Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-20 / 50. szám
ANVAR SZADAT POLITIKAI PÁLYAFUTÁSA 1981. október 6-án jelentették a hírügynökségek: Kairóban, az 1973-as arab-izraeli háború évfordulóján rendezett katonai díszszemlén közép-európai idő szerint 11 óra 40 perckor merényletet követtek el Anvar Szadat egyiptomi államfő ellen. Szadat a délután folyamán a kórházban belehalt sérüléseibe. Már egy hónapja, hogy a negyvennapos gyász is letelt, a Szadat elleni merénylet körülményei, de főleg politikai hatása, az utódlás problémája, a hogyan lesz tovább kérdése még mindig vezető téma nemcsak a térség, de az egész világ sajtójában. Ez a merénylet nem volt olyan csoda, amely három napig tart. Ennek oka nagyon is érthető, ha megpróbáljuk elemezni a „Szadat-jelenséget“. Szadat 1918. december 25-én született Mit Abul Komban, a Nílus deltavidékén, egy hivatalnok családjában, aki az elnöki életrajzokban már inkább farmerként szerepel. Ez ugyanis jobban hangzik, és Anvar Szadat mindig is „adott magára“. 1938-ban végezte el a katonai akadémiát, habár nem valószínű, hogy különösebb elhivatottságot érzett volna e pálya iránt. Csakhogy a brit uralom idejében a gazdagnak nem mondható, de tehetséges egyiptomi számára ez volt az érvényesülés gyakorlatilag egyetlen hozzáférhető módja. Sorsdöntő volt Szadat számára, hogy első szolgálati helyén egy helyőrségbe került Gamal Abdel Nasszerrel. Későbbi együttműködésük nagyrészt az itt született barátságon alapult. Szadat is osztotta Nasszer és társai nézetét, hogy Egyiptomnak le kell ráznia magáról az angol uralom igáját. Csakhogy amíg Nasszer csoportja alkalmasabb időpontra várt, Szadat a Misr el Fatat (Ifjú Egyiptom) szervezet tagjaként akkor is angolellenes tevékenységet folytatott, amikor Rommel már Alexandria közelében harcolt. Már akkor is a mindenáron való célratörés jellemezte őt: igyekezett kapcsolatot teremteni a nácikkal és segíteni őket az angolok ellen. A brit katonai elhárítás leleplezte a csoportot, 1941-ben Szada- tot bebörtönözték. Két év után megszökik a börtönből, de 1946-ban újra elfogják, s csak három évvel később kerül vissza a hadsereg állományába. Itt álljunk meg egy kicsit. Ez a háború alatti angolellenes szervezkedés volt Szadat első politikai tevékenysége. Végrehajtási módja azonban jellemző a meggyilkolt elnök egész politikai karriMég néhány perc... Szadat elnök üdvözli a felvonuló katonai alakulatokat, majd a dísztribünre lép erjére. És még csak nem is azért, mintha kitűnően bevált volna, hanem azért, mert Szadat már ilyen volt. Figyelemreméltó következetességgel ismételte ugyanazt a hibát: csak a célt látta, az eszközökben nem válogatott, a körülményeket figyelmen kívül hagyta, túlzásokba esett. Vegyük sorjában. Látta Nasszer hibáit, de elnökként ezek kijavítása helyett lerombolta a nasszerizmus egész építményét. Egyiptomnak szövetségesekre, barátokra volt szüksége. Együttműködés helyett azonban mindjárt államszövetségre törekedett Líbiával és Szíriával, amely persze felbomlott, még mielőtt megszületett volna. 1971-ben barátsági és együttműködési szerződést kötött a Szovjetunióval, de már egy évvel később kiutasítja az országból a szovjet katonai szakértőket. 1973 októberében azonban még szovjet fegyverekkel és hatékony utánpótlással aratja fél-győzelmét. Fél-győzelmet azért, mert magának szerette volna megkaparintani az egész dicsőséget. A hatnapos háború után egyoldalúan felmondta a Szovjetunióval kötött szerződést és már nyíltan fordult az USA felé. Azért „már“, mert rövidesen kiderül, még Nasszer életében rendszeres napi apanázst kapott a CIA-től. Szadat 1950-ben a Szabad Tisztek csoportjában találkozik ismét Nasszerrel, s vesz részt vele együtt 1952. július 23- án a királyság megdöntésében. Erre szemtanúk vannak. De arra is, hogy Szadat kimaradt a fináléból, otthonában, egy másik változat szerint moziban volt. Ma már nehéz lenne utána járni, hogy melyik változat az igaz. Tény azonban, hogy tartósan a politikai porondon maradt: a Forradalmi Parancsnoki Tanács tagja, majd áltamminiszter, a Nemzeti Unió nevű tömegszervezet elnöke, ENSZ-nagykövet, két ízben is a Nemzet- gyűlés elnöke, az Arab Szocilista Unió végrehajtó bizottságának tagja - hogy csak legfontosabb tisztségeit említsük. 1969 decemberében lett alelnök. Hogy 1970. október 17-én letehette az államfői esküt, az nem személyes sikere volt, hanem annak következménye, hogy Nasszer jobb- és baloldali ellenzéke egyforma taktikát választott. Ideiglenesen - úgy vélték - az a legjobb megoldás, ha a nasszeri centrum egyik jellegtelen politikusa kerül az ország élére, akitől majd könnyen megszabadulhatnak. Az lett a vesztük, hogy Szadat átlátott rajtuk, s míg egymást marták, magának osztotta ki a nevető harmadik szerepkörét. Szadat kilépett Nasszer árnyékából és sikerült neki az, ami a hasonló nagyra törő politikusok álma: szinte minden hatalom az ö kezében összpontosult, ellenőrizte a kormányt, a parlamentet, a hadsereget, betiltotta vagy lehetetlenné tette az ellenzéki pártok tevékenységét, sajtójuk megjelenését. Politikai és gazdasági reformjait gyakorlatilag már csak bevezetésük után hagyatta jóvá népszavazáson. Az eredmény mindig ugyanaz volt: közel száz százalékos „igen“. Azt persze gondosan eltitkolták, milyen is volt a részvételi arány ezeken a - Szadat idejében szinte népszokássá vált - referendumokon. Aztán egyszer csak mégis megingott Szadat stabilnak látszó helyzete. Meghirdette a nyitást, a nyugati töke beáramlása előtt való nyitás politikáját. A hazai nagytőke is ismét szabad kezet kapott, s az ország beígért felvirágoztatása helyett a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek. Az 1977 januárjában Kairóban és más nagyvárosokban kirobbant éhséglázadások meghátrálásra kényszerítették Sza- datot: vissza kellett vonnia az alapvető élelmiszerek állami támogatása lefaragásáról hozott rendeletet. Szadat úgy érezhette, ez a visszatán- colás beárnyékolja államfői tekintélyét: itt a kellő pillanat, hogy „szeretett népét“ megajándékozza a már régen ígért békével. Hosznl Mubarak alelnök irodájában bejelenti Anvar Szadat halálát Az egyiptomi államfő úgy gondolta- talán az ő Henry barátja, Kissinger amerikai külügyminiszter győzte meg róla -, hogy a közel-keleti megoldás csakis olyan lehet, amilyennek az Egyesült Államok akarja. S mivel Izraelnek is jól jött volna a fellélegzés legalább a sínai fronton, Washington beindítja a titkos diplomácia masinériáját. A közvetítés sikerrel jár: 1977 novemberében az arab világ legnagyobb megdöbbenésére Szadat Jeruzsálembe utazik és beszédet mond a knesszetben. Előzőleg betér egy imára az AI Aksza mecsetbe. Megkísérti a sorsot. Ugyanis ennek a mecsetnek a lépcsőin ölték meg Adballahot, Husszein jordániai király nagyapját, mégpedig azért, mert titkon egyességre törekedett a cionista ellenséggel. A „történelmi" jeruzsálemi út után a diplomáciában ritkán tapasztalt gyorsasággal peregtek az egyiptomi-izraeli- amerikai hármastárgyalások eseményei: már 1979. március 26-án megkötötték a Camp David-i különszerződést, az arab érdekek elárulásának dokumentumát. Az arab országok bojkottja, a többszörösen megfeneklett, ún. palesztin autonómiáról folytatott tárgyalások, az egyiptomi-amerikai fokozott katonai együttműködés, a szeptembri 1536 letartóztatott, a Bright Star (Fényes Csillag) fedőnevű közös amerikai-egyiptomi hadgyakorlat- ezek már napjaink eseményei, a politikai kacskaringókat kedvelő kairói elnök életének utolsó napjai. Ez az az út, amely Jeruzsálemtől a disztribüni vérfürdőig vezetett. xxx Amikor Szadat elnök le*t, hitet tett a nasszeri politika folytatása mellett. Aztán épp az ellenkezőjét tette. Az utód, Hoszni Mubarak, minden egyes beszédében, nyilatkozatában megerősíti: „Szadat nyomdokában halad majd“, s az ország „hú marad a Szadat által kötött minden nemzetközi megállapodáshoz“. Tényleg ezt teszi majd? Vagy pont az ellenkezőjét? GÖRFÖL ZSUZSA 1977 november - Szadat beszédet mond a knesszetben Szadat és Begin összeölelkezik, Carter elnök lelkesen tapsol. Megszületett a Camp David-i megállapodás
