Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-17 / 19. szám
öreg postamestert máshonnan jött postamester helyettesítette; az előszobában topogó, pipázó parasztok várták, hogy kinyissák a faablakot, és mondhassák: „Egy kopertát, meg billeget“. Se óra, se harangozás, se malom-dudálás. Nem tudjuk, megy-e, rohan-e az idő, itt a pokol tornácán, ahol az áporodott levegő is fuldoklik. Csak várunk. Forgatjuk öreg Darázs János szavait: „Olyanok vagyunk ebben a kaszni- ban, mint a regruták. Nekünk is minden kitelik az időnkből. Ráérünk.“ Kinyílt az ablak, a függöny jobbra ráncolódott, ketten-hárman láttuk, mit csinál az öreg helyettesítő. Az ezerszer használt piros itatósdarabból kinyomkodta a tintát. Mindennel takarékoskodni kell. Lehet azzal még itatni. A kisablak nyitása még várat magára; előbb az asztalra borított néhány száz darab, elgyújtott gyufaszálat üres skatulyákba rakosgatja. A kormos fejeket már tegnap levagdosta. Minden dobozkáért 30 fillért kap. A cipészek, a gyár pedig ingyen bakancsszeget, elkészítve, meghegyezve.- Ajánlott levele van - mondta az öreg helyettes postamester, s elöka- parta a levelet. Kezében tartotta, a zöld boríték lenyaklott, mintha visz- - szanézett volna a helyére, ahol levelek, nyomtatványok alatt pihengetett. Úgy nyújtotta át a levelet, mintha boldogságos öröm-üzenetet, egy darab milliós csekket adott volna ki a faablakon. Abban a kutyaszorítóban nem bonthattam fel a levelet, majd az utcán, de lehet, hogy a sarki vendéglőben. Mielőbb meg akartam tudni: ki írt ajánlott levelet? A sarki vendéglőnél balra vágok. A házak elé ültetett diófák törzsét megcsavarintották a szelek, a kövér levelek csendben mozognak, mintha tehénfülek csapódtak volna össze, ökörnyál száll a magas gyomszárakra, mint tépett zászlók integetnek. A rovátkás deszkájú konyhaasztalnál feleségemmel ülünk. Kinyitom a levelet, nézem, olvasom: a nagyszombati püspöki hivatal küldi, beidéz.- Miért kaptál idézést? Mi történt . veled? - kérdezi ijedten a feleségem, akinek megvillanó gondolata az, hogy nincs pénzünk az útra.- Zilizi Etel házinénitől kérj kölcsön, fizetéskor megadjuk neki. Idézés, el kell mennem, kétszeri átszállással érek oda. Csak tudnám, miért idéz meg a vikárius generális?- Kérj te, én nem merek - nyugtalankodik feleségem. - A múlt vasárnap, nagymise alatt a kertből zöldséget szedtem, amit ha meglátnak, azt mondták volna, hogy egy levesrevalót loptam. így hát ketten mentünk Etel nénihez, aki felkászálódott a székről, botja segítségével a kis henteskamrába kopogott, s a rozmincérból kivette az összehajtogatott zsebkendőt. Abból adott két húszast, ami az útra elég lesz. Ránk nézett: Kinek adja? Az asz- szonynak, vagy a férfinak? Az egyik kezében elolvad a pénz, de a másiknál sem melegszik meg a mai világban. Oldalt nyújtotta, valaki majd a kezét nyújtja érte. A hideg konyhában megint mindent átgondoltam. Mi is a halálos bűnöm? Az idézés port, kihallgatást jelent, valami rossz van mögötte? De mi? A községi könyvtár az iskola tantermében, a hasadt deszkájú szekrényben volt. A káplán - most már plébános - felcsapott orral kiadott parancsát megtettem. Mind a 24 könyvet átnéztem, összevetettem az ó jegyzékével, és Gárdonyi Géza Lámpás című könyvét nem volt szabad kikölcsönöznöm. A faluban 4200 ember 24 könyvet olvasott; így már el sem vitték a könyveket, hiszen mind kiolvasták, újakat nem vett a falu. Az újdonsült plébánost hittanórákon helyettesíteni kellett, ö csak az óradíjat vette fel. Az öreg Zilizi Gábor jött el: „Miért hemzseg ennyi gyerek az osztályban, miért nem építenek iskolát?“ Kisfia óra alatt a pad szélénél áll. Aztán egy másik jön ki a pad mellé. Nincs hely. Az esperes látogatásakor megkérdezte a tanulókat: „Mi végett vagyunk a Földön?“ Erre a kis Herencsár rávágta: „Azért vagyunk a Földön, mert a padban nincs hely“. „Helyettesítési órákon hittant is taníthatott volna, kartárs!“ - nézett rám görbén a pap. A korai vonathoz siettem. Az állomás épületét öreg fák nyalábolják, minden águk be akart nézni a jegykiadóhoz, aki álmosan, szótlanul vetette ki az ablakon a jegyeket a kis motoros vonatra. Az asztal széle, a fogantyúk, a szék, a pad simára volt koptatva, a megállt idő csiszolta a tárgyakat. A motorosvonat beállt, a vonatvezető kihajolt és rágyújtott. Ezen az állomáson pipaszívatnyi idő van. A levélkézbesítö felhajította a postazsákot, a vonatkísérő elkapta, s a többi tetejére hajította. Az utasok az időről beszélgettek, Október vége felé járunk, az elszálló madarak jajgatása nem hallatszik, a „gyógyító“ emberről állt a szó, aki megállítja a menyecskét.- Várjon, ne siessen, a mise megvárja magát. Mutassa az ujját, a körmeit nézem. Foltok vannak a körme alatt. Keressen fel, megvizsgálom magát. Maga nagyon-nagyon beteg... Egy aranyat kellett fizetni a csudaorvosnak. Az egyik falu epebajos papjáról is beszéltek. Se az étel, se az ital nem ízlik neki, ráadásul a másik falu papja ki akarja öt túrni a helyéből, mivel az epebajos falujában fél hold földdel több a jövedelem. Szó esett Darócziról, aki katonafiához megy, éppen ezért vagont bérelt, abba felvitte a lovait, a kocsit, a vagont megrakta káposztával, dinnyével. - Drága fel- ruccanás lesz ez magának, Daróczika- mondta a rőt hajú állomásfónök.- Ráadásul maga a gyorsvonat után akarja kapcsoltatni ezt a marhavagont. Megapad a bugyelárisa!- Apadjon, csak a vonat szaladjon. Pénz van. A pénz, nálam, nem számít. A falunál van a „majdnem püspök“, aki külföldön él, haza-hazanéz de már nem meri megmutatni magát, mert a rokonság földért nyúzza. A féli püspök szétcsapja a kezét, mondják a vonatban. Morvay Gyula- Értsék meg: nem adhatok maguknak földet. Nem az enyém a föld. Az egyházé.- Akkor adjon haszonbéres földet az egyház!- Nem adhat. Az egyház nem adhat haszonbéres földet. Nem akarom maguknak mondani, hogy az egyház nem ad földet. Kapni akar. A váltókon himbállódzik a vonat, mindjárt kiszóródnak az emberek; s az utolsó szavak: „Hogy nyugodtan megy a tárgyalásra, ésszel-mésszel meszelni 6 a falat, tanú lesz is, meg nem is.“ A vizeséscsurgású bajszos ember abbahagyja a bővebb elmondást a szőlőről, amelyet el kell ültetni, s darab ideig figyelni kell a vad szelek járását, amelyek megrokkantják a vessző derekát. A földdel nem kell törődni, a szölövessző földet eszik. A palota előtt a járomhoz kötött tehenek feküdtek. Vásár van a városban, a girbe-gurba utcákon vásárfiát cipelő asszonyok. Kétszeri csengetésre kijön egy ember, szürke kabátban van; afféle ferenejózsef ruhadarab. A gombokon a püspökség vagy a pápaság emblémája csillog dombornyomással. Az öreg csoszogva jár, haja seszínü, de talán meszes-malteros lélöttyel kente meg.- Emelje fel a lábát - mondja. A jó reggelt elengedte a füle mellett. - Emelje csak fel a lábát!- Miért? Talán nem tiszta a cipőm? Miként a regruták, még az este kifényesítettem.- Kezemben ez a rongy, ezzel megtörlöm a cipőjét. Aki ide belép, mindenkiét, ezt értse meg. Ez az én munkám, feladatom és mesterségem. Ebbe a palotába nem léphet be úgy, mint valami országúti vándor. Idézés, ugye? Megyünk, Az öreg száj savanyúra áll, de ne törődjön vele, nem maga az első nevelő, akit beengedtem. És annyit mondhatok, ne mondjon ellent az öregnek. Vén, minden nap a nap elé tartja hideg csontjait. hogy beszippanthassák a nyári meleget. Azt hiszi, nyár van, pedig október vége felé járunk. Nem engedlg elvenni a kezében tartott ruhát, megtörülte cipőmet, egy másik ronggyal végighúzta az ajtó rézkilincsét. Előttem ment, minden ajtó kilincsén végigszaladt a ronggyal. Az első szobán mentünk