Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-10-04 / 39. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1981. október 4. VASÁRNAP BRATISLAVA XIV. ÉVFOLYAM 39. SZÁM ÁRA 1 KORONA (Prandl Sándor felvétele) T ulajdonképpen úgy kezdődött minden esztendőben, hogy a szőlősgazdák megtapintották a fürtöket, ízlelgették az új termést és vérbeli borászok módjára megpróbálták megjósolni a majdani újbor minőségét. Aztán ahogy múltak a napok, úgy kérdezgették egyre gyakrabban egymástól, mikor lesz a szüret, vajon melyik két-három egymás után következő napot jelölik ki a hivatalos szervek erre a nem könnyű, de szép és jókedvre derítő munkára. Mert mifelénk is, a Bodrogközben nem úgy volt, hogy az ember akkor szedi le a szőlőjét, amikor akarja, a Kishegy és Nagyhegy oldalán egyszerre kellett lebonyolítani a szüretet; rosszul is járt volna az, aki nem alkalmazkodik a mindenki számára kötelező időponthoz, a mezgerélők (ahogy nálunk hívják a böngészőket) elvitték volna a tökén hagyott termést. Aztán amikor a pincék sötétjéből, kamrák homályából előkerültek a hordók, kádak, puttonyok, léhók, darálók és prések, az udvarok megteltek a szüret hangulatával. És ez a hangulat kihullámzott az utcákra, hamar körülfogta a kisvárost, mely itt is, ott is az előkészületi munkálatoktól volt hangos, eleven és tálán kedvesebb is, mint máskor. Hordókat mostak, fenekeitek, abroncsoz- tak, mindenütt az emberek kádakat súroltak, öblítettek, tisztították a szőlőszedéshez, préseléshez és a jó bor készítéséhez szükséges eszközöket. Amikor pedig már csak napok választottak el a szüret idejétől, a gazdák lovas kocsik, traktorok, autók után jártak, a háziasszonyok meg sütöttek, főztek, mintha ünnepre készülődtek volna. Az is volt egy kicsit a szüret, ünnep, mulatság, szórakozás, régi szokások szerint zajló. Véletlen-e, hogy két-három évtizeddel ezelőtt is, amikor gyermekkoromat éltem (és most tulajdonképpen annak egy mozzanatát idézem), még ma is sok helyütt olyan vonzó esemény a szüret, melyre szívesen jönnek a meghívott vendégek, mert az a nem éppen könnyű munkán kívül sajátos hangulatokat, élményeket, manapság egyre ritkább közösségteremtő pillanatokat kínál, tréfás történeteket, dalokat fakaszt. Számos esztendőben hideg hajnalon indultak a kádakkal, vedrekkel, ételt, italt tartalmazó kosarakkal megrakott, szüretelőktől zajos kocsik a hegy felé, mégsem dideregtek az emberek. Mi gyermekek is, akik nem voltunk hozzászokva a koránkeléshez, boldogan utaztunk, az erdőn keresztül vezető úton a fák között bujkáló ködbe mesét „szőttünk“. Aztán éltük a szüret valóságát, élveztük és tanultuk a munkát, tanultuk azt, hogy minden szem érték, hogy sok kicsi sokra megy. És gyönyörködtünk abban a képben, melyet az egymásba lejtő hegyoldalak kínáltak - emberekkel. Az emberrel, aki nehéz, időről időre gondot jelentő munkával jutott el a szüretig. Az ünnepnapig, melynek tartalmát igazán csak ő tudja átélni és megbecsülni. És azt az órát is, amelyben végre otthon tudhatja a termést, kifújhatja magát, nyugodtan fogyaszthatja el az estebédet; ha maradt, óborral koccintva az újra. Csallóközi barátom kertjében a szőlősorok között sétálgatva lassan elapad bennem a régi szüreti képek forrása, a müller, rizling, kocsisirma, kunbarát ízlelgetése közben visszatérek a jelenbe, és arról beszélgetünk barátommal, amit egyébként sok szőlősgazdától is hallottam az idén: a tavaszi fagyok ,, leszüretelték“ az ígéretes termés java részét, de ami megmaradt, annak kedvezett az időjárás, jobb minségű .borban reménykedhet az ember. BODNÁR GYULA
