Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-25 / 47. szám, csütörtök

ÚJ szú

3

1982. II. 25.

VESZÉLYES ÚTON

Aggaszt bennünket az OKP vezetőségének állásfoglalása

Az a vita, amelyet az Olasz Kommunista Párt vezetősége váltott ki a Lengyel Népköztársaságban bevezetett szükségállapot bírálatának ürügyén, pártunkat is közvetlenül érinti. Az OKP vezetősége ugyanis az objektív és kommunista osztályértékeléstől távol álló alapállásból az egész létező szocializmust, a Szovjetunió és a többi szocialista ország békés külpolitikáját támadta. Olyan kérdéseket vetett így fel, amelyekről teljesen különböző, sőt egyenesen ellentétes a véleményünk. Elvi véleménykülönbségünket az OKP állásfoglalásával és az ezzel kapcsolatos bírálatunkat lapjainkban idejében és több alkalommal ismételten kifejtettük. Élénken, érthető aggodalommal és keserűséggel reagált pártunk is. A párt állásfoglalását tükrözik azok a határozatok, amelyeket a CSKP Központi Bizottságához juttattak el és azok a levelek, amelyek szerkesztőségünkbe érkeztek, s amelyekből néhányat az elmúlt napokban közöltünk is.

A csehszlovák kommunisták joggal teszik fel a fontos kérdéseket: Mivel és hogyan magyarázható, hogy az OKP vezetősége megtagadja a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hagyatékát és azt állítja, hogy a jelenkori történelem legnagyobb forradalmának mozgatóereje kimerült, hogy a létező szocializmust olyasvalaminek tünteti fel, aminek a szocializmushoz semmi köze? Kijelenti, hogy szakít a marxizmus-leninizmussal, a kommunizmus bírálóinak sorába áll, és ezzel a nemzetközi imperializmus érdekeit és céljait szolgálja. Az OKP vezetői miből indulnak ki, amikor azt állítják, hogy mostantól a további társadalmi haladás elsősorban attól függ, sikerül-e Nyu- gat-Európában létrehozni valamiféle teljesen új baloldalt (ennek* gerincét valószínűleg az eurokom- munisták és a szociáldemokraták alkotnák), amely - miután a Nagy Október által megkezdett forradalmi folyamat elveszítené ún. mozgatóerejét - megnyitná a szocializmus fejlődésének ,,új szakaszát“ és annak egyedüli biztosítékává válna. Röviden, mivel magyarázható, hogy az OKP vezetősége odáig jutott a lengyelországi események értékelésében, a világ forradalmi folyamatának megítélésében és továbbfejlesztésének kérdésében, a Szovjetunió és a létező szocializmus szerepének megítélésében, hogy szöges ellentétbe került az SZKP, pártunk, valamint más testvéri kommunista és munkáspárt állásfoglalásával.

Aki hosszabb ideje kíséri figyelemmel az OKP politikáját, nem meglepő számára a párt vezetőségének a kommunista forradalmi értékek elleni támadása. Az OKP vezetősége valójában már évekkel ezelőtt ellentétes álláspontra helyezkedett a forradalmi és haladó mozgalom fontos kérdéseivel kapcsolatban. A lengyelországi eseményekre való reagálása azonban megmutatta, hogy a szocialista országokkal kapcsolatos egész álláspontját felülvizsgálta. A múlt év decemberében elfogadott határozatában valójában elítélte az említett országok társadalmi rendszerét, kiforgatta bel- és külpolitikáját, s durván eltorzította a szocialista országok fejlődésének jelenét és jövőjét. Ezt az állás- foglalást erősítette meg az OKP Központi Bizottságának ez év januárjában megtartott ülése.

Ismeretes, hogy a nemzetközi imperializmus - élén az Egyesült Államokkal - az utóbbi időben igyekszik megtorpedózni az enyhülést, támadja a Szovjetuniót és a többi szocialista országot, valamint a béke és a haladás erőit. A lengyelországi eseményeket kezdettől fogva arra használta fel, hogy ösztönözze és aktívan megszervezze az ellenzéki szocialistaellenes elemek támogatását, amelyek nem titkolták ellenforradalmi törekvéseiket és minden erejükkel a néphatalom elleni nyílt fellépésre készülődtek. Amikor a szükségállapot kihirdetése keresztülhúzta destruktív akcióikat, az OKP vezetősége fokozta támadásait a lengyel vezetés, a Szovjetunió és más szocialista ország ellen.

Elvártuk, hogy amikor a nemzetközi imperializmus durván támadja a szocialista országokat, akkor az OKP vezetősége felelősségteljesen elemzi a helyzetet, s a béke, valamint a szocializmus javára levonja a megfelelő következtetéseket. Ehelyett azonban olyan álláspontra helyezkedett, amely, sajnos, alig különbözik attól, amit Reagan és hívei hirdetnek, s a valóságban csatlakozott a szocialista országok elleni támadásokhoz.

Alá kell húzni, hogy ez a szomorú tény az OKP vezetői előző politikájának csupán valamiféle logikai beteljesedését jelenti, ók ugyanis a lengyel válságot kezdettől fogva örömmel fogadták, s mondjuk el azonnal azt is: a szükségállapot kihirdetését ürügyként használták fel arra, hogy ,,leszámoljanak“ a létező szocializmussal, teljes egészében a lengyel válságban látták a létező szocializmussal szembeni sokéves fenntartásaik és „bírálatuk“ igazolását. Ezért értékelték oly nagyra Walesát és a „Szolidaritást" a három erő - az egyház és a lengyel kommunisták mellett - egyikének tartották, amelynek döntenie kell a lengyel társadalom újjászületéséről. Ugyanakkor szemet hunytak afölött, hogy a „Szolidaritás“ vezetői szüntelenül és fokozódó intenzitással támadják a Szovjetuniót és az egész szocializmust, hogy az ellenforradalmi puccs és hatalomátvétel céltudatos előkészítésével levetik magukról a munkásérdekek védelmezőinek álarcát, hogy - amint azt a „Szolidaritás“ kongresszusa is demonstrálta - egyáltalán nem a lengyel szocialista társadalom újjászületését szorgalmazták, hanem elsősorban a kommunistákkal való „leszámolást“. Az ellen- forradalom fokozódó felforgató akcióit legfeljebb lényegtelen és elhanyagolható szélsőséges túlkapásoknak tarották. Nem látták vagy egyszerűen nem akarták és nem akarják látni, hogy mindez a nemzetközi imperializmus- és a Reagan-kormány terveivel összhangban történt, amelynek külpolitikai stratégái meg voltak győződve arról, hogy a Szovjetuniónak végül nem lesz más választása, mint „bevonulni Lengyelországba". Az imperializmus reakciós agresz- szív erői ezt arra használták volna fel, hogy frontális támadást indítsanak minden ellen, amit az elmúlt években a Szovjetunió és a többi szocialista ország erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült elérni a nemzetközi feszültség enyhítése, a féktelen fegyverkezés megfékezése terén, továbbá arra, hogy a kapitalista Nyugat feltétel nélkül alárendelje magát az USA- nak és az USA megvalósítsa elvesztett pozíciói visszaszerzésével kapcsolatos céljait.

A szükségállapot bevezetése Lengyelországban meghiúsította a nemzetközi imperializmusnak e terveit. Röviden: Reagannek ez „nem jött be“. Tehát nem lehet csodálkozni azon, ha az Egyesült Államokkal az élen - az imperialista körök a szükségállapot bevezetése után bőszült politikai, gazdasági és ideológiai kampányt indítottak a Szovjetunió és a létező szocializmus ellen. Lényegében csak azt teszik, ami számukra lét- fontosságú és ami jellemző rájuk. A kommunisták körében nem maradhat visszhang nélkül és mély felháborodást vált ki az, hogy amikor ez a dühödt kampány eléri tetőpontját, a kapitalista világ egyik legjelentősebb kommunista pártjának vezetői, hogy úgymond kivegyék részüket a munkából, egyértelműen a szocializmus és a béke ügyétől idegen és káros álláspontra helyezkednek.

