Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-09 / 31. szám
sm állíthatom, hogy ez az eset jgtörtént. Kizárólag R. M. Harrin- aszkodom, márpedig ő művészven követem. Esküdözik, hogy tíz a szándékkal lépett műtermébe, mit is hozhatna ki abból a fejből, megkezdett. Ez a bizonyos fej egy brázolt, és Harringay úgy tervezte t egészen bizonyos a dologban ez lesz: „Virrasztás.“ Harringay volt, és elbeszélésén felfedezhe- rege. Amint megpillantotta, szinte ló gyorsasággal behívta magához i! Nézzen fel erre a párkányra Harringay. - Mintha alamizsnára l! - kiabálta. - Nem a foghúsát Nézzen úgy, mintha boldogtalan gy aludt rá egyet, a kép határozot- bizonyult. munka - dörmögte Harringay. i nyakrészlet ...De... a műteremben, és innen is, onnan te a képet. Csúnya szó szaladt ki sdeti elbeszélésben ez a szó is- jelentette ki, legalábbis így me- <özönséges festmény egy kíntor- ortré. Még ha eleven kintornás ám. De nálam a dolgok valahogy ek. Talán a képzeletemmel van in van valami igazság. A képzele- baj van. eremtőérzék! Elő a vásznat és rt teremteni - ahogy Ádám készült I! De ez itt! Ha séta közben, az vele, azonnal látnád, hogy múte- Még egy gyerek is azt mondaná,1 ózni és rámába vele. Pár ecsetvo- , ahogy van, nem ér semmit, jpett, és a vászonredőnyt kezdte nyersvászonból készült, az ablak működik, s ha több világosságot , lefelé kellett húzni. Asztaláról ttáját, festékpálcikáját és ecsetjeit, fordulva barna foltot mázolt a száj a szembogarakra összpontosítot- után megállapította, hogy az áll zömbös a virrasztáshoz, mait letéve, pipára gyújtott, és né- aladt a munka. ek, ha ez nem gúnyosan fintorog Harringay most is szentül hiszi, yorgott. jtelenül elevenebb lett, de koránt- amben, ahogy ö szerette volna, n biztos, hogy gúnyosan vigyorog, ■gztó“ - próbálkozott Harringay. leleményes cím! De a bal nem elég cinikus, i szemöldökön babrált, majd a fül- názolt valamit, hogy anyagszerűen elmélkedés következett, hogy a virrasztásnak lőttek. De /lephisztophelész? Ámbár ez kissé dózse barátja“ - ez nem olyan n, de a páncél nem lesz jó. Mintha n lenne. Vagy bíbor palástot neki, snt Kollégium tagja?“ Ez humoros n méltatná Itália középkori törtéI „Benvenuto Cellini“ - folytatta sgyik sarokban, útbaigazításul, egy :ett aranykehej. Csakhogy ez nem j az arc jellegének, adta elő az egészet, mintha valami tatlan és kellemetlen elöérzet szoléit volna ilyen zagyván összevisz- ett bizonyos, kellemesnek egyálta- ető kifejezést ölteni. Egyre eleve- bár igen baljóslatú volt, de élőbb életében nem festett. Férfi-képmás“-nak - mondta Har- Egy bizonyos úr“-nak. lapította meg, de még mindig nem enné hát a felmosórongyot yhaszekrény mögül, de nem ott, ami egyszerűen érthe- . Vajon hová tűnhetett?! Hi- Anyu mindig onnan szokta nni! Most meg biztosan elfe- e visszatenni a helyére. Na- ogy milyen rendetlen is néha Anyu! De hopp, itt van egy , ez éppen jó lesz, gondolja ta, és már a kezében is van rókaprémgallérja, amit vélet- a konyhaszéken felejtett, törli is fel vele a vizet. Mire újra bejön a konyhába, Kis- nár éppen végzett is a mun- Büszkén-boldogan néz rá a: na látod, így kell ezt csi- Ugye, milyen ügyes va! most megint mi baja van ak, miért kiabál? Hát meg érteni ezeket a felnőtteket?! szállt inába a bátorsága. - Az ilyesmire azt mondják, hogy ízléstelen. De ennek a vigyornak el kell tűnnie. Ha ez sikerül, akkor egy kicsit tüzesebb szemet neki - eddig nem is vettem észre, milyen meleg a tekintete - és akkor jó lesz... minek is?... A „Szenvedélyes zarándokának jó ára lenne? Ez az ördögi ábrázat a kontinensen talán még elmenne valahogy, de itt, a csatorna innenső oldalán... nem, nem lehet...- Valami kis szabálytalanság az oka. Valószínűleg túl ferde a szemöldöke. A redőnyt még lejjebb húzta, hogy jobb legyen a világítás. Újra kézbe vette a palettát és ecsetet. Mintha az arcnak ott a vásznon önálló lelke volna. Képtelen volt felfedezni, mi okozza ezt az ördögi kifejezést. Hiába, ki kell próbálnia mindent. Talán a szemöldök - de nem, aligha lehet a szemöldök. De azért átfestette. És mégsem lett jobb, sőt, valójában most még sátánibb. A száj szöglete? Eh! még arcátlanabbul hunyorog - és így, kijavítva, ijesztően vészjósló már. Akkor hát a szem? Katasztrófa! Az ecsetet cinóberbe mártotta, pedig bizonyos volt benne, hogy barna! A szem most mintha forgott volna a szemüregben, és égó parázsként rámeredt. Hirtelen indulatában, valószínűleg pánikszerű bátorsággal, élénk vörössel telített ecsetjét keresztben odavágta a festményhez. És ekkor nagyon furcsa, valóban igen különös dolog történt - ha ugyan megtörtént. Az ördöggé vedlett tálján behunyta a szemét, száját elhúzta, s kezével letörülte arcáról a festéket. Majd a vörös szem ajakcuppanáshoz hasonló zajjal kinyílt, az arc pedig mosolygott.- Ez elég elhamarkodott dolog volt - állapította meg a festmény. Harringay állítása szerint, most, hogy a legrosz- szabb bekövetkezett, önuralma is visszatért. Szilárd meggyőződése szerint ugyanis az ördögök értelmes lények.- Hát akkor minek fészkelödik - mondta Harringay -, mindenféle pofákat vág, bandzsít és vigyorog, mialatt én festem magát.- Én nem vigyorgok - válaszolt a festmény.- Dehogynem.- Maga az oka - mondta a festmény.- Nem én vagyok az oka - mondta Harringay.- De maga az oka - vitatkozott a festmény. - Ne! Ne vágja hozzám megint azt a festéket, mért igazam van! Egész délelőtt itt babrál, hogy valami kifejezést mázoljon az arcomra. Fogadni mernék, hogy fogalma sincs arról, tulajdonképpen mit akar festeni.- De van!- De nincs! - vágott vissza a festmény. - Soha nem is volt, mikor festett. Mindig valami homályos sejtelemmel lát neki a munkának. Csak annyit tud, hogy szépnek és ájtatosnak, vagy talán tragikusnak kell lennie. De ezen túl aztán minden csak próbálgatás és véletlen. Drága cimborám! Csak nem képzeli, hogy olyan képet tud festeni, mint ez itt? És most ismét emlékeztetnünk kell arra, hogy az elkövetkezendőkben is csupán Harringay szavára támaszkodhatunk.- Én pontosan olyan képet festek, amilyet akarok- mondta, Harringay higgadtan. Ez a kijelentés, úgy látszik, kissé zavarba hozta a festményt. És megjegyezte:- Ihlet nélkül nem lehet festeni.- De mikor ehhez a képhez volt ihletem.- Ihlet! - vigyorgott gúnyosan a kaján arc.- Egyszerű agyrém, mert meglátott egy kintornást, amint felpislogott az ablakra. Még hogy „Virrasztás“ ! Haha! Odaállt festeni, gondolta, majd csak kijön belőle valami - bizony, ez az igazság. És mikor ezt láttam, jöttem én. Bszédem lenne magával!- Maga és a művészet! - folytatta a festmény.- Nagyon gyenge dolog ez. Maga kontár. Nem tudom, miért, de úgy látszik, képtelen a lelkét beleönteni. Magának túl sok az ismerete, és ez gátolja. Miközben lelkesedik valamiért, egyre azon töpreng, hogy vajon nem csinált-e már más is effélét. És...- Ide figyeljen! - vágott közbe Harringay, aki kritizálásnál valami okosabbat várt az ördögtől.- Tanfolyamot akar nekem tartani? S azzal a tizenkettes számú sörteecsetjét jól belemártotta vörös fetékbe.- Az igazi művész - folytatta a festmény - mindig tudatlan. Aki munka közben elméleteken nyargal, az már nem művész, hanem kritikus. Wagner... Hallja! Minek ez a vörös festék?- Magát fogom bemázolni vele - mondta Harringay. - Nem vagyok kíváncsi a dumájára. Ha azt képzeli, hogy azért, mert hivatásos művész vagyok, művészeti dolgokról fogok magával társalogni, akkor nagyon téved.- Egy pillanat! - szólt a festmény, láthatóan meghökkenve. - Volna egy ajánlatom, őszinte ajánlat. Állom, amit mondok. Magában nincs ihlet. Tehát! Nyilván hallott már a kölni dómról meg az ördög Hídjáról, és...- Szamárság! Csak nem képzeli, hogy egy felkapott, jól sikerült kép kedvéért elkárhozom? Tessék, ez a magáé! Fejébe szökött a vér. Harringay azt meséli, hogy a veszély fokozta tetterejét. így hát egy adag cinóbert vágott festménye szájába. A tálján köpködött, és próbálta a festéket letörülni - nyilván szörnyen el volt képedve. Erre - Harringay szerint - igen figyelemre méltó küzdelem kezdődött. Harringay vörös festéket csapkodott, a festmény pedig ide-oda kapkodta a fejét, és törülgette az odakent foltokat.- Két mestermű - hápogott a kísértő. - Két kifogástalan remekmű, egy chelsea-i festő leikéért. Áll az alku? Harringay válaszát az ecset adta át. Néhány percig csak az ecset működését meg a tálján köpködését és tiltakozását lehetett hallani. Néhány adagot tenyerével és karjával kivédett ugyan, de Harringay azért elég gyakran beletalált. Egyszerre csak a palettáról elfogyott a festék, s a hadfelek lihegve egymásra meredtek. A festmény olyan vörösre volt mázolva, mintha a vágóhídon hentergett volna, gyötrődve kapkodott levegő után, és nagyon kényelmetlenül érezte magát, amint a nyirkos festék a nyakába csörgött. De azért az első menetben mégiscsak ő kerekedett felül.- Gondolja meg - mondta, makacsul ragaszkodva álláspontjához. - Két egészen remekmű, más és más stílusban. Mindkettő egyenrangú a dómmal ...- Tudom már! - kiáltott fel Harringay, kirohant a műteremből, s végigszaladt a folyosón felesége hálószobája felé. A kpvetkező percben már vissza is tért egy hatalmás zománclakkos bádogdobozzal (Hegde Sparrow-féle Tojásmáz), és egy meszelővei. Erre a látványra a vörös szemű, műértő ördög visítozni kezdett.- Három remekmű... három utolérhetetlen remekmű! Két felszabadító cselmozdulat, aztán bele a démon szemébe! Bizonytalan krákogás hallatszott, s egy köpködő hang:- Négy remekmű... De most már Harringay kerekedett felül, és a helyzet magaslatán is akart maradni. Gyors, merész csapásokkal folytatta a vonagló vásznon a mázolást, amíg az egésze egyenletes, ragyogó Hedge Sparrow-féle zománc felületet nem nyert. Utoljára még egyszer megjelent a száj, és odáig jutott, hogy „öt remek...“ - mire Harringay a fénymázzal végleg betömte. Mielőtt végzett volna, a vörös szem kinyílt, és méltatlankodva rámeredt. Aztán már csak a száradó fénymáz tükörlapja látszott. Kis ideig még a felület alatti erőtlen mocorgás itt-ott könnyű ráncot vetett a képen, de aztán elhalt ez is, és végre az egész mázolmány teljesen megnyugodott. Akkor Harringay - legalábbis ö így meséli - pipára gyújtott, leült, és a bezománcozott vászonra meredve igyekezett tisztába jönni azzal, mi is történt tulajdonképpen. Aztán megkerülte a vásznat, és megnézte, nincs-e ott is valami érdekesség. Most kezdte csak sajnálni, hogy mielőtt bemázolta, nem fényképezte le az ördögöt. Ez Harringay története - nem pedig az enyém. Valódiságát egy kis méretű, 60x50-es, halványzöldre zománcozott vászonnal és heves esküdözé- sekkel bizonyítja. Az viszont igaz, hogy remekművet eddig még nem alkotott, és meghitt barátainak véleménye szerint valószínűleg nem is fog soha. GÖRGEY GÁBOR fordítása MÁTÉ IMRE Anyám ha elmegy világa tágul a messzeségbe s nem száll utána konyhaszag kirakatok csábítják szemét varázsló minden pillanat lassan a világ ismerőse élete mégis elszalad ha pihenni tér majd apámhoz csodákról szól a hant alatt Szőnyegszövés Édesanyám szövöget ringyből-rongyból szőnyeget. Olyan tarka, mint a nyár, repül rajta sok madár; s integetnek fenyvesek, forrás itat özeket... Minden, ami szemnek szép, szépíti a szőnyegét. Gyurák Éva: PIACI FIGURÁK (tusrajz)
