Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-06 / 48. szám
VAN-e TELEVÍZIÓS FOLKLÓR? (1) B arátom ifjú házas, dolgozik, és levelező hallgató az egyik főiskolán, tudományos pályára készül. Nemrégiben kaptak lakást. Amikor úgy- ahogy berendezkedtek, meghívtak, nézzem meg „kis tanyájukat". Ez a konyha, ez a háló, ez a nappali, a szekrénysor itt azért van kijjebb, mert másképp nem fért el. És hol a tévé? Tévétek nincs? Nincs, nem is lesz még egy darabig, jól megvagyunk nélküle. Tudod, sok időre van szükségem. Be sikarom fejezni a főiskolát, olvasni akarok, ott a rengeteg könyv, tankönyv, szakiroda- lom, szépirodalom; meg aztán leköt a munkahelyem, azonkívül két amatőr művészeti csoportban dolgozom, az egyiknek vezetője vagyok, a többi időt pedig kutatómunkával töltöm, írással is próbálkozom, szeretnék rövidesen összehozni egy könyvet. Úgy gondolod, hogy mindez nem menne tévével? Nem. Szerencsére Zsuzsának sem hiányzik; amikor hazajön a munkából, főz, takarít, gyakorol, hetenként próbája van a színjátszó csoportban. Aztán olvas ő is. És még valami, amit nagyon fontosnak tartok: jut időnk egymásra. De azt azért ne gondold, hogy merev szabályok vagy valamilyen órarend szerint élünk, vagy hogy nem érdekelnek bennünket a világ dolgai. Pusztán arról van szó, hogy el akarok érni valamit, ami gyermekkorom óta szenvedélyem, célom. A tévé sok időt elrabolna tőlem, ugyanis biztos vagyok abban, hogy olyan műsorokat is végignéznék, melyeket csak azért néztem végig, mert ment a tévé. A legfontosabbakat megtudjuk a rádióból, újságokból, és ha netán nagyon akarunk megnézni valamit, van hová mennünk. Tévét akkor veszünk, ha befejeztem a főiskolát, és a gyermekünk, aki, hadd súgjam meg neked, már útban van, két-három éves lesz, vagyis amikor már jelent valamit számára a kép. Hát ez van. Meg kellett tanulnom lemondani bizonyos dolgokról, köztük a tévéről, ha nem szívesen is. Hazafelé azt számolom, hogy az idestova húsz esztendő alatt vajon hány estém úszott el haszontalanul a képernyő előtt, mire - tévétulajdonosként - megtanultam válogatni a műsorokban, más szóval, megtanultam nem bekapcsolni vagy kikapcsolni a készüléket. (2) Tudod, ha meccs van a tévében, az számomra esemény, amolyan kis ünnep. De csak úgy, ha van társam, akivel együtt szurkolhatok, együtt örvendezhetek vagy dühönghetek, akit negölelhetek gólt üvöltve abban a gyönyörű pillanatban, melyben nem tudja visszafogni magát az ember. ha csapata az ellenfél hálójába talál. Rágcsálnivaló kerül az asztalra, innivaló is természetesen, de még a meccs kezdete előtt, mert aztán már nem lehet megzavarni a szertartást. Igen, egyfajta szertartás már ez számomra, kialakult szokásokkal, ismétlődő szavakkal, gesztusokkal, mozdulatokkal — ahogy például a kéz nyúl a pohárért, miközben tekintetünk a képernyőn. Egy kicsit talán másképpen viselkedünk, mint a stadion lelátóin ülő nézők, nem ugrálunk fel annyiszor fenyegető ököllel, nem akarunk beszaladni a pályára, legfeljebb a szekrénynek ronthatnánk neki; nem dobálunk petárdát és szerpentint, mert mit szólna a feleség, elég a cigarettavégről melléhulló hamu, ha káromkodunk is a bíróra csak halkan, vagy halkabban, merthogy a gyerek ott a konyhában, szóval egy kicsit másképpen viselkedünk, de az érzés, a hófok ugyanaz. És tudod mit szeretek nagyon? Amikor olyan meccs van, melyet nem csak egy ország, hanem egy egész földrész vagy az egész világ láthat egyenes adásban, azonos időpontban. Ugyanazt látni milliókkal együtt, akik ugyanúgy mozdulnak európai, amerikai, afrikai, ázsiai szobákban, ugyemúgy vagy hasonlóképpen reagálnak egy adott pillanatban, mint mi csallóközi szobánkban - ez valami szép. (bodnár)- Komolyan gondolod, hogy létezik televíziós folklór, vagy tréfának szántad? - kérdezték tőlem mostanában többen is. Azért kérdezték, mert egyik vasárnapi rádiójegyzetemben a következő bejelentéssel álltam elő: ,,A népkultúra nem múzeumi hagyomány, hanem eleven folytonosság; friss termésű folklór is van; forrásainak elepadásában nem hiszek; siratásra nincsen ok: a folklór átalakul ugyan, de nem vész el. Olyannyira, hogy meggyőződésem szerint a sokat átkozott civilizációs eszköz, a televízió sem öli ki a társas kultúrateremtő kedvet, sót tápot, ösztönzést ad a műsor közbeni és főleg a műsor utáni agyjártatáshoz. Megkockáztatom, hogy már televíziós folklór is van.“ A bejelentés, elismerem, bizo- nyítatlan; a kérdésre válaszolnom illik. És válaszolok is azonnal, mondván: komolyan gondolom, hogy létezik televíziós folklór, noha ezt a komolyságot kétségkívül átszínezi valamelyes játszi szándék. A népkultúra nemesbor-produktu- mai ugyanis zavaros mustokból forrtak ki mindig: rögtönzésékből, játékokból, vásári mutatványokból, tétova hiedelmekből, múlékony divatokból, szellemi izommutatványokból, tünékeny szokáskez- deményekböl. A televíziós folklórt pedig éppen ilyennek gondolom most, zavaros mustnak, s azt is megengedem, hogy sohasem fog belőle nemes bor kiforrni. De létezik. És folklór. Mert mi a folklór? Szokáshagyományon alapuló kollektív hiedelemrendszer, amely szertartásszerű cselekvésekben, tárgyi és szellemi produktumokban nyilatkozik meg. Mintákban, amelyeket szinte önkéntelenül követ a csoport. Gyermetegül hangzik, de én csökönyösen hiszem, hogy a népviselet például az- amit a nép visel. A népdal és néptánc az - amit a nép dalol és táncol. A népszokás pedig az- amit a nép szokásrendszerűen cselekszik. Függetlenül attól, hogy ez históriailag mikor történik. A pogány archaikumban, a gazdag fol- klórú XVIII-XIX. században, vagy most, 1981-ben. Se okunk, se jogunk időhatárt vonni: amit a nép eddig viselt, dalolt-táncolt, cselekedett - az folklór; amit ezután visel, dalol-táncol, cselekszik - az nem folklór. Értékkülönbségek lehetnek, persze, mint ahogy mindig is voltak, de a különböző értékek születési jegye azonos: a népkultúrához tartoznak. A televíziózás pedig - mai népszokás. Jól felismerhető folklorisz- tikus jegyekkel. Mik ezek? Rögtönözve, kifejletlenül, pontokba szedve sorolom őket: 1. A televíziózás értékrend- meghatározó. A családi munkabeosztás idomul hozzá, a munkahelyi időritmus, az utcai forgalom hullámzása. Még megvizsgálandó, hogy milyen csoportszokások alakultak ki körülötte (falun, városon, foglalkozási vagy nemzedéki rétegekben), de kialakultak. A készülék elé ülni: szertartás. 2. A televíziózás gondolkodásmeghatározó. A néző ismereteket kap, cselekménymintákat, érzelmi fűtőanyagot. És a napi dózis kollektív feldolgozására késztetödik. Rögtön, helyben, vagy másnap a munkahelyen. Még megvizsgálandó, hogy milyen szokásformák alakultak ki ennek, s miként változott hatásukra a kollektív világkép, de szokásformák vannak, s a világkép változott. A műsorok kollektív értékelése: rítus. 3. A televíziózás hiedelemmeghatározó. A televízió kollektív meséket teremt bizonyos „televíziós személyiségek“ körül, a mú- sorteremtés „boszorkánykonyhája“ körül, az országos érdeklődést és vitát támasztó műsorok körül, jórészt pletykaszinten még (lásd: zavaros must), de a végeredményt egyelőre nem látjuk. A mozi is ilyen meséket termelt hőskorában, s hogy ezek milyen kollektív tudat- tartalmakká szerveződtek, milyen eleven inspirálói lettek egy modem mesefolklórnak, Mándy Iván régi idők mozijáról írott pompás novelláiból kiolvasható. Még megvizsgálandó a televíziózás ugyanilyen, beavatottság-teremtő, kreatív mesefantáziát serkentő, kollektív hiedelemszervező hatása, de ilyen hatás van. A műhelytitkok és a müsorüzenetek továbbhullá- moztatása a lélekben és a fantáziában: mitológiateremtés. Ez a válaszom a kérdésre. Hogy formulámat rá is kiterjesszem: még megvizsgálandó, mennyi az érvénye. De válasz. FARAGÓ VILMOS Kroetz-dráma tévéváltozata VADÁSZAT Hanni és Franz (Pap Vera és Gáspár Sándor) (Máté Magda felvétele) \ /alójában Hanni ötlete volt az egész.. Mert V anyját még csak úgy - ahogy el tudta viselni, de apját ki nem állhatta. Főleg azok után, hogy börtönbe juttatta Franzot, a fiúját. Korábban azért csattant el annyi pofon és azért visszhangzott a ház a sok ordítozástól, mert a gépkocsivezető-apa mindent megtett, hogy elszakítsa egymástól a két kamasz szerelmest, most meg azért marja egymást három ember, mivel Hanni a fiú szabadulása után újra a maga útját járja. Nem és nem nyugszik bele, hogy bárki is elválassza őket egymástól, s mert ismét az apja áll közéjük, öt állítják félre. Ugyanis Franz hallgat a lányra; puskát fog és gyilkossá válik. És nincs több tilkakozás, fenyegetőzés, de nincs több csók és ölelés sem, hiszen a bírósági tárgyaláson kiderül: nem is volt igazi az igazinak hitt szerelem. Ez az extrém történt Franz Xavier Kroetz tollából született, aki regényében gondosan kerüli a krimiszerú elemeket, hiszen a felnőtté válás és az apai tekintély bonyolultsága sokkal jobban érdekli öt, mint maga a bűncselekmény. Marton László, a Vadászat rendezője úgy dolgozta fel a tizenhárom éves Hanni és a tizenkilenc éves Franz kapcsolatát, hogy kamasz és felnőtt egyszerre ébredjen rá, nem Rómeót és nem Júliát látja a képernyőn. És a színészek (Pap Vera és Gáspár Sándor) is úgy formálják meg a két főhőst, hogy azok nem Shakespeare Veronájában, hanem napjaink Nyugat-Németországában élnek.- sz (Jószomszédság...) Egy lyukkal már megint több van a szomszéd falában. De melyikében? Ugyanis a panelházak sajátosságainak egyike, hogy a panaszra ingerelt lakó nem tudja, kihez menjen panaszkodni. Előbb végig kell járnia az alsó és felső szomszédok mindegyikét. Am még így sem biztos, hogy be is vallják fúró-tevékenységüket. S ha már megfúrták az álmomat, szeretném legalább a tévét nézni... De csak szeretném!... Mert valamelyik szomszédomnak igencsak spórolós az egyénisége. Már évek óta hetente kétszer, pontosan este félnyolckor porszívózni kezd. Porszívója pedig sehogyan sem jön ki a tévékészülékemmel. Ilyenkor a képernyőn villámok és szívinfarktust jelző EKG-görbék jelennek meg. Néha talán már meg is ütne a guta, amikor Ipper Pál mondatai helyett körfűrész zajához hasonlító recsegést kell hallgatnom. Mindenesetre megnyugszom, mert tudatosítom, hogy szomszédom spórolós és nem hajlandó régi porszívóját szervizbe vinni. Ugyanis az még abból a fajtából lehet, amelyikből ugyancsak takarékossági megfontolásból kispórolták a kondenzátort, amely az egyfázisú motor kisüléseit köteles semlegesíteni, így hetente kétszer együtt szikrázom a szomszéd porszívójával. Képtelen tévém előtt ülve pedig mindegyre a köz- gazdasági propaganda hatékonyságán tűnődöm. Csupán egyet nem értek: hogyha szomszédom porszívója képtelenné változtatja a tévékészülékemet, bizonyára az övét is. Akkor meg honnan a fenéből tudja, hogy zárlatos porszívóját takarékosságra hivatkozva ne javítássá meg? Vagy talán itt semmilyen összefüggés nincs a gazdasági propaganda, valamint a porszívót és az idegeimet szikráz- tató házimunka között? Legközelebb ezen töprengek majd képtelen tévékészülékem előtt. Vagyis: „amíg a szomszéd dolgozik, ön gondolkozik“. De ez már a tévéreklám témája. (Órareklám) A városban két helyen élő szóval kínálnak órát megvételre: a tévében és a Tuzex előtt. Minőségi áru kapható - állítják - mindkét helyen, s minőségi szöveggel akarják nemeseik az emberre erőszakolni azt az aprócska szerkezetet, amelyet megboldogult nagyapám még egy életre vásárolt. Kínálóik mindkét helyen egyforma mély meggyőződéssel hisznek reklámszövegeik mindenhatóságában, hiszen évek óta használják őket. Bizonyára változtatnának rajta, ha nem tudnák eléggé hatásosnak. Az első: Ennek eléneklésére egy eunuchcsapatot kérhettek fel, ha nem éppen egy közép-haladó-kezdő pop- vagy rock-együttest. Végtelen hit és odaadás sugárzik előadásmódjukból, amikor el akarják hitetni velem, hogy éppen aznap este megszületett az igényem egy óracsodára. „Nem élhetünk pontos óra ketyegése nélkül...“ - szól a bugyuta dalocska. Nem rossz... akarom mondani: nem rosszabb a slágerszövegeknél. A különbség csak annyi, hogy ezek szerzői és énekesei 'nem akarnak közben rámtukmálni egy új órát. A második: Már délelőtt fél tízkor mellém lép és fülembe suttogja egy hang: „Fiatal úr! Nem vesz kvarcórát? Elemem is van hozzá!“ Hát igen, ezek a seftelók közgazdasági ismeretek tekintetében jobban eleresztettek a tévéreklám szerzőinél. Ugyanis ők árujukhoz alkatrészt is kínálnak. Tudják azt, hogy a csempészáru csak úgy kelendő, ha energiaforrást is adnak hozzá. Vagyis: az eladott áruhoz megteremtik a szerviz-feltételeket is, amely az alkatrész biztosításával kezdődik. A tévéreklám viszont arról nem beszél, hogy a betörött óraüveget hónapokig nem cserélik ki, mert az éppen nincs a szükséges méretben. Minek is erről beszélni? Elég azt hajtogatni egy végtelenített hangszalagon, hogy „Nem élhetünk pontos óra ketyegése nélkül“. És a tévénéző tudatosítja: ha tetszik, ha nem, megveszi azt a kvarcórát, amelynek nem törik darabokra az üvege, nem esik ki a felhúzója. De miket szövegelek, hiszen ez már reklám... a csempészárú reklámja! Na, de kérem! A tévében szabad? Ráadásul: garantálom, hogy az idézett reklámszöveg szerzőjének a fülében nem az óraketyegés települt meg, hanem a papírpénz zizegése. Mert neki már régen japán kvarcórája van a honoráriumból. Az pedig nem ketyeg. Hogy honnan tudom?... Naponta a bratislavai Tuzex előtt járok a szerkesztőségbe és nem hallok ketyegést. DUSZA ISTVÁN 1981. XII. 6. 14 f TÉVÉS KÉP/TELENSÉGEK/
