Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-12-06 / 48. szám

TELJESÍTIK VÁLLALÁSUKAT EGYRE TÖBBEN Ipolyfödémes (Ipelské ÚLany) a lévai (Levice) járás egyik kis községe. Lakosainak száma közel 550. Az utóbbi években sokat fej­lődött a falu, új létesítményekkel gazdagodott. Növekedett a lakos­ság érdeklődése a kül- és a belpo­litikai események iránt. Ezt bizo­nyítja, hogy egyre többféle sajtó­terméket olvasnak a fiatalok, az idősebbek egyaránt. Antel László 23 éve kézbesítő a faluban. Tőle tudtam meg, hogy legtöbb előfize­tője az Új Szónak van. Ez részben az ö érdeme is, ugyanis becsüle­tes munkájáért és a lapok terjesz­téséért többször kapott elismerő oklevelet. A jövőben még tovább szeretné bővíteni az olvasók tá­borát. Csáky László TÍZÉVES ÉNEKKAR A CSEMADOk dióspatonyi (Orechová Potön) szervezeté­nek vegyeskara már évek óta jól dolgozik és műsorával, sze­repléseivel közismertté vált az egész járásban. Lelkes Mária tanítónő, a szervezet elnöke most egy újabb éneklőcsopor­tot szervezett. Operettdalokat énekelnek Vontszemú János prímás zenekara kíséretével. Idén már kétszer telt ház előtt mutatták be műsorukat nagy sikerrel. Szerepeltek Felsópa- tonyban (Homá Potön) is és elhatározták, hogy az év végé­ig - a CSEMADOK szervezetei évzáró gyűlésein — a járás min­den községét felkeresik. A vegyes kar - mely Molnár Jánosné pedagógus vezetésé­vel működik - novemberben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Farkas Sándor ÚJ MŰVELŐDÉSI HÁZ Ünnepélyesen felavatták az ér­sekújvári (Nővé Zámky) járásban, Nagykéren (Milanovce) a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulójának tiszteletére a falu korszerű és minden igényt kielégítő művelődési házát. Az 5,5 millió korona beruházással épült létesítményben 416 férőhelyes nagyterem, könyvtár, több klubhe­lyiség is van. A falu lakossága a művelődési ház építésénél mint­egy 50 ezer órát dolgozott társa­dalmi munkában. A kultúra új ott­honára méltán büszkék a nagyké- riek, hiszen munkájukkal ók is hozzájárultak, hogy még szebb le­gyen. Száraz Pál A Saátín-Stráze-i Mykona vállalat zvoleni üzemében csomagolják a csipkebogyót, süteményízesítő­ket s a szárított gombát. Negyed­évenként 960 ezer korona értékű árut szállítanak az üzletekbe. Az itt dolgozó 23 tagú kollektíva a XVI. pártkongresszus tiszteletére 70 ezer korona értékű kötelezettsé­get vállalt. Elsősorban a terv túltel­jesítését, a termékek időbeni szál­lítását, a csomagolóanyagokkal és az energiával való takarékosságot tűzték ki célul. Vállalásaikat sike­resen teljesítik. A felvételen (bal­ról) Terézia Cernochová és Mária Svecová osztályozzák a szárított vargányagombát« (Drahotín Sulla felvétele) - CSTK) GAZDAG PROGRAM A Csehszlovák-Szovjet Barátság Háza Komáromban (Komárno) gazdag programmal köszöntötte a csehszlovák-szovjet barátság hónap­ját. Sikeres volt a kérdés-felelet akaó, melyen Valentovics Zoltán, a bratislavai Komensky Egyetem tanára, a Szovjetunió békepolitikájáról tájékoztatta az érdeklődőket. A szovjet filmművészet elnevezésű ver­seny során a szovjet filmbarátok köreinek tagjai és vezetői találkoztak. Ami a legdrágább című szovjet dokumentumfilmet több alkalommal vitatták meg. Újra megrendezésre került. A Szovjetunió a gyer­mekek szemével kiállítás. Emlékhangversenyt rendeznek Muszorgszkij zeneszerző halála 100. évfordulója alkalmából. Tematikus délutánokat is szerveznek, például a SZISZ-tagoknak Példaképünk a Komszomol címmel. Kiállítják a szovjet irodalom újdonságait. Több műről vitaesteket rendeznek, szamovár mellett találkoznak a járás Csehszlovák-Szovjet Barátság szocialista munkabrigádjainak tagjai. Bende István KITÜNTETTÉK Egymillió hatvanötezer tonna nyersanyag szállítása volt az idei terve a Kelet-szlovákiai Kőfejtő- és Kavicskitemnelö Vállalat gombaszögi üzemé­nek. Ezt a tervet már szeptem­ber 30-án sikeresen teljesí­tették. A hetvenhét éves üzem megkapta a Munka Érdemren­det. A magas kitüntetés elnye­réséhez az üzem sziklák között edződött 144 dolgozójának ke­mény munkája kellett. Bár a felszabadulás után a gépek megkönnyítették a kőfejtők munkáját, az mégis nagy szí­vósságot igényel. Ilyen ke­mény ember többek között Ma­joros László, fúrómester is (a képen), aki 550 méter tenger­színt feletti magasságban dol­gozik és a LVE-70-es fúró- szerkezettel 60 méter mély­ségbe is készít furatot. A mes­ter 32 évi szorgalmas munkája elismeréséül megkapta a Vö- ös Zászló Érdemrendet. Kovács József ÖSSZEGEZTÉK MUNKÁJUKAT Várkonyon (Vrakún) a duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) járás nyolc szociális intézeté­nek dolgozói értékelték tevé­kenységüket. A 219 alkalma­zott, akik 690 idős emberről, illetve testi és szellemi fogyaté­kosról gondoskodnak, bekap­csolódtak a szocialista brigád- mozgalomba is. A rájuk háruló feladatokat 135,25 százalékra teljesítették. A nyolc szocialista munkabrigád tagjai vállalták, hogy 1976 és 1980 között 76 285 órát dolgoznak társa­dalmi munkában, és 762 856 koronával gazdagítják az inté­zeteket. A valóságban azon­ban 103 173 órát dolgoztak és több mint egy millió korona értékű munkát végeztek el. Az értékelés után megvitat­ták a további teendőket, s el­határozták, hogy elsősorban az árammal, a fűtő- és üzem­anyaggal fognak takarékoskod­ni. Idén 83 760 koronát takarí­tanak meg. Az első félévi mér­leg azt mutatja, hogy 43 030 koronát már megtakarítottak. 1981-ben 357 700 korona ér­tékű munka végzését vállalták társadalmi munkában és az év első hat hónapjában 452 041 korona értékűt elvégeztek. Idén újabb 30 rászorulót he­lyeztek el az intézetekben. A szakszervezet tagjai szabad idejükben gondozták az inté­zetek parkjait, virágágyasait, sőt a gazdaságokban segítet­tek betakarítani a termést is. Az értekezlet résztvevői elis­meréssel szóltak a Slovlik vál­lalat dunaszerdahelyi üzeme dolgozóinak segítségéről. Ök patronálják az intézeteket, na­gyon sokszor elvégzik a javítá­sokat és más munkákat. Öllé Ferenc Az Óbarsi (Stary Tekov) Efsz azon mezőgazdasági üzemek közé tartozik, melyek túlteljesítették háromnegyedévi húseladási tervüket. Hasonló eredményességgel kevés szövetkezet dicse­kedhet a lévai (Levice) járásban. Vajon mi rejlik a siker mögött? Michal Bóna, a szövetkezet elnöke örömmel újságolta, hogy 246 tonna marhahúst adtak a közellátásnak s ez 120 százalékos tervteljesítésnek felel meg. Sertéshúsból is sikerült az előirányzott 400 tonnát eladniuk. EREDMÉNYESEN GAZDÁLKODNAK A szarvasmarha-hizlalásban 70 dekagramm napi súlygyarapo­dással dicsekedhetnek. A nagykoszmályi (Veiké Komálovce) részleg dolgozói 80 dkg súlygyarapodást mutatnak ki. A sertésál­lománynál 0,40 kilogramm a napi súlygyarapodás, de a kozárov- cei részleg dolgozói 0,54 kilogrammot is elértek. A szövetkezet tejeladási tervét nem teljesítette, csak másfél millió liter tejet értékesítettek, 184 ezer literrel kevesebbet a terve­zettnél. örvendetes viszont, hogy a tej jelentős része első osztályú volt. A legmagasabb fejési átlaggal az óbarsi részleg dicsekedhet: tehenenként napi 9,43 literrel. Az elnök pozitívan értékelte a takarmány felhasználását: egy liter tej előállításához mindössze 0,24 kg abrakot használtak fel. Egy kilogramm marha­hús kitermeléséhez 2,24, ugyanennyi sertéshúshoz pedig 4,07 kilogramm abrakra volt szükségük. Ezek a mennyiségek jóval alacsonyabbak a tervezettnél. Ábel Gábor NEVÜK ISMERTTÉ VÁLT A Duslanka fúvószenekar (a ké­pen) csak pár éve alakult meg a Duslo vállalatban. Rövid idő alatt meghódították Vágsellye (Sala) és a szomszédos községek lakos­ságát. Ma már el sem tudják kép­zelni az ünnepségeket vagy a kul­turális rendezvényeket a Duslanka nélkül. Nevük ismertté vált a járás határain túl is. Játékukat a Treri- őinben megrendezett szlovákiai versenyen is értékelték. Évente szerepelnek Nyitrán az Agro- komplex mezőgazdasági kiállítá­son is. A zenekart mindenhova elkíséri a két szólóénekes Jana Tóthová és Jozef Zeman. Milan Al'akSa ÁLDOZATKÉSZ GONDOSKODÁS A gyermekekről való gondoskodás már születésük előtt kezdő­dik a tanácsadóban. 15 éves korukig a rendelőintézetekben becsületes és gondos orvosok, ápolónők törődnek egészségük­kel. Nyitrán a rendelőintézet gyermekosztályán szocialista mun­kabrigád dolgozik, melynek 47 gyermekorvos és nővér a tagja. Bronzjelvényesek. A város egyik legrégibb egészségügyi köz­pontja, amelyben gyermekeket gyógyítanak, a Jasík utcai. Itt nyolc orvos és huszonegy nővér áldozatkész munkával 13 814 gyermeket gondoz. Az év első felében 44 797 gyermeket vizsgál­tak meg. A felvételen dr. Lydia Janőíková kis páciensét vizsgálja. Pavel Matis ÉRDEKES KIÁLLÍTÁS A járás kisállattenyésztöi Érsekúj­váron (Nővé Zámky) mutatták be a közönségnek állataikat. A kiállí­tásra 150 felnőtt és 26 ifjú állatte­nyésztő hozta el szebbnél szebb galambjait, házi szárnyasait, róká­it, papagájait, kanáriait és rizsma­darait. A zsűri Michal Suchát nyil­vánította az egyik legjobb és leg­eredményesebb tenyésztőnek. A kifogástalan szervezésért Ku- csera Miklós, Ján Sekanek, Jozef Petricka, Sebestyén László és Ivi- csics Béla érdemel dicséretet. A felvételen a zsűri elnöke a ba­romfi súlyának, tollazatának, és egyes testrészei arányosságának tüzetes vizsgálata után pontoz Köböl ka György 1981. XII. 6. *

Next

/
Thumbnails
Contents