Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-07-19 / 28. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. július 19. BRATISLAVA XIV. ÉVFOLYAM ÁRA 1 KORONA K ét fénykép. Mindkettő Szlovákiában készült, amelyet nem mi, hanem idelátogató külföldiek, Közép-Európa Svájcaként emlegetnek. Joggal, hiszen az országjáró ember szinte lépten-nyomon megcsodálja természeti szépségeit. Nemcsak erdők koszorúzta hegyeiben, hanem - tetéző ajándékként - dombvidékein, síkságain is. Az egyik panoráma ezt jelzi és tanúsítja. A másik, vele ellentmondásban, az iparosodás veszélyeit. A levegőt szennyező port, füstöt, kipárolgásokat. A vizet nemcsak ivásra, hanem akár fürdésre, vagy öntözésre is alkalmatlanná tevő különféle ártalmas anyagokat. A földfelszínt rútító hulladékhegyeket, a talajba, majd a kultúrnövényekbe felszívódó vegyszereket. Mindez, és sok minden más is, kimutathatóan egészségkárosító hatású. A kényszerhelyzet megoldást sürget - ez nem vitás. Csakhogy nem járható sem az az út, hogy a népgazdaság fejlődésének álljt parancsol- ] junk, sem az, hogy csak az anyagi javak gyarapítására gondoljunk s ne mutassunk hajlandóságot észrevenni, hogy a tét se több, se kevesebb: a jövő nemzedékeire olyan országot, olyan világot hagyni legékesebb örökségül, amelyben egyszerűen - élni lehet. Mi hiszünk és megalapozottan hinnünk kell olyan megoldásban, amely képes a két ellentmondásos követelmény összehangolására. Végeredményben jól tudjuk, hogy a környezet megóvására még távolról sem tesszük azt, amit megtehetünk. Gyakran olyasmit sem, ami nagyobb beruházásokat se kíván meg, legfeljebb több megértést, jószándékot, nagyobb figyelmet, rendet, fegyelmet és körültekintőbb, bölcsebb előrelátást. S ez nemcsak ilyen és olyan szervre, szervezetre, intézményre vonatkozik, hanem tulajdonképpen, mindannyiunkra. Hiszen részecskéi vagyunk az ember, a társadalom és a természet kapcsolatának, s tőlünk is függ - személy szerint -, hogy az miképp alakul. Tudjuk, hogy a ránk leselkedő vesszéllyel már jónéhány éve tisztában vannak kormányzati szerveink is, s ennek jegyében teszik meg környezetvédelmi intézkedéseiket. Ebben a törekvésükben nagy segítségükre van a tudomány és a technika, amely ma már számos hatásos ÉLETKÖRNYEZETÜNK és célravezető eszközt ad a kezünkbe. Igaz, itt is érvényes, hogy csak viszonylag hosszú folyamatban érhetünk célt. A környezet kímélése ugyanis tíz milliárdos nagyságrendű beruházásokat, óriási kapacitást igényel és - mi tagadás - vannak olyan jogos kívánságok is, amelyek meghaladják lehetőségeinket. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a bajt felismertük és orvoslására szilárdan elhatároztuk magunkat, ami a gyakorlatban, ha néha zökkenőkkel is, de tagadhatatlanul kifejezésre jut. Tulajdonképpen csak a szocialista állam képes ezt a bonyolult, nehéz problémát valóban következetesen úgy rendezni, hogy ez ne történjék sem a termelési, sem a környezetvédelmi követelmények rovására. Ennek magyarázata, hogy ebben a redszerben nem kell esetenként ölre menni például önző magánvállalkozói, monopóliumi érdekekkel. Szemléltetően kifejezve, a kantár egy kézben, a néphatalom kezében van, s ez lehetővé teszi e két állami és közérdek lehető legtökéletesebb egyeztetését, természetesen az adott lehetőségek határai között. Talán a szükségesnél kevesebbet gondolunk arra, hogy e lehetőségek közül legfontosabb a béke. Ez a megállapítás az első pillanatban valakinek a szemében mellbetaszítónak, túlzónak tűnhet. Pedig aligha lehet vitás, hogy már a feszültebb világhelyzet, az enyhülési politika felszámolására és a fegyverkezési hajsza felkorbácsolására irányuló imperialista politika is áldatlanul hathat minden olyan beruházásra, amely az adott fejlődési szakaszban közvetlenül nem szolgálja a biztonságunkat növelő termelési potenciál gyarapítását és az ország, szocialista államközösségünk védelmét. Ez különösképpen akkor érvényes, amikor különben is körülményesebbek a gazdasági fellendülés feltételei. Ilyenkor magától értetődő, hogy a tennivalókat még inkább rangsoroljuk és rövidebb távon nyilván nem a környezetvédelmi lépéseket tesszük meg a leghatározottabban. Persze - s ezt ismét a gyakorlat bizonyítja - itt még szerencsére nem tartunk. Annyi ellenben bizonyos, hogy az ökológiai viszonyok javításának üteme függvénye a nemzetközi helyzetnek is, annak, hogy a feszültség, a hidegháború, vagy az enyhülés, a békés egymás mellett élés légkörében élünk-e. Mondhatná valaki - hogyan is befolyásolhatnám ezt én? Ez a tamás- kodó és következményeiben lefegyverző álláspont számunkra elfogadhatatlan. Volt már ugyanis alkalmunk megtanulni a történelmi leckét. Azt, hogy életünk, sorunk, sorsunk, a történelem alakulását nem valamiféle felettünk álló felfoghatatlan erő határozza meg, de önmagukban még csak a politikusok sem, hanem maguk a tömegek és a harcuk, munkájuk, törekvéseik nyomán létrejött reális erőviszonyok. Ezek az erőviszonyok, az ideiglenesen jelentkező hullámvölgyek ellenére, kedveznek a békét nemcsak óhajtó, hanem azért tenni is kész erőknek. S hogy ez így legyen a jövőben is, ahhoz kell letennünk - szebb, tisztább, egészségesebb környezetünk érdekében is - dolgos, közéletileg tevékeny, öntudatos és fegyelmezett magatartásunk összességében kincset jelentő garasát. GÁLY IVÁN (Gyökeres György felvételei)
