Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-07-12 / 27. szám

Kinek mi tetszett? Feladatot kaptak: tervezzetek, rajzoljatok bé­lyeget! Amikor Bratisla- , vában megrendez­ték a szocialista or­szágok bélyeggyűj­tőinek SOCFILEX '81 elnevezésű kiál­lítását, akkor talál­koztam, a kiállításon Ildikóval és Tiborral. Unokatestvérek ők. Ildikó negyedik osz­tályos, a szüleivel együtt jött látogató­ba, Gömörből. Tibor nyolcadikos, brati- slavai, és ifjú filatelis- ta, aki nem véletle­nül indítványozta, hogy nézzék meg ezt a kiállítást. És mindkettőjük­nek tetszett! Tibornak főleg az, hogy nemcsak fel­nőttek, hanem gyer­mekek és fiatalok is szerepeltek a kiállítók között. Sőt, az ifjú filate- listák gyűjteményeit külön tárlóban mutatták be, a katalógusba is be­jegyezték, A hazai kiállítók közül Pavel Rucky „Harcoltak és győz­tek“ elnevezésű gyűjteménye tet­szett leginkább, de Jana Vráblová, Ján Maniacek, Petr Tfestík, Miro­slav Tomana és Ján Salgovic gyűj­teményét is hosszan, vizsgálódva nézte. Hogyne, hiszen ő maga is szeretne egyszer benevezni ilyen kiállításra. Felfigyelt a szovjet Inna Libova „Előre, pionírok!“ elnevezésű gyűjteményére. A jugoszláv Nagy Abonyi Valéria „Lenin bélyege­ken“ gyűjteménye azért tetszett, mert akadt benne néhány ritka példány. A román Mádálina Olivia Platica „A világ virágai“ gyűjtemé­nye színpompás volt, mint egy virágcsokor, akárcsak a bolgár Ildikó két rajzot készített (A szerző felvételei) Ludmila Jordanova „A mi szép hazánk" gyűjteménye. Az ötletes válogatást méltatta, amikor Ildikónak megmutatta a magyarországi Pápai László „Zenét a világnak!“ és a német Thomas Grambs „Győzelmes út“ gyűjteményét. Ildikónak az a részleg tetszett, ahol a filatéliai és postatörténeti tárgyú humoros rajzokat mutatták be, meg a csarnokban látottak, ahol a posta dolgozói bemutatták az automatikus berendezések működését. Leginkább azonban az úgyne­vezett gyermeksarok tetszett neki. Itt ugyanis a nevelőnőre bízott gyermekek olyan rajzlapokat kap­tak, mint amilyen a bélyeg, vala­mint színes ceruzákat, vízfestéket. És persze feladatot: tervezzenek, rajzoljanak bélyeget! A legsikerül­tebb rajzokat azon nyomban kiállí­tották, és mindegyik gyermek ju­talmat kapott. ILdikó két rajzot készített. Az egyiket, amelyre háromtornyú vá­rat . rajzolt, fel is helyezték a falra. Megdicsérték, és jutalomként négy emlékbélyegzövel pecsételt, bélyeges borítékot kapott.- Köszönöm szépen - mondta illedelmesen, -, még nem vagyok filatelista, de igazán örülök a szép ajándéknak. A nevelónönek nagyon tetszett ez a kifejezés: még nem vagyok filatelista... Gondolom, nem kell megma­gyarázni, miért. HAJDÚ ANDRÁS A felvételen a vágsellyei (Sala) Slovan Duslo sportegyesület sakkozók szakosztályának diákcsapata látható. Az első sorban balról jobbra: Milan Pittich, Laczkó László, Miroslav Suchánek, Gyurcsics Judit. A hátsó sorban balról jobbra: Vincent Cérnák, a szakosztály vezetője, Pál Radko, Pál Erik, és Gyurcsics Károly, a csapat vezetője. Ez a diákcsapat első helyezést ért el, bajnoki címet nyert a pionírok járási sakkversenyén. Elnyerte a Sered' város felszabadításának tiszteletére rendezett sakk­torna vándorserlegét is. A felnőttek járási versenyén pedig 4. helyezést ért. el. Szalai Miklós (A szerző felvétele) Otthon sok szemrehá­nyást kapunk, főleg nagy- szüleinktől, ha nem bírjuk elfogyasztani a tízórainkat, az uzsonnaként elénk tett ételt - írták levelükben az érsekújvári (Nővé Zámky) pionírok, és megkérdezték: Szükséges-e valamilyen étvágygerjesztőt hasz­nálni? Az étvágytalanság, vagy ahogyan az orvosok mond­ják: az anorexia minden korcsoportban ismeretes. A gyermekkori étvágytalan­ság gyakori, de persze nem szükségszerű oka valami­lyen hosszan tartó beteg­ség, esetleg vitamin-, illet­ve vashiány. Ilyenkor szük­séges az étvágytalanság kezelése, gyógyítása. Vi­gyázat, szakszerű gyógyí­tásról, tehát orvos közre­működésével megvalósí­tandó kezelésről van szó, és nem öngyógyításról. Az orvos megállapítja az alap­okot, és előírja a vitamín- vagy vaskészítmények, más preperátumok hasz­nálatát. Előfordul azonban, és HÍREINK Jutalomüdülésre készül Kocián Il­dikó, a lévar'(Levice) alapiskola - barátságklubjának tagja, mégpe­dig Bulgáriába. A kéthetes üdülés­re szóló beutaló tevékeny barát­ságklubnak adott ajándék. Az idén egyébként több jelvényt, jutalmat és ajándékot is nyert a klub, mely­nek tevékenységét Hegedűs Má­ria tanítónő szervezi és irányítja. Somogyi Mária Közönségsikert aratott a szádal- mási (Jablonov nad Tuniou) alap­iskola nyolcadik osztályos szín­játszóinak fellépése. A „Csizmás kandúr“ című mesejátékot mutat­ták be. Horváth István, Kardos István, Sallay Gábor, Bukros Jó­zsef, Dobos Éva és Kinyiska Kata­lin a főbb szerepekben sok tapsot kaptak. Kovács Mónika Nyári találkozót rendezett a nagy­szarvai (Rohovce) alapiskola pio­nírcsapata és vendégszereplésre hívta meg a légi (Lehnice) pionírok „Május“ irodalmi színpadának együttesét. A „Kukkantó“ című műsor bemutatásával szép sikert aratott az együttes, de a táncosok és Kurina Natasa népdalénekes fellépése is tetszett a közönség­nek. A találkozót Szitási Etel, Nagy Erzsébet tanítónők, Kertész Lídia csapatvezető szervezték meg. Czetli Lídia A vágsellyei (Sala) új könyvtárban Écsi Lászlóné tanítónő hangulatos író-olvasó találkozót rendezett. Dénes György költő volt a találko­zó vendége. Varga Denisza, Áren­dás Zsuzsa, Szedlár Dália, Vozák Zoltán zenés műsorral köszöntöt­ték. A beszélgetés után az idő­sebb pionírok a vendég verseit szavalták, majd a költő legújabb, „Fényárén boróka“ című kötetét dedikálta. Zálezsák Kornélia A tiszacsernöi (Cierna nad Tisou) átrakodóállomás dolgozóinak szak- szervezeti konferenciáján jóvá­hagyták a dolgozók gyermekeinek nyári üdültetéséről szóló tervet. A cékei pionírtáborban 540 gyer­meket üdültetnek az idén nyáron. Nemzetközi pionírtáborba 245 gyermeket küldenek, 105 pionírt Magyarországra, 40 gyermeket a Szovjetunióba. Megállapították, hogy jól bevált a csereakció, tár­gyalásokat kezdeményeznek te­hát, mert szeretnék, ha jövőre százzal több gyermek üdülhetne külföldön. Szivák Mónika elég gyakran, hogy a kör­nyezet, a túl aggodalmas szülő, nagyszülő váltja ki az étvágytalanság okát. Főként, ha az egyetlen gyermeket féltő gonddal, több felnőtt veszi körül. Né­ha szinte tragikomikus ese­mény minden étkezés az ilyen családban, mert a szülők igyekeznek szóra­koztatással, ígérgetéssel megnyerni a gyermek „ke­gyét“, aki rendszerint visz- szaél helyzetével. A szaka­datlan kérlelés, kínálás azonban csak rontja a hely­zetet. Tisztázni kell az ét­vágytalanság okát, ennyi csupán a probléma megol­dása. Másik, különleges for­mája az étvágytalanságnak az úgynevezett anorexia nervosa. Ez serdülőkorban, és leginkább lányoknál ta­pasztalható. A kínált táplá­lékot mondvacsinált érvek­kel visszautasítja, gyakran hány, néha étkezés után, titokban. Oka: pszichés, vagyis lelki eredetű. Az ilyen étvágytalanságot gyógyszerekkel, étvágy- gerjesztőkkel nem lehet megszüntetni. Csupán tü­neti kezelésről lehet szó, természetesen orvos, pszi­chológus közreműködésé­vel. A legtöbb eset azon­ban csak hosszabb idő után javul, illetve gyógyul. Egyébként szabály: nyu­godt környezetben, határo­zott, de szeretetteljes egyén nevelésével helyes étkezési szokásokat kell ki­alakítani minden esetben. A vakáció idején is alkal­mazni kell a jól bevált étke­zési szokásokat. Étvágy- gerjesztő szert, gyógyszert, csak az használjon, akinek betegsége az étvágyta­lanság. Dr. Mészáros Sándor A csalióközcsütörtöki (Stvrtok na Ostrove) pionírok Bratislavában városnéző kirándulást rendeztek. Ekkor tett pionirfogadalmat a csapat 37 kis szikrája a Slaví- non. Az ifjú pionírok megkoszorúzták az emlékművet, majd virágokat helyeztek a hős szovjet katonák sírjára. Csapatunkat Boldis János elvtárs, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság küldöttje is köszöntötte. Emléktárgyakat, könyveket kaptunk tőle, melyeket hazatérve a pionírklubban helyeztünk el. Kász Eszter Nagyon tetszett Gázmaszkával és teljes felszereléssel in­dult előre az 5 tagú felderítő csapat Varga Móric tanító elvtárs vezetésével amikor hon­védelmi gyakorlatot rendezett az ógyallai (Hurbanovo) alapiskola pionírcsapata. Ké­sőbb kitűnt: mind a gázmaszkákra, mind a felszerelésre szükség volt. Egyébként a 8 km-es útszakaszon több meglepetés is várt a versenyzőkre. Az egyik ellenőrző pon­ton gránátdobó-versenyt rendeztek Szakái László tanító elvtárs vezetésével. Novák Dé­nes és Csicsó Katalin Vlll/A osztályos tanu­lók bizonyultak a legjobbaknak. Kissé odébb Benkó Nándor tanító elvtárs vezetésével az egészségügyi csoport gyakorlati bemutatót rendezett. Más helyen pedig kötélhúzásban versenyeztek egymással a csoportok Tóth Mihály tanító elvtárs vezényszavára. Sikeres volt mindvégig néphadseregünk katonáinak közreműködése, és a pioníroknak nagyon tetszett, hogy a verseny végén a katonák érdekes gyakorlatokat mutattak be. KOZMA MAGDOLNA II./ Kiről nevezték el az amerikai kontinenst? II./ Ki írta a Dzsungel könyvét? (B. M.) A megfejtések beküldésekor kérjük megírni azt is, hogy a beküldő hányadik osztályos tanuló. A június 28-án közölt rejtvény helyes megfejtése: I./4 II./ Stephenson III./ Gerlechfalvi csúcs - 31 megfej­tés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesül­nek: Mészáros Attila, 7. oszt. Vágsellye (Sala), Miien Marcell, 7. oszt. Gömöralmágy (Gern. Jablonec), La- dos Iván, 3. oszt. Losonc (Lucenec), Mészáros Mik­lós, 8. oszt. Felsőszemeréd (Horné Semerovce), Csat­lós Teréz, 8. oszt. Dernő (Drnava) 1981. VII. 12. N zn 18 És hi a nincs étvágy? Csak így tovább! IV Mit jelent az ábrán látható jel? Kiránduláson

Next

/
Thumbnails
Contents