Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1982-01-07 / 5. szám, csütörtök

Szükséges-e a változtatás? Módosítások az alsó tagozat matematikai tananyagában Iván Olbracht különös barátsága A hetvenes években általá­nosan bevezetett matema­tikai tantervek és tankönyvek, ame­lyekben megpróbálták korszerűsí­teni az alsó tagozat matematikai tananyagát, rövid idő alatt módosí­tásra szorultak a tananyag zsúfolt­sága miatt. Ez elsősorban azért történhetett meg, mert a több mint százéves elemi iskolai számtan- -mértan tananyag tanítását új ala­pokra helyezték. Az új elképzelé­sek értelmében már az alapiskola 1-4. osztályaiban elkezdődött a geometria és az algebra elemei­nek az oktatása is. Felvetődhet a kérdés, vajon csakugyan szük­ség volt-e erre a lépésre? Az alapiskola 1-5. osztályainak tananyaga a természetes számok (1, 2, 3....) megismerése és a ve­lük való négy alapművelet végzé­se volt (az írásbeli osztás teljes begyakorlása már a 6. osztály ta­nanyaga volt). Ide tartozott még az elsajátított ismeretek alkalmazása szöveges feladatok megoldására. A mértani tananyag alapja pedig a mérésekkel való megismerke­dés volt. A hosszúságmérés során a tanulók megismerkedtek az egyenes és a szakasz fogalmával, a területméréshez kialakították néhány geometriai síkbeli alakzat (négyzet, téglalap) kezdetleges fogalmát. Több pszichológiai felmérés egyértelműen kimutatta, hogy az alapiskola 1-5. osztályaiban nem voltak kellő mértékben kihasznál­va a tanulók intellektuális képes­ségei. Kiderült az is, hogy a tanu­lók ezekben az osztályokban ké­pesek lennének több ismeret ma­gasabb szinten való elsajátítására is. Ez a tény is indokolttá tette azt a nagyszabású átszervezést, amely az 1976/77-es iskolai évtől kisebb-nagyobb sikerekkel immár hatodik éve folyik. A változtatást a társadalmi szükségletek is meg­követelték. Fejlett népgazdasá­gunknak hovatovább mind széle­sebb matematikai ismeretekkel rendelkező szakemberekre van szüksége. Ez egyértelműen szükségessé tette, hogy már az alapiskola alsó tagozatán radikális változásokat eszközöljünk, azaz hogy már itt kezdjük el a számtan-mértan he­lyett a matematika tanítását, ami azt jelenti, hogy aritmetikai isme­retek mellett tanítsunk algebrai is­mereteket is (egyenletek, egyen­lőtlenségek, függvények), a méré­si ismeretek mellett kezdjük el a geometria alapjainak az oktatá­sát is. Ha hozzászámítjuk, hogy a ma­tematika tanításának éppúgy mint a többi tantárgy tanításának meg kell felelnie a tudományosság el­vének - amelyet a halmazelméleti alapismeretek alkalmazásával a tananyag kifejtésekor érhetünk el - nyilvánvalóvá válik a matema­tikatanítás új tanterv szerinti okta­tásának szükségessége. A kérdés csupán az, milyen mértékben ke­rüljenek a halmazelmélet alapjai az alapiskola 1-4. osztályainak ta­nanyagába és milyen legyen a szerepük? Ezt a látszólag köny- nyü, de nagyon nehéz kérdést az egyes országok szakemberei igen eltérően válaszolták meg, s ez a kü­lönböző tantervekben és tanköny­vekben is tükröződik. S okan megkérdezhetnék, hogy az elmúlt hetekben kidolgozott és az 1984/85-ös is­kolai évben a mostani átmeneti tantervek helyébe lépő végleges tantervekben milyen mértékben használták föl a külföldi és hazai tapasztalatokat? A válasz nem egyértelmű. Az 1976/77-es iskolai évben a hazai és külföldi korszerűsítési kísérle­tek tapasztalatai alapján elindul­tunk egy úton, amely mai szemmel nézve nem a legkedvezőbb, de a jobbak közé tartozik. Ennek az útnak jelentős állomása az 1979/80-as iskolai év, amikor