Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-07-12 / 27. szám

• Sokat kézimunkázol?- Igen. Ez az egyedüli idegnyugtató. • Régen is kézimunkáztál?- Dehogyis. Csak három éve. A kultúrházban, amit vezetek, az egyik kolléganő kézimunkakört szervezett. Néha benéztem hozzájuk, s mindig megmosolyogtam őket, hogy ennyi időt elpocsékolnak, csak böködnek. Egyszerűbb, ha bemegyek az üzletbe, és megveszem, ami tetszik. De az nem az, mondták, s igazuk volt. Amit te magad teremtesz, az ízlésed szerint, az igen. Nézd ezt a keresztöltést. Ennél az a legfontosabb, hogy a szálak mind egy irányba menjenek. Mindenkinek vannak gondjai. Lefekszel, s nem tudsz elaludni. Olyankor kézimunkázom. Sokszor azon veszem magam észre, hogy reggel négy óra. A másik hobbim a bélyeggyűjtés. Nem olyan bor­zasztó érték, csak öröm. Abban a hajszában, amikor sokat koncerteztem, jó volt rakosgatni, gyönyörködni a bélye­gekben. • Mikor kezeltél énekelni?- Ne erről beszéljünk. Én akartam énekelni. Éreztem, hogy tudnék. Felkerültem Bratislavába, itt a konzervatóri­umban egy év alatt kettőt végeztem, Anna Korínská volt a tanárnőm, s az 1949/50-es tanévben a budapesti Liszt Ferenc Zenekadémián tanultam ösztöndíjasként. • Akkoriban nem lehetett könnyű külföldi ösztöndíjat kapni...- Nem az volt a nagy dolog, hogy megkaptam, hanem hogy felvettek. Olyanok ültek a bizottságban, mint Forrai Miklós, Járdányi Pál, Jászai Mária - ő tanított énekre Maleczky Oszkár, Kodály Zoltán. Ma el sem hiszem, hogy engem Kodály tanított, akkor ezt nem is tudatosítottam. Az ott töltött egy év sokat adott. Három hónapig statisztáltam a Fővárosi Operettszínházban napi huszonöt forint gázsi­ért, ami egy diáknak rengeteg pénz volt... de nem a pénz volt a fontos, hanem hogy Honthy Hannával, Németh Marikával, Feleki Kamilla! lehettem egy színpadon... • Az egy év leteltével visszajöttél, befejezted a konzer­vatóriumot és...- ... el akartam kerülni Érsekújvárból, ugyanis ott tanítot­tam a zeneiskolában. Operaénekesnő akartam lenni. De akkor úgy hitték, aki énekesnőnek készül, abból okvetlenül „rossz nő“ lesz. • A családod vélekedett így?- Nem. Még negyvenhatban összeült a családi tanács, hogy elengedjenek-e a fővárosba vagy nem. Egy tizen­nyolc éves lányt! Azt mondtam az anyámnak: anyukám, ha a nevelésben jó alapot adtál, akkor ne félts. Tibor Freso megígérte, hogy szeptembertől felvesz a kassai operába. Ez ötvenkettő januárjában volt. Elmentem Kassára, talál­koztam egy ismerőssel, zenei szerkesztő állást kínált a rádióban. Elfogadtam, gondoltam, szeptemberig kibírom. Szeptemberben meg már nem akartak elengedni. Ha énekelni akarok, énekeljek a rádióban, mondták. • Mikor szerepeltél először a tévében?- Pontosan nem tudom, de akkoriban, amikor megindult az adás. Sok-sok levélre válaszoltam naponta, fényképe­ket küldtem. Kassától Asig énekelték a dalaimat. A Lísto- cek z brezyt, a Neklopkaj vecer möj milyt. • Kik voltak a pályatársaid?- Hermely Gabi, Bea Littmanová, Jozko Kuchár... a legkisebb faluba is eljutottunk. Gott ma nem kerül el kisebb helyekre... Kétszázhuszonhat dalt játszottam fel. Nyolcvan százalékából sláger lett. • Ezek között sok volt a magyar dal.- Nagy munkát végzett Nyitrán Mártonvölgyi László, sok dal szövegét fordította le magyarra. Akkor kezdett énekelni Csík Jancsi is. Mintegy 12-14 magyar dalt játszot­tunk fel lemezre, eredeti magyar számokat is. A Mézeska­lácsszívet küldök neked című Majláth Júlia dalt például Csík Jancsi magyarul énekelte, én szlovákul. • Hány lemezed van?- Nem tudom pontosan, de olyan 130 dal van meg lemezen. Akkor még nem létezett nagylemez. Jártuk Dél- Szlovákiát. A közönség tudta, hogy érsekújvári születésű vagyok... Nyugati számmal mindig könnyebb sikert aratni, de én eleve nem énekeltem nyugati számot, csak szlovák illetve magyar dalokat. Azt tartottam, ha mi nem propagál­juk a saját számainkat, a nyugati énekesek ugyan nem fogják • Meddig tartott ez a nagy népszerűség?- ügy ötvenöttől hatvanháromig, hatvannégyig, sőt még azután is, hiszen a hetvenes években is felléptem, persze ritkábban. Most is fellépek. Nem dicsekvésképpen mon­dom, de olyan vastapsot kapok ma is... Ezt nem lehet kikényszeríteni a közönségtől, ezt csak jó munkával lehet elérni. Kimész a színpadra, s valahogy... ezt nem lehet megmagyarázni. Mindent bele kell adni, minden dalt át kell érezni. Soha nem választottam olyan dalokat, amelyek nekem nem mondanak semmit. • Sokan azt tartják, hogy ez a műfaj az egész fiataloké, hogy itt a középkorúaknak nincs keresnivalójuk...- Nézz körül Ott a Záray-Vámosy házaspár, megvan a közönségük. Ott van Katherine Valente, Frank Sinatra... de ne menjünk külföldre, nézzük a cseh énekeseket. Cortéz, aki még mindig nagyon jól énekel, Simonová, Chladil, értékelik őket, állandóan szerepelnek. • Mikor volt utoljára tévéfelvételed?- Három éve. És nagy siker volt! Képzeld csak el, mi lenne, ha a könnyűipar kizárólag magas sarkú cipőket gyártana... A középkorúak igényét is ki kell szolgálni. Mi nem veszítettük el a hangunkat! Merem állítani, hogy jobban megoldanánk mindent, mint régen. • Mikor készítetted az utolsó rádiófelvételt?- Olyan régen, hogy már nem is emlékszem rá. • Mikor készítetted az utolsó lemezt?- Hetvenegyben. Az egyetlen nagylemezem. Nem kap­ható. • A régi slágereidből három nagylemezre való is kitelne.- Több is. • Nem kellene elmenni az Opusba, és felajánlani?- Ez kínos volna... ugyanis ilyesmit nem szabadna, hogy elfelejtsenek... Az Opusnak egyébként hálás vagyok, amiért megjelentette a nagylemezt, a rádióra ... folytatom az utazást viszont nehéz szívvel gondolok. Sok minden fáj... mert itt vagyunk, és még nem vagyunk öregek. Csak most vala­hogy nem vagyunk divatosak. • Nem volt nehéz belecsöppenni ebbe az új munkakö­rödbe?- Nem. Egy művelődési otthon vezetője vagyok a Trnávkán. Tanulva a kultúrfelelősök hibáiból - amit korábban a saját bőrömön is tapasztaltam - igyekszem azokat kiküszöbölni. Igyekszem azt adni az embereknek, ami érdekli őket. Jó kapcsolatot tartok fenn a művészekkel, nagyon sok jeles művész lépett fel nálunk. • Nem találod furcsának, hogy táncdalénekesnőből népművelővé lettél?- Nem. Mindig vonzott, hogy sok embernek szerezzek örömet. • Nincs benned egy pici tüske, ha látod, hogy náladnál fiatalabb, de tehetségtelenebb énekeseket felkarolnak?- Sem irigységet, sem féltékenységet nem érzek. A kö­zönséget nem lehet megvesztegetni. Miért lennék félté­keny, ha valaki jobb? Ez a fejlődés törvénye. • Kaptál-e elismerést a pályádon?- Borzasztó büszke vagyok a kitüntetéseimre, nézd meg, hetvennégyben megkaptam a tiszteletbeli Aranylírát, hetvennyolcban a kultúra érdemes dolgozója kitüntetést. • Soha nem festetted a hajad...- Soha. Most különben is divat a melírozott haj. • Vállalod a korodat?- Vállalom. Minden kornak megvan a szépsége. Csak korán maradtam egyedül. Egy éve halt meg a férjem. Most, amikor a munkánk gyümölcséből nyugodtan élhetnénk... Két gyereket szültem, az egyik huszonnégy óráig élt, a másik halva született... Rengeteget utaztunk a férjem­mel, ez volt az egyetlen hobbink. Most folytatom az utazást... S a legszebb érzés tudod mi? Amikor már itt vagyok három kilométerre az otthonomtól. KOPASZ CSILLA 1981. VII. 12. A Kántor A vendéglőben megszólalt a telefon. A főnök vette föl:- Tessék, itt Kántor! A drót túlsó végén elhangzott egy indulatszó, és lecsapták a kagylót. Újabb telefon. Minden ugyanúgy is­métlődött, csak a szitkozódás volt vasko­sabb. Harmadszor is csengett a készülék. ~ A főnök odaszólt a helyettesének: vegye fel ő.- Tessék, itt Harangozó! - mondta a helyettes. A telefonáló már csak artikulálatlan hangokat hallatott. Ez a néhány évvel ezelőtti történet ma nem ismétlődhetne meg, mert Harango­zó László már más vendéglátóipari léte­sítményben dolgozik. S ami még fonto­sabb: A Kántor azóta fogalommá vált Zselízen (Zeliezovce) és környékén. A Mladosf vagyis az Ifjúság vendéglő, ahol Kántor József a vezető, méltán lett " híres a választékáról és a kulturált kiszol­gálásáról. Az országos kulturális ünnepségek so­rán figyeltem föl rá. Az ünnepi ebéd közben felállt, és így szólt a vendé­gekhez:- Most pedig különleges meglepetés­sel szolgálok. Egészségükre! Aztán odaállt a népi zenekar elé és népalokat, magyar nótákat kezdett éne­kelni - ízlésesen. Bizsergett újságírói ösztönöm. Sza­badkozott, de aztán csak beinvitált a fő­nöki miniszobájába.- Nincs itt semmi különös. Szeretem a munkámat, szeretek énekelni is. Ha van időm és kedvem, dalolok a vendé­geknek is, mert itt az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát. A szolgálati utakon megkóstolt temér­dek generálízekre, jellegtelen ételekre, szívderítőnek bizony nem mondható kör­nyezetre gondolok. El is mondom neki, miért sóhajtozom.- Nézze, én úgy vélem, hogy nagyon sok múlik a vendéglátóipari létesítmé­nyek főnökein. Mert az igaz, hogy sok áruból hiány mutatkozik, nem mindig kapjuk meg azt, amit rendelünk, a válasz­tékunk is gazdagabb lehetne. De minden helyen el lehet érni, hogy tiszta legyen az asztal, udvarias a felszolgálás. En azt vallom, bizonyos értelemben minden vendég befolyásolható. Ha nincs az, amit kér, akkor más ételt, italt ajánlunk neki, hogy ne bosszúsan távozzék. Nyár van, és csapolt, valamint három­féle palackozott sör kapható, hatféle üdí­tő ital, néhány ételkülönlegesség is - ti- zenegynéhány koronáért.- A főnököt kinevezik, de jó főnökké saját akaratából, saját igyekezete alapján lehet az ember. Sokszor például saját autómba vágom magam, elmegyek a se- red'i nagyraktárba vagy Nyitrára áruért. Sikerült szereznem a messze földön hí­res lukanyényei palackozott borból is. Kevés helyen árusítanak ilyen borfajtát. Itt van. Sok fáradozásba, idegeskedésbe kerül, amíg majdnem mindent előterem­tek, de másképp nem tudom végezni a munkámat. Talán szégyellném is ma­gam, ha nem lennének törzsvendégeim, és sokan nem kapnák meg azt, amit rendelnek. Jegyzetfüzetemben aláhúztam az alábbi gondolatait:- Sokan úgy véljük, hogy a kultúra csupán valami nagy, ünnepi dolog. Az is, de bészélnünk kell a mindennapok, a hétköznapok kultúrájáról, a kulturált­ságról. A szolgáltatások kultúrájáról, a vendéglátás kulturáltságáról. Manap­ság sokat emlegetjük a növekvő szabad ... többet kellene tenni - és a vendég érdekében. (Gyökeres György felvétele) idővel kapcsolatban a szolgáltatások, ezen belül a vendéglátás színvonalát. Azt hiszem, többet kellene tennünk - és a vendég érdekében. Mi a magunk mun­katerületén megpróbáltuk. Itt elképzelhetetlen a nyolcórás mun­kaidő, ezért is kérdem a kedvteléseiről.- Odahaza szegfűket termesztek, ez sok időmet elveszi. Akkor örülök, ha a gyermekeimmel foglalkozhatok, és ak­kor van igazándi ünnep, amikor együtt a család. Hívnak sokfelé énekelni eskü­vőre, kulturális rendezvényekre, de erre nincs idő. így csak néha gyújtok nótára, ha a törzsvendégek vagy mások rá­szednek. Vajon itt minden szép és jó, faggatom.- Dehogy! Sok problémám van az anyagbeszerzéssel, de azt valahogy megoldom. Gondot okoz néhány han­goskodó vendég és olykor egy-egy em­ber kultúrálatlan viselkedése. Mert ugye mellettünk tömbházak sorakoznak, s az ottani lakók este csendet óhajtanak, és igazuk van. Látja, megint a kulturáltság­nál kötöttünk ki. - Mikor már belemeleged­tünk, csipkelődést is megkockáztatok: va­jon nemcsak azért csillog-e itt minden, mert országos rendezvényt tartanak Zse- lizen.- Ezt a vendéglőt mindehol Kántornak hívják, s ez ugye, azért jelez valamit. Különben is, tegyen próbát, jöjjenek el bármikor, hiszek abban, hogy önök sem fognak csalódni. Megpróbáljuk. Biztosra veszem, hogy akkor sem fog kelleni a Kántor fölött megkongatni a vészharangot... SZILVÁSSY JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents