Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1982-02-18 / 41. szám, csütörtök
Szemtől szembe a dallal JEGYZETEK A SOKOLOVI POLITIKAI DALFESZTIVÁLRÓL Fejünkre nőtt ez a gyetek?... Ha a gyermek viselkedésbeli megnyilvánulásait érteni akarjuk, ismernünk kell a rájuk ható, szellemi aktivitásukat kiváltó külső ingereket. A gyermekekben lejátszódó lelki folyamatok ugyanis mindig megnyilvánulnak a viselkedésükben. Jelképnek is szép a kezdet: A fesztivál első dala abban az üzemben hangzik fel, amelynek dolgozói hangszereket készítenek. Az Amati Kraslice határainkon túl is keresett vonós, fa- és rézfúvós illetve ütő hangszerein a fesztivál több résztvevője is játszott. Ez a közvetlen kapcsolat a Sokolov-környékén termelő más üzemek dolgozóival is létrejött A szolidaritási hangversenyek, majd az amatőr alőadók és együttesek versenyének elődöntői egy- egy Horni Slavkov-i, brezovái, Královské Poncí-i, Libavské Údo- li-i és sokolovi üzem művelődési házában zajlottak. Ebből is kitűnik, hogy a fesztivál nem önmagáért volt, a dalok nemcsak a résztvevők tehetségének, tudásának bizonyítékai voltak, hanem mindenekelőtt mozgósították, ráébresztették, gondolataikban megerősítették az embereket, akiknek holnapjáért minden egyes énekes aggódik. Másnap már a szűkebb értelemben vett fesztivál színhelyén, a sokolovi (ahogyan az ottaniak becézik) „Horňákban“ és a sport- csarnokban is beindult a nagyüzem. A Csehszlovák Televízió felvételt készített az első koncertről, amelyen a fesztivál elmúlt tíz esztendejének legeredményesebb és leghűségesebb előadói léptek közönség elé. Többek között az Ul- rych-testvérek, Václav Neckáf, Pavol Hammel, Jaroslav Wykrent, Miroslav Ličko, az Olympic, az Odysseia és a Bacily együttesek, valamint a külföldi vendégek közül a belorusz Veraszi, az NDK-beli Primaner együttesek és Liisa Tavi Finnországból, a Maszkarszky- Zlatonov kettős Bulgáriából és a Los Caňas Kubából. Amint az már a televíziósok jelenlétében általában lenni szokott, tökéletes produkciókat hallhattunk, de éppen az szorult háttérbe, ami ennek a fesztiválnak és a politikai dalnak egyáltalán a legsajátosabb funkcióját adja: a közvetlenség, a címzett mindig biztonsággal feltételezett jelenléte. Sajnos itt a legspontánabb közönség-reagálást is keretek közé kényszerítette a tévé rendezője, akit sürgetett a felvételre kiszabott idő. Két- Mi újság az iskolában? - kérdezem kisebbik fiamtól ma is, mint minden tanítási héten ötször.- Semmi különös - válaszolja ahogy szokta, ötször egy héten.- Milyen órák voltak? - kérdezem tovább.- Hát... milyen is? Volt fogalmazás.- Mit csináltatok?- Semmit.- Te, ne idegesíts!- Ja...tényleg! Képzeld apa! Fogalmazást írtunk rólam. A tanító néni kiállította az osztály elé, aki jelentkezett, és arról írtunk fogalmazást.- Te kiről írtál?- Hát rólam. Nem érted? Kotorászni kezd a táskájában, s végre előkerül a füzet.-,,Ma Csabáról készítettünk fogalmazást. “- Ez a bevezetés, ugye, fiam? Bólint. „Alacsony, szőke gyermek, ségtelen, hogy a tévé a legszélesebb tömegekhez vitte el a sokolovi képet és hangot, de sokakban megfogalmazódott a kérdés. Nem kellene-e azt a fesztivál egészének spontánabbá tételével ellensúlyozni. Hiszen a „Horňák“- nak becézett művelődési palota előcsarnokából kirekesztődtek a helyi fiatalok, akiknek az ajtó előtt ácsorgó csoportjain bizony sokszor nehéz volt átverekedni magunkat. Igaz ugyan, hogy a februári időjárás nem kedvez a szabadtéri zenélésnek, de ki tagadhatná