Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-25 / 42. szám
M 9 TUDOMÁNY A s TECHNIKA ÉRDEKESSÉGEK, ÚJDONSÁGOK TENGERI OLAJSZIPPANTÓ a vontatás iránya FARMAKOETNOGRÁFIA - A HOLNAP TUDOMÁNYA A Mexikói-öbölben 1979-ben a nagy olajkitörés alkalmával a British Petroleum (BP) vállalat kutatói egy olyan új, de roppant egyszerű eljárást kísérleteztek ki, amellyel a tengervízen lebegő olajat könnyű összegyűjteni. A kísérlet során napi 7500 tonna olajat gyűjtöttek össze az óránkénti 40 km-es sebességű szél és a 3 m magas hullámok ellenére. (A korábbi „lefölöző" eljárásokkal a legkedvezőbb esetben is csak napi 1200 tonnát tudtak összeszedni.) Az alapegység két, 10 méter hosszú cső. Az egyik, vízzel megtöltve a víz színe alá merül, ám ott a föléje erősített, teljesen vagy részben levegővel teli cső lebegve tartja. így a két cső a hullámzástól függetlenül mindig közrefogja a víz színét. A két cső egymással érintkező felületét úgy alakították ki, hogy közöttük egy keskeny nyílás legyen, amelyen a víz tetején úszó olaj átáramolhat. A vízzel töltött cső mögött a tetején átlyuggatott hajlékony gumitömlő van, s benne egy szivattyú. A három csövet ugyancsak hajlékony gumiköpeny fogja össze. A tízméteres csodarabokat úgy erősítik egymáshoz, hogy vontatáskor egy-egy 120 méter hosszú ívet alkossanak. Vontatáskor a víz alatt és a víz fölött levő cső mögött szívóhatású űr keletkezik, s az olaj a lyukakon át a tömlőbe szippantódik (lásd ábránkat). Onnan a szivattyú az olajat és az olajjal beléje kerülő vizet a gyüjtőhajóba nyomja, ahol aztán szétválasztják őket. Utóbb a vizet visszaengedik a tengerbe, az olajat meg tartályokba gyűjtik. (New Scientist) GÁZTISZTÍTÁS ELEKTRONSUGÁRRAL Az utóbbi évtizedekben úgyszólván naponta kikerül a vegyészeti laboratóriumokból egy-egy új gyógyszer, amely megkönnyíti az orvosok munkáját, és reményt ad a különböző kórokban szenvedőknek. Meglepő, hogy a kémia évszázadának végén, amikor már- már azt gondolja az ember, hogy minden orvosi kérdés megoldható mesterséges eszközökkel, a kutatók érdeklődése egyre nagyobb mértékben ráirányul az ősi gyógymódokra, a „fűben-fában orvosság" szólásmondásban rejlő népi bölcsesség gyakorlati érvényesítésére. Évezredek óta tanulmányozza, vallatja az ember a természetet, és a legősibb ismeretek a növények, állati termékek és ásványok gyógyszerként és méregként történő felhasználásával függenek össze. Ezek az ismeretek tapasztalatokon alapultak, a kuruzslók, varázslók adósak maradtak a tudományos magyarázattal, igy a szerek hatásához fantasztikus elképzelések fűződtek. Az ókori társadalmakban - az indiaiban, a vietnamiban, a Koíumbusz-előtti Amerikában, a csendes-óceáni szigeteken (még napjainkban is) mindenütt kialakultak a hagyományos gyógyítás rendszerei, amelyek racionális magvát egyre nagyobb mértékben hasznosítja a korszerű orvostudomány is. Az orvosok sokáig nem értették meg, milyen hatásmechanizmusuk van az ókori orvosok által leírt és alkalmazott szereknek, vagy éppen a nép által még a múlt században is tömegesen alkalmazott gyógyfüveknek. Számos ilyen kérdésre csak azt követően tudtak választ adni, hogy laboratóriumokat rendkívül érzékeny és nagy teljesítményű elemző berendezésekkel látták el. így derült fény pl. az Indiában hohos Rauwolfia serpentina cserjéből nyerhető anyag tulajdonságaira is. A növényből kivont alkaloidok felhasználásával hatékony vérnyomáscsökkentő és nyugtató gyógyszereket lehet előállítani. Nemcsak a gyógyszerészet nyert az ilyen kérdések tisztázásával, hanem a tudományos ateizmus is gyarapította érvelési lehetőségeit, és a szociológia is gazdagodott. A gyógynövények, a méregtartalmú növények, az állati termékek és ásványok a hagyományos orvostudományban, vallási szertartásokban és más tevékenységi területeken történő felhasználásával a legkorszerűbb tudományágak egyike, a farmakoetnográfia foglalkozik. E szakkifejezést A. Tchirch német kutató alkalmazta először 1932-ben. A jeles tudós így definiálta a tudományágat: az ember és a drogok (gyógy- és méregtartalmú növények, gyógyszerhatású ásványok és állati termékek) közötti általános kapcsolatok tanulmányozása. Az ilyen tudományos tevékenység fontosságát és távlatait már 1936-ban felismerte V. Vondrácek cseh tudós, aki e tárgykörben világviszonylatban is az elsők között magas színvonalú szakkönyvet írt. A második világháború alatt jelentős farmakoetnográfiai kutatások folytak Svájcban és az Egyesült Államokban. Különböző farmakoetnográfiai anyagok elemzésével olyan erőteljes hatású szereket különítettek el, amelyek tulajdonságai még napjainkban is foglalkoztatják számos tudományos munkahely tudósait. Sajnos, csakhamar kiderült, hogy az imperialista országokban egyes körök hajlamosak e téren is a tudományos eredményekkel való visszaélésre. Akadtak emberek, akik latolgatni kezdték, nem lehetne-e a kivont alapanyagokból katonai célokra is felhasználható szereket előállítani. A kutatási eredmények nagyon kellemetlen mellékzöngé- je, hogy egyes ilyen drogok forgalmazásának megkezdését követően csakhamar kitört az első toxi- kománia-hullám. A kapitalista társadalmat válságok gyötörték, így egyes rétegek - vagy inkább korosztályok - hajlamosak voltak problémáik kábítószerrel történő „megoldására". A felfedezések folytatódtak; Új- Guinea 1965-ben kiszolgáltatta a „nonda" mérgesgomba titkát. Csakhamar kiderítették, hogy e gombafajta nagy hatású pszi- chotrop indol-derivátumokat - magyarán szólva: kábítószereket - tartalmaz. Nemsokára kiderült, hogy Singapurban, Indonéziában és más térségekben is előfordulnak hasonló hatású növények. A laboratóriumi kutatások számos ősi titokról lerántották a leplet. Kimutatták pl., hogy miként, milyen természetes vegyületekkel hat az Indiában előforduló „Sóma, az istenek gombája". Az amerikai indiánok is használtak hasonló hatású növényeket. Egy gombafajtában az .ötvenes évek közepén psilocy- bint fedeztek fel, amely azóta már teljesen meghonosodott a kísérleti-pszichológiai laboratóriumokban. Sajnos, ezzel a kutatási eredménnyel is egyre gyakrabban visszaélnek. A 60-as évek végén a csehszlovák farmakoetnográfia is hallatni kezdte hangját. Hadd soroljunk itt fel néhány hazai eredményt: kutatóink expedíciót indítottak Közép- Ázsia úgyszólván megközelíthetetlen hegyei közé, a tadzsikisztá- ni Iszkaderkul tó térségébe, mert itt fordul elő az ősi „mummio" gyógyszer. Tudósaink szovjet kutatókkal együttműködve tudományosan elemezték a Delphinium Ovczinnikovia (a sarkantyúvirág egyik fajtája) kivonatának összetételét. Kenya déli részén új, eddig ismeretlen nyílmérget fedeztek fel, Dél-lndiában pedig a „Sóma“ nevű ital hatását tanulmányozták tudományos szempontból. Ugyanebben a térségben a hagyományos népi gyógymódok tanulmányozásában is jelentős eredményeket értek el. Kutatóink középamerikai expedíciója is rendkívül eredményes volt; Kubában a Ci- nobey-indiántörzs által alkalmazott gyógyítási eljárásokat vették tudományos szempontból is alaposan szemügyre, de Mexikóban, Kolumbiában és Peruban is végeztek tudományos munkát a farmakoetnográfia ismerettárának gazdagítására. A tudományág hazai művelői az ismeretek minél gyorsabb gyakorlati hasznosítására törekszenek. Megjelent pl. Mexikó részletes farmakoetnográfiai leírása, és kutatóink az egyes drogok hatásmechanizmusának azonosítására is nagy gondot fordítanak. Vietnamban és a Csendes-óceáni térségben is jó eredményeket értek el a hagyományos gyógyszerek előállítása technológiájának megismerésében és más területeken. A Vietnamban és a többi országban járt farmakoetnográfusok hazánkba visszatérve számos tu- dománynépszerüsitő előadást tartottak a meglátogatott ország kultúrájáról, történelméről és - persze - az ősi gyógymódokról. Az előadások és kiállítások nagy visszhangra találtak, amit az is bizonyít, hogy az expedíciók tagjai által publikált tudománynépszerűsítő könyveket napok alatt megvásárolták. A kiadványok - mert magas képzettségű kutatók írták valamennyit - közérthetően tájékoztatnak a népi gyógymódok lényegéről, és ideológiai szempontból is számos kérdésre választ adnak. Kutatóink a tudományos kiadványok publikálásában lényegesen lassúbbak voltak. Ennek ellenére a csehszlovákiai farmakoetnográfia e téren is becsülettel helytállt. Első ízben 1977-ben szerepeltek nemzetközi fórumon, a szocialista országok toxikománi- ával foglalkozó I. kongresszusán. Az itt közreadott tudományos dolgozatokat nagy érdeklődéssel fogadtak a más államokból érkezett résztvevők. 1980-ban és az idén a Prágában működő Vietnami Kulturális és Tájékoztató Központtal együttműködve a Csehszlovák Tudományos Akadémia szervei az UNESCO égisze alatt külön értekezletet tartottak a tudományág legjobb művelői. A rendezvényen rámutattak a farmakoetnográfiéban elért eredményekre, ismertették a gyakorlati igényeket az újonnan szerzett ismeretek felhasználásával kapcsolatban, és rámutattak Vietnam és a többi délkeletázsiai ország, illetve a csendesóceáni térség helyzetére. A szim- pozionon 19 tudományos beszámolót terjesztettek elő, ezek szövegét külön könyvben is kiadják. xxx A csehszlovákiai farmakoetnográfia korszerű, gyorsan fejlődő tudományág. Hazai kutatóink jelentősen hozzájárulhatnak a Vietnammal, Kambodzsával, Laosszal és a többi fejlődő országgal kiépített tudományos kapcsolatok fejlesztéséhez. Eredményeinket a nemzetközi tudományos rendezvényeken való részvétel állandó fokozódása is mutatja. DR. FRANTlSEK SlTA Egyre nyomasztóbb a nagyolvasztók füstgázainak környezet- szennyezése. Elsősorban a kéndioxid és a nitrózus gázok okoznak gondot, ezek ugyanis a vízgőzben, az esőcseppekben és a hóban oldódnak, és savanyú csapadékként visszajutnak a földbe. Ezért egyre sürgetőbb az a feladat, hogy a véggázokból eltávolítsák őket. Japán kutatók erre egy új eljárást dolgoztak ki. Elektrongyorsítóval besugározzák a gázkeverékeket; ekkor a nitrózus gázok oxidálódnak, s ha egyidejűleg ammóniát is adagolnak a gázkeverékhez, az ártalmas gázok ammóni- um-szulfát- és ammónium-nitrát- só keverék alakjában kicsapódnak. Az eljárásnak nincs hulladéka, mert ez a só műtrágyának felhasználható. (Hydrocarbon Processing) SZÁMÍTÓGÉPES TELEFONTÁJÉKOZTATÓ Svédországban egy olyan számítógépes tájékoztató központ tervét dolgozták ki, amelynek révén a vállalat telefonkezelője mindenkor tudhatja, hogy a rendes munkahelyén kívül tartózkodó hívott személy hol érhető el, illtőleg mikor tér vissza a vállalathoz. Ha egy munkatárs elhagyja a szobáját, vagy közli a telefonközpont kezelőjével, hogy hová megy, vagy közvetlenül betáplálja ezt a számítógépbe. A számítógép ezeket az ismereteit mindannyiszor kijelzi a telefonközpont kezelőjének képernyőjén, valahányszor az illetőt hívják, de „nem veszik fel a kagylót" (SÍP) SZÍNES SZONÁR Hét színben villog az ábra a szonár képernyőjén, különbséget téve a halak, a vízbe dobott régi autógumik és a fenék képződményei között. Az ultrahangos készülékkel könnyen nyomon lehet követni a kiszemelt zsákmányt. Digitális megjelenítő mutatja az is, hogy az észlelt tárgy, illetve a halak milyen mélységben van nak. Bár nem mondható sportszerűnek, de a halászat e moderr segédeszközét immár a horgászok is igénybe veszik. MÉ A PieSfanyi Növénytermesztési Kutatóintézet a gabonafélék, a takarmánynövények és a hüvelyesek kutatásával, nemesítésével, továbbá új agrotechnikai eljárások kidolgozásával foglalkozik. A 812 tudományos, műszaki és kisegítő dolgozó a Szlovákia különböző területeire kihelyezett kilenc munkahelyen végzi fontos munkáját. A kutatóintézet biztosítja szlovákiai viszonylatban a növénytermesztési kutatásokkal foglalkozó intézetek koordinációs, előrejelző, koncepciózus és összegező tevékenységét, s ebben az intézetben új növénytermesztési tudományos dolgozók felkészítése is folyik. A lucernavirág önbeporzásának ellenőrzése (Felvétel: CSTK - D. Sulla) ' 1981. X. 25. 16 ozsrn * M