Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-13 / 49. szám
ÚJ szú r tk rsadhun Irani mix A Szovjetunió Kommunista Pártja, egész társadalmunk életének kimagasló eseményévé vált az SZKP 1981 február végén - március elején megtartott kongresszusa. A XXVI. pártkongresszus, továbbfejlesztette az elözó, XXIV. és XXV. pártfórum irányvonalát, szabatos válaszokat adott azokra az alapvető kérdésekre, amelyek az új évtized határán, a szovjet társadalom, a nép előtt felvetődtek. Az SZKP Központi Bizottságának beszámoló jelentése, amelyet Leonyid Brezsnyev elvtárs, pártunk Központi Bizottságának főtitkára terjesztett elő, a szovjet és a haladó nemzetközi közvélemény egyöntetű állásfoglalása szerint a szovjet társadalom kulcsfontosságú fejlődési problémái, a mai világhelyzet realisztikus, kiegyensúlyozott, egyszersmind bátor, alkotó, valóban újító szellemű megközelítésének mintaképe volt. A párt: hajlíthatatlan gerinc, élő lélek (gy nevezte pártunkat Leonyid Brezs-. nyev elvtárs. Szavainak igazát bizonyítja a kongresszus egész munkája, mindaz, amivel a párt legfelsőbb fórumához érkezett, mindaz, amit elhatározott és kijelölt. A kongresszuson az SZKP hatalmas, egészséges, érett, akarat- és akcióegységben összeforrott közösségként, a nép valódi élcsapataként tevékenykedett. Azoknak a lenyűgöző eredményeknek a fényében, amelyeket a szovjet nép a kommunista építésben elért, jobban megértjük a lenini szavakat: a párt korunk értelme, becsülete és lelkiismerete. A statisztika sok mindent elárul: az SZKP jelenleg csaknem 17,5 millió tagot számlál. Sorai öt esztendő alatt 1,8 millió kommunistával gyarapodtak. Az SZKP mint az egész nép pártja megőrizte osztályalapját, továbbra is a társadalom vezető errejének, a munkásosztálynak a pártja. Soraiban a munkások 43,4 százalékkal szerepelnek, öt esztendő alatt a munkásosztálynak több mint másfél millió élenjáró képviselője lépett a pártba, ami az SZKP egész utánpótlásának 59 százaléka. A párt a szovjet társadalom minden rétegét a munkásosztály platformján egyesíti. A munkásság eszményei, ügye az egész szovjet nép eszményeivé és ügyévé váltak. I Noha, a párt nem erőlteti a taglétszám növelését, mindig megszabadul azoktól, akik nem igazolják a bizalmat, méltatlanul Í viselkednek, sorainak állandó bővülése az SZKP növekvő tekintélyét bizonyítja a társadalomban. A párt sorainak minőségét állítja előtérbe. Az a lenini tétel, hogy szüntelenül növelnünk kell a párttagság rangját és jelentőségét, a mai helyzetben is időszerű. A pártkongresszus napjaiban a küldöttek arcát nézve, beszédeiket hallgatva, önkéntelenül is az járt az eszemben: mennyire megörülne Lenin, ha itt lenne a Kreml Kongresszusi Palotájában, látná a nyolcvanas évek elejének kommunistáit. A kongresszus emelvényén sok kommunista szólalt fel: munkások, kolhoztagok, az értelmiség képviselői. Ott volt közöttük Valentyina Golubjeva ivanovói szövőnő, Anatolij Szruvcev moszkvai épitő, Vaszilij Naumkin uráli kohász, Alekszandra Szmirnova, falusi tanítónő, akik országos méretekben gondolkodó emberekként jelentek meg a kongresz- szus előtt, megítéléseikben érezhető volt ,,a nagy politika” mélységes megértése, gondolkodásuk érettsége és nagyvonalúsága. Nyugaton szeretnek arról fecsegni, hogy az SZKP tagsága valamiféle ,,elitet” jelent. Ezt a kongresszus összetétele megcáfolja. Az ötezer küldött között, akikre a kommunisták a párt politikája legfontosabb kérdéseinek a megoldását bízták, 1370 munkás, 877 mezőgazdasági dolgozó, 269 tudós, író, orvos, tanító, művész volt. Ha Nyugaton a gépeket gyártó és házakat építő, gabonát termelő és gyermekeket nevelő szovjet embereket a társadalom kiváltságos