Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-09 / 31. szám
r 1981. Vili. 9. KÉZIMUNKA MELLÉNYKE Bakfisméretben 12 dkg piros fonalból készült, két szállal, ötös tűvel, lustakötéssel, színén, visszáján sima szemekkel. Háta: 12 cm-t kötünk megfelelő szélességben a karkivágás fogyasztásáig. Először 6 szemet, a következő sorban 2 szemet, az ezt követő 4 soron pedig egy-egy szemet fogyasztunk. Jó mély kar- és nyakkivágást készítünk, mivel végül körülhorgoljuk. A háta aljától számított 24 cm-re kezdjük fogyasztani a nyakkivágást, először közéfjen 7 szemmel, majd 2 soronként egy-egy szem fogyasztással fejezzük be. Eleje: 2 sort lekötünk sima szemmel, utána öt sorban egy-egy szemet szaporítunk. Tíz sor készül fogyasztás nélkül, majd egy- egy szem fogyasztásával haladunk a váll felé. A hátához hasonlóan végezzük a karkivágás fogyasztását. Amikor megfelelő magasságig értünk, és már csak 9 szemünk maradt, 3 x 3-as fogyasztással lesz a vállrész. Az eleje és a hátarész összeállítása után három hurkos sorral horgoljuk körül az egész mellénykét. GYERMEKÜNK A CSECSEMŐ GONDOZÁSA Azt az örömet és boldogságot, amit egy kisbaba létével szerez hozzátartozóinak, mélységes aggodalom váltja fel, ha a kicsi bőrén a legcsekélyebb elváltozást fedezik fel. A csecsemő bőre ugyanis nagyon vékony, finom, érzékeny és sérülékeny, így könnyen fertőződhet már csekély horzsolás következtében is. A fürdetés és a tisztába tevés megfelelő alkalmat nyújt a gondos ellenőrzésre. Ne csak a hajlatokat, tehát a fül mögötti, nyaki, hónalji, térdhajlati, combhajlati és végbél körüli részeket, az összefekvö területeket vizsgáljuk meg - itt vannak ugyan a leggyakrabban az elváltozások hanem az egész kis testet. így lehet még keletkezésekor felfedezni az esetleges tüneteket. Nem kell megijedni attól, ha egy fehér bőrű kisbabán vet- kóztetéskor kékes színű, a márvány erezetére emlékeztető rajzolat látható. Ez csak a vékony bőrön áttetsző érrajzolat. Elég gyakori viszont a finom hámlás a végtagokon, ami rendszeresen olajozva, néhány nap alatt eltűnik. Nagyon érzékeny az első időkben a testnek az a része, amelyet a pelenka borít. Az állandó nedvesség, a széklet és vizelet hatására piros foltok, a felszínről kissé kiemelkedő göböcskék keletkezhetnek. Lemosás, gondos szárítás után krémmel bekenve egy-két nap alatt el szoktak tűnni. Ennél tovább nem szabad várni, meg kell orvosnak mutatni, mert e göböcskékből hólyagok keletkezhetnek, megnyílhatnak, és az ennek nyomán létrejövő hámfosztott terület könnyen fertőződhet. Ilyenkor a gyógyulás - még megfelelő kezelés esetén is - elhúzódhat, szövődményekkel járhat. A megfigyelésre szánt egy-két napra ne adjunk a kicsire guminadrágot, jobb, ha megfelelő hőfokú szobában levegőzik a bőre. Fürdetéskor, lemosáskor feltétlenül nagy gonddal távolítsuk el a szappant, mert az érzékeny bőrt ez is izgathatja. Ha úgy látjuk, hogy a bőrnek fokozottabb védelemre van szüksége, cinkoxidos kenőcs- csel biztosíthatjuk azt. A megelőzéshez tartozik a csecsemő testével közvetlenül érintkező ruhadarabok megfelelő kezelése! Az egyszerű mosás a kórokozókat nem pusztítja el. Van ezek között gennykeltö, de olyan is, amely a vizeletből ammóniát választ el. Csípős szaga vetkőz- tetéskor észlelhető, főleg ez tehető felelőssé a keletkező bőrpírért. Ajánlatos a fehérneműt egy-két óráig vízben áztatni HM ni, alapos kiöblítés után kifőzni, száradás után forró vassal átvasalni. A hasmenéses csecsemő pelenkáját feltétlenül így kell kezelni. Sok kellemetlenségnek lehet elejét venni, ha azok, akik kisbabával foglalkoznak, nemcsak kezet mosnak gondosan, hanem utcai vagy munkaruhájukat átváltják olyanra, amit kizárólag odahaza hordanak. A levetkőztetett csecsemőt mindig tiszta pelenkára fektessük, a fürösztöedényét más célra ne használjuk. A fogak kibújása rendszerint erősebb nyáladzással jár. Figyeljünk ilyenkor az áll alatti részre, a nyakra, mert az ott pangó nedvesség feláztathatja a bőrt. Éppen ezért ajánlatos a nyakat is gondosan olajozni. (n) ŐSZINTÉN KORSZERŰ KONYHA Napjainkra teljesen elcsitultak a viták afelől, hogy kell-e otthon főzni. Bebizonyosodott, hogy túlzottan előreszaladtak azok az elképzelések, amelyek szerint a ma embere legfeljebb csak felvágottat és konzervet tart otthon, amely tárolására elég egy faliszekrény meg egy kis frizsider. (Ezért is szidják sokan a házgyári épületeket, amelyekből hiányzik az éléskamra.) Magányosok, házaspárok, s különösen a gyermeket nevelő családok számára a leggazdaságosabb, ha a napi étkezések egy részét otthon oldják meg, hiszen az üzemi konyhák, az iskolai napközik főként csak az ebédről gondoskodnak. Bebizonyosodott, hogy a reggeliket, a vacsorákat, a hét vége és ünnepek ételsorait legjobb, leggazdaságosabb otthon elkészíteni. Nem úgy, hogy a család valamelyik tagja - legtöbbször az anya vagy a nagyanya - rabja legyen a konyhának, tésztát gyúrjon, tököt gyaluljon, tormát reszeljen, sírdogáljon a hagymavágó deszka felett. Inkább igyekezzen a jó ízeket racionalizálva félkész, konyhakész, előre csomagolt gyári termékek felhasználásával előállítani. Mind szélesebb körben ismerik fel, hogy egészségünkSALÁTÁNK KÁPOSZTASALÁTA Irán Hozzávalók: 50 dkg-os fe- hérkáposztafej reszelve, 4 apró paradicsom negyedelve, 2 evőkanál borecet, 1 /2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 dl joghurt, só. Keverjük össze a joghurtot sóval, az ecettel és fokhagymával, és forgassuk bele a reszelt káposztát. A tál köré paradicsomszeleteket tegyünk díszítésül. Nagyon jól lehűtve tálaljuk. EZ IS, AZ IS ELEKTROMOSSÁG ÉS BIZTONSÁG 1. Sohase javítsuk az elektromos készüléket, a sérült kábelt, dugaszolót, elektromos vezetéket. Egy vezeték rossz bekötése súlyos következményekkel járhat. 2. Mindig ügyeljünk arra, hogy a kapcsolók, a dugaszolóaljzatok, az elosztók vagy a készülékek sértetlenek legyenek. A szabadon futó vezetékek érintése halálos balesetet okozhat. 3. Sohase toldozzuk a biztosítókat, mert ezzel elveszíti biztonságos működését, és megnő a tűz és balesetveszély. Mindig legyen otthon tartalék biztosíték, vagy ami még jobb: szereltessünk be szakemberrel vezeték-védö- kapcsolót. 4. Fürdés közben sohase használjunk a hálózatra csatlakoztatott elektromos készüléket, például hajszárítót, szárí- tóbúrát, villanyborotvát. Hálózatról csatlakoztatott rádiónak, fűtőkészüléknek, kábeles világítótestnek nincs keresnivalója a fürdőszobában. A víz veszélyes áramvezető! 5. Mielőtt akasztót, tiplit vagy szöget ütnénk a falba, előbb mindig vizsgáljuk meg az elektromos vezetékek helyét. A vezetékek általában a meny- nyezet alatt és a padló felett 30 centiméternyire haladnak, továbbá a dugaszolóaljzatokból, kapcsolókból és elosztókból függőlegesen vagy vízszintesen kiindulva. .6. A dugaszoló kihúzásával vagy a biztosíték kioldásával mindig szakítsuk meg az áramkört, mielőtt egy készüléket megtisztítanánk vagy egy izzólámpát kicserélnénk. 7. Ha egy készülék hibás, vagy egy elektromos berendezés megsérült, azonnal kapcsoljuk ki, és a hibát villany- szerelővel javíttassuk ki. Csak így őrizhetjük meg a készülék értékét. 8. A hálózati áram nem gyerekjáték. Különösen a kisgyermekeket óvjuk a dugaszolóaljzatoktól. Legegyszerűbb, ha azokba biztonsági dugaszolót helyezünk. FŐZZÜNK JOGHURTOS CSIRKE Törökország Hozzávalók. 1 csirke feldarabolva, 6 evőkanál fehér bor, 2 kávéskanál pirospaprika, 10 dkg vaj vagy margarin, 2 dl joghurt, 6 dkg liszt összekeverve 1 kávéskanál pirospaprikával, 1/2 kávéskanál majoránnával, 1/2 kávéskanál törött feketeborssal, 1 kávéskanál sóval, 1 gerezd fokhagyma. A csirkedarabokat dörzsöljük be fokhagymával, majd hengergessük meg a fűszeres lisztben. Az olvasztott vajban süssük ki a cserkedarabokat, majd öntsük rájuk a bort, tegyük közepesen meleg sütőbe, és süssük 1 óra hosszat, időnként locsolgatva a tevével. Melegítsük fel a joghurtot egészen a forrpontig, öntsük a csirkedarabokra, szórjunk rá pirospaprikát, és forrón tálaljuk. nek, közérzetünknek javára válik, ha kevésbé dúsított ételekkel lakunk jól, mennyiségben kevesebbet, tápértékben, elkészítésben igényesebb falatokat fogyasztunk. Különösen fontos, hogy a gyerekeknek zsír- és kalóriaszegény, ugyanakkor fehérje- és vitamindús ételeket adjunk, mert amilyen ízeket az ember kiskorában megszokott, azokat keresi majd élete folyamán. Mindez megkívánja a háztartáson belül a konyha korszerű vezetését is. A konyha akkor korszerű, ha otthoni ,,üzemünkben“ felhasználjuk mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az ipar és a kereskedelem kínál - s amelyeket anyagi lehetőségeink megengednek. Megoldható, hogy mind kevesebb cipekedéssel, kisebb fizikai erővel, rövidebb idő alatt tudjunk egészséges, ízletes, a családtagok különböző kívánságainak megfelelő éteteket készíteni. Kínálkoznak a mélyhütószekrényben a félkész áruk, a sütésre váró halszeletek, a darabolt csirke, az aprólék, a felmelegítésre váró köretek és tésztafélék, édességet pótló tejesáruk, pudingok, ízesített zöldségkrém és hagyományos készételkon- zerv, befőtt, lekvár, kompót könnyíti a munkát. A konyhában pedig őrlők és darálók, pirítok és grillsütők, kuktafazekak, teflonedények teszik egyszerűbbé az ételkészítést, de még a mosogatást is. APRÓHIRDETÉS ISMERKEDÉS 29/162 elvált hivatalnoknö, olyan lelkiekben gazdag, művelt, falusi fiatalember fényképes levelét várja, aki 5 éves kislányát is szeretni tudná. Jelige: Szeretet és megértés. Ú-1192 46/158 özvegyasszony megismerkedne komoly intelligens férfival. Egy gyermek nem akadály. Jelige: Közép-Szlo- vákia. Ú-1206 26/178 nőtlen férfi szeretne megismerkedni hozzáillő lánnyal, házasság céljából. Jelige: Közös megértés. Ú-1215 33/167 elvált asszony társaság hiányában komoly, becsületes élettársat és fiának édesapát keres 45 éves korig. Fényképet kérünk. Jelige: Szimpátia és megértés. Ú-1218 50/163 csinos, teltkarcsú asszony keresi egy józan életű, magas, barna férfi ismeretségét, aki szereti a természetet és a zenét. Bratislava és környéke előnyben. Jelige: Lila akácok veletek üzenek. Ú-1223 ADÁSVÉTEL Eladók fiatal kanárik, zebrácskák, kis alexanderek és énekes papagájok. Cím: Tonkó Július, 935 92 Kajal 452. sz., galántai járás. Ú-1161 Eladó háromszobás családi ház nagy kerttel, azonnal beköltözhető. A. Kó- márová, Firakovo-Biskupice 31. Ú-1195 Eladó nagyon jó állapotban levő 1200- as Zsiguli 23 000 km-rel. Ára megegyezés szerint. Érdeklődni lehet hétköznap 17.00 órától, szombaton és vasárnap egész nap. Cím Tózsér Sándor, Gombótááska ul. 1739/15, Du- najská Streda, Maié Blahovo. Ú-1217 / Eladó új Rat 128-as motor és egy kompresszor. Cím a hirdetöirodában. Ú-1229 MEGEMLÉKEZÉS Az idő múlik, de a szeretet nem múlik el soha. A kegyetlen és hirtelen halál búcsúszó nélkül, 32 éves korában ragadta ki körünkből a szeretett férjet és édesapát Skulecz Józsefet. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, a szomszédoknak és mindazoknak, akik 1981. május 29-én elkísérték utolsó útjára a nagykeszi (Veiké Kosihy) temetőbe Gyászoló felesége, gyermekei Erika, Józsika és testvérei. Negyven év körül- néha egy kicsit innen vagy kicsit később - megjelennek az első ,.szarkáiénak“ a száj körül. Megelőzésükre javasoljuk a száj körüli zomcsoportok tor- náztatását a felsorolt betűk segítségével. Ejtsük ki határozottan, kitartva a hangokat egymás után és folyamatosan ismételjük meg néhányszor. Olvasás közben is végezhetünk hasonló gimnasztikát, tagoltan ejtsük ki a szavakat egymás után- ha környezetünkre tekintettel akarunk lenni - hangtalanul!