Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-11-08 / 44. szám
A Moscow News című hetilap október 11-i számában interjút közölt Le- onyid Zamjatyinnal, a nemzetközi kapcsolatok ismert szakértőjével, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetőjével. • A NATO és a Varsói Szerződés között stratégiai és regionális egyensúly van. Nyugaton viszont gyakran azt hangoztatják, hogy Európában a Szovjetunió van fölényben. Mi az ön véleménye erről?- Azok, akik ezt állítják, rendszerint szándékosan kiragadnak egyes fegyver- rendszereket, s összehasonlíthatatlan fogalmakkal és számokkal mesterkednek. A Kelet és Nyugat, tehát a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint a Varsói Szerződés és a NATO között, ami a katonai összpotenciált illeti, hozzávetőleges egyensúly van. Az Egyesült Államok még 1979-ben, a második SALT-szerzödés aláírásakor elismerte a stratégiai erőegyensúlyt. A Nyugat beismerte még az európai hozzávetőleges egyensúlyt is (az ún. regionális egyensúlyt), amit mindkét oldalon elsősorban az atomfegyver-hordozók szavatolnak. Ha a stratégiai harci robbanófejek számát akarjuk összehasonlítani, el kell mondanunk, hogy a Nyugat másfélszer többel rendelkezik, mint a Kelet. A Nyugat birtokában 9200, a Kelet birtokában pedig 6000 van. • Nyugaton azt mondják: azzal, hogy a Szovjetunió a régi rakétákat új típusú SS-20-asokkal váltotta fel, a tökéletesített fegyverekkel erőfölényre tett szert. A NATO országok ezzel akarják magyarázni az ismert,,pótfegyverkezést“...- Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a nyugati nagyhatalmak az utóbbi tíz évben teljesen korszerűsítették katonai potenciáljukat. A NATO-országok korszerűsítési programja tehát egyáltalán nem a Pershing 2-kel és a szárnyas rakétákkal kezdődött. Az Egyesült Államok alaposan felújította Nyugat-Európá- ban állomásozó légi haderejét, korszerűsíti tengeralattjáróit. Ugyanezt teszik szövetségesei is. Nyugaton ezen kívül szándékosan hallgatnak arról, hogy minden új szovjet SS-20 rakéta egy, de gyakrabban két régi rakétát helyettesít, amelyeket többé már sosem helyeznek el. Az ilyen korszerűsítés után a Szovjetunió nyugati területein elhelyezett közepes hatótávolságú rakéták mennyisége nem növekszik, hanerrvcsökken az atomlövedékek összkapacitása. Az 572 új amerikai rakéta nyugateurópai telepítése ahhoz vezetne, hogy a Nyugat másfélszeres fölényre tenne szert a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverhordozók mennyiségét tekintve. Ugyanakkor ez növelné a Nyugat fölényét a robbanóerő terén is. Természetes, hogy ilyen körülmények között a Szovjetuniónak meg kell hoznia a szükséges intézkedéseket az egyensúly helyreállítására. 1981. XI. 8. • A szovjet-amerikai kapcsolatok az utóbbi időben a legalacsonyabb színvonalra süllyedtek. Mi ennek az oka?- Ennek okát a Reagan-kormány céljaiban kell keresni, amely hatalomra jutása óta állandóan a feszültség növelésére törekszik. Elsősorban annak a célnak a megvalósítását szorgalmazza, amely minden mást háttérbe szorít. Ez a gyors és kiterjedt fegyverkezési verseny minden területen. Reagan emberei erejüket fitogtatják és azt gondolják, hogy az Egyesült Államok az erő pozíciójából tárgyalhat a Szovjetunióval. Az ilyen politika nem más, mint megsemmisítése mindannak, ami a leszereléséhez és a feszültség csökkentéséhez vezet. Ezt igazolja az is, hogy az amerikai fél elutasította a második SALT-egyezményt és nyíltan hangoztatja, hogy az Egyesült Államok céljának a Szovjetunióval szembeni katonai erőfölény megszerzésének kell lennie. Napjainkban a washingtoni hivatalos személyiségek nyíltan fontolgatják a Szovjetunió elleni „korlátozott“ preventív atomhábrú lehetőségeit. Sajnos, az Egyesült Államok katonai költségvetése csillagászati összeget ért el. Nyíltan lázasan fegyverkezik, és mindezt az ún. szovjet veszélyre hivatkozva teszi. Minél gyorsabb a fegyverkezés üteme, annál bőszebb a propaganda és annál hamisabbak „érvei“. • • Kifizetődhet-e valakinek a fegyverkezési verseny?- Azzal, hogy ránk kényszerítik a fegyverkezési versenyt, Washingtonban remélik: ebben a versenyben Amerika győz. Szűk látókörű számítások ezek. Alapjában helytelenek. A fegyverkezési versenyt nem lehet megnyerni, csak elveszíteni. Ä Szovjetunió sohasem fog bele egyezni abba, hogy kárt szenvedjen az egyensúly és az egyenlő biztonság elve. Nem engedjük meg, hogy Amerika erőfölényhez jusson. Természetesen, hogy ha kell, megtaláljuk a szükséges eszközöket az új amerikai fegyverek ellensúlyozására. Nyomatékosan hangsúlyozni kell: nem szeretnénk részt venni ilyen versenyben. Óriási mennyiségű fegyver halmozódott fel, többszörösen elég az egész emberiség elpusztításához. Mi szeretnénk megállítani ezt a versenyt. Az amerikai kormány azonban más célokat követ. A politikai elsőbbségek között Reagan és kormánya a fegyverkezési versenyt teszi az első helyre. E problémának más szempontja is van: a katonain kívül gazdasági. Néhány nyugati politikus a szovjetellenességtől elvakulva ismeretlen okokból azt feltételezi, hogy a lázas fegyverkezéstől kimerülünk, hogy talán ezzel megakadályozzák terveink teljesítését. Nem beszélek az erkölcsi szempontról: Kinek állnak útjában béketerveink - a gazdasági és szociális építés tervei?! Meg kell jegyezni, hogy ez nagyon kétségbe vonható és még az amerikaiak számára is veszélyes logika. Nyilván nem becsülik fel lehetőségeinket. A Szovjetunió ma erős nagyhatalom. Másfelől - az ilyen irányvonal, amely a szupermilitarizációra irányul, bumerángként üt vissza az amerikai gazdaságra. Az amerikaiak saját bőrükön érezték már az ilyen választás első eredményeit. A Reagan-kormányzat csökkenti a szociális és gazdasági programok finanszírozását, hogy a felszabaduló pénzt a fegyverkezési programokra fordíthassa. Léteznek egyértelmű jelzések, amelyek azt bizonyítják, hogy az amerikai nép az ilyen korlátozásoknak nem örül. Például a polgári légi közlekedés alkalmazottjainak nagy sztrájkja, amelyet a Reagan-kormány a legkegyetlenebb eszközzel fojt el: elbocsájtja a sztrájkotokat, és bebör- tönzi a vezető szakszervezeti dolgozókat. • Humánus fegyver nem létezik, de a neutronbomba az embertelenséggel határos. Ahogy támadásnál a tankok mögött halad a gyalogság, a Reagan-kormány neutronbombával kapcsolatos döntését követik az e döntést védelmező kijelentések. Mi az ön véleménye a neutronbombáról?- Erkölcsi vonatkozásairól már sok szó esett, ezért mást szeretnék hangsúlyozni. Meg vagyok győződve arról, hogy még mindig van lehetőség a neutronfegyver gyártásának megakadályozására úgy, •mint 1978-ban. Ez a mi kiindulópontunk, hiszen a fegyverkezési verseny fokozása a neutronbomba gyártásával megzavarná a jövőben a tárgyalásokat. Reméljük, hogy a közepes hatótávolságú rakétákról folytatandó tárgyalások konstruktívak lesznek, ugyanakkor viszont naiv dolog lenne, ha nem vennénk figyelembe az amerikai szabotázs lehetőségét. Nem szeretnénk a neutronfegyvert az elkövetkező tárgyalások napirendjére felvenni. Természetesen, hogy minden ország megtalálja a kellő eszközöket arra, hogy védekezzen bármilyen fegyverfajta ellen. Még Krupp mondta: Ha mi szilárdabbá tesszük a harckocsi páncélját, az ellenség növeli a fegyverek kaliberét. Ez pontosan megfelel a jelenlegi helyzetnek is. Bővítsük ki most beszélgetésünk földrajzi határait. Mi a helyzet a nemzetközi stabilitás támogatása terén Európa hatá rain túl?- Az Egyesült Államok más kontinenseken is olyan erő, amely aláássa a békét, és élezi a feszültséget. Mindenütt, ahol lehetséges, de még ott is, ahol ez lehetetlen, az amerikai kormány igyekszik szovjetellenes tömörüléseket létrehozni. Példaként szolgálhatnak Japán és Kína militarizálásának támogatására és Pakisztán aktív felfegyverzésére kifejtett akciói. Haig a közelmúltban „szovjetellenes stratégiai szövetség“ létrehozásának szükségességéről beszélt a Közel-Keleten. E politika megvalósításának fő eszköze Izrael lett... Az Egyesült Államok igyekszik uralomra törni a Közel- és Közép-Kelet térségében, és most törvényes „keret“ létrehozásáról tárgyal, amely lehetővé tenné számára, hogy a Camp David-i elvek alapján amerikai csapatokat helyezzen el a térségben. Ez még csak fokozza Izrael erősödő katonai fenyegetőzését. A Perzsa-öböl térségében mind ez ideig amerikai hajók tartózkodnak, amelyek nem távoznak innen, amióta túszul ejtették az amerikaiakat Teheránban. Az amerikaiak azt állítják, hogy a térségben a hajók amerikai „létérdekeket“ védenek. Képzeljük el egy pillanatra, hogy a Perzsaöböl valamelyik állama, pl. Kuvait egy kis hajót, nem pedig hatalmas hadiflottát irányít az Egyesült Államok partjaihoz. Mit tenne Amerika? Elkezdene lármázni. De csak azért, mert az amerikaiak a nemzetközi jogot saját szájuk íze szerint magyarázzák, és figyelmen kívül hagyják más államok érdekeit. • Angolának mint a dél-afrikai agresz- szió áldozatának joga van segítséget kérni barátaitól. Afrika déli része állandó tűzfészek. A Dél-afrikai Köztársaság Angola elleni agressziója következtében a helyzet ismét rendkívül kiéleződött. Ennek ellenére azt állítják: a Szovjetunió és Kuba azzal, hogy támogatást nyújt Angolának, ösztönzi a térségben a helyzet kiéleződését.- Az ENSZ-közgyúlés határozata szerint, amelyet a tagok többsége jóváhagyott, Angola a Dél-afrikai Köztársaság durva, nem kiprovokált agressziójának áldozata lett. Annak az agressziónak az áldozata, amelyet az Egyesült Államok nyilvánvaló támogatásával hajtottak végre. Washington a Biztonsági Tanácsban megvétózta a Dél-afrikai Köztársaságot elítélő határozatot. Ilyen körülmények között az agresszió áldozatának nincs joga, hogy segítséget kérjen, ahogy azt az ENSZ alapokmánya rögzíti?! Azt állítani - ahogy azt Washingtonban teszik -, hogy az Afrikában végbemenő változások, de a világban lejátszódó változások is a Szovjetunió műve, vagy értelmetlenség, vagy aljasság. A második világháború után Afrikában 40 állam nyerte el függetlenségét. Nem furcsa-e kissé feltételezni azt, hogy mindez a Szovjetunió utasítására történt? A Szovjetunió számos afrikai államnak nyújt segítséget, ennek ellenére sehol Afrikában nincs egyetlen szovjet katona sem, aki részt venne valamilyen katonai hadműveletben. • Irán-Irak: Egy éve tart az értelmetlen testvérgyilkos háború. Amikor az irániiraki konfliktus elkezdődött, kevesen feltételezhették, mivé fajul. Egy év múltán milyen következtetéseket lehet ebből levonni?- A harci akciók kezdetén a Szovjetunió kijelentette, hogy ezek egyik harcoló fél érdekeit sem szolgálják, sem pedig a világbéke érdekeit. A két muzulmán ország közötti háború mindkét államot, de ugyanakkor az antiimperialista és an- ticionista egységfrontot is gyengíti. Ebben rejlik a válasz arra a kérdésre, kinek érdeke a háború szítása, és ki törekszik kiterjesztésére. Azok az intézkedések, amelyeket az Egyesült Államok Irán ellen foganatosított, a rossz szándék megnyilvánulásai. Mi a Szovjetunióban a mindkét állammal való jó kapcsolatok elvéből indulunk ki, s nemegyszer reményünket fejeztük ki Bagdadban és Teheránban is, hogy a két ország békében fog élni egymással, és ismét megvalósítják az együttműködését. Véleményünk szerint be kell szüntetni ezt a háborút. ,,A világkereskedelemén, a békéén és kölcsönös megértésén" e jelmondat jegyében zajlott le Moszkvában a Nemzetközi Kereskedelmi Központok Szövetségének (ACMT) XII. közgyűlése, amely a szervezet megalapítása, vagyis 1968 óta most először ült össze szocialista országban. Háromszáznál több üzletember tárgyalt a Kelet és Nyugat közötti kereskedelmi-gazdasági együttműködés távlatairól és lehetőségeiről. A szövetség ma negyvennégy ország mintegy száz szervezetét egyesíti, valamint nem kormányszerv státusza van az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában. Ma - és erről is szó volt az ACMT közgyűlésen - különböző irányokban és szinteken folyik a kelet-nyugati, és ezen belül a Szovjetunió és a tőkés országok közötti kereskedelem fejlesztését szolgáló új lehetőségek és formák keresése. Felmerült új kompenzációs megállapodások lehetősége többek között a Nyugat-Szibériából a Szovjetunió nyugati határáig húzódó földgáz fővezeték megépítésére. Magában véve ennek megvalósítása is jelentősen növelné a Szovjetunió és a nyugat-európai országok áruforgalmát. Az együttműködés fontos és ígéretes formája a szovjet szervek és a nyugati cégek közötti termelési szakosodás és kooperáció kiszélesítése. Ilyen együttműködésre vannak már példák francia, nyugatnémet, finn és osztrák cégekkel. A termelési kooperáció fejlesztésére nagy lehetőségek nyílnak a gazdaság olyan szektoraiban, mint az energiatermelés, a vegyipar és az olajvegyészet, a kohászat, a gépipar, a könnyűipar, a mezőgazdaság. Mindez megfelel a gazdasági élet nemzetközi jellege erősödése objektív törvényszerűségének, és ténylegesen előmozdítja a népek közötti jobb megértést, a világbéke megszilárdulását. J. Kotier
