Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-01 / 4. szám
viszonthallást köszöntem a viszontlátás helyett.- A telefonálók általában aszerint minősítik a telefonközpontosokat, hogyan sikerült a hívásuk. S ha fordítva tesszük fel a kérdést?- Én három csoportba sorolnám a hívó feleket - mondja Viera Borosová. - A túl kedvesek „édeském“, „angyalom“ és hasonló jelzőkkel kezdik kérésüket, nem is sejtve, hogy ezzel esetleg idegesítik a központost, mert feltartják; az illedelmesen, normálisan hívók; és vannak kimondottan udvariatlanok, sőt durvák. Az utóbbiak persze rendszerint azok, akiknek nem sikerült eleget tennünk, vagy megzavarjuk a beszélgetésüket, mert megkérjük, fejezzék be, távolsági hívás van vonalban. ö körzetébe szól. Ha nincs, a cédulát a ládába dobja, s az osztályozok továbbítják azt a hívott körzet kezelőjéhez. Nem sokat értek a magyarázatból, kevés hasznomat vennék, ha valamelyik pult mögé beültetnének váltónak. A hatórás műszak alatt húsz perc szünetet tarthat mindegyikük, s helyüket ilyenkor a váltóként dolgozók foglalják el. Gazdátlanul egyetlen kapcsolópult sem állhat.- Mennyi idő alatt lehet a kapcsolásba tökéletesen belejönni? - fordulok Mária Netolickához, a műszak vezetőjéhez.- Általában két hónap alatt, de egykét hét után már meglátni, kiből lesz telefonkezelő. Az újoncok betanítása a mi feladatunk. Először a cédulákat osztályozzák, aztán a hívások felvételét tanulják meg, majd a Bratislavába érkező hívások, aztán a helyből kért beszélgetések, végül a tranzit hívások kapcsolását A munka minőségének mércéje nálunk az egy műszak alatt létrehozott beszélgetések száma, a kapcsolás minősége és gyorsasága. HÚSZ ÉVE KAPCSOLNAK Viera Borosová és Etel a Bacigálová húsz éve ül a kapcsolópult mögött. Előbbi a belföldi, utóbbi a külföldi telefonálók ismeretlen „jótevője“.- Hogyan lettek telefonos kisasszonyok?- A mi családunk postás család. Édesanyám és a nagybátyám is postai alkalmazott, érettségi után ók tanácsolták, van szabad hely a központban, próbáljam meg, hátha tetszeni fog - kezdi Viera Borosová.- Én is csak egy évre készültem ide, mert nem vettek fel a főiskolára. Aztán az egy évből húsz lett. Mivel magyarul és németül is beszélek, néhány hetes gyakorlat után a nemzetközi részlegre kerültem. Talán ezért is ragadtam itt - veszi át a szót Etela Bacigálová.- Mi teszi széppé ezt a foglalkozást?- Az, hogy a segítségünkkel két ember nagyon messziről is hallhatja egymást - mondják szinte egyszerre.- Könnyű vagy nehéz kapcsolóasz- szonynak lenni?- Vannak napok, amikor minden simán megy, minden hívást sikerül kapcsolni, ilyenkor szépnek és könnyűnek tartjuk munkánkat - mondja Viera asz- szony. - De amikor már az első ügyfél feldühíti az embert, mert ilyen is van, vagy 150-200 kapcsolás után tesszük le a hallgatót, akkor legszívesebben többé nem ülnénk a kapcsolópult elé. Ilyesmi azonban más szakmában is előfordul.- Mindenesetre nagyon sok türelem kell hozzá - egészíti ki a kolléganője. - Előfordult már, nem is egyszer, úgy kimerített a műszak, hogy az üzletben is Napjaink nélkülözhetetlen eszköze s mégis, amilyen sokszor áldjuk, olyan gyakran átkozzuk is. A telefon. Attól függ, hányadik próbálkozásra sikerül vonalat kapnunk, mennyit kell várnunk egy-egy távolsági beszélgetésre, értjük-e, halljuk-e, akivel beszélgetni szeretnénk, vagy csak recsegés, ropogás sérti a fülünket. S dühünket bizony gyakran azok nyakába zúdítjuk, akik hivatásból „űzik a türelemjátékot“, a telefonálást, illetve a kapcsolást. Mária Netolická müszakvezetö (balra) és Kornélia Dornetzhuberová, a távbeszélő-központ vezetője E véleményben s abban is mindketten megegyeztek, hogy szakmát azért ma már semmi esetre sem cserélnének. egyetlen új férfi alkalmazottunk sem volt - mondja a központ vezetője. Nem könnyű és kényelmes a telefonos kisasszonyok munkája. Ezt mindennél meggyőzőbben igazolja, hogy 1966 óta heti 36 órát dolgoznak hatórás műszakokban. Idegölő, hangszálakat, hallást károsító foglalkozás. HALLÓ, ITT BRATISLAVA Hazánk számos távbeszélő központja közül a bratislavai csak egy és nem is a legkorszerűbb. Dolgozói évente hárommillió hívást kapcsolnak, összeköttetést teremtve az ország különböző pontjai, hazánk és a világ számos országa között. S nem kis fáradságba telik, nem is mindig egyszerű, amíg elhangozhat a „kapcsoltam, tessék beszélni“. FLÓRIÁN MÁRTA- A személyzeti osztályról küldtek. Úgy tájékoztattak, a telefonközpontban szükség van munkaerőre.- Miért szeretne éppen telefonközpontos lenni?- Ülöfoglalkozást ajánlott az orvos, úgy gondoltam, ez kényelmes, nem megerőltető. Két érdeklődő szinte szóról szóra ugyanezt a választ adta Kornélia Dornetzhuberová, a Bratislavai Helyközi Távbeszélő-központ vezetőjének kérdésére.- Sajnos, ezt általános nézetnek is mondhatjuk. A laikusok, ügyfeleink azt gondolják, ez a munka csak tárcsázásból, az összekötőzsinór dugójának megfelelő helyre való beillesztéséből áll.- Milyen végzettséget követelnek ehhez a munkához?- Érettségit, de ha a szükség rákény- szerít, alapiskolai végzettséggel is megelégszünk. Ez pedig gyakran előfordul, mert elég nagy a munkaerővándorlás. Női munkahely vagyunk, ismertek az okok: házasság, szülési szabadság, gyerekgondok.- Egyetlen férfi sem dolgozik a központban telefonkezelőként?- Emlékszem, amikor idekerültem - jó harminc éve -, voltak ketten. Azóta A Bratislavai Helyközi Távbeszélőközpont legnagyobb termében fej-fej mellett dolgoznak a kapcsolóasszonyok, -lányok. Fejükön afélfülü hallgató, szájuk előtt a tárcsa, kezük szinte megállás nélkül jár. Megállunk az egyik fiatalasz- szony háta mögött.- Itt a 108 harminchatos távolságja - pillanatok alatt kis cédulára jegyzi a hívó és a hívott adatait, s a cédulát a szomszédja székének támlájára erősített ládába csúsztatja. - Jegyeztem, visszahívjuk... Újabb lámpa villog, más helyre kerül az összekötőzsinór dugója, a következő pár beszélhet. Közben belehallgat a három másik kapcsolt vonalba, s az egyiket bontja. Amennyire a hangzavar engedi, igyekszem pontosan követni Kornélia Dornetzhuberová magyarázatát.- Ezek a hívólámpák, ezek a váltó- és beszélökulcsok, ezek a lámpák jelzik, van-e szabad vonal. A hívást bármelyik asszony veheti, ha van szabad vonala, s ha a hívott körzet is szabad, rögtön kapcsol, akkor is, ha a hivás nem az A Zvoleni Bucina vállalat ipoly- nyéki (Vinica) üzemében dolgozik a részleg indulása óta. Munkatársai igen szűkszavú, csendes embernek ismerik Káplár Istvánt. Barátságos, őszinte és végtelenül szerény. S tőle megszokott az is, hogy pontosan dolgozik az egész műszak alatt. Munkájáról elismeréssel beszél mestere, Kelemen László is. Nem is lehetne itt másképp dolgozni. Danko Sándor targoncavezetővel általában húsz dolgozót szolgálnak ki anyaggal. Az udvarról, feldolgozásra, a csarnokokba hordják a fát, onnan pedig a lera- katokba szállítják a nyersparkettát. Nagy figyelmet igénylő a munkájuk, hisz elsősorban rajtuk múlik, hogy a gépeknél mindig legyen anyag, ne kelljen feleslegesen leállítani vagy üresen járatni a fűrészeket. Fontos ez a takarékosság és döntő a napi norma, a terv teljesítése szempontjából. Tudja ezt Káplár István és igyekezetével is bizonyítja. Látogatásom napján még dél körül is mínusz tíz fok alatt volt a hőmérő higanyszála, hat órakor, a műszak kezdetekor pedig jóval hidegebbet mutatott. Pirosra csípte a fagy az arcát, tán még köny- nyet is csalt a szemébe. Láttam rajta, jól esik neki egy kis meleg, hisz reggeltől alig álltak meg: a hideg sem hagyta, meg a kötelesség is mozgást parancsolt.- Ilyen zord időben nem a legkellemesebb kint dolgozni, de amikor esik és sár van, még rosz- szabb. Már megkezdték az udvaKáplár István (Bojtos János felvétele) ron a betonlapok lerakását, ha ez elkészül, könnyebben mozgunk majd. Jól érzem magam az üzemben. Műszak után vagy délelőtt van időm a házkörüli munkára és a szőlő művelésére is. Esténként meg szívesen olvasgatok újságot, könyveket. Igaz, erre csak télen, meg hét végén kerül sor. Az üzem vezetősége is felfigyelt rá. Kitüntetésre javasolta. Zarnovi- cán, a faipar megalapításának 120. évfordulója alkalmából, A vállalat legjobb dolgozója címet kapta. Akkor az elismerés ugyanolyan jól esett neki, mint a zúzmarás téli napokon a kályha melege. DEÁK TERÉZ Gyökeres György felvételei A kapcsolópult előtt Megbecsülik jft