Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-08-23 / 33. szám

/'"^^ehszlovákia Kommunista Pártja VO XVI. kongresszusa az elért eredményeket értékelve kiemelte az épí­tés és a védelem egységének alapelveit. Szlovákia Kommunista Pártjának kong­resszusa határozatában megállapítja:- Népünk forradalmi vívmányai sérthetet­lenek. A haza építésének és védelmének szilárd egységében kell aktívan fejleszte­nünk a honvédelmi nevelés és propagan­da rendszerét, az ország védelmi ereje további megszilárdítása érdekében. A XVI. kongresszus a nemzetközi helyzetet elemezve figyelmeztetett:- A nemzetközi imperializmus gyengíteni próbálja a szocialista közösség egysé­gét, és differenciált politika segítségével, az egyes országok belügyeibe való be­avatkozással ki akarják ragadni valame-; lyik országot a szocialista közösségből. Ebből következik, hogy a szocialista: haza és a forradalmi vívmányok védelme minden állampolgár becsületbeli ügye és elsőrendű kötelessége, összhangban áll valamennyiünk legsajátabb érdekeivel. A szocialista és kommunista építés egyik általános törvényszerűsége. Az, amit Le­nin mondott, több mint egy fél évszázad­dal ezelőtt a proletár diktatúra államának védelméről, ma is teljes mértékben érvé­nyes. S mindaddig érvényes is lesz, amíg az imperialista háborús veszély létezik. Lenin tanításából kiindulva Lenin, a szocialista haza védelmével foglalkozva, több müvében jellemzete az imperializmus agresszív jellegét és hang­súlyozta, hogy ébereknek kell lennünk a világreakció és az imperializmus tervei miatt. A történelem tapasztalatai is meg­erősítik, hogy a szocializmus vívmányai­nak gondos védelme a szocialista és kommunista építés mai időszakában is az egyik általános, állandóan érvényes törvényszerűség. A marxismus-leninizmus klasszikusai kiemelték a szocialista forradalom fej­lesztésének s vívmányai védelmének di­alektikus egységét. Leleplezték a neve­lés osztályjellegét, bírálóan elemezték a burzsoá nevelési rendszert, nagy jelen­tőséget tulajdonítva a proletár fiatalok honvédelmi nevelésének. A honvédelmi nevelést az egész nevelési folyamat el­választhatatlan részének tekintették. Ezért a szocialista társadalomfejlesztésé­nek minden szakaszában a további elő­rehaladás feltétele a forradalmi vívmá­nyok védelme. A védelem előkészítésé­vel kapcsolatos feladatok V. I. Lenin értelmezésében elválaszthatatlanok a szocialista változások végrehajtásától és a mai osztályokra osztott világban is a szocialista építés általános törvénysze­rűségét jelentik. A szocializmus építése és védelme egységének lenini eszméje tükröződik a Szovjetunió Kommunista Pártjának programjában. A kommunista ' nevelés folyamatában jelentős szerepe van a honvédelmi nevelésnek, a szocia­lista hazafiság, a proletár és a szocialista internacionalizmus szellemében történő nevelésnek. L. I. BrezsnyevaXXVI. kongresszuson leszögezte, hogy az SZKP hű a békepoli­tika lenini elveihez. - Pártunk, népünk és a világ összes nemzete, valamint a nem­zetközi helyzet szempontjából ma nin­csen fontosabb feladat, mint a béke meg­védése - mondotta. A konkrét szovjet javaslatok ellenére nagy veszély fenyegeti az emberiséget és a világbékét az imperializmus agresz- szivitásának növekedése miatt. Brezs- nyev elvtárs az SZKP XXVI. kongresszu­sán megállapította: - A legagresszívebb imperialista körök politikájában szembe­tűnő avanturizmus nyilvánul meg, koc­káztatják az emberiség létérdekeit önző nyerészkedési céljaik érdekében. Kitalál­ták a „korlátozott“ nukleáris háború