Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-06 / 48. szám
Gönczéknél nagy vacsora volt - Miklós külföldről tért haza, kereskedelmi kiküldetésből, s mert. azokban a napokban töltötte be a negyvenet, meghívta néhány barátját feleségestül. A tizenkét személyes asztal közepén kristályvázában hatalmas rózsacsokor tündökölt, csupa feszülő piros, halványsárga, sót égszínkék bimbó, nagy vizek fölött is átintegető tájak üzenete; de aki közelebb ült hozzá, észrevette, hogy a hervadhatatlan káprázat festett kagylóból készült. A férfi egy üveg skót whiskyt meg egy üveg Napóleon konyakot is hozott, néhány karton Kentet, Winstont, pár doboz Edward király szivarét, és a társaság hangoskodásba és jószívúsködésbe rejtett irigységgel biztatta, hogy meséljen: milyen volt az útja, hány városban fordult meg, miket evett, ivott, a kínai vendéglőkben felszolgálnak-e fecskefészket is, kóstolt-e néger nőt, hát rézbőrűt vagy japánt, s ha igen, nagy különbséget talált köztük és a fehér nők között... Irén mosolygott, hogy a jelenlétében ily bizalmas közlésre ösztökélik a férjét, s közben a terítéket rendezte, Miklós pedig, mivel nem tudott ennyi kérdésre felelni, csak mosolygott, mohón cigarettázott, s életerősen szétharsogta jókedvét; de amikor a gésákról faggatták, elhallgatott, gyermekded zavart mímelt, szemét ide-oda forgatta, mint aki sokat mesélhetne erről, ha az illem nem kötelezné hallgatásra. Végül fölkacagott, ,,ne beszéljünk most erről!" -kacagással, amelyben a sejtésnek sokkal hatalmasabbra tágul a köre, mint amit akár a lajstromszerű felsorolás is elér... S ahogy ott ült az asztalfón, zakó nélkül, nyersselyem ingében, megoldott nyakkendővel, az asszonyokban átnyilallott a féltékenység az elképzelt szeretkezésektől. Utána csend lett, mintha ellobbant volna a jókedvük, s ebben a már- már kellemetlen hallgatásban azt kérdezte Emese, a számtantanárnő, akinek szürkearcú, gyomorbeteg férje már egy órája melengette ujjai között hallgatagon a tele poharat:- Mondd, Irénkém, miben is halt meg édesapád?... Hiszen tavaly, Miklós napon még itt volt velünk, erre jól emlékszem ...- Igen, akkor még élt - sóhajtotta Gönczné. - Még jó erőben volt, mindenkivel tréfálkozott...- És mi történt vele, hogy oly hirtelen elment?... Miklós fölkapta a poharát, ijedten villant a tekintete Emese felé, aki az öregedő nőkhöz hasonlóan a hallgatás részeit mindig gyászlobogó darabjaival tömi ki, s aggodalmában, hogy Irén végigmeséli az Öreg kálváriáját, amely annyi gyötrelmet és szégyent jelentett számára, s hogy elejét vegye a magyarázkodásnak, odakiáltotta:- Mi hogy történt volna? Beleesett a meszesgödörbe!- Meszesgödörbe?... Maga tréfál, Miklós... A férfi már szinte dühös volt:- Dehogy tréfálok! - mondta. - Ez a helyzet!... És holnap én is beleesem a mészbe, és maga is - mi mind.... No de addig még van egy kicsi, a Jézusát!... A férfiak megörvendtek a fordulatnak:- És addig még van egy kicsi gebula is!- És azt mondta az öreg Kis...!- De ha whiskytől rúgok be, ki visz ki'?! ■- Én nem!- Én sem!- Én nem tágítok Nepóleon mellől! Vive l’Empereur!- Isten éltessen, Miklós! összevissza kiáltoztak, nehogy viszszatérjen a halálmotívum ebben az életvidámságot harsogó szimfóniában, csak Irén sietett ki a konyhába, hogy megtörölje könnyes szemét, és sokáig tett-vett, rendezgette a szendvicseket, hogy ne kelljen visszatérnie a társasághoz, hiszen még egy fél év sem telt el a gyász- időből. S ekkor, ott, a konyhában, mintha föl kellene készülnie az Emesééhez hasonló újabb kérdésekre, percek alatt átélte édesapja tragédiáját. Az öreg egyik napról a másikra azt a szokást vette fel, hogy a friss belefeledkezés türelmével kezdte vizsgálgatni az ismert tárgyakat, bútordarabokat, virágokat, s ami előtt megállt, azt sokáig, nagyon sokáig bámulta, néha boldogan, néha gyötrődő fontolgatással. Ha szóltak hozzá, ilyenkor ritkán válaszolt, csak arra figyelt, amit újból fölfedezett, aminek célját, elrendeltetését végső bírálat alá kellett vennie. Irén már félni kezdett, könny szökött a szemébe és a hangja remegett, amikor rákiáltott, hogy Apám, mi az a fontos, amit egy félnapon át néz, egyre csak néz - ne ejtsen kétségbe! Az öreg megfordult, hogy tekintetének meleg intésével csillapítsa a lányát:- Nem értelek benneteket! - suttogta. - Csupa hisztérikus népség vagytok!... Csak rohantok, és semmit nem vesztek szemügyre?... Miklósnak azonban nem válaszolt. Ha beléje kötött, ha a hangjával félrelökni igyekezett az útjából, csak félénken s meghunyászkodóan végigmérte, hogy mi telnék még ki belőle, ha tovább ingerelné; innen oda ment, onnan ide jött, mint a kutya, ha zaklatják:, de mihelyt csend lett, megint visszasomfordált vizsgálódása helyére, kiemelt egy félmarék földet a cserépből és az ujjain átrostálta, aztán hatalmas göb különös rajzát kezdte figyelni az üveges veranda egyik oszlopában. „Sokkal érdekesebb, mint ahogy eddig gondoltam! - motyogta a fejét ingatva. - De mennyivel érdekesebb!" Ez volt az első időszakban. Később az lett a vizsgálódásból, hogy váratlanul megjelent valamelyikük szobájában, szobormereven egy óriáig is állt, s nézte azt, akihez belépett. Most már a család tagjait kezdte figyelni, a lányát, a két kislányát, de főként vejét. Miklós előbb megdöbbent ezen, de elment mellette ingerülten szuszogva, hiszen látnivaló, hogy hibbant - gondolta, s csak Irénen bosszulta meg az öreg legújabb szokását.- Totál megment az apád! - mondta lefojtottam - All napszámba az ágyamnál, és a fenekembe bámul!- Úgy beszélsz, mintha én volnék ezért is a hibás! - védekezett Gönczné önérzetesen. - Hiszen látni való, hogy beteg! Miklós legyintett és otthagyta, de ettől kezdve rosszul érezte magát; az volt a képzete, az öreg akkor is nézi, ha vizet iszik, ha két falat között eltűnődik, ha egy folyóiratba mélyül vagy épp a feleségét ölelgeti; átlát az érzéseken és a gondolatokon, a fürdőszobába és a vécé ajtaján, minden tudomásul vesz és elraktároz. Beteg? Szó sincs róla! Csak tetteti az agyalágyultat a vén gazember, és egy napon ocsmány és megdöbbentő dolgokat fog kinyilatkoztatni... Fél, és ö maga sem tudta mitől, és ez a bizonytalanság még lázadóbbá tette apósa iránt: le akart számolni vele. De aztán kétely és aggodalom fogta el. Sokszor megtörtént, hogy csak ketten voltak odahaza az öreggel, hozzá növendékek jöttek, gépírólányok és titkárnőcs- kék, elvált asszonyok, egykori diáktársai közül támogatást kunyeráló hajadonok, s az apósa nem volt vak, hogy semmit se lásson, semmit se gyanítson... Csak nem arra tartogatja leleplező szavait, hogy a kellő pillanatban oda okádja Irén elé mindazt, amit addig elhallgatott?... Pedig ha egyebet forgatna a fejében, nem figyelné minden mozdulatát, nem fúrna lyukat a hátába a tekintetével... Talán mégis jó lesz óvatosan bánni vele... De legközelebb, amikor lehevert egy órácskára, s fölnyitva a szemét ott látta maga előtt az öreget, mégis felhördült:- Hé, mit strázsál itt, akár egy öntött mutuj?!...- Csak állok és nézelődöm...- És mi a jóistent néz, ha szabad tudnom?! Földobta magát a heverőn; lerántotta magáról a pizsamakabátot és farral fordult feléje:- Talán tollas a hátam?! Már remegett és elsápadt.- Nézzen meg jól, mert holnap elutazom! Az öreg megmozdult, köhécselni kezdett, a csodák csodája, most első ízben felelt a veje támadására:- Másként kellene élni, fiam - mondta halkan. - Nagyon bűnösen, nagyon könnyelműen éltek...- Igazán? - Miklós röffentve nevetett.- És hogyan kellel érdekelni a néma fi Az öreg azonban- Nem tisztelitek mást... Azt hiszite régi rossz szokás..- Ez igaz, a feni tovább!- A gyerekeket i tek fel, hanem kér lésre, és mindent rí- De még menn; sem téved!- Foglalkoztál órányit, vagy kihall« hogy tanácsot adj r- Én aztán egy [ mit kifogásol?- Azt hogy te m példát nekik. Trágá előttük, italszagot l< Ez már sok volt, i adagban lenyelni, számba se veszi a2 ba rohant és üvöltő és elmegy innen, h: Irén nem viteti be be; már lélegezni s< a fejében a mész, 1 tartásának csak a; bevizel és maga al: Ahányan voltad«, tében sírtak, várgő magukba zárkózva öreg többé nem zai a szobájában gubb cselését sem lehel egy darabka kényéi mölcsöt, azt is a nyi alatt annyira lefog; lebegtek elvókonyoi jai, csak bajuszán: továbbra is merev szárnya, hogy kiég közben ezt a semm oda lebeg. Vékonyl az inge alatt, magár s mintha imádkozni tosz Kézikönyvecs csait: „Ahogy séta közt ne lépj szögbe, ve a lábad, ugyanúgy í tégy kárt önmagad Ha minden dolguni biztosabban foghati Ne feledd, hogy téged, aki szidalmí csak az a hiedelmei tehát valaki ingerel, ját vélekedésed ing előtt arra törekedj, a képzelet, mert kői kodni magadon, h egy kis időt és fogj? Ha haladni aka* kell viselned, hogy k ügyetlennek és egy S aztán elkövetki aztán a második s sápadt volt és he a szobájába lépett, s ha nem zavartál OTTO GRABNER Amikor reggel felébredek, a függönyön keresztül már simogat a napsugár. Úgy döntök, hogy még egy kicsit lustálkodom. Sok időm van, teljesen mindegy, mikor kelek, tizenegykor vagy tizenkettőkor, [gy. Most, hogy jól kialudtam magam, csengetek. A lány behozza a reggelimet. Lágy tojást, sonkát, fehér kenyeret és kávét. Amikor végzek vele, befekszem a kádba. Természetesen a víz már elő van készítve. Élvezettel merülök el az illatos fürdővízben. A habok körülnyaldossák a testemet. Míg fekszem a kádban, szól a zene. Ilyenkor mindig felteszik szokásos reggeli lemezemet. A hangfalak a kád oldalára vannak szerelve. Pontosabban szólva a kettő a fejemnél, kettő a lábamnál, ez ugyanis négy hangszóróból álló szuperberendezés. A fürdő után megkezdem napi sétámat. A világ minden részéről idehozott egzotikus virágok kellemesen illatoznak. Valódi mesebeli kert eiz enyém. Pontosan úgy csinálták meg, ahogy elképzeltem. Egymilliót fektettem csak a kertbe. Mindegy, megérte. Kényelmesen elhelyezkedem egy párnázott kerti pádon, és rágyújtok egy külön a számomra importált angol cigarettára. Füstje szépen bodorodik a kékesszínű levegőben. Nemsokára itt az ebéd ideje. Az ebédlőben már vár a feleségem, a fiam meg a házitanító. Kitűnő ember a házitanító, rendkívül művelt, de különben csak egy szegény ördög, ötezret kap tőlem a tanításért, és persze ingyen kosztot meg kvártélyt. Ennek is örül. övé a tudás, enyém a pénz és a hatalom. A tudás mindig alárendeli magát a pénznek és a hatalomnak. Ha nem kérdezik, a tudás hallgat. Az étlapon ma egy indiai specialitás van, amit a feleségem választott ki. Egy csupa szakácskönyvből álló könyvtára van. Szívesen kísérletezik új ételekkel. A világ minden részéről összetoborzott konyhai személyzet egy vagyonba került, és egyetlen dolguk az, hogy a feleségem ötleteit megvalósítsák. Ha kitalál egy új receptet, cikkor abban biztos lehet mindenki, hogy a tévé és az újságok hírt adnak róla. Ebéd után alszom néhány órát. Amikor kipihenem magam, előhozatom az autómat, és elhajtok a barátnőmhöz a városba. Tömérdek pénzbe kerül, de megéri. Barátaim közül sokan három vagy még több barátnőt is tartanak a törvényes feleségükön kívül. Ezt felesleges pazarlásnak tartom. Mire jó ez? Én ha megúnom eiz enyémet, akkor elbocsájtom, és keresek helyette egy másikat. Egyszerű, nem? A feleségemet azonban nagyon tisztelem. Ö erős pillére szépen ivelö karrieremnek. Nélküle nem jutotteim volna el idáig. A fiamból egyszer nagy tudós vagy művész lesz. Hatalmamból erre is futja. Hát igen, a világot a pénz irányítja. Rájöttem, hogy ez az igazság. Korábban (míg nem volt pénzem) azok uralkodtak felettem, akiknek pénzük volt. Most én uralkodom mások felett. A barátnőm után következnek az esti vendégek. Meg kell őket hívni vacsorára. Persze nem személyesen. A politikai, gazdasági és kulturális élet kimagsisló személyiségei azt is nagy megtiszteltetésnek veszik, ha telefonon keresztül hívom meg őket az estélyemre. Ezek az összejövetelek rendkívül nagyszabásúak. Sohasem fejeződnek be hajnali négy vagy öt óra előtt. Amíg nem jelzem az estély végét, senki sem mer távozni, még ' ha halálos fáradt is. Töméntelen sok alkoholt meg bírok inni. Olyan gyógyszert kapok Svájcból, amit külön az én részemre kísérleteztek ki. Ha ebből egy tablettát lenyelek, az alkohol hatása megszűnik. Úgy tartanEik számon, mint a környék legjobb ivóját. Errefelé már mindenkit az asztal alá ittam. Nem meri senki visszautasítani azt a kívánságomat, hogy mindent exre kell meginni. Ismerik mindnyájan hatalmamat, és tudjáik, hogy egyetlen intésemre végük van. Másnap az ördög sem adna értük egy garast sem. Reggel hatkor térek nyugovóra. Ilyenkor már hallani a madarak énekét a kertből. Állok az ablaknál, és visszagondolok eiz életemre. Elégedett lehetek magammal. Mindent megtettem Eizért, hogy gazdag legyek, és a pénzemet senki sem veheti el tőlem... Délután öt óra vám. A legtöbb kollégám már hazament. Berakom evőeszközeimet a szekrénybe. Már második éve túlórázom. Este kilenc előtt egyszer sem kerülök haza. ötvenezret már megspóroltunk. Építeni szeretnénk belőle. A fiamnak komoly problémái vannak az iskolában. Hát igen, eddig tartott az álmodozás. Ha úgy vesszük, ötvenezer nem sok. Néha elkeseredem, és arra gondolok, nem csinálom tovább. De a fene vigye el, már annyinak sikerült, miért ne sikerülhetne Eikkor nekem is. Olykor felmerül bennem a kétely, vajon ez a helyes út a meggazdagodás felé? Sajnos, én másikat nem ismerek. ön talán ismer egy biztos utat? Lendvay Tibor fordítása KULCSÁR Jártaim egykor Ha Ott hagytam mind sóhajom és lehele könnyű képzeletei Azóta biztos meg! mi ott belőlem S zöldell most..... ki voltam akkor H f