Az OKP vezetői a tényekkel és saját korábbi elemzéseikkel ellentétben egészében hamis szemszögből értékelik a világpolitikát. Egy szintre helyezik a NATO-t és a Varsói Szerződés szervezetét, az Egyesült Államokat és a Szovjetuniót, amelyeknek többé-ke- vésbé hasonló magatartást és szándékokat tulajdonítanak. Ez a hírhedt „tömbpolitika“ szempontja, amely nem veszi tekintetbe a fő dolgot: a szocialista országok

nemzetközi politikájának és tevékenységének osztálytartalmát. Ilyen szemszögből nézve a Szovjetunió szerepe valamiféle szupernagyhatalmi szerepre zsugorodott, amely csak „érdekszféráját“ védi, esetleg bővíti, „hatalmi politikát“ folytat (mint az Egyesült Államok). A Szovjetunió az ilyen osztályfeletti és „tömbön kívüli" szemléletben természetesen „elveszíti“ tényleges jelentőségét, valamint a napjainkban a szociális és osztályharcokban, a békéért és az imperialista elnyomás különböző formái ellen vívott harcban betöltött szerepét.

Az OKP vezetői figyelmen kívül hagyják azt a tényt, amit mi és világszerte a megfontolt emberek hangsúlyoznak: hogy a társadalmi haladás jelenlegi színvonalának elérése elképzelhetetlen a Szovjetunió léte és munkája nélkül, hogy a Szovjetunió az, amely óriási áldozatok árán a legnagyobb terhet viseli a szocialista közösség népei biztonságának védelmében, ugyanakkor a szabadságért és a társadalmi haladásért küzdő népek megbízható támasza; hogy ha nem lenne a Szovjetunió, az imperialista burzsoázia tetszés szerint fokozhatná nyomását a népekre és a dolgozókra, s végül az OKP sem létezne és nem lehetne az, ami ma.

Már 1968-69-ben, a csehszlovákiai párton belüli és társadalmi válság idején az OKP vezetősége támogatta az ún. Dubček-féle új irányvonal opportunista politikáját, elítélte azt az internacionalista segítséget, amelyet a csehszlovák népnek a szocialista rendszer megvédésében a Szovjetunió és a többi szocialista ország nyújtott. Az OKP vezető szerveinek akkori és későbbi állásfoglalását a párt belügyének tartottuk. Nem tettünk semmit, ami pártjaink kapcsolatait tovább rontotta volna. Ellenkezőleg érdeklődést mutattunk a kapcsolatok megjavítása és normalizálása iránt. Abból indultunk ki, ami összeköthet bennünket és nem abból, ami elválaszt. E konstruktív állásfoglalásunkban megerősített bennünket az elvtársi szolidaritás és barátság hagyománya, ahogy azt például 1949-ben a CSKP IX. kongresszusán Palmi- ro Togliatti kifejezte. Az önök országát barbár országként akarják feltüntetni - mondta akkor közös ellenségünkhöz, az imperialista reakcióhoz intézve szavait. - Jól tudjuk, azonban, honnan származik ez a gyűlölet. Azért van ez, mert önök győztek és új útra léptek. Arra az útra, amely az olasz népnek eddig nem sikerült. Az olaszokból nem a lendület és az akarat hiányzott, csak nem volt lehetőségük arra, hogy egy szocialista országra támasztodhattak volna abban az időben, amikor Olaszországban a reakciós kapitalizmus erői voltak fölényben“ - mondotta Togliatti.

A normális kapcsolatok felújítására tett törekvésektől még az a nyomás sem tántorított el bennünket, amelyet az OKP vezetősége fejtett ki az ún. disszidensek javára, sem pedig az olyan incidensek, amilyen például annak idején Zidari, az OKP tagjának esete volt. Zidari a burzsoá állam külképviseleti hivatalával együttműködve kapcsolatot tartott fenn néhány disszidenssel, anyagi és más eszközöket folyósított nekik és támogatta őket érvényben levő törvényeink elleni tevékenységükben. Törekvésünk a kapcsolatok megjavítására és normal izására, sajnos, az OKP vezetőségénél sohasem talált kellő visszhangra. Jellemző e tekintetben pl. az OKP vezetőségi tagjának reagálása, aki a CSKP KB kérdésére, hogy mi vezette őket ilyen politikára, rövid habozás után így válaszolt: nem hiszünk abban, hogy a CSKP vezetősége fenn tudja magát tartani.

Az OKP vezetőinek a lengyel- országi eseményekkel kapcsolatban kifejtett legújabb állásfoglalásai megmutatták, nem volt véletlen, hogy nem törekedtek pártunkkal a kapcsolatok megjavítására és normalizálására, s hogy ez

a magatartás szerves részét képezte annak a politikai irányvonalnak, amely most a Szovjetunió és az egész létező szocializmus elleni nyílt támadásokba csapott át.

Az OKP Központi Bizottságának januári rendkívüli ülésén elfogadott dokumentumokban azt állítják, hogy nemcsak Csehszlovákiára, hanem Lengyelországra és más államokra is „a szovjet modellt kényszerítették minden fő szempontjával együtt", hogy „nem tették lehetővé az említett társadalmakban a valóban demokratikus fejlődést". Az elmúlt év december 30-án a Ľ Unita című lapban közölt határozat még azt a hallatlan hazugságot is tartalmazza, hogy „különböző módon hatástalanították az említett országok nemzeti identitását.“ Hozzá kell tennünk, hogy az ilyen jellegű rágalmak nem először hangzanak el. Az imperializmus szolgálatában álló hírközlő eszközök unos-untig ezeket ismétlik. Itt azonban fontos az, hogy első alkalommal hirdeti ezt egy kommunista párt hivatalos szerve, ráadásul saját értékeléseként, saját tanulmányainak és elemzéseinek eredményeként adja őket közre.

Mit lehet ehhez szólni? Elsősorban azt, hogy mi, csehszlovák kommunisták teljes mértékben osztjuk Lenin véleményét: nem létezik semmilyen, tehát szovjet „modell“ sem, amely szerint más államoknak kötelességük lenne eljárni. A Szovjetunió és népének sokoldalú, sokéves tapasztalatai léteznek csak, a szocializmus és a kommunizmus építése során szerzett tapasztalatok, amelyek magukba foglalják mind az általános érvényű jellemvonásokat, mind pedig egyik vagy másik ország történelmi sajátosságai adta egyedi jellemvonásokat, forradalmaik konkrét történelmi feltételei által meghatározott jellemvonásokat. Sohasem titkoltuk, hogy mindig a szovjet tapasztalatok, a többi szocialista ország és a marxista- -leninista pártok tapasztalatainak felhasználására törekedtünk és törekszünk problémáink és feladataink megoldása során. Ezzel azonban nem akarjuk azt állítani, hogy e téren nálunk minden rendben és problémák nélkül zajlott le. Hazánkban a szocialista építés több mint harmincéves történetében vannak példák a szovjet tapasztalatok sematikus és mechanikus átvételére s arra is, hogy volt olyan időszak, amikor olyan emberek voltak a hangadók, akik a szovjet tapasztalatot eleve elutasították.

Azokhoz intézve a szavakat akik a kényszerített szovjet „modellel“ kapcsolatos spekulációkat terjesztik, meg kell jegyezni, hogy a szocializmus építése népünk küzdelmeiből és munkájából eredt, s olyan eredmény ez, amelyben népeink újkori történelme csúcsosodott ki. Csehszlovákia Kommunista Pártja a kapitalista kizsákmányolás ellen, a dolgozók érdekeiért, politikai, szociális és nemzetiségi követeléseiért folytatott sokéves harcával vezető szerepet vívott ki magának társadalmunkban. A kommunisták München idején, amikor a burzsoázia elárulta a cseh és a szlovák nemzet alapvető érdekeit, igazi hazafiakként mutatkoztak meg. A náci megszállók elleni harcosokként tűntek ki abban az időben, amikor a burzsoázia számos képviselője a nácikkal kollaborált. A marxizmus-leninizmus alkotó alkalmazása lehetővé tette számukra, hogy az antifasiszta felszabadító harc élére, valamint annak a folyamatnak az élére álljanak, amely során a felszabadító harc nemzeti és demokratikus forradalommá fejlődött. A kommunisták a Szlovák Nemzeti Felkelés és a cseh nép májusi felkelésének szervezői és élharcosai voltak.

Valójában itt gyökerezik a pártnak a csehszlovák társadalomba betöltött vezető szerepe. Büszkék vagyunk arra, hogy akkor, a háború és hazánk fasiszta megszállása idején éppúgy, mint a további években és ma is harcunkat és minden erőfeszítésünket a Szovjetunióval való szoros szövetségben és együttműködésben fejtettük ki. Tudatosítjuk, hogy a szovjet népnek a hitleri fasizmus ellen vívott áldozatos, hősi harca nélkül nem lenne sem szabadságunk, sem nemzeti demokratikus forradalmunk, s nem lenne nálunk szocializmus sem. Sohasem titkoltuk azt sem, hogy már ezért is a Szovjetunió mindig fő ösztönző erő volt számunkra a szocialista társadalom építése során. A marxisták- -leninisták számára ez természetes. Csak akik dogmatikusan és doktrínákban gondolkodnak, egyedül azok állíthatnak fel valamiféle tézist a szovjet „modellről“ és más országokra való ráerőszakol ásáról.

Politikai rendszerünkre a Nemzeti Front a jellemző, ami a munkásosztály és a csehszlovák nép legszélesebb rétegei szövetségének politikai kifejezője. A Nemzeti Front is hazai földben gyökerezik, s azoknak a törekvéseknek a megtestesítője, amelyek célja a demokratikus erők széles körű frontjának megteremtése volt a fasiszta veszély ellen. Meg vagyunk győződve arról, hogy a társadalmi szervezetek és politikai pártok ilyen csoportulása a legjobb feltételeket teremti meg társadalmunk különböző elemei és rétegei érdekeinek és aktivitásának érvényesítéséhez. Ezeket a feltételeket határozottan jobban teremti meg, mint az a politikai rendszer, amely a dolgozók legsajátabb érdekeit a hazai vagy akár az idegen monopoltőke igényeinek rendeli alá.

Az OKP vezetősége politikai rendszerünket antidemokratikus- nak nevezi, mert benne állítólag nincs helye „a politikai pluralizmusnak". Nem veszi egyáltalán tekintetbe azt a tényt, hogy az ultimativ módon ránk kényszerített „pluralizmus" alapfeltétele- olyan társadalmi osztályok és csoportok, amelyek ellentétes osztályérdekeket képviselnek - szerencsére nálunk már rég nincs meg. Nálunk a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság, az értelmiség és a többi társadalmi csoport alapvető érdekei lényegében azonosak. Mindkét nemzetünket, a cseh és a szlovák nemzetet, de a köztársaságunkban élő nemzetiségeket is a szocialista fejlődés közös céljai és testvéri kapcsolatok kötik össze. Az alapvető érdekeknek épp ilyen azonosságából fakad népünk politikai és erkölcsi egysége, amint azt a Nemzeti Front megtestesíti. Ez az egység viszont nem jelent valamiféle monpóliumot, a létező szocializmus állítólagos újabb súlyos „bűnét“. Olyan egység ez, amely nem nyomja el az egységet alkotó erők jellemző tulajdonságait, ellenkezőleg, tiszteletben tartja őket.

Talán fel kellene számolnuk a forradalmi társadalmi változások vívmányait és ismét létre kellene hozni a burzsoáziát, a földbirtokosokat és a középréteget csak azért, hogy megfeleljünk bírálóinknak, akik a demokráciát csak annak hagyományos burzsoá formájában tudják elképzelni? Nyilvánvaló, hogy az OKP vezetősége ez esetben olyan dolgokról beszél, amelyeknek szerepe a kapitalista társadalmakban helyénvaló, de a mi feltételeink között kimondott anakronizmus lenne. A „politikai pluralizmus" mintája szerinti demokráciát nálunk már rég felszámoltuk, ez a demokrácia régi politikai limlom, s ezért társadalmunkban elképzelhetetlen.

Ugyanakkor nem állítjuk azt, hogy politikai rendszerünk hiba nélkül működik. A politikai rendszer tökéletesítését, a szocialista demokrácia elmélyítését és a dolgozóknak a társadalmi ügyek irányításában és igazgatásában való részvételének kiszélesítését fontos és állandóan időszerű feladatnak tartjuk. Egy azonban vitathatatlan: szocialista építésünk több mint harmincéves történetében e rendszer bevált. Lehetővé teszi népünk legszélesebb rétegeinek, hogy aktívan részt vegyen a társadalmi életben, ami a burzsoá államban lehetetlen. A politikai rendszerünk életében előforduló hiányosságok, a múltban elkövetett hibák és torzulások semmi lényegeset nem változtathatnak ezen az alapvető értékelésen. Ráadásul megítélésünket gyakorlatilag azok az eredmények is igazol- (Folytatás a 4. oldalon.)