Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-24 / 46. szám, szerda

A CSEHSZLOVÁK ARANY VISSZAADÁSÁRÓL A nemzeti érzés ügye Mint már közöltük, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Fran­ciaország képviselőiből álló há­romoldalú bizottság visszaszolgál­tatta Csehszlovákiának azt a 18,4 tonna aranyat, amelyet a hitleri Németország rabolt el. így 37 év­vel a háború befejezése után végérvényesen megoldódott egy hosszadalmas probléma, amely a müncheni árulás, a háború és a fasiszta megszállás következ­ménye volt. A megszállás következtében Csehszlovákiát összesen 44 ton­na aranytól fosztották meg. Már a müncheni diktátum alapján kénytelenek voltunk 14,5 tonna aranyat átadni a fasiszta Németor­szágnak a határvidék megszállá­sával kapcsolatos „kiadásai“ fe­dezésére. A maradékért a fasisz­ták 1939. március 15-én - már a megszállás első napján jelent­keztek. Az akkori Csehszlovák Nemzeti Bank páncélszekrényei­ben Prágában aranyalapunknak csak egy részét -o 6,4 tonna ara­nyérmét őriztek. Aranykincsünk döntő része külföldön, elsősorban Nagy-Britanniában volt letétben. A nácik a Nemzeti Bank akkori vezetésétől erőszakkal kicsikartak egy utasítást a londoni Angol Bank címére, hogy az ott őrzött 23,1 tonna csehszlovák aranyat bo­csássa a német Birodalmi Bank rendelkezésére. Sajnos, a brit konzervatív kormány ezt meg is tette annak ellenére, hogy a hala­dó brit és nemzetközi közvéle­mény körében ez az „ügylet“ óriá­si felháborodást váltott ki. Hasonló sorsra jutott a többi megszállt európai ország is. A fa­siszták az elrabolt aranyat straté­giai nyersanyagok vásárlására használták fel, amelyekre feltétle­nül szükségük volt a háború foly­tatásához. A háború végén a fasiszták az összerabolt arany fennmaradt ré­szét (az eredeti mennyiségnek kb a felét) Németország nyugati ré­szében rejtették. 1945 tavaszán itt foglalták le az aranyat az előre­nyomuló amerikai egységek. 1945-ben a párizsi béketárgya­lásokon a 18 győztes ország kép­viselői megállapodtak abban, hogy az aranyat visszaszolgáltat­ják eredeti tulajdonosaiknak. Az arany visszaszolgáltatásáról szóló megállapodás megkötésére 1946 januárjában került sor. Mivel ez az arany nem fedezhette az összes veszteséget, a megállapodás el­rendelte, hogy a kárvallott államok között megfelelő arányban osszák szét az aranyat. A megállapodás megvalósítása érdekében három­oldalú bizottság alakult az Egye­sült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányának kép­viselőiből. Ezek az országok köte­lezték magukat az említett megál­lapodásban, hogy ...megtesznek minden szükséges intézkedést az elrabolt arany visszaszolgáltatá­sára az érintett országoknak 1947-ben és 1948-ban a kár­vallott államok többségének való­ban vissza is szolgáltatták az ara­nyat. Csehszlovákiának 24,4 ton­na aranyat kellett kapnia. A nyu­gati hatalmak azonban nem na­gyon siettek visszaszolgáltatásá­val. Csak 1948-ban kaptuk meg, többszöri sürgetés után, az első hat tonna aranyat. A fennmaradó 18,4 tonna kiadását a legkülönbö­zőbb ürügyekkel állandóan halo­gatták. A háromoldalú bizottság tagjai közül csak Franciaország értett egyet az összes csehszlovák arany átadásával. Az amerikai és a brit kormány halogatásának fő oka az volt, hogy 1948 februárjá­ban Csehszlovákiában olyan tár­sadalmi változásokra került sor, amelyek nem feleltek meg elkép­zeléseiknek. Amikor nyilvánvaló lett, hogy Bemutatkozó látogatás (ČSTK) - Alois Indra, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke tegnap be­mutatkozó látogatáson fogadta David Aljuro Ramirezt, a Kolum­biai Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Csehszlovákiában nem lehet visz- szafordítani a politikai fejlődést, az Egyesült Államok és Nagy-Bri­tannia a nekünk ítélt arany részét a Csehszlovákiában államosított amerikai és brit vállalatok és egyé­nek vagyonának fejében követelt aránytalanul magas kártalanítá­sokra s más nagyon kétséges igé­nyeik kielégítésére akarta vissza­tartani. Pedig sem az Amerikai Egyesült Államoknak, sem Nagy- Britanniának nem volt joga erre. 1964-ben Csehszlovákiának végül is sikerült megállapodnia az Egyesült Államokkal és Nagy-Bri- tanniával a csehszlovák aranyalap visszaszolgáltatásának feltételei­ről. Az USA-ban azonban bizo­nyos reakciós köröknek sikerült megakadályozniuk a megállapo­dás megvalósítását. 1974-ben újabb megállapodás­ra jutottunk az Egyesült Államok­kal. A reakciós erőknek az ameri­kai Kongresszusban azonban ezúttal is sikerült megakadályozni­uk megvalósítását. Az újabb tárgyalásokra tavaly tavasszal került sor. Az USA ekkor nyújtotta be 113,5 millió dolláros „számláját“. Hosszas tárgyalások után mégis megszületett a megál­lapodás. Eszerint köteleztük ma­gunkat, hogy az Egyesült Álla­moknak kártalanításként 90 millió dollárt fizetünk, de ebből leszámí­tottuk azt a 8,5 millió dollárt, amit az Egyesült Államok nekünk fize­tett vissza azért az egykor meg­rendelt és kifizetett hengerműért, amelyet az USA nem szállított le nekünk, hanem elárverezte. Nagy-Britanniával tavaly au­gusztusban kezdtünk újabb tár­gyalásokat, amelyek lefolyása na­gyon kemény volt, s gyakorta a ki­élezett légkör jellemezte őket. A Csehszlovákiában államosított brit vállalatok és magánvagyon kártalanításaként (miután levonták belőle a második világháború ide­jén Nagy-Britanniában zárolt csehszlovák vagyon értékét) 24 266 619 fontot fizettünk ki. A több mint 18 tonna csehszlo­vák arany, amelyet most évtizedek múltán visszakap egyetlen törvé­nyes tulajdonosa - a csehszlovák nép - az arany jelenlegi árát figye­lembe véve kb. 250 millió dolláros értéket képvisel. Ez az arany valu­taalapunk megerősítését foqia szolgálni. VÁCLAV DOLEŽAL NÉHÁNY GENFBEN a európai nukleáris rakétafegyverek korlátozásáról fo­lyó szovjet-amerikai tárgyaláso­kon tegnap a felek plenáris ülést tartottak. JÓSÉ PEDRO PÉREZ LLOR- CA spanyol külügyminiszter teg­nap Budapestre utazott, hogy Púja Frigyes magyar külügyminiszterrel megbeszéléseket folytasson. CLAUDE CHEYSSON francia külügyminiszter iraki látogatásá­nak befejezésével hétfőn hazauta­zott Párizsba. DRAGOSZLAV MARKOVICS, a jugoszláv parlament elnöke az ide vonatkozó törvény értelmében úgy döntött, hogy a parlament két kamarájába a választásokat az idén április 13 és 21 közötti idő­szakra írja ki. Nicolae Ceausescu fogadta a lengyel külügyminisztert (CSTK) - Nicolae Ceausescu, a Román KP főtitkára, államfő hét­főn este Bukarestben fogadta Jo­zef Czyreket, a LEMP KB Politi­kai Bizottságának tagját, a KB tit­kárát, külügyminisztert. A lengyel külügyminiszter tájékoztatta Nico­lae Ceausescut a lengyelországi helyzetről. Továbbá véleménycse­rét folytattak egyes időszerű nem­zetközi kérdésekről is. Puccskísérlet Ugandában (ČSTK) - Az ugandai rádió je­lentette, hogy a keddre virradó éjszakán kormányellenes elemek fegyveres puccsot kíséreltek meg a fővárosban, Kampalában. A hi­vatalos közlemény szerint egy kö­rülbelül 300 terroristából álló cso­port megtámadta a helyőrség lak­tanyáját a város déli részében, de a kormánycsapatok a támadókat visszaszorították és kiűzték Kam- palából. A rádió szerint a főváros­ban ismét normális a helyzet. Az akcióért a felelősséget az Ugandai Szabadságmozgalom (UFN) nevű ellenzéki szervezet vállalta magára, amely a Milton Obote elnök kormányának meg­döntésére törekvő három fő felke­lőcsoport egyike. BARÁTI TALÁLKOZÓ (ČSTK) - A szovjet hadsereg és haditengerészet megalakulá­sának 64. évfordulója alkalmából Jurij Cselpanov vezérőrnagy, a Szovjetunió prágai nagykövet­ségének katonai és légügyi atta­séja tegnap ünnepi estet rende­zett. Az ünnepi esten Alekszandr Botvinnal, a Szovjetunió prágai nagykövetével együtt üdvözölte Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB főtitkárát, a CSSZSZK elnökét, Ľubomír Štrougalt, a CSSZSZK miniszterelnökét és a CSKP KB Elnökségének más tagjait: Vasil Biľakot, Karel Hoffmant, Václav Hűlát, Alois Indrát, Miloš Jakešt, Antonín Kapekot, Josef Kemp- nýt és Josef Korčákot, a CSKP KB titkárait: Mikuláš Be­not, Jan Fojtíkot, és Josef Hav- línt, valamint Miroslav Čapkát, a CSKP KERB elnökét. A fogadá­son jelen voltak a CSKP KB osz­tályvezetői, a kormány tagjai, par­lamenti képviselők, a CSSZSZK Nemzeti Frontjának képviselői, a csehszlovák néphadsereg tá­bornokai, valamint politikai és köz­életünk más személyiségei. A vendégek között volt Dmitrij Litovcev, vezérezredes a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokságának képvi­selője, Grigorij Boriszov, a szov­jet katonaság középső csoportja Csehszlovákiában állomásozó egységeinek parancsnoka, vala­mint más szovjet tábornokok és katonatisztek. Jelen voltak a prá­gai diplomáciai testület tagjai is. Až ünnepi est elvtársi, baráti légkörben zajlott le. A Szovjetunió hadserege és haditengerészete megalakulá­A Polisario az AESZ 51. tagja (ČSTK) - A nyugat-szaharai felszabadítási frontot, a Polisariót 51. tagként felvették az Afrikai Egységszervezetbe, jelentette be kedden Addisz Abebában Hakim Ibrahim, a Polisario Politikai Bi­zottságának tagja, a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság külügyminisztere. Első ízben tör­ténik meg, hogy a Nyugat-Szaha- ra önrendelkezéséért harcoló Poli­sario részt vehet az Afrikai Egy­ségszervezet rendszeres ülésein egyenjogú tagként. sának 64. évfodulója alkalmából Vagyirr* Sztyepanov, a Szovjet­unió bratislavai főkonzulja tegnap baráti találkozót rendezett. A találkozón' részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnök­ségének tagja, szlovák minisz­terelnök, Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttag­ja, az SZLKP KB titkára, Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Ignác Janák, Ele­na Litvajová, Ľudovít Pezlár és Gejza Šlapka, az SZLKP KB El­nökségének tagjai, Bohus' Tráv- niček és Michal Zozuľák, az SZLKP KB Titkárságának tagjai Ott voltak az SZLKP KB osztály- vezetői, az SZNT alelnökei és a szlovák kormány tagjai, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának képviselői, a cseh­szlovák néphadsereg tábornoki kara és más személyiségek. Jelen volt Anatolij Tomin ezre­des, a bratislavai szovjet katonai parancsnokság képviselője és a szovjet hadsereg más képvise­lői. A vendégek között voltak a bratislavai konzuláris hivatalok képviselői is. A találkozó a csehszlovák és szovjet nép barátságának és egy­ségének szívélyes légkörében zajlott le. A Dán KP felhívása (ČSTK) - A Dán Kommunista Párt hétfőn felhívást adott ki, amelyben követeli a NATO-nak az új amerikai nukleáris rakéták Nyu- gat-Európába való telepítéséről hozott döntésének visszavonását. Értékeli továbbá a Szovjetunió szándékát, hogy konkrét eredmé­nyeket érjenek el az Egyesült Álla­mokkal Genfben folytatott tárgya­lásokon. A felhívást a Dán KP KB ülésén fogadták el, amelyen Jörgen Jen­sen, a párt elnöke megerősítette a párt állásfoglalását a lengyel- országi fejleményekkel kapcsolat­ban. Hangsúlyozta, hogy a de­cember 13-án foganatosított in­tézkedések jogosak voltak, mivel ezekkel megakadályozták a pol­gárháború kirobbanását és az eu­rópai helyzet kiélezését. A FORRADALMI ELMÉLET ALKOTÓ TOVÁBBFEJLESZTÉSE A moszkvai Pravda cikke az SZKP XXVI. kongresszusának 1. évfordulójáról (ČSTK) - A moszkvai Pravda hétfői száma „A forradalmi elmélet alkotó továbbfejlesztése“ címmel közölt cikket az SZKP XXVI. kongresszusának 1. évfordulója alkalmából, amelyet az alábbiak­ban ismertetünk: Egy év múlt el azóta, hogy Moszkvában, a Kreml Kongresz- szusi Palotájában megkezdődött a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVI. történelmi kongresszusa - írja a lap. Olyan év volt ez, amikor az egész nép a 11. ötéves terv teljesítésén fáradozott, amikor tovább fejlődött a szovjet társa­dalom. Országunk sikereket ért el a kommunista országépítésben és a nemzetközi fórumokon nagy­mértékben annak köszönhetően, hogy az SZKP Központi Bizottsá­ga, élén Leonyid Brezsnyev elv­társsal, nagy figyelmet szentelt a társadalmi élet problémái bátor alkotó elemzésének, a bel- és a külpolitika tudományos megin- doklásának és a marxizmus-leni­nizmus elvei tisztaságáért folyó harcnak. Eszmei-elméleti területen pár­tunk különösen nagy felelősséget visel: a szovjet népnek és kommu­nista élcsapatának jutott a történe­lem úttörőinek megtisztelő, de na­gyon nehéz szerepe, akik az egész emberiség számára vágják az utat a jövőbe. Abban a mértékben, ahogy elő­re haladunk, növekszik a párt és a nép feladatainak terjedelme és bonyolultsága, miközben e felada­tok közül sokat az jellemez, hogy teljesen újak, és első ízben merül­nek fel. Életbevágóan fontos ezért, hogy szigorúan tudományos alapokon nyúljunk a forradalmi el­mélet és a gyakorlat problémái­hoz, a párt és az állam határozata­inak megokolásához, ez olyan hozzáállás, amely a lenini párt szerves sajátja. Az SZKP XXVI. kongresszusá­nak határozataiban benne foglal­tatnak a marxista-leninista elmé­let új, alapvetően fontos problémái intenzív, alkotó lebontásának eredményei, kitűzik a szovjet nép­nek a kommunizmusért és a világ­békéért folytatott harca időszerű feladatait. A fejlett szocializmus időszaká­ban nagymértékben növekedik az ideológia, a világnézet, az öntudat és a felelősség szerepe minden ember részéről. A kongresszusi dokumentumok nagy figyelmet szentelnek az eszmei nevelés tö­kéletesítésének, tudományos