le, hogy a Quantana- mera, a Venceremos, vagy a nemzetközi munkásmozgalom más közismert és gyakran énekelt dalai ne melegítenék fel a légkört. Valahogy úgy, ahogyan az a második fesztiválesten történt, amikor még folyt a társak műsora, még zúgott a taps, de a kubaiak és az argentinok kezdeményezésére az öltözőkben maguknak zenéltek, énekeltek ... Ez az est is bizonyította, hogy a politikai dal akkor tud hatni, akkor lelkesítő, ha a hallgatóval szemtől szembe hangzik fel. Ilyenkor az énekes nekem énekel, nekem, aki az első sorok valamelyikében ülök (legalább is ezt így éreztem) és nem kötelességsze- rűen a kamerának. Ezen az estén a sportcsarnok több ezres közönségének énekelt a versenyben résztvevő tizenkét hazai amatőr előadó és együttes, valamint a hét külföldi. A politikai dal évenkénti megújulását kétségtelenül az amatőrök hozzák. Hitelük van, mert őszintén, hittel csinálják. Egyre kevesebb a dalok szövegében a frázis, a megszokott fordulat, viszont egyre több a forradalmiság, a költészet, a világ és hazánk mindennapjai iránti érdeklődés. Már a bemutatkozáskor egyértelmű sikert aratott Peter Nagy kassai (Košice) bölcsészhallgató Nagaszaki című dala. Tudatosan japán zenei motívumokból építkező dallamvilága, a szöveg lírai töltete és az előadó sajátosan egyéni éneklésmódja jelzi, hogy nem először találkoztunk ezzel a fiatal előadóművésszel. Az atomháború veszélyére figyelmeztetett az oly sokszor felrázó „egy szál gitárszeme kék. Köpenyt visel, ruhája tiszta."- Mondd fiam, hányadik óra volt a fogalmazás?- Az első. Aha, gondolom - akkor még lehet, hogy tiszta volt. Bezzeg LEGYEN IGAZA most. Térdig sáros, egyik cipőjéből hiányzik a fűző, nadrágjának térde lukas.- ,,Szorgalmas, okos fiú. Jó magatartású."- Te, ezt ki mondta rólad?- A Kocsis Kati. Miért, nincs igaza talán? Töprengtem a válaszon. Ha azt mondom, hogy igaza volt Katinak, magamat csapom be, ha azt, hogy nem ismer téged a Kocsis Kati, akkor őt. ral“. Szándékosan nem szólok külön más amatőr előadókról. Egyre- másra tűnnek fel a politikai dal műfajával próbálkozó együttesek, szólisták, de az a benyomásom, hogy itt is a jól képzett rockegyüttesek viszik el a pálmát. Ez azért is figyelmeztető, mert a rock nem éppen a legkedvezőbb zenei irányzat ebben a műfajban. A fesztiválon vendégszereplő külföldi együttesek példája is bizonyítja, hogy a zenei folklórból merítő politikai dalok mennyivel spontánabb reakciót váltanak ki a hallgatóságból. Ezért is volt jó a hazai amatőrök után (akiknek fellépése már- már egy rockhangverseny benyomását keltette) hallani az argentin Quinteto Tempo-t, akik a hazájukban uralmon levő faiszta diktatúra ellen dalaikkal harcolnak. Vagy az etióp Győzelem Csillaga nevű négytagú csoportot, akik népi hangszereiken előadott forradalmi dalaik mondanivalóját tánccal is megjelenítették. Élmény számba ment az írországi Ceol Saonthair (kelta nyelven: Munkásének) együttes műsora is. Ök az oly jól ismert ír népballadák és népdalok ihlette politikai dalokkal képviselték a hazájuk munkásfiataljait. Ez az est hazai és külföldi tekintetben is az amatőröké volt, s talán ez eredményezte, hogy a zárórész a Quantanamera közös éneklésén kívül szinte egy ifjúsági találkozó forró kicsúcsosodásává nőtt. Bizonyos, hogy a sportcsarnokban ülők ezen az estén érezhették meg leginkább mit adhat a politikai dal: társakat, erőt, jövőbe vetett hitet. Ezt a hangulatot már őrizte a fesztivál záróhangversenye is, amelyet a televízió egyenes adásban közvetített. Bár csak tudhatnám, hogy a sportcsarnok felforrósodott hangulatából legalább kicsit is továbbítottak a televíziósok! Bármennyire is próbálok a fesztivál egészéről objektiven gondolkodni, egyre csak a spontán megnyilvánulásai jutnak eszembe. A szolidaritási koncertek közvetlensége, az amatőrök hittel és hévvel teli éneke, a külföldiek folklórba oltott forradalmisága. Azt hiszem ez Sokolov, és ez a politikai rtŕt I DUSZA ISTVÁN Nem mondtam semmit.- Ennyi az egész?- Ennyi. Apa lemehetek focizni? Csak egy órára. Hadd focizzak. Egy perc alatt átöltözött. Heggel fél óráig tart az öltözés. Mint a csík, úgy tűnt el a lépcsőházban. Én pedig odaálltam az ablakhoz és néztem őket. Azon töprengtem, hogy vajon nekem miért más a véleményem a fiamról, mint a Kocis Katinak? Végül is amellett döntöttem, hogy valószínűleg azért, mert ő csak az iskolában tölt vele napi öt órát. Én meg itthon, alig több mint négyet. Annak is a felét focival tölti. Mert mondanom sem kell, egy óra múlva nem jött fel. Másfél múlva sem. Már sötétedett, amikor feljött. Aztán tanult vagy félórát. A ,,szorgalmas, okos fiú". Kocsis Kati! Szívből kívánom, hogy neki legyen igaza. BÖLCS CSABA Orsi Orsi ötéves „nagylány“. Mindenről és mindenkiről határozott véleménye van. Ha mondanivalója nem tűr halasztást, megrugdalja az ajtót (a csengőt még nem éri el, a kopogtatásban viszont nem bízik) s mihelyt nyitok, kezdi is a beszámolót. Jó pár hónapja már, hogy ragyogó szemmel, fülig érő szájjal újságolta:- Tudod, hogy kistestvérem lesz? Januárban megy érte anyu a kórházba, örülsz te is?- Persze, Orsikám. Egy kisbaba nagy boldogságot jelent minden családban. Mit szeretnél, kislányt, vagy kisfiút? Örsi csalódottan végigmér.- Te is ilyen szamárságokat kérdezel. Minden, felnőtt ezt kérdezi. Sose lehet előre tudni, mi lesz, hát nekem mindegy. Csak testvérke legyen. Ebben maradtunk. Ma reggel rámbízták, mert a pénteki nagybevásárlásnál csak láb alatt lenne. így aztán Orsi kocsistól, babástól, rongyos ska- tulyástól átköltözött hozzánk. Elmerülten szabta a babaruhát a szőnyeg sarkában, mikor becsöngettek. Kint a postás áll, kéri a januári lakbért. Orsi ott terem mellettem. Figyel. Mikor indulnék a pénzért, elém áll.- Hogy lehet az, hogy már elmúlt január, az én testvérkém meg sehol. Pedig anyu már alig bír járni. A postás rámmered.- Orsi modern szülök gyermeke. Idejében felvilágosították. Nagyon várja a kistestvért - rebegem.- Te nem is tudtad, hogy nekem testvérem lesz? - támad a postás bácsira. Ritkás nyuszifoga harciasan villog. A postás elneveti magát.- Én tudtam, csak azt nem tudtam, hogy te is tudod.- Ne tarts te engem olyan butának - veti oda Orsi, és visszaballag a rongyaihoz.- Ezek a mai gyerekek- csóválgatja fejét a postás, míg lefelé ballag a lépcsőn. Én valahogy örülök Orsi- meg jobban a szülők - magatartásának. Van ideje felkészülni a testvérszerepre, remélhetőleg nem lesz féltékeny, ha anyuka figyelme elsősorban a kistestvérre összpontosul. Csak akkor képedek el, mikor a postás után bezárom az ajtót és Orsi szigorú szemével találkozik a tekintetem. Nekem szegezi a kérdést.