Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-02-01 / 4. szám
A ki a Bodrogközeién Lelesz (Leles) felé közeledik, ha szép, derült az idő, a Magtárdombra épült kétemeletes kastélyt már messziről láthatja. Évszázadokon át a félelmet, a rettegést, ma viszont a végtelen nyugalmat sugározza szét a tájon, széles koszorúban. A kastélyt a premontrei rend építtette még az 1200-as években. Lelesz község határának több mint kétharmada e rend tulajdona volt. Az én gyermekkoromban még a kastély körül terpeszkedő gazdasági épületek, istállók közvetlen szomszédságában húzódott meg máladozó falával a hosszú major. Itt laktak az uradalmi cselédek, béresek. A major hossza úgy kétszáz méter lehetett, az ajtók az istállók felé néztek. Minden családnak egy szobája volt. Egy közös pitvarba nyílott három család szobájának ajtaja. A nyomortanyának is beillő major helyén szép, egyemeletes villák sora épült fel, tulajdonosaik a volt cselédek, béresek fiai és unokái. KOMMUNISTA BÍRÓ A major Leleszen a munkásmozgalomban mindig is meghatározó szerepet játszott, kiváltképpen az ezérkilencszáz húszas és harmincas években. Bár a majoriaknak szigorúan tilos volt a politizálás, a politikai pártokhoz való tartozás, mégis, amikor 1922-ben megalakult Leleszen a kommunista pártsejt - akkor így hívták a helyi szervezetet - sok cseléd és béres járt el a kommunisták sejtgyüléseire. Ezek közül többen a pártba is beléptek, s aktívan dolgoztak, mint például M. Pa- lágyi János, M. Palágyi Bertalan, Magyar Ignác és mások. A majoriak nagy többsége a kommunistákkal szimpatizált, s a községi választásokon a kommunisták jelöltjeire adta szavazatát, akár csak a falu sok száz nincstelenje, szegényparasztja s a nagy számú iparos gárda, főleg a kőművesek. Az 1931-es községi választásokon az ö szavazataik révén kapta a kommunista párt a legtöbb szavazatot. A 24 képviselőből tizenhárom volt a kommunista. A község bírója is kommunista lett, a középgazda Palágyi Károly személyében. 1981. II. 1. „HA ÖSSZEFOGUNK“ Sajnos, a párt alapítói közül már senki sem él." A még élő, idősebb kommunisták, akik később kapcsolódtak be a pártmunkába, négy alapitótag nevére emlékeznek: Zsigmond József, Hornyák János, Hornyák István és Bajusz Miklós. Idősebb llko István mondta el:- Leleszen a kommunista pártnak 1924-ben már közel nyolcvan tagja volt. Majd 1925-ben a felsőbb pártszervek utasítására újraszervezetük a pártot. A fő feladat ekkor az volt, hogy minél több embert beszervezzünk a pártba, így 1925 végére már több mint száz tagja volt a pártsejtnek. A fő feladat ezekben az években a párttagok eszmei-politikai nevelése volt. Nagy segítséget nyújtott nekünk ebben a pártsajtó, a Kassai Munkás. A pártsajtó terjesztésével több elvtársat bízott meg a pártvezetés. Leleszen Lengyel Gyula, Varga Ferenc - ő levelezője is volt a pártsajtónak -, Varga István, Bácskában Palágyi M. Sándor, Szarvas József, Tóth G. János, Bajusz József, Pólyánban Török Imre, Zsigmond József, M. Palágyi Bertalan volt felelős a pártsajtó terjesztéséért. M. Palágyi János így summázta emlékeit:- A kommunista párt nyilvános nép- gyüléseket szervezett, s ezeken magyaráztuk meg a munkásoknak, a szegényparasztoknak, az uradalmi béreseknek, cselédeknek, hogy csak akkor érünk