Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-04 / 39. szám
CSÁK ELEMÉR 1981. 4S/,: X. 4. ■: ,***m v,,x A Szalbik-kurgan titokzatos sziklái BATISZKÁF NÉLKÜL A TENGER ALATT (A szerző felvétele) (ŐSTK-felvétel)- Az erőművön hányán dolgoznak .'- A karbantartókkal, laboratóriumi munkatársakkal együtt is csak néhány száz fö.- Feltételezem, hogy lakásprobléma itt sem létezik...- Dehogynem! A korábbi építőmunkásszállások ma már nem felelnek meg az igényeknek, ezek helyet újatt kell építeni. No, meg aztán a sok lezárt lakás: tulajdonosa elköltözött valahová északra, de fenntartja a jogát korábbi lakására. A bölcsődei és az óvodai ellátás viszont teljes, s az iskolákban folyamatban van a kétműszakos oktatás felszámolása.- Milyen gondjai vannak még a 35 ezres város polgármesterének? Hiszen ez a modernnek tetsző, erdőben megbúvó, csendes település‘látszólag mentes a városok hagyományos problémáitól...- Nos, az tény, hogy teljes a csatornázottság, a hideg- és melegvíz-ellátás, a házak 93 százalékában távfűtés van, de a szép fekvés és a villanyáram olcsósága mögött sok gond is meghúzódik. Maga még nem járt nálunk felhőszakadás idején: a hegyekből lezúduló víz és törmelék sokszor kiveri a házak ablakait is. Vagy: gondolná-e, hogy nálunk tízszer több áram megy el a közvilágításra, mint más hasonló helyen? Az erőmű közelsége miatt télen, a nagy hidegekben sűrű köddé dermed a vízpára, s nappal is világítani kell; de az utak is rendkívül csúszósak, állandóan szórjuk a homokot. A legnagyobb gondot azonban egy energiatakarékossági rendelet okozza: kormányhatározat tiltja, hogy a kazánokat villanyárammal fútsük. Igen ám, de a mi helyzetünk speciális: egyrészt olcsó az áram, másfelől, ha mi szénnel fütenénk (az is van a környéken), borzasztó nagy károkat okoznánk magunknak, hiszen völgyben fekszik a város és a széngáz, meg a magas páratartalom együtt... - még elképzelni is rossz. Szóval: keressük a felmentés útját a rendelet alól.- Személyes kérdés: hogyan kapta ön a Juvenalij Fegyjajev nevet?- Gondolom, a latinos keresztnév érdekli. Nem tudom pontosan, talán az ifjúság erejének tiszteletére rendezett római ünnepségek, a juvenáliák adták az ötletet apámnak. Tudja, édesanyám súlyos reumában szenvedett, béna volt, de nagyon akart engem. Apám 5 kilométert cipelte a karján a bábaasszonyig. Anyám meghalt, én életben maradtam. Talán, áttételesen, ez is közrejátszhatott a név megválasztásánál...- Mit jelent önnek a közeli betonóriás, a modern kornak ez a székesegyháza, amely még néhány évig a világ legnagyobb erőműve lesz?- Nagyon sokat, hiszen magam is építettem. Az erőmű számomra új erő forrása, valamiféle tisztítóhely. Tetszik a hasonlat a székesegyházzal, valóban: ha az embernek imádkoznia kell, itt nálunk az erőműhöz megy. (Folytatjuk) Az első európai, aki Szibériában villanyfényt látott, bizonyos Ignatyev gróf volt. 1885-ben, amikor kinevezték Kelet- Szibéria kormányzó-tábornokának, átutazóban Gadalov krasznojarszki kereskedő házában szállt meg, s csodálkozva tapasztalta, hogy a szobákban olyan villamos lámpácskák világítanak, amilyenekből még Szent-Pétervárott is csak mutatóban látni. A kereskedő persze nem a távoli vendégeket, hanem helybéli kuncsaftjait akarta elámítani, s mint feljegyezték, a reklám olyannyira sikerült, hogy Gadalovot Antikrisztusként emlegették a környéken. Krasznojarszk utcáin csak 1912-ben gyűlt villanyfény, akkor is a városközpontban, pedig ez idő tájt az elektromosság már Szibériában sem számított csodának, hiszen a Léna menti aranylelőhelyeken már másfél évtizede termeltek ipari áramot. Ki gondolta volna, hogy a város egyszer a világ legnagyobb vízerőművének ad majd nevet?! Annak a kolostornak a lakói semmiképpen sem, akik még a századelső negyedében is a Mana folyócska torkolatánál reme- téskedtek - pontosan azon a helyen, ahol ma az erőmű 120 méter magas gátja emelkedik. Az erőműépítésre alkalmas sziklaszorost 14 közül választották ki - szinte az utolsó pillanatban. A főmérnököt 1955 augusztusában még egy másik folyószakaszra irányították, csak a terepszemle és a helyzetet jól ismerő szakemberek győzték meg a tervezőket, hogy a 15 millió tonnás betonkolosszusnak jobb, biztosabb helye lesz húsz kilométerrel feljebb, Gyivnogorszknál, ott, ahol az egykori remetelak falai között időközben úttörőtábor talált otthont. S 1955 októberében megkezdődött a munka. Ismerős hegyoldalak, egyszer már látott útszakaszok köszöntgetnek rám a kocsiban. Rögtön, az első kilométereknél stílustalan, tégla alakú házak a túlsó, kopár part magaslatán: a krasznojarszki tudományos negyed épületei, amelyek úgy állnak a meredély szélén, mintha szégyenükben, hogy ilyen csúfra sikerültek, sorban le akarnák vetni magukat a mélybe; aztán egy dombtetőn kilátó, majd a part alatt faosztályozó. Emlékszem, már 1967 májusában rácsodálkoztam a táj kontrasztjaira: a vadonba vezető kitűnő aszfaltútra, a lazán szétszórt faházak és a nagyfeszültségű távvezeték ellentétére... akkor csupán néhány órára ruccantunk ide, időtöltésként két repülőgépjárat között, s az építkezés monumentalitásán kívül keveset tudtam meg annak jelentőségéről. A korai alkony letompította a színeket, a felhasított hegyek kőzetének vörösét, meg a felettük húzódó erdő komor zöldjét. Már állt a gát. Túlsó végét a lezúduló víz páráján át tanulmányozhattuk, a betonfal mögött félig megtelt a meder, a kiirtott erdők hulladékát, a születő tengerbe bukó fenyőket apró csónakok terelgették, gyűjtötték össze, nehogy a turbinák torkára akadjanak. A Jenyiszej első erőműve épült, sokáig, viták és megtorpanások közepette, hogy végül is teljesítményben legyőzze elődjét, a bratszki óriást. Sok szibériai és nem szibériai vízerőmű belsejében jártam már, megcsodáltam a sebesen pörgő hatalmas turbinákat, bejártam a betongátat átszelő közlekedő és műszeres folyosókat, méretben azonban a krasznojarszki mindegyiket felülmúlja. Az embernek kicsit összeszorul a torka, ha tudja, hogy 120 méter magas vízoszlop magasodik fölötte, s a gát, amelynek belsejében kiegyenesedve járkál, 73 milliárd köbméter vizet tart a hátán - egy 388 kilométer hosszú és 15-20 kilométer széles tenger tömegét. Tiszteletből végigjárom a gépcsarnokot, megnézem mind a tizenkét darab, félmillió kilowattos turbinát, s beírom a jegyzetfüzetembe: ez az erőmű annyi energiát termel évente, mint amennyi a Szovjetunió teljes energiatermelése volt 1934- ben. És újból elhatározom, ahogyan jó néhány erőmű hatására tettem, hogy megpróbálom egyszer megírni az építői; történetét. Hiszen egy ilyen szibériai építkezés valódi regény, sőt, egész könyvtárra rúgó regénygyűjtemény, csak le kellene jegyezni valamennyi résztvevőjének elbeszélését. A kék szemű Vladlen Belkin költőjét, akit a romantika vonzott ide, előbb tanított az iskolában, aztán évekig munkásként dolgozott és most őszinte átéléssel szavalja nekem költeményeit a gát tövében... Jurij Zarnyicki- jét, akinek szülei elpusztultak a háborúban, őt ötesztendős korában menekítették ki a leningrádi blokádból, s aki „huligánkodásért“ 20 éves koráig egy uráli fegyenctáborban dolgozott, majd véletlenül került ide: megkérdezték, hová akar menni szabadulása után, ő azt mondta, ahol meleg van, s az írnok Krasznodar helyett tévedésből, vagy tréfából Krasz- nojarszkot jegyzett az okmányokba; me- lósként, brigádvezetóként építette a fagyban az erőművet, gyökeret vert és most a gyivnogorszki építővállalat vezetője. Gyivnogorszk - szabad fordításban talán úgy lehetne mondani, hogy a csodaszép fekvésű város. Ez a főhadiszállásom, az itteni vendégházból kirándulok a környékre - a betongát belsejében berendezett laboratóriumba, ahol a csövekben, turbinákban áramló víz buboré- kainak romboló hatását tanulmányozzák; a faúsztatók kikötőjébe, amely szervezetten, gépesítve őrizte meg ezt az ősi mesterséget és a volt darushoz, aki kanadai emigrációból tért vissza aszülöföljé- re és most nyugdíjasként gyönyörű rózsákat termeszt, meghazudtolva a biológusok kishitűségét és a hajóemelöhöz, amely hivatalosan már működik, gyakorSzibériai gyerekek latilag azonban a sikerhajhászás keserű levét issza - a szó szoros értelmében. Arról van ugyanis szó, hogy megépítették ezt az önjáró zsilipet, amely a folyón közlekedő hajókat terheléssel együtt is képes a gáton átemelni, de nem kísérletezték ki előzetesen a finom hidraulikát (40 ezer liter finom repülőgép-olajat kell benne óránként átszűrni de ehhez hiányoztak a filterek), ezért aztán hosszú hónapokra visszavetették a rendszeres üzemeltetés megkezdését.- És hogyan, miből él a város most, hogy megszűnt a hatalmas építkezés? - kérdezem Gyivnogorszk tanácselnökét.- Hát bizony, a 15 ezer építő többsége szétszéledt; csak két és félezren maradtak, akik a városban és a környéken munkát találtak...- Szétszéledt? De hiszen újabb erőmüvek épülnek!- Sajnos, a közeli szajáni erőműhöz mentek a legkevesebben. Most már rájöttek az illetékesek, hogy célszerű lett volna biztosítani a folyamatosságot. Az a néhány év kimaradás oda vezetett, hogy a tapasztalt erömüépítők egy része elszegődött máshová vagy - jobb esetben - elköltözött valamelyik távoli erőműhöz. Most már kormányprogram gondoskodik arról, hogy ezek a betonkolosszusok „futószalagon“ létesüljenek, állandó építőipari vállalatok közreműködésével; egyébként épp ennek a trösztnek a kisegítő részeként Gyivnogorszkban két kisebb épületelemgyárat hoztak létre.- Szóval, részben, ez köti le a munkaerőt. És még?- ötezer embert foglalkoztató üzem, egy kisfeszültségű villamos berendezéseket előállító gyár van épülőben, valamint egy fafeldolgozó kombinát. Ezzel megoldódik a foglalkoztatottság problémája.
