Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-12-06 / 48. szám
D ióspatonyról (Orechová Potőn) a SLOVENSKO című kiadvány hat vaskos kötetében egy sor sem található. Az ENCYKLOPÉDIA SLOVENSKA című sorozat negyedik kötetében másfél: a du- naszerdahelyi járás községe, 1970-ben a lakosok száma 2137 volt. Ami persze nem azt jelenti, hogy nincs történelmi jelentőségű múltja a községnek, s mindenki egyetérthet Brányik Sándorné, Tóth Piroska elvtársnőnek, a helyi párt- bizottság titkárának magyarázatával:- Ki törődött valaha a jobbágyok, a földművelő nép sorsával? Senki. Nem tartották fontosnak krónikákba, történelemkönyvekbe beírni sorsuk eseményeit. A község igazi, saját történelme akkor kezdődött, amikor az egykori agrárproletárok, a zsellérek és napszámosok öntudatra ébredtek. Mindezt a tűzoltószertár emeleti termében, a forradalmi hagyományok emlékszobája közepén, a történelemórára érkezett pioníroknak magyarázza. Megmutat nekik néhány tablót, egy-két érdekességre külön is felhívja figyelmüket és csak azután kezdődik a történelemóra, Csóka János tanító elvtárs előadása, melyet azonnali szemléltetéssel tarkít. Az emlékszoba létesítésének történetét - a másik helyiségben, nehogy megzavarja a tanítást - félhangosan, szinte suttogva mondja el:- Veterán pártharcosaink, a mezőgazdasági sztrájkok egykori szervezői idejében tudatára ébredtek, hogy örökül kell hagyniuk a következő nemzedéknek mindent. Szó szerint értendő, hogy mindent. A megalakított földművesszövetke- zetet, a néphatalom gyakorlását, és még azokat a személyi tulajdont képező fényképeket, igazolványokat, brosúrákat, röplapokat és kitüntetéseket is, amelyek oly becsesek számukra. Megemlíti a már elhunyt Szalay János elvtárs nevét, Leiner Sándor elvtársat, és lelkesen magyarázza, hogy Ledeczky Szilveszter elvtársnak, a helyi pártbizottság elnökének kezdeményezésére, meg az említett elvtársak példamutatása nyomán szokássá vált az emléktárgyak önkéntes átadása. Megtudom tőle azt is, hogy a helyi pártbizottság, mely négy pártalapszerve- zet tevékenységét irányítja, már 1976- ban intézkedett az emlékszoba megnyitásáról. Az elnököknek már akkor állandó feladatként hagyta meg: rendszeresítsék a gyűjtést, gondoskodjanak az emlékszoba gyűjteményének szakszerű kezeléséről és karbantartásáról. így tehát időnként, évente egyszer, az elnökök: Wiedermann József, Belko- vics László, Író István, Csöllei Lajos elvtársak rendszeresen beszámolnak, hogy mit tettek a feladat teljesítéséért. A gyűjtemény rendezését reá bízták, mert neki a művelődési ház igazgatójaként is törődnie kell a hagyományok és emléktárgyak megőrzésével. Munkáját pedig dicséretre méltó lelkesedéssel segítik a pedagógusok, akiket iskolán kívüli, népnevelő munkával bíztak meg.- Ma már ott tartunk - magyarázza -, hogy még azokról az emléktárgyakról is a fényképek filmszalagra rögzített, negatív felvételeit őriznék, a régi, egyetlen példányban őrzött fényképekről is kellene ilyen felvételeket készíteni, s a múló időre gondolva ideje lenne az emléktárgyak tartósításáról, konzerválásáról gondoskodni.- Már alakul, formálódik ez a törekvés - mondja -, hiszen amikor a választásokra készültünk Csóka János tanító diafilmes vetítést, előadást tartott községünk múltjáról, jelenéről, és a diaképeket itt őrizzük. Utána arról beszél, hogy a pionírcsapat is bekapcsolódott ebbe a munkába Lelkesné, Nagy Jolán és Gálffy Benő pedagógusok egykor a csapat első pionírjai voltak, most pedig szervezői a gyűjtésnek. Lipkovics Istvánná, a pionírvezető is rájuk bízza a régebbi csapat- és rajkrónikák megőrzését.- Rájöttünk a magnó használatának jelentőségére is - újságolja. - Az idősebb elvtársakat beszélgetésre szoktuk meghívni, bekapcsoljuk a magnót, a felvételeket pedig megőrizzük. A leendő archívum ilyenféle gyűjteménnyel is kiegészül, gyarapszik. Megmutatja, hogy külön szekrényben őrzik az emlékkönyveket, amelyekbe az emlékszobába látogatók beírják a nevüket, és természetesen azt is, hogy mikor, milyen alkalommal jártak itt.- Olyan akárcsak egy krónika - mutatja a bejegyzéseket. - Szovjet vendégek látogatása, ünnepi rajgyülés, nyugdíjasok találkozója, történelemóra, kitüntetés átadása... Kimegyünk a folyosóra. Mindkét falán fényképpel teli tablók díszlenek. Néhány alól ugyan hiányzik a magyarázó szöveg, csak a tabló pár szavas felirata utal a látható, felvételeken megörökített eseményre.- Ez még nem rendszerezett, nem feldolgozott anyag - magyarázza -, de nálunk mindegyik tömegszervezet, mindegyik intézmény, a tűzoltók, a földművesszövetkezet, az iskola, a fogyasztási szövetkezet, a színjátszók, a vöröskeresztesek, szóval mindenki kötelességének tartja, hogy ilyen módon segítse tevékenységünket. Az ajtóban megint találkozunk a pionírokkal, hiszen végétért a történelemóra. Most írják be nevüket az emlékkönyvbe.- Hogyan, miként válaszolnátok röviden, tömören arra a kérdésre, hogy mit láttatok, mit tanultatok ezen a történelemórán? Sugdolózni kezdenek egymás között: a tanító elvtárs beírta az osztálynaplóba... előbb kellene tanulni a leckét... Félbeszakad azonban a sugdolózás, mert Mocsonoky Erika előre lép és úgy mondja:- Megtanultuk, hogy nekünk jussunk van a jövőre. Amit láttunk, azt bizonyítja. Jussunk van. Természetesnek, találónak tartja a választ mindenki aki körülötte áll. Minthogy az is...! HAJDÚ ANDRÁS Figyelmeztető tábla a tűzoltószertár előtt JUSS A JÖVŐRE tudunk, amelyek számunkra értékesek, de valamilyen úton-módon kikerültek a községből. Ilyen például a pártszervezet első vörös lobogója. Természetesen, gondoskodunk róla, hogy ez is, mint a többi, méltó helyére kerüljön. Hozzánk, ide az emlékszobába. Szóba kerülnek a korszerű kezeléssel kapcsolatos gondok, problémák: olyan archívumot kellene létesíteni, ahol A FORRADALMI HAGYOMÁNYOK EMLÉKSZOBÁJÁBAN KORUNK ELLENFORRADALMAIRÓL (Folytatás a 3. oldalról) tenni azonban a tipikusan exportált ellen- forradalom - amely csak igen kismértékben támaszkodik belső társadalmi bázisra - és nem exportált ellenforradalom között. (Bár ez utóbbiaknál sem hiányzik a nemzetközi reakció külső segítsége.) Többek között azért is, mert az exportált ellenforradalmak egyik legfőbb „gyengesége“, hogy könnyen indukálnak forradalommá érő nemzeti és nemzetközi ellenállást. Tehát nem szükségképpen exportált minden ellenforradalom, és a külső segítségnyújtás nem minden mértéke és formája szükségképpen export. Ahogyan hiba lenne az ellenforradalom exportjának lehetőségét tagadni, úgy téves dolog minden ellenforradalmi megmozdulást kizárólag külső okokra visszavezetni. Az ilyen gondolkodásmód tagadja a belső tényezők meghatározó szerepét, és óhatatlanul az imperializmus fel- értékelését jelenti, mert valami olyasmit sugall, hogy a szocializmus sorsát az imperializmus határozza meg. Pedig sem jövőjét, sem jelenét nem határozza meg, de befolyásolja. Mint az eddigiekből is kiderül, napjainkban a külső körülményeknek és a külső segítségnyújtásnak fokozott szerepe van, megnőtt a külső tényezők jelentősége. Mi az oka a külső tényezők szerepnövekedésének? • Elsőként azt a történelmi-politikai realitást kell említenünk, ami a két világ- rendszer tartós egymás mellett éléséből és nemzetközi osztály harcából fakad. E harc során a két világrendszer egymás számára nyilvánvalóan azt a külső erőt jelenti, amelynek számbavétele saját stratégiája és taktikája szempontjából nélkülözhetetlen. • Történeti fejlődésünk mai szakaszában, s különösen a tudományos-technikai forradalom kibontakozásával erősödik a nemzetközi kapcsolatokban az in- terdependencia, a kölcsönös függőség jelentősége. (Ez a gyakorlatban többnyire bár kölcsönös, de nem azonos mértékű függőséget takar.) E bonyolult kapcsolatrendszerben a megnövekedett szerepet játszó külső tényezők belső erőkké válnak és fordítva. • Az imperializmus általános válságával a tőkés ellentétek kiéleződtek. A válság: következménye, de egyben újratermelődése a kapitalizmus mint termelési mód s mint világrendszer ellentmondásainak. Ezzel összefüggésben a tőkés politikai viszonyok szerves részévé vált az ún. „válság-megelőző, „válság-menaege- ment“ mechanizmus. Lényege: hatásos ellenszert igyekszik találni a válság megoldására, vagy legalábbis befolyására, s ennek egyik eszköze a világ bármely pontján fellépő retrográd folyamatok támogatása, köztük az ellenforradalmi tendenciáké. • Végül a külső tényezők szerepének növekedése irányába hat a szocialista közösség léte, az, hogy történelmileg a béke megőrzésében, a haladás támogatásában érdekelt. Nem mehet el közömbösen e közösség egyetlen ország és pártja sem bármely, a közösségen belüli vagy kívüli forradalmi, haladó, szabadságharcos erő küzdelme mellett, ha nem akarja elárulni saját nemzeti érdekeit és internacionalista elkötelezettségét. Befejezésül ismételten aláhúzzuk a következőket: ■ Abból a tényből, hogy korunk az imperializmus és a proletárforradalmak kora, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet kora, adódik, hogy a forradalmak mellett és azok reakciójaként nem merő véletlenek az ellenforradalmak. Ebből nem következik az ellenforradalom történelmi szükségessége - mert csak a dolgok lényegi, tartós, általános, elkerülhetetlen folyamatai szükségszernek -, de történelmi lehetősége és esetenkénti valósága igen. ■ Ugyanakkor hangsúlyozzuk: az ellenforradalom elkerülhető, ami nem külön taktikázás és különleges módszerek eredménye, hanem a szocializmus hozzáértő, a lenini elvek alapján történő következetes építésének, önfejlesztő folyamatának természetes velejárója. • Végiggondolva az ellenforradalmaknak, különösen az utóbbi három évtized ellenforradalmi törekvéseinek néhány közös vagy legalábbis jellegzetes vonását, kitűnt, hogy ezt többnyire csak a forradalmakhoz való viszonyításban tehettük meg. Spontán kifejeződése ez annak is, hogy a marxizmusnak nincs és nem is lehet külön elmélete az ellenforradalomról, mert azt elméletileg is csak mint a forradalmak máslétét, kísérőjét, ellenakcióját ragadhatja meg. így az ellenforradalmak további tanulmányozásának végeredménye a marxista forradalomelmélet kiegészítése lehet. 1981. XII. 6. Brányik Sándornó, Tóth Piroska egy-két érdekességre külön is felhívja a figyelmüket (A szerző felvételei)
