Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-24 / 20. szám
F él évszázaddal ezelőtt, alig négy hónap alatt másodízben zúdult fel az ország közvéleménye a csendőrkarabélyok sortüze hírére. A Duchcovban 1931. február 4-én, majd május 25-én Kosúton (Koáúty) dörgött csendőrsortűz. Mindkét megrázó eseményt vérrel írták be munkásmozgalmunk történetébe - hét halott és számos sebesült munkás vérével. Az osztályharc frontján akkoriban egyre kiélezettebbé vált a helyzet, a munkanélküliség és nyomor pedig a nép ellenállását váltotta ki. Ezek után a kosúti tragédiát és következményeit sem a hivatalos szervek, sem a belügyminiszter nem tudták elhallgatni. A brutális csendörterror miatt a kommunistákkal együtt az ország haladó népe is felháborodott. Klement Gottwald, Csehszlovákia Kommunista Pártjának főtitkára a Rudé právo hasábjain mutatott rá a sortűz igazi hátterére, majd Július május 24-én este 8 óra tájban mintegy 30 főnyi kommunista csoporttal Hegy községből a faluba vezető úton vonult, majd a késő éjszakai órákig újból Kugler János lakásán, mintegy tíz párttaggal tanácskozott. A szenátus gyorsírásos jegyzőkönyve szerint a miniszter felrótta azt is, hogy a biztonsági szervek mindezeket az eseményeket nagyon nehezen ellenőrizhették, mert minduntalan a lakosság elfogult és barátságtalan magatartásába ütköztek. Tehát a belügyminiszter így akarta megmagyarázni a csendőrsortűz véres bizonyítványát, és ezzel akart minden felelősséget a komunistákra hárítani. A pünkösd hétfői események krónikáját így jegyezték fel a szemtanúk: A ga- lántai járás magyarlakta községében, Kosúton a kommunisták népgyűlést hívtak össze, hogy megbeszéljék a sikereban, feltámogatta s miközben körülöttük süvítettek a golyók, a vállán cipelte a legközelebbi ház kapujába. Ekkor érte a sebesült embert a második találat. Az orvosok látlelete egyértelműen azt állapította meg, hogy „öt sebesült közül négyet hátulról ért találat. Pszota Ferenc 56 éves kertészt, (aki véletlenül éppen akkor jött ki gyümölcsöséből az utcára) oldalról lőtték hasba, s a golyó megsebesítette jobb kezét is; Pszota Erzsébet földmunkásnőt a térde alatt érte a lövedék s a lábát teljesen széroncsolta. Kezelőorvosa szerint a sebet valószínűleg nem közönséges puskagolyó okozta. Popluhár József 20 éves munkást hátulról lőtték fejen, s a lövedéket [műtéttel távolították el. Kugler Józsefre, aki a kezén és lábán sérült meg, szintén hátulról lőttek rá, akárcsak Molnár Dánielre, akinek a bal combját találták el. Rapan Gyulának is a lába sérült meg..." Tanúbizonyság a kosúti csendőrsortűzről Fuőík és Ladislav Novomesky a Tvorbá- ban, Fábry Zoltán pedig Az Útban ítélték el a kíméletlen hatósági erőszakot. Több szlovák, cseh és magyar író kiáltványban tiltakozott a véres jogtiprás ellen. Amikor Slávik belügyminiszter a sortü- zet követően, hivatalos beszámolójában a kosúti tragédia előzményeiről beszélt a szenátusban, persze nem szólt az események hátteréről, a sztrájk okáról, a nép nyomoráról, amely az elégedetlenséget kiváltotta. Annál inkább részletezte a tüntetéseket. Kopói kiszaglászták, hogy Major képviselő egyik hű segítőtársával, Kugler Jánossal a pünkösdi ünnepek előtt gyakran felkereste Hegy, Vízkelet és Kosút falvainak lakóit és házról házra járva agitáltak. Felhánytorgatta a belügy-' miniszter, hogy Szereden (Sered1) az útkaparó munkások május 18-án kózáport zúdítottak a csendőrökre, Galántán pedig a magas adók miatt rendeztek a kommunisták tüntetést; s amikor a tömeg nem volt hajlandó szétoszlani, sőt itt is kövekkel dobálták a csendőröket és „erőszakoskodtak“, azoknak puskatussal kellett „rendet teremteniük“. Slávik belügyminiszter tudott arról is, hogy „... május 22-én gyanús szándékkal Kosúton a szövetkezeti élelmiszerbolt udvarán mintegy 60 kommunista párttag gyűlt össze... Szombaton pedig, május 23-án délelőtt, az említett Kugler János vízkeleti lakásán megbeszélésre hívtak össze mintegy 50 embert. Ugyanaznap Kosútra érkezett Vágsellyéról (Sala) Hucskó Cecília, a párt lelkes agitátora, Major képviselő segítőtársa és a fogyasztási szövetkezet udvarán összegyűlt körülbelül 50 munkás között agitált.“ A miniszter szavai szerint a kommunista agi- tációk e sorozata a május 25-i események előjátéka volt. „Polgári személyek“ vallomása tanúskodik arról is, hogy gépfegyverrel, sőt ágyúval felfegyverkezett ,, rohambrigádok11 támadják meg a csendőröket és kikiáltják a forradalmat. A miniszternek ezek a szavai derültséget keltettek a szenátusban, s az ülés elnöke már az előző sűrű közbekiáltások miatt is alig győzte rázni a csengőt. Beszédében a miniszter ismételten 1981. hangsúlyozta, hogy Major képviselő ál- V. 24. landóan a galántai járás falvait járta, és sen végződött sztrájk eredményét és a további teendőket. Az emberek nem tudták, hogy a gyűlést a galántai járási hivatal betiltotta, mivel a végzést röviddel az összejövetel előtt kézbesítették ki a faluba, és így a gyűlés rendezői nem értesíthették erről a lakosságot. Egyébként a kommunisták által összehívott gyűléseket a hatóságok sorra betiltották, tehát a nép már nem vette komolyan az ilyen önkényes hatósági intézkedéseket, mert nem lehetett a pártot és a népet törvénytelenül megfosztani gyülekezési jogától, attól, hogy nyilvános fórumokon kifejthesse nézeteit, s közös elhatározásokra jusson saját sorsát, létérdekeit és törekvéseit illetően. Hétfőn Vízkeletról és Hegyről a nép- gyűlésre igyekvő munkások egy csoportját, Major István képviselővel az élükön a kosúti temetőnél szuronyos csendőrök fogadták. Nem tartóztatták fel őket, persze nem is volt rá okuk, mert nem zavarták a rendet, de elkísérték a csoportot a falu piacteréig, ahol már gyülekeztek a helybeli lakosok. A községháza udvaráról ekkor vonult ki a fegyveres csendőrosztag és csőre töltött karabélyokkal a kezükben fenyegetően kordont vontak az út szélességében. Érthető, hogy a falu népének ez nem tetszett. Major képviselő a csendőrparancsnokhoz, Jánoáík főhadnagyhoz fordult, és kérte ót, ha már összegyűlt a nép, engedélyezze, hogy legalább zárt helyiségben tarthassák meg a gyűlést. A csendőrök közben már puskatussal ütötték az embereket, a parancsnokuk pedig dühösen pattogott, majd kardot rántott, amely a fejek fölött villant, a képviselőt ütés érte, aki attól arccal a földre bukott. A legközelebb álló munkások a segítségére siettek, amikor a csendőrparancsnok a legénységnek „Tüzelj!“-t vezényelt. Nyomban a lövések eldördülése után Zsabka Sándor vé- rezve bukott a földre, Turzó Istvánnak, aki éppen a határból jött kapával a vállán, szuronnyal döfték át a mellét, és Gyevát János 17 éves diószegi munkást menekülés közben lőtték agyon. Közben a fegyverek szüntelenül ropogtak, és a csendőrök a rémülten menekülő emberekre vadásztak. Kugler János, amint látta, hogy bátyja sebesülten fekszik a porEzek cáfolhatatlan tények voltak, s azt tanúsították, hogy a csendőrök nem kényszerhelyzetben használták fegyverüket, amint azt valótlanul Slávik belügyminiszter a szenátusban állította. Amint az emberek a kosúti temetőben eltemették halottaikat, a csendőrség hajtóvadászatot indított a népgyúlés résztvevői ellen. Sorra tartóztatták le az embereket, megfélemlítették, ütötték, verték, vallatták őket, hogy hamis vallomásokat kényszerítsenek ki belőlük, amelyek fel- használásával a brutális sortüzet megindokolhatnák. Major képviselőt ugyanúgy hamis vádak alapján tartóztatták le és fogták pörbe. Azért hurcolták meg és állították törvényszék elé, mert a földmunkások szószólója volt és harcuk élére állt - s amint J. Fuőík írta a Tvorbában - „segítette őket a béremelés kivívásában, segített nekik, hogy teljesüljenek követeléseik, segített rajtuk, hegy elviselhetetlen életüket elviselhetőbbé tegye.“ Szívébe zárta a népe Major Istvánt, aki állandóan köztük élt, ismerte problémáikat, s e nincstelen zselléreknek, földmunkásoknak védelmezője, igazi képviselője volt. Most pedig meggyőződéséért, osztálya érdekeinek védelméért állították bíróság elé. Sokan megkérdezték, hogy mit akartak ezek az emberek Kosúton? Hadd szóljanak a tanúk, akiket a bíróság beidézett és a tárgyaláson elhangzott szavaikat a krónikások jegyezték fel: „Madarász Vilma, idősebb egyszerű zsellérasszony, Diószegről jött pünkösdhétfőn Kosútra. Csak magyarul beszél, és látni rajta, hogy azonnal visszatér önbizalma, amikor a bíróság elnöke anyanyelvén szólítja meg.- Miért ment hétfőn Kosútra? - kérdi tőle az elnök.- Majorhoz mentem - mondja a tanú összekulcsolt kézzel - Supaynéval együtt, kérem szépen. El akartuk panaszolni, hogyan bánnak velünk. Mint a kutyával! Mi nem akartunk, kérem szépen, semmit, csak kenyeret, mert éhezünk! Supay Margit ugyanolyan elcsigázott, agyondolgozott asszony, mint Madarászná, akivel egyértelműen mondja el ő is, miért vett részt Major gyűlésén.- Hallottuk, hogy itt van Major elvtárs, és beszólni fog Kosúton. Elmentünk hát hozzá, hogy elpanaszoljuk, hogyan bánnak velünk az urak... “ A vízkeleti Kuzma jegyzőnek, aki hetenként egyszer látta el hivatalát Kosúton, a vád mellett kellett volna tanúskodnia, de vallomása ellenkező hatást váltott ki, és még a prágai ügyészt is meglepte. Szinte nem akart hinni a jegyző szavainak, aki azt állította, hogy ezek a pörbe fogott emberek csupán 9-13 koronás napszámbérért dolgoznak, a béresek pedig évente mindössze 16 mázsa gabonát, naponta tejet és havonta 75 koronát kapnak. A prágai Pfítomnost című lap ezt az észrevételt fűzte a Major-perhez: „Tény, hogy a szlovákiai országos hivatal előzőleg kiadott rendelete szerint kellett volna a földmunkások bérét folyósítani, és az is tény, hogy az országos hivatal szorgalmazta a munkaadók és munkások kollektív szerződésének a megkötését. Mindez azonban nem valósult meg. Major képviselő azt mondta a tárgyalás során, hogy az adminisztratív vezetésnek a csendőröket inkább a munkaadók nyakára kellett volna küldeni, hadd kényszerítsék őket az egyezmény megkötésére. Lehet, hogy akad egy kis igazság Major szavaiban...“ Nem kis igazság! Valóban így kellett volna tenni! Ugyanez a lap 1931. július 22-én ezt írta: „A csendőrök a pör során nem keltettek jó benyomást. Inkább Major képviselő. Sokan viszont, akik Major képviselőt Kosút piacterén legszívesebben a halottak között kívánták látni, azt mondták: Ez a Major talán mégsem egészen olyan, amilyennek lefestik...“ Persze beidézték a törvényszéki tárgyalásra a csendőröket is, mint tanúkat. Azonkívül, hogy nem az előre megbeszélt forgatókönyv szerint vallottak, hanem összevissza beszéltek s nem egyszer belegabalyodtak mondanivalójukba, azt is tanúsítaniuk kellett volna, hogy Major képviselő harsány vezényszavakkal a gyerekeket és asszonyokat küldte a nekikszegezett csendőrszuronyoknak. Itt is beigazolódott a régi közmondás: a hazugságot hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Amikor megkérdezték tőlük, hogyan hangzottak ezek a vezényszavak, egyikük sem tudta, mert nem értettek a nép nyelvén. E Szavak pedig egyébként sem hangzottak el. Még parancsnokuk, Jánoáík főhadnagy is visz- szavonta erre vonatkozó előző vallomását, aminek alapján Major Istvánt letartóztatták és pörbe fogták, mégpedig azzal a váddal, hogy a hatóságok ellen uszította a népet. Tehát hamis vádak alapján tartóztatták le. A pör záró napján, július 10-én Boricky államügyész a vádbeszédében egyetlen nagy igazságot mondott:,,... E pör a maga következményeiben messzemenően túllépi a tárgyalóterem kereteit...“ Majd amikor elhangzott Majornak az utolsó szó jogán mondott klasszikus figyelmeztetése: „... Hódié mihi,cras tibi (Ma nekem, holnap neked.)“, a tárgyalótermet megbénította a mély csend. Mindezek után, Slávik belügyminiszternek a szenátusban elhangzott szavaival ellentétben, nem állt helyre a rend és nyugalom sem Kosúton, sem az országban. Nem szűnt meg a nyomor, sem az éhség. Habár a földmunkások és zsellérek kicsikartak némi béremelést, mégsem fizettek nekik a földbirtokosok annyit, hogy ne éhezzenek, és eltarthassák családjukat. Ugyanúgy nem találtak kivezető utat a nyomasztó gazdasági válságból az ország urai sem. A nép ellenállása tovább folytatódott. A városokban és falvakban röplapokat adogattak kézről kézre az emberek a kosúti tragédia igazi okáról. Országszerte akkor figyeltek fel és kezdtek érdeklődni az emberek, hogy miért kellett a galántai járásban sztrájkolniuk és tüntetniük az embereknek. Akkor döbbentek rá Major képviselő szavainak igazára. Országszerte és Európa-szerte még azok is felfigyeltek az eseményekre, akiket ilyen dolgok nem érdekeltek. Felemelték szavukat a közéleti emberek, publicisták, írók köztük Romain Rolland is, aki megkérdezte: „Mit szól a vérontáshoz Masaryk elnök?“ A sortüz után még tizennégy, elnyomástól és kizsákmányolástól, valamint a második világháború borzalmaitól terhes év telt el, amíg új korszak kezdődött Kosúton is. A falu egykori piacterén, a régi községháza helyén ma kultúrház áll, mellette pedig Major István bronzba öntve nézi azt, amiért egykor küzdött, s amit akkor megálmodott, a gyarapodó, szépülő falut. Nézi szorgalmas népének mai életét. DUSEK IMRE I AMIKOR A VÁDLOTTBÓL