dok­trínáját, létérdekeik szférájával érvelnek, különböző verziókat terjesztenek a szov­jet veszélyről és katonai fölényre akarnak szert tenni. A hetvenes évek végét és a nyolcva­nas éveket az imperialista országok poli­tikája miatt a feszültség kiéleződése jel­lemzi. Megbomlottak az ígéretesen fejlő­dő nemzetközi kapcsolatok, az enyhülési folyamat. Természetesen a helyzet kiéle­ződése nem egyedülálló a történelem­ben. Csupán a második világháború be­fejezése óta több olyan doktrínát hirdet­tek, amely az USA militarista céljainak megvalósítását célozta, több kommunis­ta- és szovjetellenes kampányt indítottak és hidegháborút szítottak. A világreakció állt a haladó világ ellen szervezett propa­ganda és ideológiai diverzió élén. A szo­cialista országok egységének megbontá­sára törekednek. Mindent megteszünk a békéért A CSKP XVI. kongresszusa is megál­lapította: - Az amerikai hadiipari komple­xumnak nincs kedvére az európai béke. Az amerikai imperializmus nem mondott le arról a tervéről, hogy Európát hegemo- nista tervei keretében nukleáris háború színterévé változtassa. Azt a hamis el­képzelést terjeszti, hogy az Egyesült Álla­mok kikerüli a háborús borzalmakat. Bí­zunk abban, hogy a nemzetek létérdekei, az ésszerű megfontolások győznek. Mi mindent meg akarunk tenni a békéért. A béke megőrzésére irányul szocialis­ta hazánk megbízható védelme is. Ebből következik, hogy a szocialista haza vé­delme szükségszerű politikai feladat, amelyet a reakciós erők eljárása kény­szerít ránk. A mai feltételek között ez az egyik formája a külső és belső ellenség ellenforradalmi céljai ellen folytatott harc­nak. Megteremti a feltételeket a békés élethez, a szocialista vívmányok megvé­déséhez. A szocialista haza védelme azt mények és a nemzetközi katonai helyzet. A honvédelmi nevelés folyamatában elő­térbe állnak a szocialista hazafiság és internacionalizmus szellemében történő nevelés kérdései. Továbbá magyarázzuk a háború és a béke viszonyának problé­máit, a lenini békepolitikát, elemezzük a mai hadtudományt, felhívjuk a figyelmet a háború esetleges következményeire. Egyúttal intézkedéseket is foganatosí­tunk a gyakorlati problémák megoldá­sára. A haditechnika fejlesztése, a hadse­regben teljesített szolgálattal szemben támasztott igények, a műveltség szintjé­nek emelkedése, a honvédelmi nevelés rendszerének további tökéletesítéséhez vezetett. A honvédelmi nevelés tökélete­sedése, a pártszervek határozatai, vala­mint az államigazgatási szervek intézke­dései a hetvenes évek küszöbén megte­A HAZA ÉPÍTÉSE ÉS VÉDELME Fokozott figyelmet a honvédelmi nevelésnek A 3 x 1500 méteres váltófutásra készülnek az egyik szlovákiai honvédelmi sportverseny résztvevői (A. Haáőák - ŐSTK felvétel) je lenti, hogy megvédjük minden egyes szocialista ország és közösen az egész szocialista közösség szabadságát és függetlenségét. Az idén emlékezünk meg a CSKP KB Elnökségének a honvédelmi nevelés egységes rendszerére vonatkozó határo­zatának 10. évfordulójáról. Azokat az eredményeket, amelyeket e határozat valóra váltásában értünk el, nem értékel­hetjük függetlenül a fejlett szocialista tár­sadalom építésében elért sikerektől. A XVI. kongresszus is nagy figyelmet fordított a nevelés kérdéseire. A politikai öntudat fokozása a feltétele annak, hogy az emberek céltudatosan részt vegyenek a szocialista eszmék gyakorlati megvaló­sításában. A kongresszus hangsúlyozta, hogy az új ember formálása nemcsak eredménye, hanem fontos feltétele is az új társadalom építésének. Olyan embert kell nevelnünk, aki nemcsak építi az új társadalmat, hanem ötudatosan és meg­bízhatóan védi is. A CSKP megalakulása óta honvédelmi politikájában a védelem lenini értelmezé­séből indult ki. Pártunk a szocializmus építésének kérdéseit a védelem kérdése­ivel egységben oldja meg. A hazafias honvédelmi nevelést a kommunista ne­velés szerves részének tekinti. A honvé­delmi felkészültség a sokoldalúan fejlett személyiség fontos össszetevője. A hon­védelmi nevelés az állampolgárok neve­lésének szerves része, s egyúttal a szo­cialista közösség közös védelmének fel­tétele. A kommunista nevelés szerves része Megállapíthatjuk, hogy az elmúlt idő­szakban eredményesen valósítottuk meg a gyakorlatban az Építsd a hazát — meg­erősíted a békét jelmondatot. Ez a jel­mondat kifejezi az építés és a védelem egységét. A honvédelmi nevelés tartal­mát meghatározzák a nemzetközi ese­I remtették a feltételeket a honvédelmi ne­velés fejlesztésének új szakaszához. 1971-ben kidolgoztuk a honvédelmi ne­velés egységes rendszerét, mivel az ad­digi renszer már nem felelt meg a szük­ségleteknek. A marxista-leninista pártok már 1969- ben moszkvai tanácskozásukon megálla­pították, hogy az imperializmus nem mond le a szocializmus elleni fegyveres harcról, szüntelenül fokozza a fegyverke­zési versenyt, kiélezi az ideológiai küz­delmet és a szocialista tábor védelmi erejének megbontására törekszik. A kommunista- és munkáspártok ezzel kapcsolatos tapasztalatait kihasználtuk a honvédelmi nevelés egységes rend­szerének kidolgozásakor is. Az ezzel kapcsolatos dokumentum kiemelte, hogy egységes formákat kell érvényesíteni az építés és a védelem során, és a honvé­delmi nevelés a kommunista nevelés el­választhatatlan része. A CSKP KB Elnök­ségének határozata leszögezte, a honvé­delmi nevelés célja az, hogy minden csehszlovák állampolgár érezzen felelős­séget a haza sorsáért és álljon készen megvédésére. A párthatározat hangsúlyozta, hogy a honvédelmi nevelés a párt, állami és társadalmi szervek és szervezetek tevé­kenységének állandó része. Az egysé­ges rendszer keretében a honvédelmi nevelés az iskolai honvédelmi nevelésre, a sorkötelesek felkészítésére, a tartalé­kosok képzésére, a lakosság polgárvé­delmi felkészítésére, valamint a honvé­delmi szakkörök tevékenységére oszlik. A csehszlovák néphadsereg az egysé­ges honvédelmi nevelés rendszerében kettős feladatot lát el, saját hadseregen belüli tevékenységével, valamint a külön­böző szerveknek és szervezeteknek nyújtott segítséggel. Egységes rendszer Az elmúlt tíz év folyamán a legfelsőbb pártszervek rendszeresen foglalkoztak a honvédelmi nevelés javításával. Érté­kelték az elért eredményeket és megha­tározták az új feladatokat. Az egységes rendszerre vonatkozó határozat elfoga­dása utáni időszakban a legfontosabb fel­adat az volt, hogy mindenki helyesen megértse annak jelentőségét. 1972-től megkezdődött az egységes rendszer szervezeti struktúrájának kiépítése, majd 1973-ban a Szövetségi Gyűlés törvényt hozott a honvédelmi nevelésről. Ez a tör­vény, valamint a kormány ezzel kapcso­latos rendeletéi a párt honvédelmi politi­kájának alapelveiböl, a Varsói Szerződés országainak egységes honvédelmi politi­kájából indultak ki. Egyúttal meghatároz­ták, hogy a honvédelmi nevelés egysé­ges rendszere keretében a feladatok tel­jesítéséért az illetékes államigazgatási és gazdasági szervek felelősek. Fontos feladatok hárulnak a Nemzeti Front szer­vezeteire is. Az SZLKP Központi Bizottságának El­nöksége az év elején értékelte a tíz évvel ezelőtt a CSKP KB Elnöksége által jóvá­hagyott határozat teljesítését. Megállapí­totta, hogy a lakosság fokozott figyelmet szentel a honvédelmi nevelés kérdései­nek, a honvédelmi neveléssel kapcsola­tos párthatározatok megvalósításának céltudatos egybehangolása fokozatosan megnyilvánul abban, hogy a lakosságot jobban felkészítjük a szocializmus meg­védésére. Megelégedéssel szögezte le, hogy előtérbe kerül a honvédelmi neve­lés minőségének javítására és hatékony­ságának növelésére kifejtett törekvés. Az egész folyamatot befolyásolta, hogy a pártszervezetek fokozott hatást gyako­roltak a nevelésre, a honvédelmi nevelés egyre inkább a kommunista nevelés el­választhatatlan részévé válik. Egyúttal a területi államigazgatási szervek és a társadalmi szervezetek jobban együtt­működnek a csehszlovák néphadsereg egységeivel, a polgári védelem törzska­raival, a népi milíciával, a nemzetbizton­sági testülettel, a honvédelmi nevelés fejlesztése során. Egybehangoltan A Központi Bizottság Elnöksége egyúttal figyelmeztetett arra, hogy a nem­zeti bizottságoknak és a többi szerveze­teknek egybe kell hangolniuk tevékeny­ségüket feladataik teljesítése során, főleg a falvakon. Közismerten növekszik a sportlétesítmények, játszóterek, torna­termek száma. Ezeket azonban nem használják ki mindenütt céltudatosan a fi­atalok edzettségének, fizikai erőnlétének fokozására. Gyakran hangzik el jogos bírálat a tanítók részéről, hogy nincsenek jó feltételeik az iskolai testneveléshez. A jövőben is arra kell törekedniük, hogy a honvédelmi nevelés reagáljon a csehszlovák néphadsereg szükségle­teire, a haza védelmi követelményeire és segítsen a szocialista társadalom fejlesz­tésében, a szocialista ember nevelésé­ben. A honvédelmi nevelés további fej­lesztése megköveteli, hogy tovább mé­lyítsük kapcsolatát társadalmunk fejlesz­tésével a bonyolult nemzetközi feltételek között is. A CSKP XVI. kongresszusának hatá­rozata alapján a honvédelmi nevelés rendszerét a nevelés valamennyi formá­ját tökéletesítve fogjuk fejleszteni. Szem előtt tartva azt az elvet, hogy a szocialista vívmányok védelme minden állampolgár ügye, a következő időszakban is osztály­szempontból fogjuk magyarázni a nem­zetközi katonai és politikai helyzetet. Tel­jesítenünk kell a kongresszus által kifej­tett követelményt: A bel- és külpolitikai feltételek szükségessé teszik a hazafias és internacionalista öntudat állandó el­mélyítését, azt az eltökéltséget, hogy nemcsak saját hazánkat, hanem világvi­szonylatban is megvédjük a szocializ­must és a haladást. Továbbra is magya­ráznunk kell, milyen veszélyt jelent az imperializmus agresszivitása, azt, hogy a békés egymás mellett élés viszonyai között kiéleződik a szocializmus és a ka­pitalizmus közti ideológiai harc. Továbbra is rámutatunk a csehszlovák néphadse­reg fontos feladataira, javítjuk a fiatalok viszonyát a hadsereg, a katonai szolgálat és a katonai pálya iránt. Az iskoláknak, pedagógusoknak, pionír- és SZISZ-szer- vezeteknek az eddiginél jobban kell be­kapcsolódniuk a honvédelmi nevelésbe. A honvédelmi nevelés egységes rend­szerének fejlesztésében példát kell mu­tatniuk a kommunistáknak. Az eddigiek során sok problémát sikerült megoldani- ,uk. Az előttünk álló időszakban még bonyolultabb feladatokat kell megolda­nunk, de a párt bízik tagjaiban. Feltétele­zi, hogy határozatai, így tehát a lakosság honvédelmi nevelésének egységes rend­szeréről hozott határozata is mindenki számára törvényt jelent. Stefan burcin az SZLKP KB munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents