Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-22 / 46. szám
í Krasznojarszktól 1475 km-re találkozik a Jenyiszejjel Kelet-Szibéria harmadik leghosszabb folyója, a Nyizanyaja Tun- guszka. Hossza 11 kilométer híján 3 ezer km, s ennek az útnak a kétharmadát az evenk nemzetiségi körzet sziklaszorosai között teszi meg. Nekem ez a folyó tetszik legjobban a tunguszkák közül, talán azért, mert a legjobban ismerem. Három alkalommal is jártam felső és középső szakaszán, ősszel, amikor a bíbor, a barna és a sárga ezer árnyalatába öltözik a táj, télen - csikorgó fagyok, torokmarkoló hidegek idején és nyáron, amikor szúnyogtól súrü a levegő. Folyómenti útjaim kiindulópontja Jer- bogacson - Irkutszk megye legészakibb járásának központja volt, az evenkek egykori „birodalmának“ központja. Napjainkban már kevés evenk-vagy ahogyan korábban nevezték őket - tungusz lakik a járás területén: mintegy 800 családot tartanak nyilván néhány apró településen, ahol az oroszokkal természetes munkamegosztásban dolgoznak: az őslakosok szinte kivétel nélkül rénszarvastenyésztéssel foglalkoznak, míg az oroszok közül kerülnek ki a földművesek és a többi, a szolgáltatási szférát alkotó mesterségek képviselői. Hanem vadászni - közösen járnak. S noha az idetelepültek alighanem soha sem tudnak úgy tájékozódni a tajgában, mint bármelyik evenk, a vdászszenvedély közülük is sokat rávitt a mesterségbeli fogások tökéletes elsajátítására. A Szafjannyikov családdal nyáron ismerkedtem össze. Egy egész napon át kerülgette motorcsónakunk a zord folyó zátonyait, a parti fenyők sötét zöldje már összeolvadt a víz tözegbarna színével, amikor egy kis falucskát pillantottunk meg. Utitársam és kalauzom, egy környékbeli vadász úgy döntött, hogy ott éjszakázunk s egyúttal meglátogatjuk Moga két legidősebb lakóját, Sztyepán bácsit meg Jelena nénit. Amint kikötöttünk és megszűnt az arcunkat legyező szellő, szúnyogok hada tört ránk. Hamarosan az volt az érzésem, hogy a szürkületet ezek a gátlástalan, zümmögő fenevadak okozzák: olyan tömegben zúgták körül a fejemet, hogy sze- mem-szájam csukva kellett tartani s ha belekaptam a rajba, kezem megtelt a nagytestű vérszopók tetemével. Futva, csapkodva, prüszkölve igyekeztem útitársam után, s mérgesen-irigyen hagytam magam mögött a házak előtt álldogáló falubeli legények nevetését: őket nem csípték a dögök. Uticélunk, egy frissen fehérre meszelt faház csenddel fogadott. A házigazdák helyett nyolc kutya várt: ugatás nélkül, szimatolva figyeltek bennünket, ahogyan ez vadászkutyáénál illik. Üres volt a ház is, mindenütt meszelés, takarítás nyoma. A két öreget a fürdőházban találtuk, ott szundikáltak; kiderült, a festés miatt. Az ajtó előtt füstölgő, szárított tehéngané jóvoltából mi is megmenekültünk a szúnyogok üldözése elöl. A két öreg hivatásos vadász. A 87 esztendős orosz Sztyepán apó és felesége Jelena néni is- egy grúz kereskedő és egy tungusz asszony szerelemgyereke. Akkor, azon a nyáron hívtak meg magukhoz téli vadászatra; így kerültem a következő télen Sztyepán bácsi erdei menedékházába. A két öreg csaknem öt évtizede, minden esztendőből legalább négy hónapot tölt ebben a házikóban és együtt vadászik meg halászik. Igaz, tavaly csak sörétes puskát vittek magukkal az erdőbe: golyóval már nem sikerül eltalálni a fára kapaszkodó patkánnyi coboly fejét. De azért még az idén is kijöttek a falutól majd száz kilométerre eső zimovjéba. S most, a szezon derekán már kikészítve, elszállításra vár 6 coSztyopa bácsi boly, nyolcvanöt szürke mókus; a gerenda-veremben , a szabadtéri, .frizsiderben'' pedig zsákokban áll a kővé fagyott hal, meg a szarvashús, hogy egy alkalmi helikopter a fedélzetére vegye őket.- Hány éves, Jelena Ivanovna? A néni kicsit kéretve magát, elárulja: 77.- És a gyalogolást bírja? - csodálkozom.- Hát - válaszol Jelena néni - a tél elején is négy órát mentem egy coboly után, de rossz nap volt, nem találtam meg. Kicsi volt a hó és elvesztettem a cobolyt követő kutyák nyomát.- S a kutyák soha nem tévednek?- térek át szakmai részletekre. A beszélgetésbe ekkor bekapcsolódik Vologya, az öt fiú közül a legfiatalabb. Ó is hivatásos vadász és most át-átjár a 25 kilométerre lévő erdei házából az öregekhez: fát vág, segit megemelni ezt-azt, megnézi, nem esett-e bajuk...- A kutyák nem egyformák - mondja Vologya. Az egyik cobolyra megy jobban, a másik medvére, a harmadik a szarvast tartja biztosabban. Attól függ, mihez van tehetsége, mire tanította meg jobban az anyja. Az itteni lajka-kutyákat nem oktatják iskolában: az anyjuktól, apjuktól tanulják el a vadászat mesterségét. Az igazi vadászkutya, ha nyomot talál, nem megy le addig róla, amíg a vadra rá nem bukkan.- Előfordult, hogy a kutyáimat csak a második napon értem utói - mondja Vologya: - addig fogták, tartották egy helyben a vadat. Babérlevéllel összefűzött szarvashúst eszünk és erősen cukrozott teát iszunk hozzá. Időnként, ha valamelyik fiú túzre- valót hoz be a pitvarból, a mínusz negyven fokos hideg sűrű gőzt kavarva tódul be az ajtón. A faházban, a vaskályha mellett otthonos meleg van, a mécses gyenge fényében elmosódnak az arcvonások. Percekig némán hallgatjuk a havas hasábok pattogását a tűzben, s ekkor- valahonnan messziről, a távolból jövő hang reszketősével megszólal Sztyepán apó.- Azon a napon villásra .mentem. Tudod, fiam, így hívják nálunk a jávorszarvast. A kolhoznak húsra volt szüksége, hát kiküldtek, hogy lájek valami konyhá- ra-valót. Felkantároztam a rénszarvast, az ucsagot, ahogyan nálunk a meglovagolható rénszarvast hívják és innént nem olyan messzi, a Csajka torkolatánál, el is ejtettem egy villást. Aztán mentem tovább, vadászni. Hát egyszer hallom, hogy a kutyák valakit megzavartak.. .nem tudtam, ki lehet, kikötöttem a hátast, elindultam a kutyáik után. Vadat ugattak, azt hallottam a hangjukon, de nem tudtam megkülönböztetni, hogy medve-e vagy villás.. Megyek, kijutok egy tisztásra, aztán egy leégett, üszkös erdőrész kerül az utamba... hát, amint azon keresztüljutok, látom, két kutyám egy medvét tart. De hol a harmadik? - kérdeztem magamban, merthát három kutyával indultam. Sztyepán bácsi egy pillanatra mintha elérzékenyedne. A 87 éves öreg szemek a fáradtságtól nedvesedtek volna meg, vagy talán a kutyára emlékeznek, amelyiket a medve megmart. A baleset az odújában történt - késő ősz lévén - a tányértalpas már téli álomhoz készülődött. Mire Sztyepán bácsi odaért, a medve az odú előtt állt és le-lerázva magáról az alkalmatlankodó ebeket a vadászt nézte. A vadász meg őt.- Tartottam egy ideig a puskát, tartottam, aztán - egyre csak a medve szemébe nézve - közelebb léptem. Már csak 3- 4 száizsenyre lehettem tőle, azaz úgy hétnyolc méterre. És csak nézett... A lövésre aztán megdőlt, felemelkedett és felém lódult. Nagy volt, magas volt, ahogy elém állt. Mint egy ember! Sztyopa bácsi felemeli a kezét, mutatja, majd a fejéhez kap. Ahová a vad is kapott. Aztán a kezem után nyúl, és ujjaimat a forradás helyéhez nyomja a koponyáján. A medve rosszul kapta a lövést; a golyó lecsúszhatott valamelyik csontjáról. Az állat megsebezve, feldühödve a vadászra támadt. Két hatalmas mancsát végighúzta az ember fején, letépte a fülét, karmait a hátába mélyesztette. Styopa bácsi arra tért magához, hogy a medve a kezénél fogva húzza a földön. A kutyák a segítségére siettek, ráugrottak a vadra, de az, amint lerázta őket, a másik kezét ragadta meg, hogy tovább vonszolja. A vadásznak eszébe jutott, mit mondott egyszer az apja: ha rád támad a medve, meg ne mukkanj, tettesd magad halottnak. Akkor elhágy... így csinált és a ragadozó valóban a kutyákra vetette magát. Sztyopa bácsi vérezve, tántorogva visszafutott a szörnyű találkozás színhelyére. A fegyveréért. Előbb újratöltette a puskát, aztán belehallgatott az erdő zajaiba: a kutyaugatás már többszáz méterről hallatszott, de nem szűnt meg. A medve tehát még maradt. A vadász arra gondolt: rövidesen szükség lesz minden erejére. Letépte magáról az inget, csíkokra szaggatta, vizeletével benedvesítette és betekerte a sebeket. Mind a tizennyolcat. Közben zajra lett figyelmes: megjött a harmadik kutya. Amelyiket az odúban tépett meg a medve. Megjött és - teljesítve kötelességét kiszenvedett gazdája lábai előtt. Aztán visszajött a másik két kutya is. így, immár ismét együtt, gubbasztottak hajnalig. Amint kivilágosodott, ismét elindultak. A kutyák a nyomon, a vadász a kutyák után.- Éreztem, egyikünknek a földön kell maradnia - mondja Sztyepán bácsi. - A medve valóban, néhány száz méterre állt, őket várta. A vadász előre engedte, maga a másik oldalra került, ahogyan ezt a vadászat alapszabályai előírják... A lövések ezúttal pontosan célba találtak. A medve mintha így akarna megmaradni ezen a világon, hatalmas tányértalpaival belekapaszkodott egy fiatal fába. Az azonban nem segített rajta: tevéstől kiszakadt maga is. Sztyepán bácsit tungusz vadászcsalád találta meg. A kikötött hátasszarvasra figyeltek föl, az út mellett. Ott verték fel a csum-ot, a bőrsátrat is éjszakára. Sztyopa bácsit azonban hiába várták. Amint megvirradt, a medve mellett bukkantak rá - két kutyája között. A földön feküdt, halálosan fáradtan, aléltan a vér- veszteségtől. Győztesen. ■» (Folytatjuk) © © > © *o N L 0 N cn < AZ ÖREG VADÁSZ ÉS A MEDVE
