Új Szó, 1982. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1982-02-18 / 41. szám, csütörtök

ÁTFOGÓ TÁJÉKOZTATÁS LEHETŐSÉGE VÁSÁRLÓKNAK ÉS TERMELŐKNEK Brnóban megnyílt az Autoprogress ’82, a Welding ’82 és a Robot ’82 kiállítás MADRID A résztvevők többsége a konstruktív párbeszéd folytatása mellett (ČSTK) - Ladislav Gerle szö­vetségi miniszterelnök-helyettes tegnap Brnóban megnyitotta az Autoprogress ’82 nemzetközi mo­tortechnikai gépkiállítást, a Wel­ding ’82 hegesztéstechnikai kiállí­tást és a Robot '82 ipari robot­kiállítást. Jelen volt Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. A három kiállításon csaknem 150 vállalat, ebből több mint 80 külföldi cég mutatja be termékeit. A bemutatók február 23-ig tekinthetők meg. Megnyitó beszédében Ladislav Gerle egyebek közt hangsúlyozta: e kiállítások közös megrendezése lehetővé teszi a vásárlóknak és a nagyközönségnek, hogy átfogó­an tájékozódjanak az elmúlt idő­szak kutatási és fejlesztési ered­ményeiről, a termelők pedig meg­ismerkedhetnek a vásárlók elvárá­saival . Az Autoprogress ’82 kiállítá­(Folytatás az 1. oldalról) születeit, valamint a szocialista or­szágok küldöttségei együttműkö­désének további elmélyítését az Interparlamentáris Unió szerveink tanácskozásain. A konzultatív találkozó során a résztvevők egyhangúlag rámu­tattak arra, hogy napjainkban ami­kor az imperializmus reakciós erői­nek hibájából kiéleződött a nem­zetközi helyzet, mindent meg kell tenni a béke megőrzéséért, a lá­zas fegyverkezés korlátozásáért - főként az atomfegyverkezés te­rén - s a nemzetközi enyhülés politikájának folytatásáért. Ezzel kapcsolatban rámutattak Küldöttségünk hazatért Havannából és Berlinből (ČSTK) - Hazaérkezett tegnap Havannából a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom küldöttsége, amely Karol Hoffmannak, a Szakszervezetek Központi Taná- csa elnökének, a Szakszervezeti Világszövetség alelnökének veze­tésével részt vett a X. szakszerve­zeti világkongresszuson. A küldöttséggel együtt érkezett Gáspár Sándor, a Szakszervezeti Világszövetség elnöke és Ibrahim Zakarija, a szövetség főtitkára, xxx Hazaérkezett tegnap Berlinből a csehszlovák küldöttség, amely az NDK-csehszlovák gazdasági és tudományos-műszaki együtt­működési közös bizottság 24. ülé­sén vett részt. A küldöttséget Vác­lav Hűla csehszlovák miniszterel­nök-helyettes vezette. (ČSTK) - A Szlovákiai Orvosi Társaság 4 kongresszusára jöttek össze tegnap Bratislavában a kül­döttek, 56 szaktársaság, 36 orvosi és 6 gyógyszerészeti egyesület több mint 21 000 tagjának képvi­seletében. Jelen volt az SZLKP KB, a Szlovák Nemzeti Tanács és a szlovák kormány küldöttsége Anna Kretovának, az SZNT alel­nökének vezetésével. A delegáció további tagjai voltak: Emil Matejí- ček szlovák egészségügyi minisz­ter és Ján Strelník, az SZLKP KB osztályvezető-he lyettese. A Szlovákiai Orvosi Társaság 1978 és 1981 között kifejtett tevé­kenységéről szóló jelentést Teofil Rudolf Niederland akadémikus, a társaság elnöke terjesztette elő. Elemezte a legfelsőbb párt- és állami szervek által kitűzött egész- ségügyi-politikai irányvonal fela­datainak a megvalósítását, s le­szögezte, hogy a társaság legfon­tosabb feladata a legújabb tudo­mányok és szakismeretek megho­nosítása a gyógyászat és a meg­előzés gyakorlatában. A tanácskozás ezután vitával folytatódott, amelyen Anna Kreto­son a gépkocsijavításban alkal­mazott legkorszerűbb eszközöket tekintheti meg a közönség. A szer­vizek és a gépkocsijavító üzemek berendezéseit tovább kell tökéle­tesíteni, hogy jobb és gyorsabb szolgáltatásokat nyújthassanak. A Welding '82 kiállítás a he­gesztés ipari jelentőségére utal. Bár nemzetközi viszonylatban stagnál az acéltemrelés, tovább növekszik a hegesztett szerkeze­tek és egységek gyártása. Cseh­szlovákiában e termelés az elmúlt tíz esztendőben több mint 50 szá­zalékkal nőtt. Egyre nagyobb je­lentőségre tesznek szert a he­gesztés mechanizált módszerei. Végezetül Ladislav Gerle a Robot ’82 kiállítás jelentőségéről beszélt. A robotizálás legfontosabb célja automatizált munkahelyek és gyártási rendszerek létrehozása ipari robotok segítségével. az ENSZ-közgyűlés rövidesen megtartandó második rendkívüli ülésszakának jelentőségére. A találkozón nyilatkozatot hagy­tak jóvá, amely elítéli, hogy az Egyesült Államok és néhány to­vábbi nyugati ország beavatkozik a Lengyel Népköztársaság belü­gyeibe. Teljes támogatásukról biztosí­tották a Kubai Köztársaság hős népe által vívott igazságos harcot, amelynek célja, hogy megszűnjön az amerikai imperializmus szünte­len beavatkozása a kubai nép szabadságával és függetlenségé­vel összefüggő kérdéseibe. A konzultatív találkozó tárgy­szerű elvtársi légkörben zajlott le A résztvevők egyhangúlag síkra- szálltak az Interparlamentáris Unió szocialista országokban mű­ködő nemzeti csoportjai együttmű­ködésének továbbfejlesztéséért és elmélyítéséért. MUNKA ÉRDEMREND ÁTADÁSA (ČSTK) - Vladimír Pirošík, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára teg­nap Banská Bystricában átadta a Munka Érdemrendet Jozef Vyletelnek, a közép-szlovákiai pártbizottság osztályvezetőjének. A magas állami kitüntetést köz­társaságunk elnöke a jubilánsnak 60. születésnapja alkalmából ado­mányozta a pártban kifejtett sok­éves áldozatkész munkájáért és je­lentős hozzájárulásáért a mező- gazdaság szocializálásához. vá is felszólalt. Méltatta a társaság hozzájárulását a szlovákiai egész­ségügyi értelmiség szakképzett­ségének elmélyítéséhez, eszmei és politikai neveléséhez. A résztvevők ezután megvá­lasztották a társaság vezető szer­veit, a társaság elnöke ismét Teofil Rudolf Niederľand akadémikus lett. Határozatot fogadtak el. Üd­vözlő levelet küldtek a CSKP Köz­ponti Bizottságának és az SZLKP Központi Bizottságának. Egyhan­gúlag csatlakoztak a Csehszlovák Tudományos Akadémia felhívásá­hoz a fenyegető nukleáris háború ellen, síkraszálltak a leszerelésért és a világbékéért. Úgy döntöttek, hogy a társaság nukleári leszere­lési bizottságot alapít. Tragikus baleset (ČSTK) - Tegnap a kora esti órákban eddig meg nem állapított ok miatt kisiklott Prágában a 26-os villamosjárat egyik szerelvénye. A baleset következtében hat em­ber meghalt és mintegy húszán megsérültek. A szerencsétlenség okát vizsgálják. Plenáris ülés Genfben (ČSTK) - Az európai közepes hatótávolságú nukleáris rakéták korlátozásáról folyó szovjet­amerikai tárgyalásokon tegnap Genfben plenáris ülést tar­tottak. Csehszlovák-NDK gazdasági együttműködés (ČSTK) - Berlinben tegnap be­fejezte munkáját a csehszlo- vák-NDK gazdasági és tudomá- nyos-műszaki együttműködési kö­zös bizottság 24. ülésszaka. A kül­döttségeket Václav Húla, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök-helyet­tes és Gerhard Weiss, az NDK Minisztertanácsának elnökhelyet­tese vezette. A bizottság a gazda­sági kapcsolatok elmélyítésének konkrét feladatairól tárgyalt. A bizottság ülésének előkészítő szakaszában további szerződése­ket írtak alá a mikroelektronika, a mezőgazdasági gépek, tudomá­nyos és orvosi műszerek gyártása terén folytatandó szakosításról és kooperációról. (ČSTK) - Az Egyesült Államok biztosította Izraelt arról, hogy to­vábbra is szándékában áll biztosí­tani Tel Aviv katonai fölényét arab szomszédaival szemben, és a tér­ségbe irányuló minden amerikai fegyvereladás során tekintettel lesz­nek az amerikai közel-keleti politi­ka eme elvi érdekére. Erre azért volt szükség, mivel Weinberger amerikai hadügyminiszter múlt he­ti jordániai látogatásával kapcso­latban olyan hírek láttak napvilá­got, hogy az USA korszerű fegy­vereket, többek között F-16-os vadászgépeket és Föld-levegő rakétákat szándékszik eladni Jor­dániának. Ez a hír természetesen kiváltotta az izraeli vezetők felhá­borodását, s Begin kormányfő azon nyomban levélben tiltakozott a döntés ellen az amerikai el­nöknél. Izrael csak azért is nagyon ér­zékeny katonai fölényére, mivel nem áll szándékában lemondani agresszív terveiről. Jelenleg is folytatja csapatösszevonásait a li­banoni határ mentén. Ennek kö­vetkeztében fokozottabb riadóké­- Hogyan jellemezné a ta­nácskozás jelenlegi állását?