Új Szó, 1982. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-18 / 14. szám, hétfő
PÉUHWinTÓ IGYEKEZETTEL A SZÉNBÁNYÁKBAN (Folytatás az 1. oldalról) ban tegnap is nagy erővel dolgoztunk annak érdekében, hogy vagonokba kerüljön a szén. A szombati és a korábbi fejtésekből vasárnap estig újabb 2 ezer 439 tonnát indítottunk útnak a hőerőművekbe. A Novákyi Szénbányákban ezúttal 2724 tonna barnaszenet eredményezett a vájárok igyekezete, összesen 24 tonnával többet a tervezettnél.- Szombaton 823 bányászunk dolgozott, mondta Ľudovít Sví- tok. - Különösebb fennakadások nélkül, rendben folyt a munka. Az I. és III. számú ifjúsági tárnákban, valamint a lehotai fejtési részlegen értük el a legnagyobb sikereket. Például Ján Majdan kollektívája terven felül 144, Ján Václavík szocialista brigádja pedig 155 tonna szenet bányászott. Ezzel ellensúlyoztuk mindazokat a lemaradásokat, amelyekre azért került sor, mert néhány helyen újabb meddőrészhez értünk. A szénlerakatok- ból szombaton 5 ezer 810, vasárnap pedig 3 ezer tonnát küldtünk a helyi hőerőműbe. A handlovái szénbányákban ugyancsak teljes létszámmal dolgoztak az elmúlt hét végén. Az ottani bányászok összesen 1 millió 410 ezer tonna teljesítményt tűztek ki az idei évre. A tervteljesítés elősegítése érdekében és a közelgő X. szakszervezeti kongresszus köszöntésére már 90 csoportos és 2 ezer 633 egyéni munkafelajánlást is bejelentettek. Szombaton és vasárnap elsősorban e szép ígéretek mielőbbi beváltásáért fáradoztak.-lyAZ ÁRUSZÁLLÍTÁSBAN is gondokat okoz az időjárás (Folytatás az 1. oldalról) jel megérkezett Hamburgból. Kedvező viszonyok között indult útnak még a múlt év végén, de a magas vízállás és jégképződés miatt meg kellett szakítania útját. A hajó utoljára az NDK-beli Riesa kikötőben horgonyozott. Útja így tizenhatnapig tartott, holott normális körülmények között a 630 kilométeres utat Hamburg és Dečín között egy hajó hat nap alatt teszi meg. xxx Sem az enyhülő fagyok, sem a rakodómunkások igyekezete nem javított különösebben az ost- ravai kohóipari vállalatok helyzetén, ahol tegnap reggel 3045, ebből 2599 befagyott vagon várt kirakásra. Ezen felül 29 félreállított vonat akadt el útközben, négy a morvaországi vasutakon, huszonöt pedig Szlovákiában. Az elmúlt 24 óra alatt a trineci Októberi Forradalom Vasmű dolgozói a vítkovicei Klement Gottwald Újkohó 517 kocsijából és a Vasmű 427 kocsijából rakodtak ki. Az olvasztóalagutakban, melyek jelenleg teljes gőzzel üzemelnek, a legnagyobb gondot a tengeren túlról érkező vasérc okozza, mivel felolvasztása 20-30 órát vesz igénybe. Befejeződött a bolgár-román csúcstalálkozó (ČSTK) - Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsának elnöke, aki csütörtök óta baráti látogatáson tartózkodott Romániában, tegnap befejezte látogatását. Szombaton Todor Zsivkov Ni- colae Ceausescuval, az RKP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével azoknak az időszerű feladatoknak a teljesítéséről tárgyalt, amelyeket a BKP XII. kongresszusa és az RKP XII. kongresszusa tűzött ki. Véleménycserét folytattak a világ jelenlegi helyzetéről és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Választások Finnországban (ČSTK) - Finnországban tegnap megkezdődött az ún. választók kollégiumának kétnapos választása. Az ország kilenc politikai pártja összesen 2382 jelöltet állított, akik