Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-05-03 / 17. szám
ÚJ szú Jó zsef Attila a két világháború közti szocialista sajtónkban A csehszlovákiai magyar szocialista sajtó a két világháború között igyekezett hangot adni a haladó magyarországi magyar költőknek, íróknak. Olyan jelentős irodalmi személyiségekről is írtak, akiket hazájukban nem ismertek el, üldöztek, müveiket elkobozták. Kezdetben nagyon jelentős szerepet játszott a Kassai Munkás (később Munkás), fontos volt Fábry Zoltán kultúrpolitikai lapja, Az Út, majd 1936-tól a vezető pozíciót a népfrontos Magyar Nap vette át. Még megemlíthetjük a szociáldemokrata Csehszlovákiai Népszavát is. E lapok hasábjain helyet kaptak a kortárs költők versei, értékelő cikkek jelentek meg róluk. A két világégés közötti időszakra esik a magyar irodalom nagyjai egyikének - József Attilának - tevékenysége is. Életműve korszakos jelentőségű, a materialista eszmék diadalra jutását eredményezte költészetünkben. József Attila szocialista szellemű, a proletáréletben gyökerező költeményeivel új értékeket ad a világirodalomnak is. Már a szárnypróbálgatásokból lehet következtetni a majdani nagy költőt jellemző sokszínű, versei tematikáját bő forrásokból merítő zsenire. A kiforrottsághoz azonban időre volt szüksége, talán ez az egyik oka annak, hogy nagyságára, óriás voltára későn figyeltek fel. (Túl későn, csak halála után.) Egyszerre törekszik modernségre és a hagyományok követésére. A folklórhoz fordul, de nála a népiesség soha sem válik szűk parasztközpontú szemléletté, hanem az elnyomottak keserűségét, az emberi tisztaságot, öntudatot szólaltatja meg. A húszas évek végén nézetei mindjobban radikalizálód- nak, mind tudatosabb ellenfele lett az uralkodó társadalmi rendszernek. 1930 szeptemberében bekapcsolódik az illegális KMP szervezeti életébe. Az 1931-ben megjelenő és az elkobzás sorsára jutó Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötetének kialakulási ideje a legmozgalmasabb és legváltozatosabb József Attila költői pályafutása alatt. Bár még a Tömeg, a Szocialisták, a Lebukott című versek nem jelentik művészetének csúcsát, ezekkel kezdődik meg az a folyamat, melynek során világviszonylatban is a XX. század forradalmi szocialista költőinek legnagyobbjai közé emelkedik. A szocializmusért való aggodalom, a párttal a tömegekkel való együttérzés jellemzi politikai magatartását, lírája a magyar nép és a munkásosztály legmélyebb vágyait fejezi ki annak ellenére, hogy időközben a párttal való kapcsolata megszakadt. Ennek a költő további életére nézve tragikus következményei lettek, s ez részben a párt akkori politikájának „köszönhető“. A Medvetánc című kötet megjelenése után már néhány irodalomértő ember kezdte felismerni költői nagyságát, de ez még nem terjedt ki a szélesebb nyilvánosságra is. József Attila verseit a világot átformálni akarás, a marxista világnézet hatja át. Ehhez járul saját tehetségének, nagy- rahivatottságának tudata. A materialista világnézetnek, szemléletének egyik jellemző megnyilvánulása, hogy verseiben a külvilág tárgyai jelentős helyet foglalnak el, a maguk tárgyszerű anyagiságukban jelennek meg, ugyanakkor költeményei emberközpontúak, s ez az ember a küzdő, a világot megváltoztatni akaró proletárt jelenti. József Attila a magyar irodalom legkiemelkedőbb egyéniségei közé tartozik. Saját hazájában egész életét a meg nem értés övezte. Verseit leginkább a Népszava, a Szép Szó, néha A Toll, a Pesti Napló, a Nyugat, az erdélyi Korunk közölte, a húszas évektől pedig a csehszlovákiai haladó magyar sajtóban is olvashatjuk költeményeit. Elsőként 1931-ben Fábry Zoltán közölte (a cenzúra miatt az utolsó versszak nélkül) lapjában a Lebukott című költeményét. Az Út-ban még a költő Le a kapitalizmussal című versével találkozhatunk. Fábry több József Attila- költeményt nem jelentetett meg. A Lebukott a Munkásban is napvilágot látott Testvér, segítsd a lebukottakat cím alatt. A Munkás közölte a Mondd, mit érlel... című verset is, amely a Magyar Napban és a Kévében szintén megjelent. Legtöbb versét a Magyar Nap publikálta. Itt olvashatjuk az Anyám, az Esik, a Dunánál második részét, A város peremén, a Favágó, a Thomas Mann üdvözlése és az íme, hát megleltem hazámat című költeményeket. A Kévében még az Egy spanyol földműves sírverse és a Favágó, valamint a Csehszlovákiai Népszavában egyetlen verse a Kész a leltár található. Tehát a két háború között a csehszlovákiai magyar haladó sajtóban tizennyolc ízben közöltek József Attilától verset, s ebből életében csupán tíz alkalommal. Pedig az első vers megjelenésétől 1931-től 1937 október 17-ig (ekkor nyomtatták ki nálunk életében az utolsó versét), sokkal hosszabb idő telt el, mint a halálát követő, nem egészen egy év. Ugyanis alig több, mint fél év alatt (1937 decemberétől 1938 július 10-ig) nyolc vers alatt olvashatjuk József Attila nevét. M indenekelőtt nagyon dicséretre méltó volt a Magyar Nap viszonyulása József Attilához. Annak érdekében, hogy a csehszlovákiai magyarság megismerje őt, legtöbbet talán ez a kommunista pártsajtó élvonalába sorolható lap tett. (Figyelembe kell vennünk, hogy ez az újság nem egészen három évig jelent meg. 1936. március 3-án került először az olvasók kezébe, s megszűnéséig, 1938. október 13-ig többet publikált a költőtől és a költőről, mint a többi lap együttvéve.) Versein kívül bemutatja őt, mint a Szép Szó egyik szerkesztőjét, s beszámol a szabadságeszmék védelméről szóló cikkéről. Szintén közli a Brassói Lapok munkatársa beszélgetését József Attilával és a szerkesztőtárs Ignotus Pállal. A Szép Szót így jellemzik:,, Budapest egyik legtöbb érdeklődést kiváltó igen értékes és komoly színvonalú folyóirata, a Szép Szó, mely pár hónap alatt a legelsők soraiba küzdötte fel magát“. Egy évi szünet után bukkan fel ismét József Attila neve a Magyar Napban. B. J. interjújában a költő nyilatkozik az ún. új népies irányról. Bár ő is merít a folklór tiszta forrásából, az ún. új népiesek ( a népi írók mozgalma) irodalmi irányzatát bizonyos fenntartásokkal fogadja. „Semmiképpen sem nevezhető forradalminak - vélekedik - egy olyan fogalomhoz (a néphez) való visszatérés, amelyben csupán a múltba menekülő regényes ízlés érez forradalmi zamatot, hiszen csak a múltba menekülő érezheti mainak azt, ami akkor volt korszerű... Csak természetes, hogy én, aki a társadalmi kérdésekben a tudományos szocializmus logikáját veszem irányadóul, legfeljebb csak fegyverbarátjuk lehetek az új népieseknek, s az is csak addig, míg valóban demokratikus és szociális, ha nem is szocialista követeléseikkel megérdemlik a rokonszenvet.“ Közismert József Attiláról, hogy önérzetes, hirtelen haragú ember volt, nyílt, őszinte hangon, sokszor még barátai érzékenységét sem kímélő módon adta tudtul véleményét, s így sok ellenséget szerzett magának. Ez ismét egy ok arra, hogy miért nem értékelték hazájában. Csehszlovákiában aránylag gyakran (bár költői nagyságához mérten ez is végtelenül kevés) szerepelt a neve az újságok hasábjain, de igazi mélyreható írás alig akad. A cikkek szerzői túlnyomórészt megelégedtek küzdelmes életének ismertetésével, felszínes, sablonos, gyakran semmitmondó értékelésekkel. Kiemelik proletár származását, hányatott gyermekkorát, munkásságának alaposabb elemzésébe nemigen bocsátkoztak. Itt-ott fehér holló gyanánt felbukkan egy-egy nagyobb lélegzetű írás, de a rövid terjedelmű cikkek vannak túlsúlyban. A csehszlovákiai magyar sajtóban az első kritikának mondható közlemény Fábry Zoltán tollából származik. A Döntsd a tőkét, ne siránkozz című kötet megjelenése alkalmából köszöntötte a költőt: ,,Ez a verskötet - írja Fábry - öröm és nyereség. József Attilának eddig is voltak figyelemre méltó versei, de nem volt nyílt állásfoglalása. Nem tudtuk hová sorolni, és ö sem tudta: hová tartozik. Most már tudja és tudjuk mi is... Aki a pesti atmoszférában ilyen hangot tud megütni, azt többé nem kell félteni. József Attila hangja egészség, erő, az osztályharc mindig megújuló tavasza“. Mikor 1931-ben megjelent ez az írás, József Attila már jelentős alkotói múltra tekinthetett vissza. Fábrynak küldött leveléből megtudhatjuk, hogy több versét elküldte irodalomkritikusunknak, de ö a külső körülmények miatt (cenzúra, stb.) csupán kettőt jelentethetett meg. Fábry most idézett rendkívül pozitív kritikája általános magyar viszonylatban is kiemelkedik. Meglátja nagyságát, de mindezt csak deklaráló módon fejezi ki. Részletesebb, alaposabb elemzést nem ad a költő művészetéről. (Meg kell jegyezni, hogy kritikájának ezt a hiányosságát pótolja a felszabadulás után József Attiláról irt tanulmányaiban.) R övidebb, kevésbé jelentős értékelő sorok a Munkásban is megjelentek a költőről, de a megjelenés idejéhez képest feltűnő, hogy az értékek kiemelése mellett bizonyos, helytelen fenntartások is elhangzottak vele kapcsolatban: ,.József Attila, az új magyar költőnemzedék egyik legtehetségesebb tagja, a proletariátusból jött... József Attilában még sok kiforratlanság van, politikai vonala még nem határozott és biztos. De egy kétségtelen, a magyar dolgozók egyik legtehetségesebb, legtöbbet ígérő költője“. A nagy múltú (1907-ben indult) kommunista lap jobban odafigyelhetett volna József Attila munkásságára. Olyan versek után, mint A város peremén, Elégia, Oda, Eszmélet stb. egy kicsit érthetetlennek tartjuk azt az állítást, hogy ,, . .. József Attilában még sok kiforratlanság van, politikai vonala még nem határozott...“ Legmegértőbb kritikusa, barátja, Németh Andor a Magyar Napban ír József Attiláról, három hónappal a költő halála előtt. Betegsége ürügyén próbál képet formálni róla. Mostani idegállapotának okait „ifjúságának sötét éveire“ vezeti vissza, bár felül tudott kerekedni nyomorúságán. ,, Tündén derű, táncos életöröm sugárzik e korszakából való verseiből. Pedig szívettépöen, szinte nevetségesen szegény volt“ - állapítja meg Németh Andor.,, Költészetének témája a szegénység..., mint objektív állapot, melyet egyik-másik versében szinte tudományos szenvtelenség- gel definiál.“ József Attila szörnyű idegállapotát az egész életét végigkísérő szegénységgel magyarázza, ennek tulajdonítja többszöri öngyilkossági kísérletét is. Utal a freudi elmélet hatására, a gyermekkor élményeit felidézni önkínzásnak tartja. Szerinte teljesen felesleges „felbolygatni a tudat alatt megkötözött kísérteteket“. Félti a költőt, és emlékezteti saját szavaira: Én dolgozni akarok. Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani. Ez volt az utolsó értékelő írás, mely még József Attila életében megjelent szocialista sajtónkban. Ha összehasonlítjuk a magyarországi lapokban közölt írások mennyiségével és minőségével, ugyanakkor figyelembe vesszük a mi nemzetiségi sajátosságainkat Csehszlovákiában, mérlegeljük az itteni sajtó lehetőségeit, tulajdonképpen nincs okunk panaszra. Költőnk tragikus vége után az egész sajtót elárasztották a nekrológok, elemzések, kezdték értékelni művészetét. Meg kellett halnia József Attilának, hogy a magyarság rádöbbenjen, milyen kincset veszített el, mekkora érték mellett ment el naponta közömbösen. Fábry szavaival élve: ,,A balatonszárszói tragédia irtózatos robaja először eszméltetett embereket a költő életére. Csehszlovákiában ismét a Magyar Nap volt az, amely a legfájdalmasabban búcsúzott a költőtől. Andreánszky István megemlékezése - a népi mozgalommal kapcsolatban tett helytelen megjegyzéseit kivéve - szintén figyelemre méltó: ,,Magával viaskodó, szüntelen viaskodó lélek veszett el József Attilával - írja. - Talán nem is volt a magyar parlagon ennyire meg nem értett, ennyire mostohasorsú költő... József Attilát a szárszói mozdony kerekei alá a meg nem értés, a nagy magyar közöny kergette. József Attila több volt, mint proletárszármazás. .. József Attila elvtárs volt a szó igazi értelmében“. TÓTH ERIKA- Adj egy harapást! - mondtuk kenyeret majszoló játszótársunknak. - Csak egy harapást! - csendül vissza az évek sűrűjéből a szívet melengető kívánság. És azt a harapás kenyeret nem lehet soha többé elfelejteni. S nem lehet elfeledni a zsíros, vajas karajokat sem, amelyeket meghintettünk sóval, piros paprikával és jó sok hagymát metéltünk rája. Ha meg nem volt zsír vagy vaj, jólesett csupaszon is: póréhagymával, retekkel, karalábéval. Hová lett anyánk szelíd keze, amely fáradhatatlanul szegte a kenyeret? S hol vannak a régi ízek? Kihűlve lengenek a szánkban. Nézem a gyermekeket, milyen jókedvűen, étvágygerjesztőén majszolják a zsíros-vajas kenyeret. Valaha régen én is így haraptam a kenyérbe, ilyen mohón, ilyen telhetetlen egészséggel. Azóta sokféle íz, zamat csiklandozta meg ínyemet, de a régi kenyér ízét nem adhatta vissza semmi többé. Eltűnt, szertefoszlott a régi íz, mint ahogy tovaszáll tünékeny életünk. Bizony sokszor föl- sajdul bennünk a vágy a régi, szegényes karaj kenyér után, ifjúságunk kenyere után, amelynek jó ízében anyánk szivének szeretete is benne volt. Nézem, elnézem a gyermekeket, akik oly jó étvággyal habzsolják a zsemlét, kenyeret, amint mi habzsoltuk valaha régen. S mintha hallanánk a kérést is, amikor egyik a másiknak mondja: Adj egy harapást, egyetlen harapást! S lelkűnkben mélyen fölszakadnak a régi emlékek, megpróbáltatással teli, szilaj évek, s mégis: egy boldog pillanatra mintha éreznénk anyánk kenyerének jó ízét. DÉNES GYÖRGY Raul Martinez (Kuba) grafikája □ □ DD c^3 ummTT^m m TTnnp7iTTT ^ ^ * _i\ ____h > ^ > la_1 _ - , _ v\ _□_□□□
