Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-07-05 / 26. szám
j A legújabb nemzetközi események újra előtérbe állították a szabadság kérdését. Persze ennek nem az \ az oka, mintha számunkra maga a szabadság kérdése elméleti síkon azok közé a problémakörök közé tartozna, melyet a társadalomtudományok normális módszereivel nem lennénk képesek megmagyarázni. Az emberi szabadság kérdése nemzetközileg állandóan időszerű. Ennek lényege abban rejlik, hogy különbözőképpen fogják fel a szabadság fogalmát, itt két ellentétes szabadságfogalom harcáról van szó - reális gazdasági, ideológiai és politikai küzdelemről. A kapitalista és burzsoá ideológusok a szabadság kérdését úgy oldják meg, mint a kapitalista magántulajdon szabadságát, a tőke szabad mozgásának kérdését és a maximális haszonszerzés szabadságát, s ez a gazdasági alap lehetővé teszi, egy idegen ember (vagyis a munkás) munkája értékének eltulajdonítását; szabad a politikai hatalmat gyakorlóknak, az uralmon levőknek osztályszempontból erőszakos nyomást gyakorolni a társadalom többségére. Ezek azok az alapvető tételek - melyek már annyira ismerősek számunkra, hogy szinte banális igazságnak tűnnek fel - de jellemző rájuk a történelmi logika: mikor a kapitalizmus az állammonopólium fejlődési szakaszában van, s a jelenlegi időszakban, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában, a nemzetközi kérdések útján a monopoltőke hadiipari rétegébe torkollik, vagyis „szabad“ beleavatkozniuk a szocialista államok belügyeibe, szabad lázasan fegyverkezniük, szabad a földgolyó bármely területét - s feltételezhetjük, hogy a világmina fejlődés útját. A munkásosztály és a többi dolgozó alapvető szabadsága a szocializmus történelmi távlatában (a kommunizmus első fázisa) - az a szabadság, hogy építhetjük a szocialista és a kommunista társadalmat, vagyis sokoldalúan fejlődhet a munkásosztály és minden dolgozó képessége, hafalma, és kielégíthetik növekvő szükségleteiket. A szocializmusban ebből ered minden más: szociálökonómia, szociálpolitika és szellemi szabadság mind a munkásosztály, mind a széles dolgozó rétegek számára. A szocializmus és a kommunizmus építése nemcsak a munkásosztály és a többi dolgozó szabadságjoga, hanem történelmi szükségszerűség. Tapasztalatok bizonyítják, hogy ezt a történelmi szükségszerűséget nem vesszük eléggé figyelembe, vagy elhanyagoljuk, gyöngülnek a szocializmus, az alapvető szocialista szabadság pozíciói és a belső tartalékok, szabad kezet kap a világ monopoltökéjének állandóan készenlétben álló, ellenforradalmat szító törekvése. A szocializmus alapvető szabadsága történelmileg rövid idő alatt nagy konstruktív és termékeny erőről tett bizonyságot, történelmileg rövid idő alatt rohamosan fejlődtek a termelőeszközök, nőtt a nép legszélesebb rétegeinek életszínvonala, anyagi jóléte, kulturális és művelődési színvonala. A világ monopolkapitalizmusa frontosán felmérte, és értékeli a szocializmus alapvető jogainak vonzóerejét. Már több mint 60 éve teljes ideológiai és politikai eszköztárát, s minden rendelkezésére A KOMMUNISTÁK A VALÓDI / / SZABADSÁGÉRT FOLYO HARCBAN denség bármely területét is - saját „érdekszférájuk“ részének tekinteni, s szabad állandóan élezni a nemzetközi feszültséget. Mindez a töke lényegéből, természetéből a benne rejlő feszültségből ered, amely a konkrét történelmi helyzet szükségletei szerint jut kifejezésre. A tőke közösségellenessé tesz, eltorzít, szétdarabol. Ahány tőke, a töke szabadságának annyiféle értelmezése, melyek összeütköznek, korlátozzák egymást, s győz az erősebb. Jelenleg látjuk, hogy a csúcson a hadiipari komplexum áll. A rakéták, katonai repülőgépek, tankok, tengeralattjárók, atomfegyverek értékesítésével ezidáig nincsen semmi probléma, az állam, mint a kapitalisták összessége rendel és fizet (természetesen az adófizetők pénzéből). Az egész műveletet csak politikailag (a nemzetközi feszültség növelésével) és ideológiailag (a „kommunista veszéllyel“ és a „kommunista agresszióval“ szembeni felelősség felnagyításával) kell kellőképpen előkészíteni és alátámasztani. Az amerikai hadiipari komplexum szabadsága minden szabadságot, s az emberiség létét is veszélyezteti. A tőke szabadsága a kapitalista szabadságát jelenti. Tőke nélkül nincs kapitalista. Ez a tény határozza meg a burzsoá képességeit, emberi kvalitásait, hatalmát. A kapitalista mint ember, csak úgy valósíthatja meg önmagát, mint tárgyat, mint magát a tőkét. Az ember a kapitalista rendszerben csak úgy lehet szabad, mint tárgy, mint tőke, (mint a töke birtokosa). Ugyanaz az egyéniség tőke nélkül már egész más egyéniség, a tőke tárgyi hatalma nélküli egyéniség erőtlen, szabadság nélküli egyéniség. A hatalom nélküli szabadság tehetetlen szabadság - a szabadság megsemmisülése (Marx) egy halott maradványai, valami elvont szabadság megmaradt része. 1981. VII. 5. A munkásosztály forradalmi élcsapata - a társadalmi fejlődés marxista-leninista elméletéből vezéreltetve a kommunista pártok vezetésével elutasítja és nem ismeri el a tárgyias, a burzsoá szabadságot, a proletár rabságát, az emberi szabadság egyedül lehetséges és végleges alternatívájaként. A tőke szabadságával szembeállítják a saját osztályszabadságukat, ennek is a fejlettebb formáját, a politikai osztályharc szabadságát, melynek célja a társadalom forradalmi és szocialista átépítése. Ebben a küzdelemben nem romantikus történetekről van szó, hanem a politikai hatalomról és az alapvető társadalmi eszközök tulajdonáról. A két ellentétes társadalmi erő fogalmában benne rejlik a mozgás szabadsága, de mindegyik más, tehát ellentétes irányba mozog. Az egyik oldalon áll a tőke szabad mozgása, s vele szemben a proletariátus forradalmi osztályharcának szabadsága. Mindegyik csak akkor valósíthatja meg önmagát, ha legyőzi a másikat. A drámai küzdelem persze képtelenül bonyolult. A kapitalistának és a tőkének munkásra van szüksége, mert a tőke kizsákmányolt munkás nélkül még nem, vagy már nem töke. A munkás ugyan nem lehet meg termelőeszközök nélkül, de a jelenlegi időszakban egészen jól megvan kapitalista nélkül, sőt, történelmi küldetését csak abban az esetben teljesíti, ha a világon egyáltalán nem lesznek kapitalisták. A győztes szocialista forradalom révén az emberi szabadság kérdése egészen új történelmi helyzetbe került. A munkásosztály megszerezte a politikai hatalmat, bevezette a proletárdiktatúrát, köztulajdonba vette a termelési eszközöket, ezzel a munkásosztálynak és szövetségeseinek, vagyis a társadalom többségének adott a lehetőség, hogy a társadalom fejlődésének objektív törvényszerűségével összhangban megszabják álló anyagi eszközt bevet, szövi és szervezi a harcot e szabadság ellen. Az emberek képességei, a társadalom anyagi fejlődése és a termelőeszközök tökéletesítése összetett, sokoldalú, dialektikus folyamat, s ezeket a reális szocializmus országainak kommunista pártjai gondosan vizsgál- ják. Ezek közt nagyon fontos helyet foglal el az anyagi termelés fejlődésének és az emberek szükségletei kielégítésének dialektikája, s ebben az összefüggésben a társadalom és az egyén érdekei közti viszony. A szocializmust megelőző társadalmi-gazdasági formációkban e viszonynak antagonisztikus, ellentmondásos jellege van. E társadalmakban a termelőerők fejlődése az egész társadalmi osztályok kárára, de az uralkodó osztálynak, vagyis a termelőeszközök birtokosainak hasznát szolgálva fejlődik. A szocialista forradalom feloldja az ellentmondás antagonisztikus jellegét egyén és társadalom közt. Az új társadalom felépítésének marxista-leninista koncepciója hangsúlyozza, hogy feltétlenül tiszteletben kell tartani a polgárok egyéni érdekének és a társadalmi termelés növekedésének dialektikáját. A két fél közötti ellentétes viszonyt feltétlenül összhangba kell hozni, mert az érdekek megsértése károkat okozhat a szocializmus építésében. Az a gyakorlat, amely abszolutizálja az „egész“ érdekét, elhanyagolja vagy lebecsüli a „részek“ érdekét, nem törődik kellő mértékben a polgárok reális szükségleteivel, nemkívánatos következményekkel jár, mert csökkenti a polgárok érdeklődését a társadalmi termelés iránt. A kiváló szovjet tudós Fedoszejev figyelmeztet, hogy „ilyen körülmények közt erősödnek a centrifugális erők, az elkülönített egzisztenciára való kísérletek, vagyis a társadalmi termelés keretein kivül igyekeznek berendezkedni. Ez a múlt csökevényeinek felélesztéséhez, a magántulajdonra való törekvéshez vezet. Ezek az irányzatok visszatükröződnek a társadalom-pszichológiában is. A társadalmi élettől való elszakadás a vallási csökevények erősödéséhez vezet, a hitben igyekszenek vigaszt találni“. De a személyi érdekek, vagy egyes vállalatok érdekeinek abszolutizálása, és szükségleteinek kielégítése a társadalmi termelés számlájára, ellentétben van az egyén és társadalom viszonya megoldásának marxista- leninista elvével is, csökkenti a társadalmi termelést, károkat okoz a szocialista társadalomnak és korlátozza a szocializmus alapvető szabadságjogait. Ha nem tartjuk tiszteletben a társadalmi érdekeket és aránytalanul felnagyítjuk az egyéni érdekeket, ebből azt a következtetést vonja le Fedoszejev, hogy „ez óhatatlanul az individualizmus újraéledéséhez, a magánbirtokosi érzelmekhez és nyereségvágyhoz vezet.“ Tehát,,a társadalmi termelés érdekeinek tiszteletben tartása és az emberek személyes szükségleteinek kielégítése nem automatikusan ható természeti törvény, hanem a szocializmus fejlődésének szociális törvénye, amely megköveteli a társadalom erőforrásainak arányos elosztását, miközben szem előtt tartjuk a termelőeszközök gyors fejlődését és az állampolgárok személyi szükségleteinek kielégítését.“ A tőke szabad mozgása, a társadalom többsége fölött gyakorolt gazdasági, politikai és szellemi uralom áll az egyik oldalon; a másikon pedig a munkásosztály és a többi dolgozó szocializmust és kommunizmust építő szabadsága. Köztük áll a kisburzsoázia rétege - a kisbirtokosok, néhány országban többségükben földművelők, kis- és középparasztok, és ezek köréhez tartozik szociális származásánál fogva, vagy világnézeti szempontból fogékony az értelmiség bizonyos rétege. A kisbirtokosok gazdasági és politikai életfeltételei olyanok, hogy „nem közelednek egymáshoz, hanem szétforgácsolódnak, kölcsönösen taszítják egymást, s sok millió magányos kistermelő válik belőlük“. (Lenin) Ez egy olyan társadalmi erő, amely „maga nem képes kedve szerint irányítani a gazdasági és politikai életet“, számukra két választás lehetséges: vagy a proletariátus, vagy a kapitalisták vezetik őket. A termelő- és szociális erők jelenlegi hatalmas világméretű koncentrációjának korszakában, mikor a tudományos-technikai forradalom napirendre tűzte - mint természetes, történelmi korparancsot a természet és társadalom erőinek és eszközeinek globális összpontosítását, nemzetközivé tételét, a kisbirtokosok, objektív, történelmi okoknál fogva nem lehetnek szabadok a saját individualista, kisburzsoá programjuk és követeléseik alapján. Ami meghatározó körülöttük, számukra mindaz osztályszempontból idegen, ellenséges, a tehetetlenség érzését kelti bennük. Érthető tehát, hogy szabadságukat kívül helyezik az objektív külső világon, saját belső ösztönös világukba, az emberről és a szabadságról szőtt illúziók világába. A burzsoá társadalom körülményei közt, a proletariátus sikeres forradalmi harcai idején a kispolgári rétegek a proletariátus szövetségesei lehetnek, de sikertelenség esetén a pánikkeltés, a kilátástalan pesszimizmus forrásai, a forradalom leverése esetén gyakran ők az ellenforradalmi fehérterror megtorló akcióinak végrehajtói, a fasiszta rendszerek támaszai. Ha valamely országban a szocialista társadalom építésének folyamán elhanyagolták, lebecsülték vagy nem tartották fontosnak azt a kérdést, hogy a kisbirtokosokat átirányítsák a kollektív társadalmi termelésbe, elkerülhetetlen a marxista-leninista ideológia alapján, hogy a kisburzsoázia elemei a külső ellenforradalmi erők rejtett belső tartalékaivá válnak. Az objektív nehézségek vagy a szocializmus építésének szubjektív hiányosságai esetén aktivizálódik, de főleg azon élősködik, hogy az uralkodó kommunista pártok kritikát és önkritikát gyakorolnak, a lenini alapelvek felújítására törekszenek, s mind a párt, mind a társadalom életében a hibák kiküszöbölésén fáradoznak. A tapasztalatok bizonyítják, hogy bizonyos körülmények közt megfertőzhetik a munkásosztály jelentős rétegét is. A kisburzsoázia szocialistaellenes aktivitásának jellemző vonása, hogy állandóan a „szabadság“ jelszavának legváltozatosabb variációival taka- ródzik: „a kereskedelem szabadsága“ „a nemzet szabadsága“, „emberi szabadságjogok“, „a szakszervezetek szabadsága“, de e tevékenységnek minden esetben reális célja van: a munkásosztály és a dolgozók tényleges és alapvető szabadsága ellen irányul - a szocializmus építésének szabadsága ellen. A kisburzsoázia szocialistaellenes aktivitásának helye'f és feladatát a világ monopolburzsoáziája harcának taktikájában, a győzelmes szocialista forradalom ellen Lenin a kronstadti felkeléssel kapcsolatban úgy jellemezte mint a hatalom eltolódásának kísérleti eszközét, mindegy, hogy „egy kicsit jobbra-e vagy balra“ vagyis, „szocializmus a kisburzsoázia szociáldemokratáival, vagy szocializmus a kisburzsoázia anarchistáival“. A szocializmuson „egy kicsit javítani kell“, az irány nem is fontos, az a meghatározó, hogy a hatalom áthelyeződjön, a kommunisták helyett jöhet akár egy ideiglenes kisburzsoá garnitúra is. A többi aztán - ez a taktika lényege - idővel magától jön. Mert „a szétszórt kistermelőket és földművelőket gazdaságilag és pdlitikailag vagy a burzsoázia, vagy a proletariátus egyesíti“. (Lenin) A monopoltőke a szocialistaellenes és ellenforradalmi kisburzsoázia akcióiból kiveszi a részét mind politikailag és ideológiailag, mind pedig anyagilag“. Ezt bizonyítják az imperialista országok képviselőinek fellépései, a burzsoá sajtó, az ellenforradalmi oppozíciós csoportok vezető képviselőinek minden megnyilvánulása. A szocializmus ellen felkelő kisburzsoázia dirigenseinek,, szólistáinak, játékosainak azonban feltétlenül tiszteletben kell tartaniuk azt az alapvető törvényt: a hatalom határa azokban az országokban, ahol az uralkodó és vezető erő a marxista-leninista párt, számukra átléphetetleft. Az általunk röviden felvázolt alaprajz szerint lelepleződik a társadalmi erők éles küzdelmének néhány alapvető vonása, külső és belső forrása, tartaléka és mélysége. Ez játszódik le jelenleg Lengyelországban. Ez a harc nem névtelenül folyik, megvan a neve a barikád mindkét oldalán, osztály- és egyéni céljai és programjuk is ellentétes. Közvéleményünk jól ismeri és figyelemmel kíséri az ottani fejleményeket. Látja például, hogy a sztrájkhoz való jog olyan sztrájkokká alakult, amely a lengyel munkásosztály és a lengyel dolgozók szabadsága ellen, a szocializmus építése ellen irányul, hogyan veszélyezteti arra vonatkozó szabadságjogaikat, hogy alapvető életszükségleteiket saját hatalmukra és képességeikre támaszkodva elégítsék ki, a társadalom materiális és termelő erői, valamint a társadalmi viszonyok alapján. A Lengyelországban folyó küzdelem dialektikája nem „ugorhat ki“ a jelenlegi korszakiadottságaiból, a kapitalizmus és szocializmus közötti alapvető ellentétből, sem a köztük lévő erőviszonyok fejlődésének dinamikájából. Ennek megvan a maga elkerülhetetlen, történelmi iránya. A szocialista Lengyelország marxista- leninista erői. melyek hősies harcot vívnak az ellenforradalom ellen, a munkásosztály és a dolgozók valódi szabadságáért, teljes mértékben számíthatnak a reális szocializmus országainak segítségére. Amennyiben a nemzetközi viszonyokról van szó, a monopolkapitalista szabadság, a nemzetközi feszültség kiélezése, a lázas fegyverkezés és a szuverén államok belügyeibe való beavatkozás ellen fellép a szocialista államok világszövetsége, konkrétan a Varsói Szerződés tagállamainak egyesített erői, és mindent megtesznek azért, hogy korunk emberisége kivívhassa a legfontosabbat: az emberi jogot és emberi szabadságot, a békés élet jogát és szabadságát. E törekvés sikere lényegében a munkásosztály és a dolgozók azon alapvető szabadságától függ, hogy saját országukban felépíthessék a szocialista és a kommunista társadalmat. ANTON ŐTUJLAJTER