közül megválasztják a 301 tagú kollégiumot. A választók kollégiuma ezt követően január 26-án választja meg az elkövetkező hat évre a Finn Köztársaság új elnökét, a betegsége miatt lemondott Urho Kekkonen utódját. Hétvégi műszakok (Folytatás az 1. oldalról) hogy úrrá legyenek a különböző objektív nehézségeken. Tavaly az év végén ugyanis elromlott az egyik turbina, amelyet a mai napig nem javítottak meg, s gondot okoz az elég gyakori áramszünet is. Mindezek ellenére igyekeznek teljesíteni a tervet. Tegnap például 107 százalékra teljesítették napi tervüket. Hatmillió kilowattóra villanyáramot állítottak elő tegnap a trenčíni vízerőmű alkalmazottai három műszak alatt. Egész nap hiba nélkül dolgoztak a berendezések. A víz egy részét ezekben a napokban az árvái és Liptovská Mara-i víztározóból kapják. A trenčíni vízerőmű dolgozói az év eleje óta mintegy 130 millió kilowattóra áramot termeltek. A BÉKEMOZGALOM FELLENDÜLÉSE AZ NSZK-BAN (Tudósítónktól) - Prágában Lorenz Knorr, a majna-frankfurti Német Békeunió direktóriumának tagja tájékoztatta a sajtó képviselőit az NSZK és más nyugat-európai országok békemozgalmáról. A NATO-tagállamok 1979 decemberében Brüsszelben a közepes hatótávolságú rakéták európai állomásoztatásáról hozott határozata, az atomháború veszélye a békemozgalom nagyméretű fellendüléséhez vezetett Európa- szerte. Az NSZK-ban mind szélesebb tömegek emelték fel szavukat az imperialista erők békét és enyhülést közvetlenül veszélyeztető politikája ellen. Nagy jelentősége volt 1980 novemberében a krefeldi összejövetelnek, ahol az ország különböző tájairól érkezett mintegy ezer küldött felhívással fordult a szövetségi kormányhoz, követelve, hogy az NSZK kormánya vonja vissza a tömegpusztító fegyverek telepítéséhez adott beleegyezését. A krefeldi felhívás új szakaszt nyitott az NSZK békemozgalmának történetében. A fegyverkezési hajsza megszüntetését és a leszerelést követelő nagygyűlések, felvonulások, békemenetek sora követte a sok százezer lakos által aláírt felhívást. A különböző világnézetet valló, különböző társadalmi rétegekhez tartozó emberek együttesen elítélik a militarista körök Európa békéjét és biztonságát veszélyeztető politikáját. A békemozgalom nagyméretű felvilágosító tevékenységet is folytat, ismerteti a NATO-döntés valódi veszélyét, a Szovjetunió békejavaslatait. Az NSZK békemozgalmának és politikai életének egyaránt nagy eseménye volt az 1981. október 10-i bonni béketüntetés, ahol 300 ezer ember nyilvánította ki békevágyát. Lorenz Knorr hangsúlyozta, hogy az NSZK-beli és a nyugateurópai békemozgalom olyan politikai tényezővé vált, amellyel a NATO utolsó ülése is (fennállása óta első ízben) kénytelen vplt foglalkozni. Megjegyezte, hogy a genfi béketárgyalások megkezdése a Szovjetunió békepolitikája mellett a békemozgalom tevékenységének is sikere. (ma) AZ SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot fogadott el az 1982. évi tavaszi mezőgazdasági munkák előkészítéséről és megvalósításáról szóló kiegészítő intézkedésekről. FRANCIAORSZÁGBAN tegnap tartották a parlamenti pótválasztásokat négy körzetben, amelyekben kb. 235 000 választó vesz részt. BUDAPESTEN a hét végén Marjai József, a minisztertanács alelnöke tárgyalásokat folytatott Zbigniew Madejjel, a Lengyel Minisztertanács alelnökével, a tervezési bizottság elnökével a két ország közti gazdasági kapcsolatokról és az árucsere-forgalomról. BUKARESTBŐL szombaton elutazott Mieczislaw Rakowski, a Lengyel Minisztertanács alelnöke, aki a román vezetőkkel a román-lengyel sokoldalú együttműködés időszerű kérdéseiről folytatott megbeszéléseket. NEW YORKBAN pénteken közölték, hogy bizonytalan időre elnapolták a Biztonsági Tanács ülését, amelyen szavazni kellett volna az Izrael elleni szankciókról a Golan-fennsík bekebelezése miatt. HUSSEIN jordániai király szombaton Bagdadban kezdte meg körútját, melynek során egyes arab országokban a közel-keleti helyzetről és az arab szolidaritás. megerősítéséről tárgyal majd. KEYBISCAYNE szigeten, Florida közelében tegnap kudarccal ért véget az Egyesült Államok, a Közös Piac országai, Japán és Kanada kereskedelmi minisztereinek kétnapos tanácskozása a kapitalista világ gazdasági problémáiról. ' ÖSSZEHÍVTÁK A SZEJMET HEGEMLÉKEZÉS VARSÓ FELSZABADÍTÁSÁNAK 37. ÉVFORDULÓJÁRÓL (ČSTK) - Varsóban pénteken közölték: a szejm elnöksége január 25-re és 26-ra összehívta a lengyel parlamentet. Az ülés napirendjén szerepel majd többek között Wojcíech Jaruzelski hadseregtábornoknak, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának elnökének, a minisztertanács elnökének beszámolója és vita arról a törvényjavaslatról, amely megerősíti az államtanács 1982. december 12-én kiadott dekrétumait. Józef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, külügyminiszter, Varsóban pénteken találkozott a LEMP KB előadóival. A megbeszélésen a Nyugat, főleg a NATO-országok lengyelellenes kampányával foglalkoztak, amelyet ezek az országok a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődésének akadályozására, szovjetellenes és kommunistaellenes támadásokra használnak fel. A lengyel eseményeket Nyugaton és főleg az Egyesült Államokban megpróbálják ürügyként felhasználni az újabb lázas fegyverkezésre. Egy hónap után szombaton ismét megjelent a Zycie Warszawy napilap, s első számában közölte Jerzy Urbannak, a kormány sajtótitkárának nyilatkozatát. Urban megerősítette, hogy amióta befejeződött a Piast Bányában a sztrájk, Lengyelországban semmilyen nagyobb sztrájk vagy tiltakozó akció sem volt. Megerősítette továbbá, hogy a szükségállapot kihirdetése óta az üzemekben nőtt a munkafegyelem, s nemcsak azokban, amelyeket katonai irányítás alá vontak. Egyes üzemekben azonban akadályozza a folyamatos munkát a nyersanyag hiánya. xxx Varsóban a hét végén megemlékeztek a város szovjet hadsereg és a lengyel katonák által történt felszabadításának 37. évfordulójáról. A Szovjet Tudomány és Kultúra Házában ebből az alkalomból ünnepi koncertet rendeztek, amelyen részt vett Stefan Olszowski, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Albin Si- wak, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel-Szovjet Baráti Társaság képviselői, a főváros párt- és állami szerveinek, a szakszervezeteknek, a dolgozóknak és a szovjet hadseregnek a képviselői. Ünnepi beszédet mondott Miroslav Hermaszewski alezredes, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsának tagja, a Lengyel-Szovjet Baráti Társaság Elnökségének tagja, és Alekszendr Homenko tábornok, a Szovjetunió varsói nagykövetségének katonai attaséja. Ronald Reagan elnök a múlt héten a vállalkozó körök képviselőihez intézett beszédében kénytelen volt beismerni, hogy az amerikai gazdaság válságba került. Derűlátóan azt ígérte ugyan, hogy a gazdasági visszaesést áthidalják. Megerősítette viszont, hogy kormánya ragaszkodik eddigi gazdaságpolitikájához, melynek legjellemzőbb vonása a monopóliumokat előnyben részesítő adó- csökkentés és a szociális programok megnyirbálása. A találkozó idején a New York-i Waldorf Astoria szálló előtt a polgárok a kormánynak épp ez ellen a gazdasági politikája ellen tiltakoztak. (Telefoto ČSTK) Közlemény a szovjet-szíriai külügyminiszteri tárgyalásokról (ČSTK) - Január 14-én és 15- én a szovjet kormány meghívására hivatalos baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott Abdái Halim Khaddam, az Arab Újjászületés Szocialista Pártja vezetőségének tagja, a Minisztertanács alelnöke, a Szíriái Arab Köztársaság külügyminisztere. Abdái Halim Khaddam Andrej Gromikóval, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével megtárgyalta a közel-keleti helyzetet, amely különösen kiéleződött a szíriai területet képező Golan-fennsík bekebelezéséről hozott izraeli döntés következtében. A két fél véleménye megegyezett abban, hogy szembe kell szállni a térség veszeiyes Tejiemenyei- vel. A közel-keieti helyzettel és Izrael más arab országok elleni agresszív akcióival összefüggő toKudarc Brüsszelben Az NSZK-ban Baden-Württemberg szövetségi állam Neu-UIm városának lakossága a közelmúltban háborúellenes tüntetésen vett részt. Ez egyike a számos akcióknak, amelyekkel az NSZK lakossága kifejezi a NATO azon terveinek határozott elutasítását, melyek szerint az NSZK területén új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris rakétákat akarnak elhelyezni. (Telefoto-ČSTK) (ČSTK) - Sikertelenül végződött a Közös Piac tagállamainak idei első próbálkozása, hogy megállapodjanak a közösség költség- vetésének reformjában. Brüsszelben a közöspiaci külügyminisztereknek ezúttal sem sikerült megoldaniuk az e kérdésben már két éve fennálló éles nézeteltéréseket. Főleg Nagy-Britannia próbálkozása volt sikertelen, ugyanis el akarta érni az ország hozzájárulásának csökkentését a közös költségvetéshez. A brüsszeli ülés résztvevői a „közös“ mezőgazda- sági politikában bevezetésre kerülő változásokban sem tudtak megállapodni. A külügyminiszteri tanácskozást január 25-re napolták el. vábbi problémákat is megvitattak. Elítélték az amerikai-izraeli terveket, melyek célja az amerikai uralom létrehozása a Közel-Keleten és az izraeli megszálló politika folytatása az arab országok rovására. Mindez sérti az arab népek, mindenekelőtt a palesztin nép törvényes jogait, és veszélyezteti az általános békét és biztonságot. A baráti légkörben és a kölcsönös megértés jegyében megvalósult tárgyalásokon a két fél megelégedéssel nyugtázta a szovjet- szíriai kapcsolatok állandó fejlődését. Valid Dzsumblat Algériában (ČSTK) - Az algériai fővárosba érkezett Valid Dzsumblat, a Libanoni Nemzeti Mozgalom központi Politikai Tanácsának elnöke, hogy az Algériai Nemzeti Felszabadítá- si Front Párt vezető képviselőivel tárgyaljon a jelenlegi veszélyes közel-keleti helyzetről, mindenekelőtt Libanon helyzetéről és az arab országok közös, Tel Aviv agresszív politikája elleni lépéseiről. A Libanoni As-Szafir napilap megbízható forrásokra hivatkozva tájékoztatott a Libanon elleni újabb agresszív izraeli lépések tervéről. ÚJ SZÍ 2 1982. I. 1Í