el eredményt s csikarhatunk ki az uraktól nagyobb bért, ha összefogunk, közösen, szervezetten lépünk fel mindig. Tudni kell azt is, hogy abban az időben a leleszi agrárproletárok a premontrei rend birtokán dolgoztak mint szezonmunkások. Sok szegény ember, köztük a kőművesek, ácsok harmadában kapálták a krumplit, kukoricát, kepében arattak, hogy a családnak legalább a mindennapi falatja meglegyen. ARATÓSZTRÁJK - SZOLIDARITÁS Az 1932-es aratosztrajk történetet Szarvas Józsi bácsi beszélte el nagyon hitelesen.- Én voltam a kepésgazda. Az intéző- a prépost utasítására - nem volt hajlandó a szerződésben kikötött részt megadni. Mi sztrájkkal feleltünk erre a hitvány szószegésre. A sztrájkban a marokszedők is részt vettek. Sőt, csatlakoztak hozzánk szolidaritásból a dohánymunkások is. Már napok óta tartott a sztrájk. A termény beérett, aratásra várt. Mi mindennap aratásrakészen, kaszával, sarlóval megjelentünk az iroda előtt, hogy ha megadják a Vörös Földmunkások Szak- szervezetébe tömörült munkások kollektív szerződésében rögzített jogos bért, akkor hajlandók vagyunk azonnal az aratást megkezdeni. Az intéző igen magas lóról beszélt velünk. Az okára csak később derült fény. Ülünk a major bejárata előtt száznál is többen. Egyszer csak látjuk, hogy a Sárvég felöl ugyancsak nagy tömeg közeledik, kaszákkal. Elöl jön a vezetőjük, egy magas, jól megtermett, derék ember. Én felállók s elindulok feléjük. A vezető megállítja a tömeget. Úgy két lépésnyire megállók előtte, s azt kérdem: hozzánk csatlakoztak. Amikor Bán Mihály az ablakból meglátta a közeledő tömeget, bezáratta a kastély minden ablakát és kapuját. Nem volt hajlandó átvenni a koszorút. Erre mi válaszképpen elénekeltük az internacionálét BÜNTELEN BŰNÖSÖK Idősebb Varga Ferenc így mondta el az egyik sztrájk történetét, melynek szervezésében szintén részt vettek a leleszi kommunisták:- A munkanélküliség még 1934-ben is tartott. Egyébként is, mi magyar nemzetiségű építőipari munkások akkoriban még ott sem igen kaptunk kőművesmunkát, ahol éppen folyt valamilyen építkezés. Nekünk, leleszieknek külön bűnünk volt még az is, hogy kommunisták vagyunk. így kerültünk 1934-ben mi is több szaktársammal együtt a szomotori gátépítéshez kubikusmunkára. Itt egy köbméter föld kiásásáért csak 85 fillért fizettek. Mi kommunisták ezt keveseltük. El- Miért jöttek? De már az én embereim is mögém sorakoztak. Láttam a kérdésem egy kissé meglepte, de azért határozott volt a felelete, tört magyarsággal mondta:- Nekünk azt mondták, hogy itt a nép nem akar aratni. , - S azt nem mondták, hogy miért? Aztán elmagyaráztam, hogy miről van szó. Végül, elővettem a pártigazolványomat s azt mondtam: látod, mi kommunisták vagyunk. Erre ő is a zsebébe nyúlt, s mutatja a pártigazolványát: „Én is kommunista vagyok, és vagyunk itt még sokan kommunisták.“ összeölelkeztünk, s aztán ahogy tudtunk elbeszélgettünk velük még sokáig, ők kárpátaljai ruszinok voltak. Aznap haza is mentek. így ért véget sikeresen az első aratósztrájkunk. Délután megkezdtük az artást a tizennegyedik kereszt helyett a tizedikért. A salamoni - e község most a Szovjetunióhoz tartozik - aratósztrájk történetét pedig Zsigmond Józsi bácsi beszélte el.- Ez a sztrájk 1933 nyarán zajlott le. Ekkor is úgy százan jelentkeztünk az uradalomba aratásra, de ott csak ötven aratót voltak hajlandók szerződtetni. így. mi ötvenen, főleg iparosok, többnyire párttagok, Tiszasalamonon, Bán Mihály földbirtokosnál vállaltuk az aratást a 16. keresztért. Igen ám, csakhogy a termény nagyon aszatos, gazos volt és a földön feküdt. Elhatároztuk, bizottságot küldünk a földesúrhoz, hogy legyen belátással, ilyen feltételek mellett nem vállalhatjuk az aratást a tizenhatodik keresztért. A kepésgazda én voltam, így én vezettem a bizottságot, melynek a tagjai az apád, Főző István, Varga Ferenc és Kocák Barna volt. Bán Mihály ragaszkodott a szerződéshez. Mi erre sztrájkba léptünk. Végül sikerült megegyeznünk a tizennegyedik keresztben, melyhez még kaptunk személyenként minden hétre egy kiló szallonnát és egy kenyeret. Az aratás befejezése után tüntető felvonulásban vittük be az aratókoszorút. Szolidaritásból a falu lakosai közül sokan határoztuk, hogy addig folytatjuk a sztrájkot, amíg a követelésünket, az egy koronát köbméterenként meg nem kapjuk. A sztrájkot Kovács Gábor elvtárs vezette, 1500-an sztrájkoltunk. A csendőrök állandóan köztünk cirkáltak. Mi sztrájkörsé- get állítottunk, vigyáztunk, ne férkőzzön közénk sztrájktörő. Végül a sztrájkot csak letörték, követeléseinket nem adták meg. Mi, leleszi kommunisták azonban otthagytuk a munkát és hazajöttünk, példánkat más kommunisták is követték. A TEMPLOMSZTRÁJK A nagy gazdasági válság éveiben kiváltképpen nehézre fordult a leleszi agrárproletárok és ipari munkások élete. Sokan itt is csak a heti tízkoronás munka- nélküli segélyből tengették életüket.- Azt sem kaptuk meg mindig - meséli apám -, de ha kaptunk, Paulisin főjegyző alaposan megdolgoztatott érte bennünket. A munkanélküliekkel közkutakat, sáncokat ásatott, télen pedig útat és járdát építtetett.- És a nevezetes templomsztrájk?- Ez 1932-ben történt. A kántortanító - aki a papok szekerét tolta - mivel a falu nem tudta neki időben beszállítani a tüzi- fajárandóságot, amiben korábban megv egyzetek, beperelte a gazdákat. Lefoglaltatta a község közvagyonát, a ménlovakat, apaállatokat. Erre a gazdák nagyon felháborodtak. A biró ekkor a szintén gazdaember, de kommunista Palágyi Károly volt. Tanácsért hozzá mentek a gazdák, s ő tudta, mit kell nekik tanácsolni. A pártgyűlésen mi már megbeszéltük a teendőket, s abban állapodtunk meg, ha hozzá fordulnak segítségért, javasolja nekik, hogy szervezzenek templomsztrájkot. így történt, hogy maguk az egyház- község vezetői álltak felváltva őrt a templom előtt, és hetekig senkit nem engedtek be a templomba. Ez a módszer sikeresnek bizonyult, mert végül is a pert visszavonta a kántor, és el kellett hagynia a falut. A sikeres templomsztrájk még jobban növelte a kommunisták tekintélyét a falu gazdáinak szemében. „LESZ MÉG ITT VÖRÖSHATALOM“ '- Ebben az ínséges helyzetben - emlékezik tovább - szerveztük meg a harcot Leleszen, Pólyánban, Szolnocskában a munkanélküli segély folyamatos kiutalásáért. A tiltakozó gyűlésre Leleszen, a községháza udvarán került sor. Mintegy száztizén gyűltünk össze. Takács Gyurival ketten mentünk be az irodába és adtuk át Paulisin főjegyzőnek a követeléseinket. A történethez tartozik, hogy Takács György és a főjegyző az első világháborúban egy században szolgáltak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után Takács vöröskatona, Paulisin pedig a cseh fehér légió tagja lett, ezért az „érdeméért“ nevezték ki később Lelesz- re főjegyzőnek. Ő mondta Takácsnak: „Mit gondol Takács, nem vagyunk Ázsiában, itt nincs vöröshatalom, itt nem követelőzhet.“ Takács csak ennyit válaszolt: „Lesz még itt is vöröshatalom főjegyző úr, ezt mi még megérjük, de akkor már a nép választja meg a vezetőit.“ A „VÖRÖS“ ÉS AZ „ÚRI“ FUTBALLCSAPAT Idézzük fel néhány mondat erejéig a Proletár Testnevelési Egyesület tevékenységét is. Erről Palágyi János ad hiteles eligazító magyarázatot.- A Proletár Testnevelési Egyesületet a kommunista párt szervezte 1933-ban. Ez egyesítette a falu szegényebb rétegeinek fiataljait és nevelte őket. Volt egy futballcsapatunk is, melyet „Vörös“ csapatnak hívtak. A másik futballcsapatot, mivel azt a falu tehetősebb emberei pénzelték, elnevezték „Úri“ csapatnak. Az utóbbit persze mindennel ellátták. A mi csapatunknak Lengyel Gyula varrta a cipőket azokból az ócska csizmaszárakból, amiket mi adtunk neki, de abból varrta a futballt is. A dresszekre a párttagok és mi a csapat tagjai adtuk össze a pénzt. A futballpályánk a Pusztaréten volt, azt is mi építettük. A sporton kívül politikai előadásokat is hallgattunk. Vállaltuk a röpcédulák terjesztését, plakátok kiragasztását, jelszavak festését és különböző jelvények árusítását is. E pártmunka szervezésével, irányításával engem, Hornyák Józsefet és Kobák Ferencet bízta meg a párt. így értem én is lassan kommunistává. AZ EGYSÉGFRONT Tovább lapozgatva jegyzetfüzetemet, a sok esemény közül úgy érzem feltétlenül idekívánkozik még az alábbi történet is, amit szintén az édesapám beszélt el.- A történelemből már közismert tény, hogyan esett áldozatul Hitler területhódító politikájának Csehszlovákia. Mi kommunisták tudtuk, hogy nagy árat kell ezért a munkásmozgalomnak fizetnie. A fasiszta veszély ellen létrehoztuk az Egységfrontot közösen a szociáldemokrata párt balszárnyával Leleszen a tiltakozó nagygyűlésre 1938 májusában került sor. A főtéren több százan gyűltünk össze. A Járási Egységfront bizottsága Reimannt, a közismert baloldali beállítású szociáldemokratát - aki mindig jó kapcsolatban volt a kommunistákkal - küldte ki Lelesz- re fő szónoknak. Délután négy óra tájt érkezett meg. Amikor kiszállt a gépkocsiból, egyenesen hozzánk jött, az emelvény előtt álló kommunistákhoz, mind- annyiukkal kezet fogott, s aztán a főjegyzőt észre se véve, az emelvényre lépett. Ekkor a jegyző odakiált neki csehül: „Co je, co je pane Reimanne? Nevi- díte, ze tady stojím?" (Mi az, mi az Reimann úr, nem látja, hogy itt állok?) Erre ö magyarul felelt: „Látom én, hogy a főjegyző úr ott áll. De én nem önhöz, hanem a néphez és az elvtársaimhoz jöttem.“ A tömeg erre^ hatalmas tapssal és éljenzéssel reagált. Ezt kiáltottuk: Éljen az egységfront! Éljen Reimann! Éljen a kommunista párt! Éljen a csehszlovák Köztársaság!... Itt akár be is fejezzük a beszélgetést. Bár csak vázlatosan, de nagy megbecsüléssel idéztük fel a hiteles történeteket, az embert próbáló harcok emlékét, hogy az utókor nevében így tisztelegjünk a harcot vállaló névtelen forradalmárok előtt. TÖRÖK ELEMÉR 3 MERTEK is GVÖITEK