színvonala emelésénak s az élet­tel való kapcsolata megszilárdítá­sának. Ahogy az az SZKP XXVI. kongresszusán megállapítást nyert, a nevelés sikerei csak akkor biztosítottak, ha ez a társadalmi­gazdasági politika szilárd alapjára támaszkodik. A kongresszus óta eltelt egy év folyamán a pártszer­vezetek nagy munkát végeztek a határozatok teljesítése, az esz- mei-nevelő munka módszereinek és eszközeinek tökéletesítése te­rén. Ezt a munkát folytatni és in­tenzívebbé kell tenni. A lenini pártra nézve jellemző a bel- és a külpolitika harmonikus összekapcsolása; a bel- és külpo­litika céljait és ugyanígy eszközeit a humanizmus, a tudományos szemlélet, a forradalmiság és a következetesség jellemzi. A párt elméleti következtetései és politi­kai határozatai ezért alapjául szol­gálnak a sikeres gyakorlati tevé­kenységnek. A már 1971-ben kitűzött, az SZKP XXVI. kongresszusán tovább fejlesztett és az SZKP és a Szovjetunió nemzetközi tevé­kenységében konkrétan megvaló­sított szovjet békeprogram e kongresszus után nagy elisme­rést váltott ki az egész világon, s alapvető és kedvező változások­hoz vezetett. Igyekszünk mindent elkövetni a világméretű nukleáris katasztrófa elhárításáért, a háború veszélyének csökkentéséért és a fokozódó fegyverkezési hajsza megállításáért. Elkerülhetetlenül szükséges fo­kozni az éberséget az imperializ­mus intrikáival szemben és egy­ségesíteni a békéért, a demokrá­ciáért, a nemzeti függetlenségért és az emberiség társadalmi hala­dásáért küzdő erőket, mivel a het­venes évek végén, a nyolcvanas évek elején az imperializmus leg- agresszívebb körei erő támadás­ba lendültek a nemzetközi feszült­ség enyhülése terén a hetvenes években elért sikerek ellen, és igyekeznek visszarántani a világot a hidegháború korszakába. Az SZKP Központi Bizottsága a XXVI. pártkongresszus elé ter­jesztett jelentésében meggyőzően elemezte e „fordulat“ okait, és világosan jellemezte a nemzetközi reakciónak azokat az erőit, ame­lyek e fordulat elérésére töre­kednek. Az SZKP és a szovjet állam külpolitikájának osztályjellegű for­radalmi tartalma távolról sem zárja ki (ahogy ezt a legkülönbözőbbfaj­ta szovjetellenesség hívei „bizo­nyítani“ igyekeznek), hanem el­lenkezőleg, feltételezi a követke­zetes és fáradhatatlan harcot a tartós és igazságos békéért és az enyhülés eléréséért. A béke megszilárdításáért és a nemzet­közi feszültség további enyhülésé­ért folytatott harcunk - állapítja meg az SZKP XXVI. kongresszu­sának határozata - mindenekelőtt harc azért, hogy biztosítsuk a szovjet nép számára az elkerül­hetetlenül szükséges külső felté­teleket országépítő feladatainak teljesítéséhez. Ezzel valóban vi­lágméretű jelentőségű problémát is megoldunk, mivel ma egyetlen nép számára sincs lényegesebb és fontosabb feladat, mint a béke megőrzése, mint minden egyes ember legalapvetőbb jogának, az élethez való jognak a biztosítása. Az SZKP XXVI. kongresszusa óta eltelt egy év folyamán a Szov­jetunió a béke megőrzésére és a leszerelésre irányuló számos ja­vaslatot terjesztett elő. Ezek közül különösen jelentősek a Leonyid Brezsnyev által előterjesztett, az európai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták nagymértékű csökkentésére vonatkozó javas­latok. ÚJ SZÚ 2 1982. II. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents