Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-02-01 / 4. szám

A Petrová Ves-i Ef&z-ben fejik a Senica nad Myjavou-i járásban a legtöbb tejet. Tehenenként évente átlagosan 3800 liter tejet adnak el; az állomány 1100 tehénből áll. Jana Klenová, a bronzjelvényes szocialista munkabrigád tagja fejés közben (B. Palkovic felvétele) KIFOGÁSTALAN MUNKÁT VÉGEZNEK ■■ —. ■■ _ íí UDULO A DOLGOZÓKNAK A Füleki (Fil'akovo) Állami Gaz­daság igazgatósága a gazdaság dolgozóinak néhány éve a Magas- Tátrában, Csorba-tón épített üdü- löházat. Az összkomfortos üdülőt az évnek minden időszakában so­kan igénybe veszik. A szükséges karbantartás elvégzését a gazda­ság szakszervezete tavaly de­cemberére tűzte ki. A munkálatok­kal megbízott négytagú csoport (Fehér Gyula, Molnár Gyula, Ba­lázs Ferenc és Vladimír Halgas) feladatát idejében és példásan el­végezte. A csoport nehéz körül­mények között dolgozott. Egyebek között a kedvezőtlen időjárás is nehezítette a munkát. A csoport tagjai azonban erős akarattal le­küzdötték a nehézségeket, elvé­gezték a szükséges munkát, s az üdülő szilveszterre már felkészül­ten várta a dolgozókat. Csák István SOKRÉTŰ TEVÉKENYSÉG A hnb dolgozói Muzslán (Muz- la) következetesen gondoskodnak arról, hogy a faluban tevékenyke­dő tömegszervezetek jó munkát végezzenek. Az év elején megál­lapították, hogy az egyes szerve­zetek a múlt évben sokrétű és hasznos munkát végeztek a falu­ban. A rokkantak szövetségének szervezete például a gyógynövé­nyek és a hulladékanyagok gyűj­tésében, valamint az őszi munkák mielőbbi befejezésének az előse­gítésében jeleskedtek. A CSEMA- DOK és a nöszövetség helyi szer­vezetének tagjai kulturális tevé­kenységük mellett hatékonyan be­kapcsolódtak a Z-akcióba. A vö­röskeresztesek az egészségügyi tanfolyamok szervezésében értek el nagyon szép eredményeket. A vadászok a vadállomány téli etetésével törődnek és védelme­zik a fiatal állatokat a kóbor ku­tyáktól és macskáktól. A helyi szervezetek figyelemre méltó fela­jánlásokat tettek a CSKP XVI. kongresszusa tiszteletére is. Ulrich Gyuláné AZ ÚJ MUNKAMÓDSZER HÍVEI A példák sokasága bizonyítja, hogy a legszebb eredmények azokon a munkahelyeken születnek, ahol a dolgozók egyre szélesebb körben érvényesítik az új munkamódszereket. A Szlovák Magnezitmüvek kassai (Kosice) üzemében a Mária Ondrejová vezette 13 tagú ezüstjelvényes szocialista munkabrigád a szaratovi módszer híve. Az új módszerrel szervezett és végzett munka révén a csoport mennyiségileg is, minősé­gileg is kimagasló teljesítményt ér el. A különféle újítási javaslataikkal havonta átlag 60 ezer koronát takarítanak meg. Orenko László PÉLDÁS VADÁSZOK Söbök Géza sokéves munkában szerzett tapasztalatait átadja Bohuslav Nemes harmadéves szakipari tanulónak A Nyitrai Gép-és Traktorál­lomás nagy kiterjedésű javító- csarnokában szorgoskodik a Söbök Géza vezette harminc tagú bronzjelvényes szocialis­ta munkabrigád. Július Chut'ka igazgatóval, Lubomír Skulec mérnökkel és Ján Vrábellel, a javítórészleg műhelyvezető­jével megtekintettük a brigád munkahelyét és elbeszélget­tünk munkafeladatukról. Tizen­háromféle javítómunkát vegéz- nek. Elsősorban az efsz-ek gépparkjait tartják rendben nemegyszer a szövetkezetek traktorosaival együtt. Az állo­más szakemberei ma már igé­nyes javításokat is elvégeznek. A Söbök-brigád például a trak­torok hátsó hídjának, sőt a traktoroknak a nagyjavítását is végzi, s más szakosított javí­tóműhelyek számára aggregá­torokat is biztosít. Az egész nyugat-szlovákiai kerületben csak ők végzik a gabonakom­bájnok teljes felújítását. A munkálatokban részt vesz az egész munkabrigád, és sok­szor munkaidő után is munka­zajtól hangos a műhely. A Söbök-brigádban több ta­pasztalt idősebb szakember dolgozik, akik szívesen átadják módszereiket a fiataloknak. Tanítják a fiatalabbakat becsü­letes hozzáállásra és a szara­tovi módszer alkalmazására. Gyors és minőségileg kifogás­talan munkát végez Vöres Fe­renc, Peter Őmigura, Imrich Jalec, Varga János és Franti- sek Svec. A múlt évbén 12 700 000 korona értékű javításokat vé­geztek és 1332 hátsó traktorhi- dat hoztak rendbe a kisebb javítások mellett. Mikulás Gál Felvételünk a sókszelőcei vadászatról készült A galántai (Galanta) járásban- a sókszelőcei (Selice) Vág nevű vadászszervezetnek 2635 hektár­nyi vadászterülete van. Lencsés Péter, a szervezet gazdásza el­mondotta, hogy a csoport 30 tagja túlnyomórészt a helyi efsz dolgo­zója. A sókszelöceiek igen példá­san gondoskodnak a vadállo­mányról. Évente mesterségesen 500 fácánt keltetnek, majd kienge­dik a vadászterületre. Nem feled­keznek meg a kártékony állatok, mint például a rókák irtásáról sem. Tavaly csaknem 30 rókát lőttek ki, ebben Szitás Árpád fiatal vadász volt a legeredményesebb. Idősebb * Fülöp Gyula és Hanák István több éve rendkívül hasznos tagja a szervezetnek. Hozzájárultak az elmúlt vadászidény kiemelkedő eredményeihez. A tervezett 300 élő nyúl helyett 600 darabot fogtak hálóba. Jó munkát végeztek a va­dászház építésén is, amelyet az idén, júniusban a vadászat hónap­jában akarnak átadni. Milan Al'aksa Felújították fogadalmukat ünneplő házaspárt köszöntöttek az esketőteremben. Majd a Hon­védelmi Szövetség nagytermében a pionírok adtak részükre színes műsort. Felvételünkön az ünne­peltek egy csoportja. Szabó Zoltán A polgári ügyek testületének tagjai Köbölkúton (Gbelce) is évente több ünnepséget rendez­nek az újszülöttek, a nyugdíjasok, a bevonulok, a személyazonossá­gi igazolványukat átvevő fiatalok stb. tiszteletére. Legutóbb a 11 ezüst-, és a 7 aranylakodalmukat Jutalom a jó munkáért A 360 lakosú Nagylóton (Veiké Lovce) a CSEMADOK helyi szerve­zete 120 tagú. A már több mint 25 éve dolgozó kulturális szervezet a napokban sikeres évzáró taggyűlést tartott. Az előterjesztett beszá­moló nagyra értékelte azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a tagság és a szervezet népi együttesei az elmúlt hónapokban a nemzetiségi kultúra ápolása érdekében végeztek. A CSEMADOK nagylóti szerve­zetének tagjai a CSKP XVI. kongresszusának és a CSKP megala­pításának 60. évfordulója tiszteletére tizenegy pontból álló kötelezett- séaet vállaltak. Ebben az évben egyebek között tíz új .taggal növelik a taglétszámot, a tagság köreiből tízre emelik az önkéntes véradók számát, a Z-akció keretében társadalmi munkában ledolgoznak 200 órát. Ismerd meg hazádat jelszóval tanulmányi kirándulásokat szerveznek Csehszlovákia nevezetesebb városaiba és tájaira, új előfize­tőket szereznek az Új Szó, a Hét, a Szovjetbarát és a Heti Hírlap című lapoknak. Az évzáró taggyűlés végén a legjobban dolgozó CSEMADOK tagokat kitüntették és ajándékkal jutalmazták. Sallai Márta A TÉLI INTÉZKEDÉSEK SIKERE A Slovnaft vajáni (Vojany) üze­mének folyamatos üzemeltetése a téli hónapokban alapos munka- szervezést igényel. Ősszel már kidolgozták a téli intézkedések ter­vét, hogy az iparvágányokon ne álljanak feleslegesen a tartályko­csik, ne fagyjanak le a váltók, s ne akadályozza semmi a tolatást és a szállítást. Külön munkatervet ké­szítettek a fagyos hóviharok ese­tére, beosztották a kisegítő mun­kabrigádokat - néhányszor szük­ség is volt rájuk. A szocialista munkabrigád címért versenyző kollektívák bebizonyították, hogy a legnehezebb körülmények kö­zött is teljesítik igényes feladatai­kat. A tavalyi év decemberének első napjaiban húszezer tonnánál több árut raktak be vagonokba az üzem dolgozói. A legjobb eredményeket a Czap Dezső, valamint a Sárközy István és a Pásztor Árpád vezette műszakok dolgozói érték el, a ter­melési feladatok teljesítése az ö érdemük is. A sikerekhez nagy­mértékben hozzájárult a műsza­kok közötti Munkámért és műsza­komért felelősséget vállalok elne­vezésű versenymozgalom, ame­lyet rendszeresen értékelnek és amelyet a vállalaton belüli szocia­lista versenymozgalom keretében is megfelelően méltányolnak. Az 1981. évi feladatok rendkívül igényesek. Az üzem szállító mun­kaközössége amely stabil és rendkívül aktív a feladatok teljesí­tésében és túlszárnyalásában- szavatolja az 1981. év sikerét is. Emil Chudy ösztönző belpolitikai események A 7. ötéves tervidőszak küszö­bén is hangsúlyozni kell, hogy a tudományos kutatómunka szín­vonalának állandó emelése első­rendű feladat. A kutatóintézetek dolgozói ösztönözve az 1981. év jelentős belpolitikai eseményeitől, merész tervekkel léptek az új évti­zedbe. A kutatómunkák eredmé­nyeit ismertető A Műanyag Feldol­gozása és Alkalmazása cimü fo­lyóirat - amely egyedülálló Szlo­vákiában a maga nemében- szerkesztőbizottsága ezért elha­tározta, hogy folyóiratukat magas színvonalú szaklappá alakítják Többet és jobban akarnak foglal­kozni a kutatási eredmények pro­pagálásával. A cél elérése érde­kében újabb kilenc kiváló szakem­berrel bővítették a szerkesztőbi­zottságot. Pintér Veronika 1981. II. 1. io

Next

/
Thumbnails
Contents