keresztül: a nap oldalról sütött, erőlködött be a tömjén- és gyertyaszagú helyiségbe, amely előszoba lehetett, se szék, se asztal nem volt benne, itt csak állva ácsorogtak a vendégek. A másik szoba kilincsét is letörülte előttem a szürke ruhás ember. Benyitottunk, végiggyalogoltunk a harmadik szobán is, amikor a kilincstörülgetö hátrafordult, intett. A negyedikben lesz az öreg, aki az idézést aláírta: Dr. Ká En, vikárius generális. A negyedik rézkilincset is megtörülte, kinyitotta az ajtót. Be lehetett látni a szobába. Az íróasztal előtt, mellén karbatett kézzel ott állt egy sovány, deszkamellú ember. Az ajtótól hat lépésnyire, ősz volt, mellén fejjel lefelé vaskereszt lógott. A kereszt sarkában nagy csomó rőt rozsda bújt meg, hasán kenyérmorzsák mozogtak, sárga ujjai mintha valamibe belekapaszkodtak volna, és a halántéka is sárga volt, mint a polcon az egymásra dőlt anyakönyvek. Kérettük kedves fiunkat...- kezdte császároknak és királyoknak kijáró plurális majestaticusban.- Igen, mindent megkaptunk magáról. Elsódjében is... - idézésének első pontja: felesége ügye. Felesége más vallású, ugye?- Igen. Evangélikus.- Tudjuk, maga pedig egyházi iskolánál működik, és faluja plébánosa, nagyon helyesen, nem tartja elfogadhatónak a meglévő helyzetet, hogy tudniillik abban a száz százalékos katolikus faluban egy más vallású is legyen... Gondolja meg, menjen haza, és tartsa kötelességének, hogy felesége áttérjen. Ezt mi komolyan vesszük. Sietek megjegyezni: ez kenyérkérdés önnél. Mintha behallatszott volna a falusi, újdonsült plébános nyihogása, akit „kishasasnak“ hívtak a faluban, mivel pocakja magasan állt. És azon is kenyérmorzsákat, babszemmaradé- kokat lehetett látni. A kenyérkérdés szó élesen kongott a szobában, a falakról, könyvekről verődött vissza.- Remélem, nem fáradt, állva is elintézhetjük a maga ügyét... Tehát meddig udvarolt annak a más vallású leánynak? Másfél évig. Igen. És - tudjuk - ki akarta őt váltani a .. ,ju- goszlávoktól, igen?- Igen. A pozsonyi SZHSZ Királyság konzulátusának fizettem háromszor 100-150 dinárt- Mi az az SZHSZ? A királyságot értem.- Szerb-Horvát-Szlovén Királyság.- És kiadták azt a más vallású leányt?- Nem adták ki.- Hanem hogyan vette el?- A jegyző összeadott minket, ezzel feleségem állampolgár lett. Utánam.- És? Templomban megesküdött azzal a más vallású lánnyal? Úgy értem, a mi templomunkban?- A plébános nem esketett össze. Hallani sem akart róla. „Nem. Ilyet nem tehetek. Esetleg, talán valahon- nét kerítek egy lógós káplánt, maguknak ő is megteszi“.- Helyben vagyunk. így, mostani falujában nem taníthat. Másodszor mondom: feleségének át kell térnie, márcsak azért is, mivel rontja a kimutatást ... És rátérünk az idézés második pontjára. Ide-oda imbolygott, azt hittem, hogy ez a deszkamellű ember összerogy előttem. Hátra-hátranyúlt, gyenge ujjaival az asztalra támaszkodott, és a mennyezetre bámult, mintha onnan szedte volna le a szavakat.- ... a felesége is úgy gondolkozik majd, mint maga, nekünk erre nagyon nagy szükségünk van, mivel támadnak minket. Az egyházat mindig támadták. Halljuk, hogyan ujjongnak Oroszországban, nagyon örülnek-ün- nepelnek a munkások, hogy tizenhétben forradalom volt, amit itt is szeretnének, de ez nem lesz, az egyház is őrködik a lelkeken... Talán tudja, hogy hallatlan támadást zúdítottak ellenünk. Igen, zúdítottak. A püspökök baráti vacsorán találkoztak, ami rendjén való, de egy firkász, igen, egy firkász azt írta, hogy a gyáros repülőt menesztett a szentatya öszentségé- hez: adjon engedélyt a húsételek elfogyasztására, mivel péntek volt. Az engedély megjött, a repülő egyben epret, narancsot is hozott Olaszországból. Olvasta az írást? Nem. Jól van. Egy másik országban jelent meg a cikk, de a mi kezünk abba a messzi országba is elnyúlt... A firkász már nem firkál. A falu könyvtárát kezeli? Igen. Tudjuk nem nagy állomány, mennyi is? 248 könyv...?- Huszonnégy kötet.- Lakosok száma?- Kettőezer négyszáz.- Tehát gyarapítani kell a könyvtárat. A vételnél a könyvek jegyzékét a plébános úr hagyja majd jóvá. A selejtezést végrehajtotta? Külön tette a...nemkívánatos köteteket?- A plébános parancsára. Elsősorban Gárdonyi Lámpását.- Helyes. Minden regény, ami nem ima, hogy úgy mondjam, támadás egyházunk ellen. Olvasta Karenin Annát? Karenin, vagy Karenyin? Nem is tudom...- Magyarul Karenin Anna, oroszul Karenyin...- Igen, igen. Anna nem akart megmaradni az orosz egyházban... úgy tudom, külföldre szökött... szerencsétlen volt azzal a ... hogyan is hívták?- Vronszkijjal...- Nno látja! És senki ne higgye, hogy most... most, amikor Oroszországban forradalom volt, most boldogok a nők. Hányban is volt az az orosz forradalom? Várjunk csak!- Tizenöt éve - mondtam jókedvűen, de a deszkamellüre néztem, és rám loccsant a hideg víz.- Babonás szám, de nekünk jó. Újabb tizenöt esztendőt nem húz ki az a forradalom. Mindent leolvasott a mennyezetről, keze az íróasztal szélét markolász- ta, feje a mellére esett, bal lábát elöretette, most tompa orrú cipőjét bámulta, és belemerült a világpolitikába. Megértettem: katekizmus-óráján megtudom stratégiájukat, amely nem más, mint védekezés és támadás. Szája elkezdett akadozni, kereste a szavakat, oldalt fordította fejét és nyögve ezt mondta:- Védekezünk. Azokat, akik Olaszországban és máshol a baloldalra szavaznak, kiátkozzák. Igen. Éles fegyver, de használnunk kell. Nem gondolja, hogy ez hasznos? Megmondhatja a véleményét, nyugodtan, rajta. Halljam!-... azok a dolgozók, akik a baloldalra szavaznak, munkások. A munkásokat is kiátkozzák?- Nézze, kedves fiunk! Igaza lehet, csak lehet, de nincs, mert magunkat meg kell védenünk.- A dolgozók is védik munkájukat és szabadságukat.- Ezeket bízzák csak az istenre, kedves fiunk... Befejezte. Szikrányit mintha mosolygott volna. Elfáradt, az íróasztal mellé ült, újra és újra meghagyta feleségem áttérését. A kimutatás miatt. Az elkódorgó bárány megtérése után csak egyívású birkák lesznek az akolban. Az asztal lapjára hanyatló kezét lassan emelte fel. Intett, hogy mehetek. A szürke ruhás öreg mellém lépett, ismét végigtörülte a rézkilincseket. Az utcaajtóban odasúgta: „Ne szívja mellre. Szegény az öreg, de nem azért, mert pénze nincs. Fel a fejjel! Előre nézzen, mindig csak előre!“ A téren fekvő tehenek nyakát a járomba rakták, a vásárosok szedelóz- ködtek, alkonytájt pedig a tintaszínú felhők valahonnan messziről szakadt vihart zúdítottak a tájra. Ö regszem, vil röviddel azi cei állomáson har tották. Mivelhogy r zetbe, nem tudta, - Kahoun úr ... I tolakodóan a dobi pen ez az ^ősza hogy lassított és ; dúlt. Langaléta fia léje egy lehúzott hosszabb, mint s megfelelne.- Jöjjön ide, Ka Az a természete a puszta lehetősét tóban, hogy össze - Ismerjük egym san lélekben fel' nem emlékszemm - Hiszen tanítói - Ja... - sóha könnyebbülve. Na nem kezdte magá Tehát a tanítvár Csakhogy mely rekek százait tani hány iskolán műki nál nem különöset ség. Inkább termi hogy az ember i néhány működési nek találhatta voln belecseppent, ese volna az ismert n én már lassan őre tott zenei nevelés! unalomig ismétel alaktant és a mo ráadásként a töri a történelmet. E szinte komoly lén; Az adott helyzetei dékozott megfeji a látszatra, s a csorba.- Hogy megy kedélyesen és ny biztosan, ámbátor kül. - Tudom... te A fiatalember a nevét, boldogar meri, de mintha : a mozdony gőzfe sziszegés kíséret! betűig beleveszet illetlenségnek tartc egészítő kérdést. E zás nélkül szállt 1 kezében a "Csorna lyosón (szombat > za, hogy megmí agyába nyomás/ - mit tegyünk mc mozdulatain is me Szabó Gyula:
