfaji szempontból nem különösebben változatos ez a mű­vészet: portrék, emlékművek, sza­badtéri plasztikák és kisebb mér­tékben a kamaraplasztika dekora­tív stílusában készült alkotások jelzik Trizuljak pályáját. A művész egyike azoknak a keveseknek, akik nem készítenek dombormű­vet, nem művelik a plakett-szobrá- szatot; legalábbis eddig nem jelent meg a nyilvánosság előtt ilyen mű­vekkel. Az 1945-60 közötti alkotásokat impresszionista és expresszív vo­nások jellemzik, a 60-as évek ter­mésének nagy részén a kubizmus és a konstruktivizmus jegyei domi­nálnak, a 70-es évek elejétől a re­alizmus lett sajátja, a fémszobrá­szat lehetőségeinek kiaknázásá­val. Legtöbbet a portré műfajában alkotott. A kiállításon szereplők közül két legrégibb ilyen műve (Apa, Idős prágai nő) teljes mér­tékben a külső geometriai vonala­kat tükrözi, mellőzi a részletezést, tisztán csak a fény-árnyék játéká­Több mint két évtizede alakult meg Csécsen (Čečejovce) a mező- gazdasági szakmunkásképző is­kola. Növénytermesztőket, állatte­nyésztőket és nagy számban trak­torosokat képeztek itt. Az eltelt évek alatt sok gazdája volt az iskolának, s ez az intézmény iránti csekély érdeklődésben és az oktatómunka színvonalában is megmutatkozott. Az illetékesek az utóbbi években kezdtek foglalkozni az iskola fej­lesztésével, a szakok bővítésével, a színvonal emelésével. 1981 szeptemberétől új szakemberek­kel, pedagógusokkal bővült a szak­tanintézet. Uj ember az iskolában Mester Miklós mérnök is, az iskola igeizgatóhelyettese.- A szepsi mezőgazdasági kö­zépiskolából kerültem ide, ahol közel tizenöt évet tanítottam - mondja. - Tudtam, hogy nehezebb körül­mények között fogunk itt dolgozni, a felelősségem is nagyobb lesz, de acél, az iskola színvonalának eme­lése, a diákok szakképzettségének növelése erőt és kitartást ad a mun­kához. Iskolánknak jelenleg 279 diákja van, ebből hatvanan tanul­nak a magyar osztályokban. Szep­temberben új szakot nyitottunk: állattenyésztési technikusokat is képezünk. A tanulmányi idő ezen a szakon négy év, és a végzős tanulók érettségi bizonyítványt is kapnak. A fiatalok sikeres felvételi vizsga után kerülnek ebbe az osz­tályba. Bár kísérleti jellegű ez az osztály, de az első félév eredmé­nyei jók. A „gazda“ kérdése azon­ban még most sem rendezett. Az iskola egy része és maga az igaz­gató a minisztérium hatáskörébe tartozik, a pedagógusok, nevelők pedig a kerületi nemzeti bizottság­hoz. A tankönyveket például a knb- től kapjuk, a segédeszközöket pe­dig a minisztériumtól. A fejlesztés ra épül. Későbbi fejszobrai az alanyhoz és a témához fűződő érzelmi kapcsolatok expresszív „átírásai“. A Szlovákia tulajdon­képpen - egy eszményített szép­ségű, jellegzetes leányarc kereté­be foglalva - a hazaszeretet alle­góriája. A 70-es évek elejétől a szlovák kulturális élet számos kimagasló egyéniségét jeleníti meg egyszerű szobrásznyelven, Alexander Trizuljak: Naptáltos az arc élethű visszaadásával, azonban érzésem szerint nem si­került kellőképpen érzékeltetnie az alanyok szellemét, lelkületét. Ilyen szempontból legjobbnak tar­tom a Sportoló nő című portréját; figyelemre méltó a kompozíciója, dinamikája, ugyanakkor* az a lágy­ság, melyben a fizikai szépség, a pillanat feszültsége fejeződik ki. Alexander Trizuljak a köztudat­ban elsősorban emlékművek alko­tójaként él. Legismertebb ilyen jel­legű műve a Slavín Győzelem cí­mű szobra, mely nem csupán mé­reteivel (11 méter magas) válik szempontjából is jobb lenne, haegy felsőbb szerv ellenőrzése alá tar­toznánk. Különösen a segédeszkö­zök bővítése, a tanműhelyek fel­szerelésének korszerűsítése szempontjából volna erre nagy szükség. A három évig tartó oktatás végén szakmunkás-bizonyítványt kapnak a véglett tanulók. Ezeken a szako­kon is változások történtek. A ha­gyományos szakok - mint az állat- tenyésztés, növénytermesztés, traktoros és gépjavító szakmák - szintén átalakulnak. Figyelembe veszik a mezőgazdaság gépesíté­sének fejlődését, az automatizá­lást. Ezek szükségessé teszik, hogy az oktatás is specializálódjon, a tanulók magasabb műszaki tu­dásra tegyenek szert. Az állatte­nyésztési szakon külön képezik a szarvasmarha-, a sertés- és a juhtenyésztés szakembereit. A gépészszak is specializálódik, külön takarmánykeverő gépésze­ket is képeznek. Ezeknek nemcsak a megfelelő takarmányok összeté- letét, biológiai és kémiai tulajdon­ságukat kell ismerni a jobb eredmé­nyek elérése érdekében, de ismer­niük kell az egyre korszerűbb gépe­ket, azok kezelését és javítását is. A szaktanintézet pedagógusai­ra, szakoktatóira és nevelőire nem kis feladat vár. Erről beszél az igazgatóhelyettes is:- Elsődleges feladatunk, hogy jól képzett, elméleti és gyakorlati tu­dással rendelkező szakembereket neveljünk. De nemcsak szakembe­rek vagyunk, hanem nevelők is, sez a munka nem kis feladat elé állít bennünket. Diákjaink közül 48 ci­gány. Meg kell őket tanítani a kö­zösségi életre, a kulturált viselke­désre, rendszeres munkára. Van­nak köztük kitűnő tanulók, a több­ség azonban a közepesek közé monumentálissá, hanem a kom­pozíció dinamikájával is. Lendület, monumentalitás fő jellemzője töb­bi emlékművének is, ezeken azonban már impresszionisztikus fényjátékokat is felfedezhetünk. Trizuljak művészi énjét talán a szabadtéri plasztikák érzékelte­tik a legjobban. Kár, hogy ez a mostani kiállítás nem fogja át kellőképpen az e műfajban szüle­tett alkotásokat, bár kétségtelen, hogy a legsikerültebbekkel talál­kozunk. Kubisztikusan leegysze­rűsített formák, a részletek mellő­zése, nagyobb síkfelületek, tér­bontó körvonalak jellemzik e mű­veket. Ugyanez nem jellemző a klasszikus felfogásban készült művekre, melyek a 60-as évek derekán lakótelepek díszítőele­meként készültek. Sajnos, hogy az újabb lakótelepek betondzsunge- lében hírmondójuk sincs; a ma­gasba törő kompozíciók geometri­kus formajátékukkal oldottabbá tet­ték a környezetet. Hiányzik a tár­latról több más jellegzetes alkotás is, ezeket kamaraszobrok fölsora­koztatásával igyekeztek pótolni a rendezők. A kisplasztika műfajá­ban Trizuljak kezdetben népmű­vészeti motívumokat, egyes fog­lalkozásokat idéz meg, később az emberi test elevenedik meg külön­böző változatokban. Legsikerül­tebb ilyen alkotása a márványból faragott Est című szobor, mely egy guggoló* nőt ábrázol allegorikus áttételekben. Ez a mostani tárlat a művész 60. születésnapja alkalmából jött létre. Mivel sok, az életműben je­lentős helyet elfoglaló alkotás hiányzik, nem ad teljes képet Tri­zuljak munkásságáról; és sajnála­tos, hogy a katalógus is meglehe­tősen szegényes, a kiállított művek jegyzéke nem teljes és pontatlan iš. LEHEL ZSOLT tartozik, s tíz százalék között mozog azoknak a száma, akikkel nehéz eredményt elérni. Ezek nagy része sajnos le is morzsolódik. Az iskola tanulóinak csaknem ötven százalé­ka hátrányos helyzetű. Sok az elvált szülők gyermeke, a fél- és teljesen árva. Ezek afiatalok rendkívül érzé­kenyek, akaratosak. Mindegyikhez külön-külön kell utat találnunk, ne­hogy törést okozzunk bennük, mely egész életükre kihathat. Mindnyá­junknak, de elsősorban az osztály- főnököknek van a legnehezebb dolguk. A közösségi szellem kialakításá­ban nagy szerepük van a szakkö­röknek. A legjobban működő körök közé tartozik az ének- és zenekar, a szovjetbarátok köre, az irodalmi szakkör. A technikai körök munká­jához tökéletesebb felszerelésre lenne szükség. A sportkörök is jó munkát végeznek, bár csak idény­szerűen tevékenykednek, de rövi­desen ez a gondjuk is megoldódik. Május elsejére ugyanis átadják a korszerű tornatermet, mely télen is lehetővé teszi a rendszeres test­edzést. Nagy gondot okoz az intézmény­nek a diákok toborzása. Saját maguknak kell gondoskodniuk az utánpótlásról. A felvételik előtt egy pedagógusuk állandóan az alapis­kolákat járja. Ezen az áldatlan hely­zeten úgy lehetne segíteni, ha a mezőgazdasági üzemek felfi­gyelnének az iskolára, hiszen ők tudják, hogy ajövóben milyen szak­emberekre lesz szükségük. A fejlesztés, új utakra való térés mindig gondokkal, nehézségekkel jár. A pedagógusok szaktudása és hivatásszeretete, valamint a nö­vendékek kitartó igyekezete azon­ban remélhetőleg elősegíti a prob­lémák megoldását. FECSÓ PÁL Elsősorban Közép-Európában évszázadokon át az irodalom ka­rakterisztikusan nemzeti jellegű tudatjelenség. Éppen ezért iroda­lomtudós és - mivel e sorok írója pedagógus, engedtessék meg ne­kem ez a nézőpont - az irodalmat tanító pedagógus kezében, az iro­dalom esztétikai valósága olyan empirikusan megragadható, vizs­gálható szövetté válik, mely az itt élő népeket közelebb hozhatja egymáshoz vagy eltávolíthatja őket egymástól. A provincionális és nacionalista „belülről“ vagy a sovén „kívülről“ látás fölé emel­kedésnek egyik tudós mestere, Sziklay László, az irodalomtudo­mányok doktora, akit nemcsak a magyar, a szlovák és a közép­európai irodalomtudomány ünne­pel hetvenedik születésnapja al­kalmából, de köszöntik öt különös­képpen a csehszlovákiai magyar pedagógusok is. írásai ugyanis éppen a magyar és a szlovák iroda­lom tanárainak széles körében let­tek ismertek, pedagógusaink szá­mára tartott előadásai pedig felejt­hetetlen élményként élnek ben­nünk. Tudjuk és valljuk: írásainak ismerete nélkül nem lehet Kelet- Közép-Európában korszerűen és jól tanítani irodalmat, mert az itt élő népek művészetének azono­san más fejlődési tendenciái, pár­huzamai segítik minden irodalom alaposabb értését. Sziklay László életének egész eddigi munkássá­ga ezt igazolja. Sajnos, itt most nem áll módomban ezt műveivel- gondolataival lépésről-lépésre igazolni. Könyveit, tanulmányait- mint már említettem - nálunk elsősorban a csehszlovákiai ma­gyar pedagógusok ismerik. De új- raolvasásuk elmélyültebb tanul­mányozásuk során új és újabb gondolatok, a mondanivaló eddig ismeretlen rétegei tárulnak fel előttünk. Sziklay elemzéseiből ilyenkor tűnik elő az eleve tehetet­len tiltakozásra képes magatartás elutasítása, az etnocentrikus pro- vincionalizmus „belülről látásá­nak“ vagy a dühödt nacionalizmus „mindent kívülről“ látásának bírá­lata. Tanulmányainak legmélyebb rétegeiben pedig a bátor és önál­lóan gondolkodó lényért való harc dominál. Egy olyan kelet-közép- európai ember-ideált állít elénk, akit nem a szorongás és a félelem vezet, hanem az érdeklődés és az önmagát vizsgáztató igazságér­zet, akiben adott az a bizonyos József Attila-i belső vezérlés és gondolkodói szuverenitás, a prob­lémaéhség és a morális-humanis- ta értékrend. S teszi mindezt szin­A lap legutóbbi számának ve­zércikkében Hana Hrzalová dol­gozatát olvashatjuk az irodalom pártosságáról, majd a következő oldalakon Milan Blahynka értéke­lése található a cseh és szlovák irodalmi kritika helyzetét tárgyaló 1981 -es dobŕíši konferenciáról. Az értékelés mellett megtalálhatjuk- Blahynka válogatásában- a konferencián elhangzott vita­felszólalások jelentős (és érdemi anyagát, melynek általánosabb megállapításai esetenként vonat­koztathatók) hazai magyar irodal­mi kritikánkra is. (Mindezek rész­letesebb 'kifejtésére e rövid írás keretén belül nem nyílik lehe­tőség.) A továbbiakban két jubilánst is köszönt a számban a lap szer­kesztősége, mégpedig az ötvene­dik születésnapját ünneplő Éva Bernardinová költőt és prózaírót, valamint a hatvanéves Vladimír Brettet, a francia irodalom egyik legismertebb cseh szakértőjét. Bizonyos időszakonként a kü­lönböző szovjet irodalmi lapokkal való együttműködés keretén belül sor kerül az ezekből a lapokból átvett anyag (és természetesen a szerzők) bemutatására. Ebben a számban a legrégebbi szovjet­orosz irodalmi folyóirat, az 1924- ben alapított Oktyjabr jelenlegi szerzőinek alkotásaiból válogat a Literárni mésíčník. E szerzők közül, azt hiszem, a magyar olva­sók előtt is ismerősen hangzik pél­te észrevétlenül, a tények ellenve­tést nem tűrő, logikus rendjével, egyszerű egymás mellé helyezé­sével, azaz: rendkívül meggyő­zően. A kelet-európai összehasonlító irodalom-történetírás elvi kérdé­seinek szerzője, a kassai (Košice) születésű Sziklay László, részem­re, a pedagógus számára az iro­dalomtanítás elvi kérdéseinek is az egyik legjobb szakértője annak ellenére, hogy irodalomtudományi munkássága nem didaktikus jelle­gű. De kutatási eredményeinek a pedagógia gyakorlatban való fel- használása bizonyítja és bizonyít­hatja - véleményem szerint első­sorban kutatásainak időt álló ér­vényét. Mert a goethei-kodályi gondolat, - ,,anyanyelvét is job­ban tudja, aki még egy nyelven tud“, - az irodalomra is érvényes: nemzeti irodalmát is mélyebben értheti és ezért jobban szeretheti, minden kelet-közép-európai em­ber, ha ismeri a társadalmi fejlő­dés azonos, pontosabban azono­san más útját megjárt szomszé­dos népek irodalmát... Ismét Kodály egy gondolata jut eszembe. ,,Hallottak-e már a né- mahegedűről?“ - kérdezte a mes­ter egyik előadásán. „Olyan ez a hangszer, mint a rendes hege­dű, csak éppen hangszekrénye készült tömör fából, hogy húrjai ne rezonálhassanak. Művészek, ze­nét tanulók régebben gyakran használtak ilyen ,,némahegedút mikor gyakorlásukkal nem akarták zavarni a szomszédokat. Ugyan­úgy játszhattak rajta, mint -a ren­des hegedűn, csak éppen hang helyett fojtott zümmögés jött ki be­lőle. Mert hiábavaló a húrok leg- művészibb rezgése, ha az nem talál megfelelő rezonanciára..." Minden tudományos ismeret könyv, cikk - tulajdonképpen „né­mahegedű“, míg nem talál „meg­felelő rezonanciára“. Sziklay László munkássága ma már nem a ,,némahegedü mesterien rezgő, fojtott zümmögést hallató húrja“, hiszen munkásságát Európa- szerte ismerik. Műveinek ismerete nélkül Kelet-Közép-Európában senki sem beszélhet összevető irodalomtudományról... De mégis az igazi rezonáló szekrény az is­kola, s mi, a csehszlovákiai magyar pedagógusok. Éppen ezért, min­dent megteszünk, hogy ez a baráti megértést sugalló nemes tónus úgy rezonáljon tanítványaink tuda­tában és szívében, ahogyan csak a kremónai mesterhegedúk sza­badon és telten zengő hangja szólhat MÓZSI FERENC dául Szergej Vikulov, Leonyid Martinov, Pjotr Végin vagy German Usztyinov neve, akárcsak A lap vendége című rovatban bemuta­tott Ivan Dracs ukrán költő, műfor­dító és forgatókönyvíró neve. A szépirodalmi alkotások közül - a teljesség igénye nélkül - ki­emelem Karéi Boušek, Pavel Ba­jor, Eva Bernardinová és Václav Hons verseit, valamint Václav Du- šek novelláját. A további értékes és érdekes írások és tanulmányok közül min­denképpen említést érdemel egy magyar vonatkozású írás, amely­ben Jaromíra Nejedlá recenzálja Köpeczi Béla Eszme, történelem, irodalom című - Garaj Lajos fordí­tásában szlovák nyelven 1980- ban megjelent - művét. Nejedlá igen elismerően is Köpeczi akadé­mikus művéről, megállapítva töb­bek között, hogy a mű jelentős információs, módszertani és esz­mei értékek hordozója, s hogy a szerzőjének magas fokú szak­mai tudásáról, alkotó marxista gondolkodásáról tanúskodik, és sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy ez a mű csak nyolc évvel az eredeti megjelenése után került szlovák nyelven nálunk is az olva­sók kezébe. Úgyszintén olvashatunk néhány érdekes írást, s találkozhatunk né­hány - már ismerőssé váló - név­vel a Műhely rovatban is. NÉMETH GYULA Gondok, célok, remények Új utakon egy mezőgazdasági szaktanintézet A Literárni mésíčník új számáról ÚJ SZÚ 6 1982. II. 5.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents