Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-09-13 / 36. szám

1981. IX. 13. N W be jut valakinek a mi intézetünk, a mi munkánk is. Az sem baj, ha bírálnak, legalább felhívják rá a figyelmet: valami nincs rendben.- Mi nincs rendben?- Sok minden - legyint Jozef Ondrus bosszúsan. - Elsősorban is az, hogy bár a bratislavai Egyetemi Kórházhoz tarto­zunk, a peremre szorultunk. Ismerem az állapotokat, tizenhét éve dolgozom az. intézetben, amely 1964-től működik. Há­rom helyen, szétszórtan dolgozunk. Ez lakóház, örülünk, hogy egyáltalán meg­tűrnek a lakók. Tiltakoztak is már eleget. Szűkén vagyunk, rosszak a munkahelyi körülmények. Négy helyiségünk van, s nekünk kell ellátni a főváros és a nyu­gat-szlovákiai kerület rokkantjait. De mi­vel ez lakóház, szó sem lehet arról, hogy itt gyártsuk a protéziseket. Csak méretet vehetünk és próbálhatunk.- A műhelyek a Bazová utcában és Petrzalkán vannak - fordul felénk a nővér­ke. - A rendelő még a földszinten van, de a műhelyek a pincében. Ha esik az eső, elönti a pincét a víz, gumicsizmában dolgoznak a munkatársaink. Ha egy hi­giénikus odamenne, bezáratná. Egyébként a petrzalkai részleget is pincehelyiségben helyezhettük csak el.- Igen, bizonyít Slivka doktor -, még a hordágyakkal is alig lehet megfordulni. Tehát sem a rendelkezésünkre álló épü­letek, sem a helyiségek nem megfelelő­ek. Nehezíti a helyzetet, hogy páciense­ink nem mobilisak, nehezen mozognak. De ha nem mentő hozza őket, csak Bratislavában sok-sok kilométert kell ide- oda utazgatniuk, hogy mindent elintéz­zenek.- Úgy tudom, nemcsak a páciensek utaznak ide, önök is rendszeresen táto­gatják a járási kórházakat?- Igen, próbákra Machaj kollégám és én utazunk. Ó már idősebb, de mennie kell. Évente mintegy 53-55 ezer pácien­sünk van, közülük mintegy 250 az új amputált.- Hányán végzik ezt a munkát?- A részlegnek 44 dolgozója van. (gy létszámban talán elegen is lennénk, csak az a baj, hogy a középnemzedék hiány­zik. Tehát vagy kezdő, vagy már nyugdíj felé jár, illetve nyugdíjas dolgozóink egy része - ráncolja gondterhelten homlokát Slivka doktor. - Bár meg kell mondanom, az időkihasználás vonatkozásában van­nak még bizonyos tartalékaink.- Miért nem vonzza a pálya a fiata­lokat?- Nézze, mi harmincán szocialista munkabrigádban dolgozunk. A bronzjel­vényt már elnyertük - mondja Sasáková főnővér. - Most az ezüstjelvényért ver- senyzünk. Testileg megrokkant, lelkileg megkeseredett emberekkel foglalkozunk. Ez - mi tagadás - hat ránk is. Itt csak a valóban erős akaratú emberek bírják ki. S mint már ecseteltük, a munkahelyi körülmények se vonzóak. Volt három fiatal orvosunk. Csak két hónapig voltak itt. Feladták.- A protézisek javítására sincs elég emberünk - veszi át a szót Ondruá tech­nikus. - Bejön a beteg a meghibásodott művégtaggal, természetes, hogy itt kell megvárnia, míg megjavítjuk. Addig nem mozdulhat. Szakember meg alig akad. Ezt talán az is befolyásolja, hogy a fizetés elég alacsony. Én, a „plafont“ kapom, saz is csak 2300 korona. A fiúk tehát - bár kitanulták a szakmát - jobb keresti lehető­ség után néznek. Igaz, a műhelyekben jobb a fizetés.- Persze, ennek ellenére - veszi át a szót Slivka doktor - a páciensnek minden rendelőben éreznie kell, hogy az egészségügyi dolgozó érte dolgozik, érte van. Itt ez különösen fontos. A súlyos lelki sokkot, amelyet egy-egy végtag elvesz­tése okoz, mindenáron oldanunk kell. Ahány beteg, annyiféle habitus. Ide tény­leg nem elég a magas fokú szakmai tudás, ötletesség, magabiztosság is kell. Éreznünk kell, kivel kell komázni, kinek kell a vigasztaló szó, ki vár gyengéd simogatásra.- Vannak sikerélmények?- Talán az, ha a betegeink megtanul­nak járni a műlábukkal. Ahány ember - annyi sors. A mi pácienseinké ilyen. Az emberi drámákat elkerülni nem lehet, de enyhíteni igen. Meg kell tanítani a bete­geket elviselni a sorsukat.- Várható-e javulás a betegek ellátá­sában?- A szállítási határidőkről a Protetika nemzeti vállalat dönt - néz rám Slivka doktor. - Félkész áruból két hónapig készül egy műláb. Importált anyagokból dolgozunk. Főleg a szocialista államok­ból hozunk be nyersanyagot, de például a bioelektromos műkezeket Ausztriából, Munkánk sikerének tehát sok összetevő­je van. Gyorsabban elégíthetnénk ki pá­cienseink igényeit, ha lenne fekvőbeteg- részlegünk.- Kívánságuk?- Hogy egy helyen dolgozhassunk - mondják egyszerre, mintha összebe­széltek volna. Ha egy fedél alatt lennénk, lerövidülhetne a protéziskészítés ideje is. ígéretet már kaptunk, talán a Kvacalová utcában helyeznek el bennünket, ott elfé­rünk mindannyian. Mit tehetünk ehhez hozzá? Rokkantak éve van. Az ENSZ égisze alatt azon fáradoznak szerte a világon, hogy szá­mukra megkönnyítsék az életet. Ezt te­szik a kerületi protetikai járóbeteg-ellátó osztály dolgozói is. Segítsünk nekik, hogy munkájukat' még odaadóbban, sikere­sebben végezhessék. Mert a rokkantak­ért közvetlenül mégiscsak ók tehetik a legtöbbet. TÖRÖK ZSUZSANNA idMIttaiPaQdWMMMWflWKlMHttHHttHKWWttHHKtaQOOC^^ öfffCF/ir műm. A vadonatúj épület falai hófehé­ren szikráznak a nyári napban. Két tarka napernyő alatt öregek üldö­gélnek a bejárat előtt. Munkában megfáradt tagjaiknak jólesik a me­leg, ők nem menekülnek előle a szobák hűvösébe. Ismerkednek az új környékkel, ízlelgetik az új környezetet, szemlélik az új szom­szédokat, a környező házak lakóit. Csak pár hete költöztek új ottho­nukba, a tornaijai (Safárikovo) nyugdíjasotthonba.- Április végén nyílt meg az otthonunk, egyelőre minden nap érkeznek új lakók, mert még van­nak szabad helyeink - mondja Katarina Bystrianská, a Rima- szombati (Rimavská Sobota) Já­rási Szociális Ellátási Intézet igaz­gatója. - A környékről, járásunkból nehezebben találunk jelentkező­ket, mint gondoltuk. Vidékünkön még mindig úgy néznek az embe­rek, elsősorban az idősebbekre gondolok, a nyugdíjasotthonra, hogy az szegényház. Pedig a 150 személyes létesítmény 16 és fél millió koronába került. Most épül a következő épület 3 és fél millió korona beruházással. Ha elkészül, 200-220 idős emberről tudunk itt gondoskodni. Távolabbi járásokból egyelőre nem akarják teljesen feltölteni a létszámot, mert ahogy terjed az otthon híre, úgy érkeznek az újabb érdeklődők. Mi is arra voltunk kí­váncsiak, hogyan, mivel várják itt a saját elhatározásukból vagy más lehetőség híján itt otthont keresni kényszerülő idős embereket.- Kezdjük talán a körutat az ebédlőnkben, illetve a konyhánk­ban - kalauzol a földszintre And- rásik Mária, az otthon főnővére. A korszerűen felszerelt, tágas konyhában éppen az ebéd utáni rendcsinálás folyik. A szakácsnők között két idősebb néni is sürgö­lődik.- A lakók közül többen szívesen segítenek, mondván, hogy így gyorsabban telik számukra az idő, mint tétlenül - mondja Farkas Ist- vánné, főszakácsnő. Munka akad itt bőven, hiszen napi öt étkezésről kell gondoskod­nia a személyzetnek, s az étlapon kétféle diétás étel is szerepel.- Jelenleg 43 alkalmazottunk van, az otthon 11 egymással összefüggő kisebb pavilonból áll, mindegyikhez tartozik egy társal­gó, tv-készülékkel, teakonyha, für­dőszoba, a szobák egy és két­ágyasak - magyarázza kísérőm. - Külön részlegen helyeztük el a nőket, külön a férfiakat és a há­zaspárokat. Minden részlegen egy-egy egészségügyi nővér, napközben a segédápolókkal együtt, tart állandó ügyeletet. Ere­detileg ugyan nem terveztük, de a körülmények megkívánták, hát egy 48 ágyas fekvőrészleget is kialakítottunk. Itt a krónikus beteg­ségben szenvedő, kevésbé moz­gékony öregeket helyezzük el.- Ez nagy terhet ró ránk, mivel nincs állandó orvosunk - egészíti ki Pipas Erzsébet, a részleg osztá­lyos nővére, aki éppen a délutáni és az esti gyógyszeradagokat adja át az ügyeletes nővérnek. - Szár­nyában van ugyan egy fekvörész- leg idős emberek részére, az azonban túlzsúfolt, ezért alakítot­tunk ki az eredeti tervektől eltérő­en itt is egy ilyet. Aj. otthon lakóinak többsége azonban mozgékony, a legszük­ségesebb teendőiket saját maga körül el tudja látni. Akik könnyen megszokták az új környezetet, azok már az otthon mindennapi életének kialakításából is részt kérnek. Az egyik klubhelyiségben éppen a lakóbizottság ülésezett. Sok mindenről szó esett itt. Tóth Barna bácsi, a bizottság elnöke a parkosítást sürgette elsősorban, nehogy az otthon vezetői elfeled­jék idejében megrendelni a facse­metéket, díszbokrokat, esetleg ró­zsalugast is lehetne csinálni a be­járat előtt. Tóth mérnök a lakók szobajegyzékének, a szobák el­helyezési tervrajzának elkészíté­sét vállalta, hogy a látogatók köny- nyebben tájékozódjanak a kacs- karingós folyosókon. Horváth néni egy kirándulás megszervezését hozta szóba. Béri Erzsébet, az otthon kultúr- felelöse mindent szorgalmasan feljegyzett, minden kérdésre kime­rítően válaszolt.- Nehéz a kezdet, de lassan már kezd kialakulni az életünk- mondja a gyűlés befejeztével.- Legfőbb célunk az, hogy egy kicsit megmozgassuk a lakóinkat, hogy mindenki találjon valamilyen kedvére való tennivalót, nehogy az egyhangúságban elfásuljanak. Aki a fizikai munkát hiányolja, an­nak - persze az erejükhöz mérten- arra teremtünk lehetőséget a konyhakertben, az otthon körül. Szeretnénk kézimunkakört szer­vezni, egy bácsi kiválóan ért a ko­sárfonáshoz, gondoltuk, akit érde­kel, azt megtaníthatná rá, beren­dezünk egy játékklubot, könyvtá­rat. Egyszóval szeretnénk, ha la­kóink napjai tartalmasán telnének. Ehhez persze még sok minden kell, most még egymással és a környezettel ismerkednek, s ez talán a legnehezebb. De reméljük, a többi is menni fog. Találomra bekopogunk az egyik szobába. Ez a Gál néni birodalma, egyedül lakik itt. örömmel fogad bennünket, félreteszi a térítőt, amit éppen a nővérének hímez.- Nekem nem volt nehéz meg­szoknom itt, mert már több mint három évet a naprágyi nyugdíjas­otthonban töltöttem. Ez bizony sokkal szebb és kényelmesebb- mondja, s rögtön kihasználja az alkalmat, bejelenti a főnővérnek,1 hogy másnap szeretne elutazni a nővéréhez két hétre. A folyosón üldögélő Horcsík né­ni és Molnár néni szintén az első lakók közé tartozik. Andrásik Má­ria mellettük sem megy el kurta köszönéssel, Molnár nénit meg­nyugtatja: a délelőtt kapott gyógy­szertől hamarosan elmúlik a gyen­gesége, Horcsík nénivel viccelődik egy sort, amikor arról érdeklődik, megnyílik-e már a beígért büfé. (A szerző felvételei) Andrásik Máriának, az otthon főnővérének mindenkihez van kér­dése- Türelem, kedvesség és töké­letes munka, ezt szigorúan meg­követelem mindenkitől - mondja, amikor az irodájában hellyel kínál. - Aki ide jön dolgozni, annak tuda­tosítania kell, hogy a kötelesség­nél többet vállal. A lakóink idős, segítségre szoruló emberek, s őszintén szólva nem egy közülük nem így képzelte el - hiába elége­dett a kényelemmel, a gondosko­dással - öregsége napjait. A csa­lódottságban nekünk vigaszt is kell nyújtanunk. Ez pedig türelem és szép szó nélkül lehetetlen. öreg fát átültetni nem lehet - tartja a mondás. Idős emberek­nek új otthont teremteni nem lehe­tetlen, de nagyon nehéz. Gyógyí­tani kell a megszokott, egy hosszú élet emlékeit őrző otthon elhagyá­sa okozta fájdalmat, nemegyszer csillapítani a gyermeki hálátlanság marcangoló fájdalmát, közösséget formálni az egyedülálló vagy elha­gyott, szokásaikon már nehezen módosító idős emberekből. Ezzel próbálkoznak most Tornaiján, 150 idős ember új otthonában. FLÓRIÁN MÁRTA sezik a lakóbizottság

Next

/
Thumbnails
Contents