részének tekintik, akkor ez valóban így van. A „szovjet pártelitről” szőtt meséket már maga az az adat is eloszlatja, hogy a kongresszusi küldöttek több mint 71 százalékát most választották meg először. Egy politikai párt jellegét természetesen nemcsak, sőt nem annyira szociális összetétele, mint inkább politikája alapján, abból ítélik meg, hogy kinek az érdekeit juttatja kifejezésre és védelmezi. „Az SZKP a népért van és a népet szolgálja” - ezt a Szovjetunió Alkotmányában rögzített tételt meggyőzően igazolta a XXVI. kongresszus. A legfelsőbb pártfórum egész munkája két kölcsönösen összefüggő irányra öszpontosult: a kommunista alkotásra és a béke megszilárdítására, vagyis arra, ami a nép számára a legfontosabb. A kommunista párt nem kiváltságnak tekinti azt a szerepét, hogy ő a szovjet társadalom vezető és irányító ereje. Ez nem valamiféle dekrétumban kapott adomány, ezt a párt a dolgozó emberek boldogságáért folytatott áldozatos harcával vívta ki. S mi nagyon jól tudjuk,: a tekintély és a befolyás nem egyszer s mindenkorra adatik. A társadalom vezetésének jogát a kommunistáknak nap mint nap, minden lépésükkel igazolniuk kell, s az SZKP ezt eredményesen teszi. Könnyen meggyőződhetünk erről, ha szemügyre vesszük a párt és a szovjet állam legfontosabb tetteit a kongresszus óta eltelt néhány hónap folyamán. Ez alatt az idő alatt az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány fontos döntéseket hozott, egyebek közt határozatot a gyermekes családok kedvezményeiről, az Oroszországi Föderáció nem-feke- teföldű és központi feketeföldű övezetének fejlesztését célzó további intézkedésekről és egy sor más kérdésről. Mindezek az események a XXVI. kongresszuson hozott határozatok megvalósításának medrében haladnak. Fényesen mutatkozik bennük pártunk szavainak és tetteinek egysége. Ha pedig az SZKP külpolitikai tevékenységét vesszük, itt is látjuk, hogy a Központi Bizottság, annak Politikai Bizottsága aktív harcot indított a XXVI. kongresszus békekezdeményezéseinek megvalósításáért, amelyek a világközvéleményben egyre szélesebb körű helyeslésre találnak. Az alkotó nép élén A népgazdaság fejlesztésének kérdései mindig ott álltak pártunk gyakorlati politikájának homlokterében. Az SZKP abból indul ki, hogy a gazdaság területén rakjuk le a társadalmi feladatok megoldásának, az ország védelmi képesség megszilárdításának, a szovjet állam aktív külpolitikájának alapjait. A kongresszus bebizonyította, hogy az SZKP sikeresen irányítja az új, kommunista társadalom anyagi alapjainak megteremtését. A tizedik ötéves tervidőszak éveiben azoknak a nehézségeknek ellenére, amelyek a munkaerőhiánnyal, a keleti és északi nyersanyag- és energiaforrások birtokbavételével, e tevékenység bonyolultságával s azzal kapcsolatosak, hogy öt év közül háromban kedvezőtlenek voltak az időjárási viszonyok, a szovjet gazdaság magasabb szintre emelkedett. Minőségileg új színvonalat értek el a termel- erők. Fejlődött a tudományostechnikai forradalom, sok üzemág és egész népgazdasági ágazatok arculata megváltozott. Szívós küzdelem folyt a termelés hatékonyságáért. Itt a legszemléltetóbb mutató a munkatermelékenység növekedése. Ez az ötéves tervben 17 százalékos volt. Ot év alatt nagy lépést tettünk előre a szociális feladatok megoldásában. Teljesebben kielégítettük a szovjet emberek anyagi és szellemi szükségleteit, javultak munka- és lakáskörülményeink. Ezt tapasztaljuk, ha városainkat és falvainkat járjuk. Mindenütt szembetűnik, hogy az emberek jobban táplálkoznak, ruházkod- nak, mint öt évvel ezelőtt. Tágasabb és kényelmesebb lakásokban élnek, növekedett a kulturális és művészeti értékek iránti kötődésük. Sok minden történt. Az elért eredményekkel való elégedettség azonban nem tartozik a kommunisták hagyományai közé. A lenini pártot mindig áthatja az előbbre jutás és a fejlett szocialista társadalom lehetőségei nagyobb, teljesebb kiaknázása iránti törekvés. Ezért folytatta az SZKP XXVI. kongresszusa azt az irányvonalat, hogy a gazdaság tegyen még határozottabb fordulatot a szovjet emberek jólétének növelésével kapcsolatos sokrétű feladatok felé. Persze a jólét növekedése továbbra is közvetlenül gazdaságunk sikereitől függ. A tizenegyedik ötéves tervidőszakra és a nyolcvanas évek végéig terjedő szakaszra szóló gazdasági program értelme a következőkben foglalható össze: a népgazdaság stabil, fokozatos fejlesztése, a tudományos-műszaki haladás meggyorsítása, a gazdaság átállítása az intenzív fejlődés útjára. Konsztantyin Csernyenko az SZKP KB Politikai Bizottsága tagja, a KB titkára Utak a szocializmushoz Nemzeti és általános törvényszerűségek 1981. XII. 13. A szovjet kommunisták XXVI. kongresszusa elvégezte korunk forradalmi folyamatának marxista-leninista elemzését, megvilágította annak legfontosabb kérdéseit, köztük egy olyan horderejű problémát, mint a forradalom és a szocializmus építésének nemzeti sajátosságai a különböző országokban. Jurij Kraszin professzor, a filozófiai tudományok doktora, az SZKP KB Társadalomtudományi Akadémiájának rektorhelyettese, „A szocialista forradalom elmélete: a lenini örökség és a jelenkor”, a „Forradalmi elmélet és forradalmi politika“ című könyvek szerzője. Leonyid Csibi- szenkovnak a tudással készített interjúja a forradalmi folyamat főbb sajátosságairól szól. Burzsoá ideológusok, a mai világ bonyolultságára hivatkozva, kétségbe vonják a társadalmi haladás bármiféle egységes irányvonalának a lehetéségét is.- Fölösleges foglalatosság lenne arra törekedni, hogy a marxizmus klasszikusainak műveiben konkrét útmutatásokat találjunk minden egyes ország számára az egyes konkrét kérdésekre vonatkozóan, úgysem találnánk ilyeneket.- Ily módon tehát a marxizmus csak a célhoz vezető általános irányvonalat jelölte meg, de nem mutatott konkrét utakat?- A marxizmus soha nem törekedett rá, hogy recepttel szolgáljon az élet minden egyes eseményéhez. „Minden nemzet eljut a szocializmushoz, ez elkerülhetetlen” - jelentette ki határozottan Lenin. Ám rögtön hozzáfűzte: „de nem teljesen egyformán fognak eljutni...” Pontosan hogyan, ezt, teljes konkrétságában nem tudják a kommunisták: minél több nép fog rálépni a szocialista fejlődés útjára, annál több sajátos megoldás fog születni. Hiszen, Lenin találó kifejezése szerint, már Oroszország sem „azon a végén kezdte, amelyiken (mindenféle szőrszálhasogató tudós elmélete alapján) elvárható lett volna”. Oroszországban a politikai fordulat megelőzte az új társadalom anyagi alapjainak, a kulturális forradalomnak a létrejöttét. A népi hatalomátvétel folyamata hol gyors volt, hol pedig elhúzódott az időben. Bulgáriában például a nép 1944-ben ragadta magához a hatalmat, amikor még tartott a második világháború. Csehszlovákiában pedig 1948-ban burzsoá miniszterek is részt vettek a kormányban. Pontosan ugyanígy nincs sablon rá, milyen módszerekkel kell felépíteni az új társadalmat. Míg Oroszországban 1917 októbere után minden földet államosítottak, addig a többi országban másképp oldották meg az agrárkérdést.- Úgy kell-e ezt értelmezni, hogy lenini értelemben minden egyes tapasztalat egyedi érvényű, és nem szolgálhat követendő példa gyanánt?- Attól függ, hogyan követik. Megemlítenék egy példát: 1968-ban a franciaországi demokratikus mozgalmak hatalmas fellendülése idején egyes diákcsoportok, géppisztolyokkal barikádozták el magukat a Sorbonne-on, ugyanúgy akartak cselekedni, mint Oroszország forradalmi munkásai 1917-ben. Az effajta másolástól óvta a külföldi kommunistákat Lenin. Azt tanácsolta nekik, hogy ne alkalmazzák meggondolás nélkül az orosz taktikát, hanem az oroszországi tapasztalat szellemét és értelmét hasznosítsák. Ez a tanács napjainkban sem veszített időszerűségéből. Arra készteti a különböző országok kommunistáit, hogy a szocialista forradalom elméletét és gyakorlatát önállóan alakítsák ki. Bár napjainkban, számtalan olyan kérdéssel kerültünk szembe, amelyekről Marx és Lenin egyetlen szóval sem tettek említést, a szocializmushoz vezető útnak megvan a maga logikája, és vannak törvényszerűségei.- Oroszország számára a kapitalizmussal való szakítás igen fájdalmasan ment végbe, állítják egyes szerzők, és a szocializmushoz vezető út gyökeresen más, békés útja mellett törnek lándzsát, amely polgárháború nélkül, parlament és más társadalmi intézmények útján valósulna meg: vajon a kommunisták elvetik ennek a lehetőségét?- Ez az elképzelés egyáltalán nem új. A kapitalizmusból a szocializmusba való békés átmenet eszméjét a marxizmus mindig elismerte. Marx is, Lenin is több ízben hangoztatta: a forradalom békés útja a legelőnyösebb. Lenin Oroszországban az utolsó lehetőségig harcolt érte, azonban a körülmények másként alakultak. A lényeg azonban az: a különböző országokban békés és nem békés úton egyaránt megváltozott az államhatalmi rendszer, a társadalmi viszonyok szocialista jellegűvé alakultak.- Hogyan viszonyul ön a szocializmus ,,modelljeinek” manapság oly divatos kutatásához, a sokféleségére vonatkozó elmélethez?- A tudományos szocializmus távol áll attól, hogy valamilyen állandó sémára törekedjen. Mint ahogyan egyébként a létező szocializmus sem teszi ezt. A szovjet kommunisták egyáltalán nem kényszerítik rá a maguk modelljét az egész világra. Minden népnek jogában áll, hogy maga válassza meg az új élethez vezető utat és módot. Azonban némelyek az elérni kívánt szocializmus „eszmei modelljét” a valóságos, létező szocialista társadalommal „ütköztetik. Ennek a célja, hogy bírálatot gyakoroljanak fölötte, s a szocialista fejlődés folyamatában elkövetett hibákra hivatkoznak. Való igaz, hogy nem minden volt nálunk a lehető legjobb, hihetetlenül nehéz körülmények között építettük a társadalmat, ezen az úton még senki sem járt. Most is számos problémánk és nehézségünk van. Olvassák el az SZKP XXVI. kongresszusának anyagait. Ott minderről teljes nyíltsággal esett szó, de az élő szocializmus gondjait és nehézségeit az „ideális szocializmus“ valamiféle élettelen, elvont sémájával szembe állítani komoly hiba.- On már többször említette a marxisták nemzetközi találkozóit. Az utóbbi években észrevehetően megnövekedett a konferenciák és viták száma. Mi váltotta ezt ki? Mi ez: „családi perpatvar", vagy pedig lényeges elméleti nézetkülönbségek következménye?- Ez bármilyen nagy mozgalom életét jellemzi, amely nem pillanatnyi célokat követel, hanem jelentős távlati feladatokat tűz maga elé. Ez eszköz a felszabadítási világmozgalom gazdag tapasztalatai anyagának összegezésére és átgondolására. A marxisták nem haladhatnak tapogatózva és arra várva, amíg a könyörtelen gyakorlat, úgymond, kiselejtezi a téves nézeteket, A marxisták azért jönnek össze, hogy megvitassák az időszerű kérdéseket, közösen megtanácskozzák, mi a vitatott az elméletben, miben lehet kompromisszumot kötni és miben nem. A kommunisták mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak az elméletnek, mivel erre az alapra építik a politikájukat. Az alkotó jellegű vita pedig bármely elmélet fejlődésének alapvető feltétele. %