az alapiskola alsó tagozatának vala­mennyi osztálya áttért az új tan­terv szerinti oktatásra. Ez jó alka­lom volt arra, hogy összegezzük négyévi tapasztalatainkat és ezek birtokában, az átmeneti tanterv hi­ányosságait figyelembe véve, ki­dolgozzuk a véglegeset. Fő célunk az volt: úgy csökkenteni a tana­nyagot, hogy egyben kiküszöböl­jük azokat a túlkapásokat, ame­lyek a halmazelméleti alapfogal­mak sokszor indokolatlan alkal­mazásával kapcsolatosak. Emel­lett szem előtt tartottuk, hogy a változtatások ne igényeljenek újabb pedagógusátképzést. Az el­mondottakból nyilvánvaló, hogy átfogó koncepcionális változtatás­ra az új, végleges tantervekben nem kerül sor. A tanterv formális változtatásai közül megemlítem, hogy minden osztály számára már a tantervben kidolgoztuk az év végi követelmé­nyeket az alábbi szinteken: 1. azok az ismeretek, amelyeket a tanulónak tudnia kell, 2. azok az ismeretek, amelyekkel a tanuló­nak meg kell ismerkednie. Ez a pedagógusok kérésére történt, és nagyban elősegíti majd a tan­tervi elképzelések jobb megvaló­sítását. A tantervi tartalmi változtatások is eléggé lényegesek; sok esetben egyes fogalmak feldolgozásának koncepcionális változtatására is sor kerül. így például a kivonást önálló számtani műveletként ve­zetjük be, nem pedig mint az össze­adás inverz (fordított) műveletét. A tanulók fokozatosan maguk fog­ják „felfedezni” a két művelet közti inverzségi kapcsolatot ugyanúgy, mint az összeadandók felcserél­hetőségének tulajdonságát. A szorzás bevezetése körüli vitát a beterjesztett javaslatok alapján a minisztérium illetékesei döntik el, mivel az átmeneti tantervek szerzői kitartottak az eredeti kon­cepció mellett. A javasolt új feldol­gozásmód nem a halmazszorzat­ból, hanem az egyenlő összea­dandók összegéből indul ki. Ezek után a szorzást olyan feladatokon fejlesztették tovább, melyek négy­zetrácsos szemléltetésre vezet­nek (például: A parkban két sor fa van kiültetve. Minden sorban há­rom fa van. Hány fát ültettek a parkba?). A négyzetrácsos szemléltetés segítségével a tanu­lók „felfedezhetik” a tényezők fel­cserélhetőségének tulajdonságát ugyanúgy, mint a szorzás és az osztás közti inverziségi kapcsola­tot. Csak a harmadik helyen sze­repelnének olyan szorzási felada­tok, amelyek halmazszorzatra ve­zetnek. A tananyag zsúfoltságának a csökkentését célozza a ti­zedes számok 5. osztályba való besorolása (csak a törtek szemlé­letes bevezetése maradt a 4. osz­tályba). Ugyancsak az 5. osztály­ba került a két- és többjegyű osz­tóval való írásbeli osztás, valamint Ülünk a váróteremben. Korán érkeztünk, van még idő a vonat indulásáig. Előkerül a képeskönyv a táskámból. Másfél éves lányom nagy buzgalommal nézegeti, majd lekászálódik a pádról és felfedező útra indul. Nem sok a látványosság: né­hány plakát, menetrend, egy alvó férfi, mellette a kalapja. Lányom tisztes távolból nézegeti, aztán továbbmegy. Megtapogatja a cse­répkályha mázas csempéit, lehajol s elmélyülten figyel egy sáros láb­nyomot. úgy látszik, ez a várótermi világ csak az én számomra érdek­telen, neki izgalmas. Lám, úgy töpreng a cipő lenyomatán, mint egy hieroglifán. Ekkor belép egy fiatal édesanya a kisfiával. A gyerek hároméves lehet. Anyja leteszi az öléből - s még mielőtt felfoghatnánk mi történik, a kisfiú a lányomhoz ro­han, szó nélkül kitépi kezéből a könyvet. A mozdulat gyors is, durva is. A kislány bénultan áll, nincs hozzászokva az ilyen táma­dáshoz. Hozzásietek. Ekkor ér oda a fiatalasszony is, kíméletlen mozdulattal dühösen a fiú kezére csap, s a könyvet visszaadja. Visszaülünk a padra, az anya visszafojtott hangon szidja a fiát, látni ahogy szorítja csuklóját. az összetettebb egyenletek és egyenlőtlenségek megoldása. Ugyanez mondható el a szögek grafikus összegéről és különbsé­géről, valamint a fordított arányos­ságról. A tantervből kimaradtak a megelőző és a rákövetkező, a pont környezete, a szakasz hosszának első és felső határa és az egyenletpárok című részek. Az egyenletpárokkal kapcsolatos tan­anyag elhagyását az tette lehető­vé, hogy megváltozik az összetett szöveges feladatok megoldásá­nak módszertani feldolgozása, éppúgy, mint az egyszerű szöve­ges feladatok módszertani feldol­gozása is, ami abban nyilvánul meg, hogy az adott feladathoz a fordított feladatok megoldását nem fogjuk megkövetelni, mivel ez formális eljárásra vezetett. A hal­mazdiagramokkal való szemlél­tetés redukálására is sor kerül; az eddiginél sokkal nagyobb mérték­ben fogunk alkalmazni egyéb szemléltetési módokat is. A geo­metria tanításában koncepcionális változás ugyan nem lesz, de a fel­dolgozás módszere megváltozik. Úgy, hogy a mértani alakzatok ponthalmazként való értelmezé­sének túlzott hangsúlyozása hát­térbe szorul, s helyette a szer­kesztés és az ábrázolás kerül elő­térbe, mivel ezeket a készségeket a rajz új módszerrel való oktatása szinte egyáltalán nem fejleszti, ho­lott ezek a készségek a műszaki pályák iránti érdeklődés fokozását is elősegítik. A tantervi zsúfoltságot úgy is igyekeztünk csökkenteni, hogy szűkítettük egyes anyagrészek feldolgozásának a terjedelmét. Ilyenre került sor például a más alapú számrendszerekkel kapcso­latos tananyag és az általános egységekkel való mérés eseté­ben. Az egyes osztályok közti tana­nyag-átcsoportosítás közül a leg­lényegesebb az összes szorzási és osztási alapszámviszonyokkal való megismerkedés már 2. osz­tályban. A 3. osztály feladata már csak ezek automatizálása lesz. lyileggyőződésünk, hogy a vá­IVI zolt tantervi változtatáso­kat a pedagógusok és szülők egyaránt kedvezően fogadják, hi­szen az ő észrevételeik nyújtották a kiindulási alapot. A pedagógu­sok főleg azért, mert sok fogalmat módszertanilag természetesebb módon fejthetnek ki és több idejük marad nem csak a tananyag be­gyakorlására és elmélyítésére, hanem a nevelési célok érvénye­sítésére is. Dr. BÁLINT LAJOS, kandidátus, a bratislavai Pedagógiai Kutató- intézet munkatársa Lányom az ölembe kéredzke- dik. Néhány megnyugtató szót sú­gok neki. De magam nagyon nyugtalan vagyok. Aggódom a kisfiúért, akit durva­sággal akarnak leszoktatni a dur­vaságról. .. az anyáért, aki ostoba módon önmaga és a világ ellen neveli gyerekét. És aggódom a lá­nyomért, aki most találkozott elő­ször oktalan támadással, durva­sággal. És nem tudott védekezni ellene, csak állta és tűrte. Fájdal­mánál is nagyobb volt a csodálko­zása. Vajon hogyan dolgozza fel magában a rárontó kisfiú élmé­nyét? Hogyan védhetem meg a hasonló esetektől? Hogyan ké­szíthetem fel rá? Kinyit a jegypénztár. Tárcámért nyúlok, jegyért indulok. Gondolom így tett az átellenben ülő mama is. Kisfia ezt az időt használta ki, átvágtatott a lányomhoz, mint a szélvész, és teljes erejéből bele­markolt a hajába, karmolta az ar­cát. A sírós kiáltásra fordulok hát­ra. A mama akkor vonszolja el a gyerekét és üti, veri, ahol csak éri. Dühe hangos kiáltásban tör ki:- Hányszor kell még megverni téged, hogy megtanuld: nem sza­bad verekedni! CSORBA PIROSKA Jesenius színész különös ba­rátsága (Podivné pŕátelství herce Jesenia) több, mint regény; élő, baráti üzenet, írói palackposta az első világháború sorsdöntő, népek útját, jövőjét, alakulását meghatá­rozó éveiből, mindazokhoz, akik úgy éreztek, gondolkodtak és cse­lekedtek, mint ő, az üzenet küldője- Ivan Olbracht. Talán ezért gondoltunk rá vala­hogy mindig úgy, mint változatla­nul jelenlevő és jelenvaló kortárs­ra; életünk s jelenünk részesére és együtt alakítójára - s most születése századik évfordulóját ünnepeljük és köszöntjük. Való­ban a jelenlevő és jelenvaló Kamii Zemant, a CSKP egykori alapító tagját, a Rudé právo hajdani szer­kesztőjét köszöntjük, aki Ivan Olb­racht néven jegyezte be életművét a világirodalomba és a társadalmi haladás örök folyamatába. Nem is cselekedhetett másképpen, hi­szen annak az Antonín Zemannak a fia volt, aki ügyvédi irodájában szegények, elnyomottak, kisem­mizettek perirat-halmai között vi­askodott joggal és hatalommal. És közben, Anton Stašek írói néven- Ibsenhez, Heinéhez, Engelshez hasonlóan - lelkes írásokban üd­vözölte az 1848-as magyar sza­badságharcot. A hagyományok köteleznek: Antonín Zeman fia a nyomor sokasodó ügyvédi aktái között és a magyar szabadság- harc - a szabadságért vívott har­cok! - csodálatában felnövekedett Kamil Zeman, gimnazista korában- az együttérző lelkesedés a fia­talság erénye és a lobogó roman­tika a fiatalság joga -. első költői szárnypróbálgatásai során, a mo­hácsi vész történetéről írt lendüle­tes költeményt. A romantika az ifjúság joga, de a férfivá érett Kamil Zeman - jo­gász, bölcsész, politikai újságíró- időközben megismerkedett az élet realitásával, s noha írásaiban továbbra is találkozunk magyar vonatkozásokkal (emberi gyarló­ságunk arra ösztökél, hogy más nemzetek íróinak alkotásaiban a tulajdon nemzetünkből szárma­zó hősökre figyeljünk fel a legéle­sebben), Ivan Olbracht írásaiban nem szerepelnek többé „nemes és nemtelen" népek, hanem mindössze - és ez a legtöbb- emberek. Az ember, a maga eredendő mivoltában, született lé­gyen akár csehnek, akár magyar­nak, kárpátaljai, ukránnak, vagy chaszid-zsidónak (Golet v údolí- Átok völgye), nem szép és nem rút; ami szép ben né, az az egyete­mes emberiség közös ügyéhez felzárkózó sorsvállalása, s ami rút, az az embertelenség. Mert Olbracht etikai kategóriák­ban gondolkodik: az ember soha­sem születik eleve rossznak, ele­settnek, de egy aljas uralkodó rendszer aljas létfeltételei azzá te­hetik, s így válik az élet kitaszított­jává, olyanná, amilyennek a Go­nosz embergyűlölők (O zlých sa- motárích, 1913), Olbracht első el- beszéléseinak olykor furcsán ro­konszenves, olykor eltorzultan el­lenszenves alakjai. Az ember nem rossz, de olykor vakság sújtja, s a szellemi vakság rosszabb a fi­zikai világtalanságnál, vallja első nagyobb szabású társadalmi és lélektani regényében (A legsöté­tebb börtön - Žalár nejtemnéjsí, 1916) - s ezzel az etikai kategóri­ák tisztázásának korszaka lezá­rult: Jesenius színész különös ba­rátsága (1918) már egy új írói korszak kezdetét jelenti Olbracht életművében, s noha még ebben a regényében is vissza-visszaka- landozik a lélektani háttér titokza­tos színfalai mögé s a Gonosz embergyűlölők különös világába, itt már lehetetlen meg nem hallani a kortárs - és fegyvertárs - Hašek előre elkiáltott hangját, hiszen Je­senius színész különös barátja, Jan Veselý már valóban Svejk alig két-három évvel később felharsa­nó hangján szól és Svejk nyelvén beszél: ,,Hát nem olyan ez a helyzet, mintha egyenesen nekem terem­tették volna? Szökött katona va­gyok, és most képzeld el, édes testvérkém, hogy egy szép napon igazán megteszem, amiről téged lebeszéllek, és golyót röpítek egy császári katona hasába, és örven­dezni fogok, hogy megfosztottam a hadsereget egy harcosától. Ak­kor majd felakasztanak, és miköz­ben felhúznak, fuldokolni fogok a nevetéstől, hogy most még egy harcosától megfosztottam a csá­szár urat, mert hát önmagámtól is megfosztottam, és ez már két em­ber, s ha mindenki így tenne, ak­kor már régen mindennek vége volna.“ Az írói pálya most már töretle­nül ível fölfelé, természetesen oly­kor-olykor a burzsoá köztársaság börtönbüntetéseinek állomásaival megszakítva (ezekből az élmé­nyekből születik meg A rácsozott tükör - Zamŕížované zrcadlo című börtön-naplója), mert hiszen Olb­racht, Fučíkhoz, Jilemnickýhez hasonlóan, az elsők között sietett lelkes tanulmányútra a Szovjetuni­óba s az elsők között fogalmazta meg írói hitvallását a kommunista párt mellett Anna (Anna proletár­ka, 1928) című regényében. S mint annyian - mint a szlovákiai magyar író: Fábry Zoltán - Olb­racht is a burzsoá köztársaság legelhagyatottjabb, nyomorba, tu­datlanságba, reménytelenségbe züllesztett zsákutcájában, az ak­kori Kárpátalján fedezi fel, egy valóban megtörtént bűntény szá­lait követve, az okok okozóját, a nyomort enyhítő kenyér helyett küldött, a nyomor jajongását elfoj­tani kirendelt csendőrszuronyt. Az etikai kategóriák helyébe a politi­kai tisztánlátás lépett, Jesenius színész helyét Nyikola foglalta el. Ne lőjetek! - kiáltotta Nyiko­la, amikor a kakastollasokat meg­pillantotta. De ók lőttek. Nyikola is lőtt. A fekete mocsárban fekve ma­radt egy fiatal őrsvezető. A golyó a homloka közepén ütött lyukat. Nyikola ekkor vált Nyikola Šu­haj já.“ Kamil Zeman ekkor vált való­ban Ivan Olbrachttá. ,, Széles e vidéken, a Tyapesz- től a Sztyinyakig, a Kamjonkától a huszti rónáig nem volt olyan kunyhó, ahol nem adtak volna neki szállást, vagy megtagadtak volna tőle egy kanál kukoricakását. Egyedül ő mert szembefordulni a nyomorúsággal. Nyikola! Nyiko­la, a hős! Csak neki volt igaza, a többiek mind szemérmetlenül hazudtak. És amíg nem megy utá­na a hegyekbe mindenki, akinek egészséges ökle van, és amíg ezeket a csendőröket, jegyzőket, erdészeket és gazdag zsidókét el nem pusztítják, addig nem lesz vége a nyomorúságnak. Menj, Nyikola! Üss, lőj, gyilkolj, magadért s értünk is! S ha elpusz­tulsz - csak egyszer szült anyád, csak egyszer halsz meg. “ A lázadó igazságszeretet és a létező valóságok leplezetlen fel­tárásának a szenvedélye hevítet­te: a kettő lényegében azonos mozgató erő, s ez Olbracht min­den írásán átsugárzott, akár har­cos riportjaira gondolunk (Hory a staletí - Hegyek és évszázadok, 1935), akár a fasizmus évei alatt írott, a Biblia példázataira támasz­kodó szellemes parafrázisait (Bib­lické príbehy - Bibliai történetek, 1939) lapozgatjuk, vagy másik hí­res, politikai parafrázisát, A hódító (Dobyvatel) című regényét, amelyben a spanyol hódító, Cor- téz kíméletlen arcvonásai alói Hit­ler torz lárvája bukkan elő, s amely természetesen csak a felszabadu­lás után jelenhetett meg. A jövőért és a haladásért elkö­telezett író volt. Ezért számunkra változatlanul jelenlevő és ]elenva- ló kortársember, aki „nem dobott be levelezőlapot“ a világ sorsát intéző politikusok levélszekrényé­be, hanem ember az emberhez, kortárs a kortárshoz, író az utókor­hoz intézte szavait. Úgy, ahogyan ama Jesenius színész tette: , - Nem fordulok Lloyd George-hoz! Hozzád fordulok!“ Hozzánk fordult. Hallgatjuk ma is. RÁCZ OLIVÉR Még Hányszor? . . . ÚJ SZÚ 6 1982.1.7.

Next

/
Thumbnails
Contents