- Látod milyen felelőtlenek az orvosok? A testvérkém születését se számítják ki pontosan. Mi mást tehetnék? Ameny- nyire felkészültségem engedi, védem az orvosi mundér becsületét. Magyarázgatom a nagycsoportos óvodásnak- aki nem vitás, a fejünkre nőtt- a fejlődés törvényeit. Bár semmi érdemem benne, büszke vagyok a kislány nyílt eszére és szívére, s arra, hogy jól tájékozódik az élet dolgaiban. Misi A szokásosnál is nagyobb tömeg várakozik az autóbuszra. Kiállításra mennek a közeli iskola napközis tanulói. A kislányok elmélyülten tárgyalják apró-cseprő ügyeiket, a fiúk egymást ugratják. Ha elsül a poén, kirobban a kamaszok harsány nevetése. A rőthajú Misi - mint rendesen -, most is elhúzódik kissé a többiektől, s rugdalja a lámpaoszlopot. Majd előkotor egy ötvenfillérest, s hatalmas M betűt karcol az oszlopba. Pereg a festék. Az egyik tanítónő összehúzott szemmel figyeli, hozzálép. A hangja kedves, de határozott:- Misi, ne rongáld az oszlopot, ez közvagyon. A fiú harciasan felkapja fejét, dús vörös hajának minden szála külön ragyog a délutáni verőfényben. Pengeélesen csattan a hangja:- Legyen szíves, ne foglalkozzon velem a tanító néni. A tanítónő arcán se sértettség, se bosszúság, csak szomorúság. Nyel, szólni akar, de begördül a busz. Szeme a gyermeksokadalmon. A felszállással kell törődnie. Nem figyelhetem a fejleményeket. Csak magamban meditálga- tok, milyen nehéz kenyér a tanítók kenyere. A társadalom azt várja tőlük - a fizetésüket is ezért kapják hogy legjobb tudásukat latba vetve oktassanak, neveljenek, s foglalkozzanak a rájuk bízott gyerekekkel. A gyerek viszont - s ki tudja, hány kissrác és nagylány még- kikéri magának a törődést, s ezt sajnos, van bátorsága szemébe mondani a pedagógusnak. Jó ez így? Ki bír Misivel tíz év múlva? - töprengek. Aztán beugrik egy kép. Tulajdonképpen ekkor figyeltem fel Misire. Sötét folyosón állok a varrónőm ajtaja előtt. Ujjam épp a csengőre teszem, mikor kivágódik a szomszéd lakás ajtaja, s elszáguld mellettem a kamaszodó Misi. Az anyja égnek emelt karral, égő arccal áll a kivilágított téglalapban, s rekedten üvölti utána:- Megtanítalak, te átok! Nem leszel olyan naplopó, csirkefogó, mint az apád. Mielőtt felocsúdnék, nyílik a varrónőék ajtaja, s eltűnhetek.- Ez így megy nap nap után- tájékoztatnak. Egész héten marják egymást, vasárnap viszont bezár az ingyencirkusz. Ünnepi ruhát ölt a család, s elautózik a vidéki rokonokhoz. Hazafelé természetesen már a mama vezet. A csomagtartóból a két kislány és a mama cipeli fel a hasznos terhet, Misi viszont apukát támogatja. Ö szokta éjjel is beengedni, de csak ha a mama elalszik. Addig apuka a lépcsőn üldögélve bóbiskol. Ezt végiggondolva értem Misi megállóbeli magatartását, látszólag oktalanul robbanó dühét. Valahol le kell vezetni a családi zűrök kiváltotta feszültségeket. Kölcsönhatás nemcsak a kémiában van, a társadalomban is megfigyelhető, ha az emberek konkrét kapcsolatba kerülnek egymással. S van-e a családi kapcsolatnál konkrétabb emberi kapcsolat? A cseperedő embert itt érik az első benyomások, itt tanul meg szeretni és gyűlölni, megbocsátani, dolgozni, viselkedni, véleményt formálni. Orsira a szülők racionális életszemlélete, okos szeretete, szókimondó magatartása hat. Ö is véleményt formál mindenről, s ezt meg is mondja. Sosem sértő, mindig kedves a szókimondása. Misi indulata már aggasztó, bár őt is környezete, a megbízhatatlan, kimaradozó apa, s dühét a gyermekein lereagáló anya formálta ilyenné. Ha őt még a szülei se kímélik, miért legyen ő tekintettel bárkire? Nehezen merjük belátni, de egyszer merjünk vele szembenézni: bár az iskola fontos színtere a nevelésnek, a családi otthon légköre meghatározó a felnövekvő nemzedék számára. TÖRÖK ZSUZSA ÚJ szú 6 1982.11.18. A fesztivál első hangversenyének záróképe (Gyökeres György felvétele)