- Amikor a találkozót december 18-án megszakították, a résztve­vők azzal az egyhangúlag elfoga­dott határozattal hagyták el Madri- dot, hogy 1982 elején mindent megtesznek a munka sikeres be­fejezéséért, egy tartalmas doku­mentum megszerkesztéséért. A szocialista országok küldöttsé­gei azzal tértek vissza a spanyol fővárosba, hogy ezt a célt megva­lósítsák. Nyugati reakciós körök, - elsősorban azonban az Egyesült Államok - ezzel szemben mindent megtettek azért, hogy meghiúsít­sák a madridi találkozón eddig elért pozitív eredményeket, és megakadályozzák a találkozó si­keres befejezését. Veszélyes irányvonaluk álcázására a lengyel eseményeket használták ki. A madridi találkozó múlt héten megkezdődött újabb szakasza előtt a NATO vezetése amerikai nyomásra kidolgozta azt a részle­tes tervet, mely szerint a tanács­kozást lengyel- és szovjetellenes kirohanásokra korlátozták volna. Hogy nyomatékot adjanak a len­gyelországi eseményekkel kap­csolatos fenntartásaiknak, külügy­minisztereiket küldték el a múlt heti nyitóülésre. (ČSTK) - A 35 ország európai biztonsági és együttműködési madridi találkozóján tegnap ple­náris ülést tartottak. Wlodzimierz Konarski, a lengyel küldöttség vezetője visszautasította a brit és a belga küldött újabb kísérleteit, hogy beavatkozzanak a Lengyel Népköztársaság belügyeibe és az Egyesült Államoknak az emberi és szakszervezeti jogokkal való kép­mutató „törődését“ országában., (ČSTK) - Jeane Kirkpatrick, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője ismét durván támadta az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Washingtonban el­hangzott beszédében kijelentette, hogy „mindaz, ami a Közgyűlés­ben és a Biztonsági Tanácsban történik, nagyon elszomorító“. Vé­leménye szerint az ENSZ állítólag nem a konfliktusok rendezésére törekszik, hanem épp ellenkező­szültségbe helyezték az ország egész területén a libanoni hadse­reget, és teljes harci készültség­ben vannak a libanoni nemzeti hazafias erők és a palesztin ellen­állási mozgalom egyesített erői is. ★ ★ ★ Musztafa Tiasz szíriai hadügy­miniszter arról tájékoztatta kormá­nyát, hogy befejeződött az a biz­tonsági akció, melynek célja a Mu­zulmán Testvériség nevű illegális szervezet hamai bázisainak a fel­számolása volt. A SANA hírügy­nökség jelentése szerint az akció során több terroristát letartóírtat­tak, és nagy mennyiségű, külföld­ről származó fegyvert koboztak el. Ugyancsak a SANA közölte, hogy Hafesz Asszad szíriai ál­lamfő telefonbeszélgetést folyta­tott Moamer Kadhafival, a líbiai forradalom vezetőjével. A két ál­lamfő megállapodott abban, hogy rövidesen találkozót tart a kö­zel-keleti és a nemzetközi fejle­mények közös tanulmányozása végett.- Hogyan értékeli a múlt hé­ten lezajlott tanácskozásokat?- A madridi találkozó első nap­jai megmutatták, hogy tarthatatlan az az amerikai álláspont, miszerint a tanácskozáson addig nem lehet másról szó, amíg Lengyelország­ban meg nem szüntetik a szükség- állapotot. Épp a szocialista or­szágok voltak azok, amelyek fel­fedték ezeknek a törekvéseknek a lényegét, s egyöntetűen hang­súlyozták: elutasítanak minden kí­sérletet a lengyel belügyekbe való beavatkozásra. Úgy tűnik, több nyugat-európai ország lassan ráébred a Washing­ton által ösztönzött kampány ve­szélyeire, arra, hogy az enyhülési politika eredményeinek felszámo­lása, a párbeszéd megszüntetése számukra is káros lenne. Ezért néhány nyugati küldött - a len­gyel- és szovjetellenes kirohaná­sok során - szükségesnek tartotta hangsúlyozni a Helsinkiben meg­kezdett folyamat megőrzésének és a madridi találkozó eredmé­nyes befejezésének a szükséges­ségét.- Mit kell tehát tenni a madridi találkozó sikeréért?- Mindenekelőtt a nyugati or­szágoknak kell felhagyniuk azzal, Á Lengyelország elleni további kirohanások mellett azonban a tegnapi ülésen egyes semleges és el nem kötelezett országok ré­széről olyan hangok is hallatszot­tak, amelyek igazolták, hogy érde­kükben állónak tekintik az enyhü­lési folyamat fenntartását és konstruktív tárgyalások folytatá­sát, amelyek elősegítenék a mad­ridi találkozó sikerét. leg, „elmélyíti és kiélezi“ az álla­mok közötti vitákat. Az amerikai ENSZ-delegátus úgy vélekedett, hogy az ENSZ „épp ellenkezőleg működik, nem pedig úgy, ahogy megalapítói elképzelték“. Kirkpatrick asszony a jelek sze­rint kisajátította magának azt a jo­got, hogy az ENSZ alapítói nevé­ben beszéljen, állásfoglalása ugyanakkor tükrözi a jelenlegi amerikai irányvonalat. Az Egyesült Államok ugyanis magatartása mi­att az ENSZ-ben egyre gyakrab­ban ellentétbe kerül a tagállamok akaratának többségével, és ily módon a világszervezetben lénye­gében elszigetelten magára ma­rad. Innen ered, hogy kormány- szintű képviselői az utóbbi időben egyre gyakrabban durván támad­ják az ENSZ-et. CASTRO NYILATKOZATA (ČSTK) - Havannában közzé­tették Fidel Castrónak az el nem kötelezettek mozgalma elnökének nyilatkozatát, amely leszögezi, hogy a közel-keleti térségből az elmúlt napokban érkezett hírek ar­ra engednek következtetni, hogy Izrael újabb katonai agresszióra készül Libanonban a palesztin menekültek és a Palesztinjai Fel- szabadítási Szervezet ellen. Az izraeli agresszió súlyosan veszé­lyezteti nemcsak a térség, de az egész világ békéjét és biztonságát is. Ezzel összefüggésben Fidel Castro a mozgalom valamennyi tagállamát arra szólítja fel, hogy minden eszközzel akadályozzák meg az Egyesült Államokat és Izraelt abban, hogy á közel-keieti államokat újabb háborúba kény­szerítsék. « hogy ezt a fórumot a Lengyel- ország belügyeibe való beavatko­zás színterévé változtassák. Elér­kezett az idő, hogy a nyugati kül­döttségek kellő politikai realizmust tanúsítsanak s tudatosítsák, hogy az az út, amelyre léptek, zsákut­cába vezet. A szocialista országoknak vilá­gos elképzelése van arról, mit kell tenni az elért eredmények megőr­zéséért és azért, hogy a madridi találkozó olyan határozatok elfo­gadásával fejezze be munkáját, amelyek az európai biztonság megerősítését és a kölcsönösen előnyös együttműködés fejleszté­sét szolgálják. Ez megköveteli, hogy a meddő viták helyett megkezdődjön a va­lamennyi résztvevő számára elfo­gadható záródokumentum meg­szerkesztése, s ez lehetővé tenné a még nyílt kérdések tisztázását, majd a záródokumentum aláírá­sát. A jelenlegi európai helyzet szükségessé teszi, hogy a madridi találkozón döntés szülessen egy katonai enyhülési és leszerelési konferencia összehívásáról, amely nagymértékben hozzájárul­hatna az európai országok közötti bizalom megerősítéséhez. A szocialista országok a nehéz­ségek ellenére úgy vélik, hogy megvannak a tanácskozás ered­ményes befejezésének az objektív feltételei. MINDENT MEG KELL TENNI A BÉKE MEGŐRZÉSÉÉRT FONTOS FELADAT A LEGÚJABB TUDOMÁNYOS ISMERETEK ÉRVÉNYESÍTÉSE A SZLOVÁKIAI ORVOSI TÁRSASÁG 4. KONGRESSZUSA Közel-keleti hírek VALÓS ÉS VÉLT FESZÜLTSÉGEK ASSZAD ÉS KADHAFI HAMAROSAN TALÁLKOZIK A Nyugatnak is politikai realizmust kell tanúsítania Radoslav Klein csehszlovák küldöttségvezető nyilatkozata (ČSTK) - A madridi találkozó résztvevői tegnap újabb teljes ülést tartottak. A tanácskozás eddigi lefolyásáról és távlatairól adott nyilatko­zatot a Csehszlovák Sajtóiroda különtudósítójának Radoslav Klein nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője. Kirkpatrick asszony kirohanásai az ENSZ ellen ÚJ SZÚ 2 1982. II. 18.

Next

/
Thumbnails
Contents