Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)
1981-08-09 / 31. szám
K edden , műszak után Tóth Ilona, akit a komáromi (Komárno) Stejner Gábor Hajógyárban mindenki csak Ilonkának hív, szidta magát, mint a bokrot... Ilonka egyike annak a harminc takarítónőnél^, akik a félig kész hajókat tisztítják. A gyárban kicsit familiárisán, kicsit szégyenlősen „rozsdásoknak“ hívják őket. Miféle munka ez? Nehéz, piszkos, egy cseppet sem vonzó. Különösen ha egy háromemeletes teherhajót kell rendbe tenni. Mint azpn a keddi napon is. A hajó belsejét először színültig töltik vízzel, hogy így ellenőrizzék, a hegesztés mentén nem szivároganak-e a varratok. Ha kiengedik a több száz liter piszkos Duna-vizet, a lemezvasakon, a hajó fenekén, és oldalán kétujjnyi sár és szenny marad vissza. Az asszonyokra vár a sok piszok eltávolítása. Munka közben csúszkálnak, mint a jégpályán, és bosszankodnak. Néha csak úgy magukban morognak, de néha bizony megeresztik a hangjukat. A műszak végén nem érzik se kezüket, se lábukat, egyetlen vágyuk az, hogy elgyötört testükre ráengedhessék a zuhanyozó langyos vizét. A sziréna ezen a kedden is elnyújtva búg, pihenni küldi a fáradt embereket. Jólesik megállni egy percre a nyárfák árnyékában. A síkság kedvenc fái már szélnek eresztették pelyhes virágukat, most szép haragoszöldek, s leveleik megállás nélkül susognak. Tóth Ilonka úgy érzi, magasan a fák koronái közt régi énekek zúgnak. A szíve gyorsabban ver, egész lényét leigázza a nosztalgai. Sok minden gyűlt fel benne és ő most is - ugyan hányadszor már? - csak magát okolja, marcangolja. Nem érzékenykedik, keményen szidja magát - ahogyan a kemény hajósélet megtanította. Felrója magának, hogy mért nem nézett már ö is rég Ilonka és a hajógyár- mint sokan előtte - kellemesebb, könnyebb és főleg tisztább munka után. Tulajdonképpen nem is kellene neki munkát keresni, hisz még hatvanötben leérettségizett, most csak szólni kéne néhány szót, és kapna az irodában egy kényelmes széket. Aki annyi évet töltött a rozsda közt, bizony meg is érdemelné. De ő? Még mit nem! Tizennyolc éve györnyedezik a kettős hajófenék között, kefével és drótecsettel kaparja a lemezről a rozsdát, a piszkot, a hideg vas hatására lassan, de feltartóztathatatlanul támadja a reuma, szájában örökké érzi a mész és olaj ízét - szagát. Szóval, sok-sok éve végez olyan munkát, amire ma már csak kevesen vállalkoznak. És miért? A pénzért biztos nem, hisz édesanyja halála után egyedül maradt a háromszobás házban, neki kevesebb is elég lenne. A dicsőség miatt? Még elgondolni is nevetséges, hisz ha a „rozsdásokról“ van szó, sokan húzogatják az orrukat. Akkor hát miért? Ez a kérdés mindig megválaszolatlan marad. A saját magával folytatott vita ennél a kérdésnél mindig megfeneklik, mint a közmondásos, kővel színükig megrakott csónak a sekély vízben. Pontosan nem is tudja, miért. Vagy talán mégis... Mert a hajótisztítói álláshoz, évekkel ezelőtt, elég nehezen jutott? Bár ez ma furcsán hangzik, mégis igaz Akkor huszonkét éves volt és mindenáron dolgozni akart. De nem úgy, mint a majorban, ahol a cipőjéről is elveszett a folt hol a kukoricásban, hol a répa közt, aztán hosszú hetekig semmi. A hajótisztítók vezetője idős bácsi volt. Megtetszett neki Ilonka fürgesége. Ha papírt hoz a hivataltól, felveszem magát a „rozsdások“ közé - mondta. Megörült, bár fogalma sem volt, mit jelent a hajógyári munka. Csakhogy a papír körül sok huzavona volt. A masszív fehér ajtó mögött üldögélő hivatalnok hallani se akart róla. Mivelhogy fiatal lányokat állítólag csak Semilyben vesznek fel a textilgyárban, Csehországban. Ilonka magyarázni kezdte, hogy ö oly messzire nem mehet. Az anyja beteges, apja nem sokat törődik a családdal. Az apró, falusi családi ház is omladozik. Nem hagyhat mindent és mindenkit sorsára, nem vághat neki a nagyvilágnak. Kérlelt, érvelt, de a hivatalnok szik- laszilárdan kitartott. Nem volt benne semmi megértés, nem engedett a magáéból, a papirt nem adta ki. Merthogy a hajógyárba nem adhat, csak Semilybe. Biztosan ilyen utasítást kapott. Semilybe igen, a hajógyárba nem. Egy hét múlva a hajótisztítók idős vezetője már mérgelődött: Papír nélkül ne kerüljön a szemem elé, egy napot se várok tovább, felveszek mást. Mit tehetett a tanácstalan kislány? Leült a hivatal előtti padra és keserves sírásra fakadt. Elfordította a fejét, az arra járók ne lássák elkeseredett arcát. Ebben a pillanatban tűnt a szemébe a járási pártbizottság egyszerű, zöldre meszelt épülete. Sosem járt benne. Megpróbálja, ne próbálja? Felszárította a könnyeit, bátorságot gyűjtött: indulj, Ilona, végeredményben nincs mit vesztened! A pártbizottság dolozója - aki után a kapus küldte szemmel láthatóan ideges volt. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott és erős ujjaival szüntelenül dobolt a tömör tölgyfa asztalon. Na te ugyan nem sokat segítel rajtam, gondolta magában Ilona és gyorsan befejezte mondókáját. A dohányos férfi szembetűnő udvariatlansággal kísérte ki a folyosóra. Menjen csak el újra abba a hivatalba, ahonnan már annyit küldözgették Semilybe. Mikor belépett a masszív fehér ajtón, a hivatalnok épp letette a telefonkagylót. Egyszerre egészen más lett, készségesebb. Igen elvtársnő, megértem a gondjait és elhatároztam, hogy teljesítem a kérését. Itt van hát az a papír a hajógyárba, és ha még szüksége lenne valamire, kérem, azért vagyunk itt, hogy segítsünk... és így tovább... Félt, hogy az előadó meggondolja magát, meg se várta hát a szóáradat végét, fogta a papírt és a kanyargós utcákon elsietett a gyár felé. Már aznap kaparta a rozsdát egy raktárhelyiség vaslemez faláról. Keskeny helyiség volt a naftatartály és az első motoros hútöhajó rakodótere között. Titokban arról ábrándozott, mi mindent vásárol, ha rendszeres keresete lesz. Amikor megbízták az első, bár jelentéktelen feladattal, egyáltalán nem örült. Épp elég gcndja volt otthon, azonkívül, mint a fullánk, szurkálták a munkatársnők rosszindulatú megjegyzései. - Nicsak, még meg se melegedett, már hogy fontoskodik - mondogatták az irígyei. Csakhogy az élet új problémák elé állította, nem volt ideje rágódni a rosszindulatú megjegyzéseken. Hajótisztítónak egyre kevesebb asszony jelentkezett, sőt a törzsgárdából is sokan az új gyárakban kötöttek ki, mert a járásban egyre több épült. A nehéz körülmények közt dolgozó asszonyokon segíteni kellett. A pártnak, a szakszervezetnek, a nőszövetségnek is gondja volt rájuk. Ilonát a legnyelvesebbek is értékelni kezdték. Nem azért, mert egyre több tisztséggel bízták meg, hanem mert mindig segített valamit elintézni - először a védőitalt, aztán a tisztítóknak járó fehérneműt, hajszárítót a felújított öltözőbe. Végül sikerült a legfontosabb: a szakmában dolgozó asszonyokat más, számukra kedvezőbb nyugdíjosztályba sorolni. A munka a bánat leghatásosabb gyógyszere. Ilona gyakran szomorkodott. mert az édesanyja halála után teljesen magára maradt. A magányt a bánattól csak nagyon kicsike lépés választja el. Ez volt az oka, hogy az idén, mikor előbb az üzemi pártbizottság tagjává, majd a járási nemzeti bizottság képviselőjévé választották - nem tiltakozott. Hiszen mennyi mindent el kell még végezni! Elsősorban gépesíteni a hajók tisztítását, hogy az asszonyok ne legyenek oly elnyúttek, mint nagyanyáink a répaföldeken vagy az aratóbandákban. Tervek? Elképzelések? A válasz egyszerű, ugyanakkor nagyon összetett: nem lehet elhagyni a vártát, ahol az izzadságcseppek- ből születik meg a tisztaság - a hajó, mely mint feldíszített menyasszony, ring a Duna habjainak csipkés vánkosán. Becsületesen dolgozni, tisztességesen élni. Úgy, hogy az embernek sosem kelljen, még maga előtt sem, szégyenkeznie. Az, hogy a kommunista Tóth Ilona, akit a gyárban mindenki csak Ilonkának hív, még jónéhányszor alaposan leszidja saját magát, az olyan biztos, mint ahogy nem vitathatjuk el a Dunától azt a jogát, hogy a saját, évezredeken át kivájt medrében hömpölyögjön. FRANTIŐEK BUDA Hogyan lehet a szemléltető oktatás úttörőjének, A. J. Komenskynek a szülőföldjén, Uhersky Brod városában, a címben meghatározott témakörben figyelemre méltót, érdemlegeset tárni a szakavatott nevelők és oktatók elé? Egyetlen kiállításon semmi esetre sem, ezt nagyon helyesen felismerte a Komensky-napok szervező bizottsága, és ezért rendezett egyidöben, egyszerre, több helyen, több kiállítást. Az egykori várkastélyban, a Komensky Múzeum termeiben, ügyesen és jól hasznosítva a tárlók közötti teret, rendezték meg a címadó kiállítást.Josef Adámek szobrász, Jirí Fejk és Jaroslav Václavíöek építészek, valamint Josef Vanura festőművész rendezték a cseh oktatásügyi és művelődésügyi minisztériumtól kapott anyagot. Dokumentáló, bizonyító jellege volt ennek a kiállításnak, mely gazdag és zömében eredeti képanyagot, leveleket, könyveket, iratokat, kisebb méretű emléktárgyakat bemutatva érzékeltette: pártunk és a tanítóság, főleg a szó igazi értelmében vett néptanítók, hat évtized óta azonos célokért küzdöttek, küzdenek. A kiállítást velünk együtt megtekintő Szedlák Miklós pedagógus, a bratislavai építőipari középiskola tanára, az egyik küldött, így összegezte a látottak alapján alkotott véleményét: „Az egységes iskolarendszerért vívott küzdelem történelmi képe ez a kiállítás. Múltat idéző ugyan, de bizonyos része olyan, hogy a jövőt is láttatja. Szóval, buzdít.“ Egyébként nemcsak ő, hanem sokan mások is hangoztatták, vágy beírták a látogatók könyvébe: jó lenne, ha ez az anyag vándorkiállításként hozzánk, Szlovákiába is eljutna. Az 1690-ben épített, reneszánsz és barokk stílusú, műemléknek számító, az Urak Háza elnevezésű épület galériájában, három teremben rendezték meg a másik kiállítást. Képző nú.ész pedagógusok a CSKP megalapításának 60. évfordulója tiszteletére címmel. Összesen 69 alkotást mutattak be. Az első teremben önkéntelenül is figyelmet keltett a „Munka dala“ címet viselő, nagyméretű gobelin, Liboslava Hojera alkotása. A másodikban különféle művészeti eljárásokkal készített festményeket láttunk, köztük Ján Zemánek két, hársfába vésett plasztikáját, a „Fuvoláslány“ és a „Kicsink“ címűt. Mielőtt a harmadikba léptünk volna, a kapott tájékoztató füzetecske szövege felhívta figyelmünket az ott látható figurális rajzok elkötelezett mondanivalójára, művészi értékére. És ezekkel a szavakkal két alkotást külön is fegyelmünkbe ajánlott: „El ne feledkezzenek megállni Szilva József két linómetszete előtt." Megnéztük tehát, és örömmel állapítottuk meg, hogy a lapunkban már közölt „Anyaság“ és „Ketten“ elnevezésű alkotása került a terem legrangosabb helyére. A III. kilencéves alapiskola földszinti termeiben rendezték meg a har- « madik kiállítást. Pártunk iskolapolitikájának megvalósítását segítve címmel. Két nemzeti vállalat, a prágai KOMENIUM és a besztercebányai (Banská Bystrica) tanszerellátó központ közös rendezésében bemutatták az 5-6. évfolyamok számára augusztus végéig szállításra kerülő, legújabb, tanítási segédeszközöket is. összesen 203, köztük 25 felad- ványgyújtemény került bemutatásra. Külön teremben állították ki az „Iskola az iskolának“ akcióban, a pedagógusok közvetlen együttműködésével készített segédeszközök mintapéldányait. Zdenek Fiala, a KOMENIUM vállalat osztályvezetője bemutató előadást tartva elmondta, hogy az idén ilyen módon 5,3 millió korona értékű segédeszköz kerül az iskolákba. Tájékoztatást adott az akció folytatásának várható eredményeiről, megemlítve, hogy egyre több szocialista munkabrigád, újító, ésszerűsítő munkakollektíva kapcsolódik be az akcióba. A TESLA nemzeti vállalat lanskroumi üzeme pártbizottságának ilyen jellegű szervező tevékenységét követendő példaként említette meg. Az emeleti, 63-as számú tanteremben rendezték meg a negyedik kiállítást. A gyermek és alkotása címmel. Ezt a kiállítást a brnói, Klatovská utcai óvoda pedagógusai rendezték. Valójában azt mutatták be, hogy az iskola előtti korban alkalmazott, tökéletesített oktatási és nevelési rendszer nyomán a gondjukra bízott gyermekek a múlt tanévben milyen alkotásokat készítettek. Említésre méltó, hogy az üzemektől kapott, hulladékanyagoknak minősített, óvodákban eddig nem használt anyagokból, fonatokból, vasreszelékből, fóliaszalagokból, és hasonlókból olyan alkotásokat készítettek a gyermekek, melyek művészi díszként használhatók. Egyébként bemutatásuk nemcsak azt bizonyította, hogy az alkalmazott nevelési és oktatási rendszer eredményes, hanem jelezte: az üzemi dolgozókkal való közvetlen kapcsolat szerepe is jelentős az eredményben. A látott kiállítások a Komensky-napok jelmondata jegyében - Pártunk vezetésével a szocialista nevelés és oktatás fejlesztéséért! - olyan képet adtak a CSKP és a tanítóság, a pedagógusok kapcsolatáról, egységéről, mely nemcsak szemléltetett, hanem biztatott. Munkára, alkotásra, az ifjú nemzedék nevelésének még hatékonyabb, még céltudatosabb folytatására. HAJDÚ ANDRÁS-f * Tizenegyedik éve tart a trnavai Skloplast és a Szovjetunió közötti tudományostechnikai együttműködés, főleg az üvegrost és lami- náttermékek gyártása terén. A Szovjetunió tapasztalataira támaszkodva a Skloplast dolgozói kifejlesztették a finom üvegrost gyártási elvét és az ehhez szükséges gépi berendezéseket. Felvételünkön Anna Zitnerová munka közben. (Vlastimír Andor - ŐSTK - felvétele) 1981. Vili. 9. A CSKP I és a tanítóság | A XXI. Komensky-napokon rendezett kiállításról
