Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-01-18 / 2. szám
Telefonon felszólnak értem a telexirodából, hogy menjek le, Budapest van a vonalban, a Tv- híradóból szeretnének beszélni velem. - Itt Horváth Péter, a külpolitikai rovatból - pötyögeteti a gép csupa rövid betűvel a szöveget. - Viszontlátogatásotok ügyében hívlak. Tudni szeretnénk, mikor és hányán jöttök, aszerint állítjuk össze a programot és biztosítjuk számotokra a szállást.- Épp a napokban tűztük ki látogatásunk időpontját, így azonnal adhatom a választ: - December tizedikén, dél körül érkezünk. Két napot szeretnénk nálatok tölteni. Kérünk benneteket, a program összeállításakor a fő hangsúlyt híradótok megismertetésére helyezzétek. Tizennyolc tagú csoportot szervezünk - írom még a szöveghez, de kételyeim támadnak, elmehetünk-e ennyien egyszerre, hiszen a mi híradónk se állhat le.- A lehetőségekhez mérten igyekszünk minden kívánságotoknak eleget tenni, örülnénk, ha ti is olyan jól éreznétek magatokat nálunk, mint mi éreztük magunkat nálatok - olvasom újra immár az íróasztalomnál a papírdialógus befejező mondatait és abban bizakodom, hogy az utolsó mondatot nem illemtani szabályok kényszerítették a szövegbe. Budapesti barátainkat mi is beavattuk híradónk műhelytitkaiba, érdeklődésük szerint megmutattunk mindent, ami érdekes lehetett számunkra. Az említett napon pontosan nyolckor érkezem a Zoch utca elejére, a Csehszlovák Rádió épülete elé, ahonnan buszunknak indulnia kell. Sofőrünk már befütött, negyed kilencre teljes a létszám s így problémamentesen elhagyhatjuk Bratislavát. A tervezett tizennyolc főnyi csoport már tizenegyre zsugorodott, de ha a szerkesztőségünkben uralkodó „felfordulásra“ gondolok, amely a híradó stúdiójának újjépítésével függ össze, kész csoda, hogy ennyien is menni tudunk. Csaknem két hete, hogy a híradó második kiadását is Prágából közvetítjük, tizenötödikétől viszont ismét a Szlovák Nemzeti Felkelés téri stúdióból kéne sugároznunk. Véletlen csupán, de mégis megtiszteltetésnek veszem, hogy azon a héten a második kiadást én vezetem. így az első gyakorlati próbát az új berendezésekkel is én teszem, szimbolikusan ugyan, de stúdiót avatok. A mielőbbi befejezés gondja tartotta vissza most is csoportunk egy részét, mert ahogy arról tegnap magam is meggyőződhettem, van még ott munka rengeteg. Talán csak a műszakiak optimizmusa rendíthetetlen, akik a kábelek zűrzavarában már így is látnak rendszert. Egyikük megjegyzi:- Hétfőn huszonkét órakor már ettől az asztaltól vezetheti műsorát, erre szavamat adom. Megérkeztünk. Budapest mint mindig, most is a világváros benyomását kelti. A képhez hozzátartozik a gyakori forgalmi dugó is, amelyben többször van részünk, mire megközelítjük a Szabadság tér 17-et, azaz a Magyar Televízió épületét. Az egykori tőzsdepalota faállványokkal van csaknem teljesen körülvéve, a hálás utókor tatarozással próbálja megvédeni a múlt egyik építészeti remekét. Jóleső érzéssel nyugtázzuk, a portán is tudnak rólunk, udvariasan fogadnak, s pár perc múlva már Farkas József, az egykori moszkvai tudósító szaporáz a lépcsőkön lefelé, s mindenkivel boldogan ráz kezet.- Kettőig van időnk, addig elszállásoljátok magatokat és megebédelünk - mondja s már mutatja is az utat. - Aztán megnézzük a híradó egyes rovatait, a stúdiókat, végül pedig a főszerkesztő szeretne benneteket fogadni. Kettőkor az ódon épület kacs- karingós folyosóit járjuk. Helyiségből helyiségbe megyünk aTV-híradó „felségterületén", ami ugyancsak nem nagy, figyelmébe véve, hogy ebben az épületben fér meg szorosan egymás mellett a televízió összes osztálya. Figyelmünk mindenre kiterjed, hiszen csoportunk is vegyes összetételű. Van köztünk gazdasági, bel- és külpolitikai szerkesztő, vágó, de más, a műsorkészítéssel összefüggő ágazatok képviselője is. A képernyőről jól ismert arcokkal találkozunk a folyosókon. Baló György külpolitikai szerkesztő-riporter igyekszik valahová, majd Sugár András A hét munkatársa halad el mellettünk. Mi sem vagyunk ismeretlenek a magyar tévések számára, mert hallva, hogy magyarul beszélünk, megállítanak, s arról faggatnak, jól ismerték-e fel a csoport élén Karol Doboétés Tibor Reptát. A külpolitikai rovatban Ipper Pál ül az asztalfőn és a napi híradó anyagát szerkeszti. Háta mögött a világtérkép. Előtte az adás un. tükörbe szerkesztett tartalma, egyik munkatársával épp ezt vitatják meg.- Tulajdonképpen, hogyan készül a tükör? - kérdezem.- Fél kettőkor rendszeresen röpgyúlést tartunk, amelyen jelen vannak a rovatok képviselői, és azok a szerkesztők, akiknek közük van az aznapi adáshoz. Itt állítjuk össze a tükröt, amelyben az általunk meghatározott sorrendben tüntetjük fel az adásba szánt anyagokat. A tükör tulajdonképpen egy stencilezett űrlap, amelybe bejelöljük az anyag idejét, nemét, címét és a szerzőjét.- A híradó vasárnap és hétfő kivételével naponta jelenik meg, mennyire lehet tervszerű a készítése?- A külpolitikai részben csupán kivételes esetekben tudunk előre tervezni, például amikor pártkongresszusok vannak; már előre tudjuk, mikor tartják a kongresszust ebben vagy abban az országban, így mi kiküldhetjük forgatócsoportunkat, vagy más módon készülhetünk az eseményre. Ami viszont gyakoribb a külpolitikában, hogy az események szinte előrelátha- tatlanok, tehát gyakorlatilag készülni sem lehet rájuk. Ezekre rugalmasan, szinte azonnal kell reagálnunk olyan oknál fogva is, hogy a néző nehogy más, számunkra nem kívánatos forrásból értesüljön róluk. A híradó belpolitikai részét heti tervek nyomán készítjük. Csütörtökön a belpolitikai rovat riporterei benyújtják a tervajánlatukat, melyben feltüntetik a témákat. Hadd mondjam meg, nem vagyok híve a tervezésnek. Az életet változásában kell rögzítenünk, ezért nem hiszem, hogy ezt tervek szerint tehetjük. Kivételt csupán azok az események képeznek, amelyekről már a külpolitikával kapcsolatban is beszéltem, tehát az előre meghatározott, döntő társadalom-politikai események. Szerencsére, maga az élet gátol meg bennünket az előre gyártott terveink megvalósításában. Jön egy hideg hullám, szakad a hó, akadozik a közlekedés, tehát olyan fontos dolgok történnek, amelyek ugyan nincsenek a terveinkben, de szólni okvetlenül kell róluk. Ekkor vetjük el a dolgozó szobák melegében fabrikált terveket, és vetjük rá magunkat a valóságra. Az ilyen anyagoktól lesz műsorunk időszerű. Nézem az aznapi, december tizediki tükröt, s szavai igazát vélem benne fölfedezni. Csupán mutatóba ide kívánkozik néhány téma: Brezsnyev Indiában, Osló: Nóbel-békedíj, lódzi pártértekezlet, Irak-lrán, a belpolitikai részben ugyancsak a napi események vannak túlsúlyban. Most utólag megállapíthatom, a stúdiók építése során remekeltek a magyar építészek. Igaz, hogy nyolc évig húzódott az építés, de figyelembe kell vennünk, hogy egy nagyon régi épületbe kellett „bedolgozniok“ a technika legmodernebb vívmányait. Ilyen körülmények között úgy kiképezni ezt a részt, hogy csupán két bejáIpper Pál szerkesztés közben raton keresztül legyen megközelíthető, ami a zajok kiszűrése végett fontos, ez már magában egy külön teljesítmény. Ami viszont igazán döbbenetesen hat az először ide látogatóra, az a négy stúdióból a legnagyobbik, a hétszázötven négyzetméteres látványa. Ebben rendszerint tévéjátékok készülnek. Olyan magas, hogy akár emeletes díszletet is el lehet helyezni benne. Rögzítésük is korszerű módon, kampókra függesz- téssel történik. Hogy ez mit jelent, azt igazán csak az tudja megérteni, aki már próbált díszletet építeni dúcolással. Szinte természetes velejárója az ilyen fokú korszerűségnek, hogy a világítópark mozgatása gépi vezérléssel történik.- Mennyire sikerült megismerkedniük a Magyar Televízióval - kérdezi szívélyes mosollyal Ma- túz Józsefné, miután leültet bennünket főszerkesztői dolgozószobájában. Megköszönjük kérdését, valóban sok érdekeset láttunk és hallottunk a nap folyamán, de mert még mindig nincs tökéletesen kielégítve kíváncsiságunk, az ő címere záporoznak a kérdések- Vajon hányán készítik a Tv- híradót?- összesen száznegyvenen vagyunk, plusz tíz gépkocsivezető. Ennyi embernek kell a napi három kiadást ellátnia friss és érdekes híranyaggal. Mind társadalmi, mind politikai szempontból ez egy nagyon felelős munka, hiszen ha csak azt vesszük, hogy a híradó első kiadását csaknem ötmillió néző figyeli, nem számítva bele a szomszédos országok magyarlakta területein élő nézőinket, már ebből is világosan kiderül, milyen tudatformáló nagyhatalom a Tv- híradó. Persze a televíziót csak mint komplex egységet szabad ilyen értelemben értékelni. A Tv- híradó csupán egy része a napi műsornak. Ezért olyan szervesen kell beilleszkednie a műsorba, hogy a néző észre se vegye a rétegződést. A Magyar Televízió heti nyolcvanhárom órában tudósít, nevel és szórakoztat, ami nemzetközi viszonylatban nagyon kevés. Műsorstruktúránkból hiányoznak például a rétegműsorok, amelyek különböző szakmai csoportokhoz szólnak. Tudjuk azt is, hogy hazánk területének nagy részén fogható a szomszédos országok adása is. Ez tulajdonképpen műsoraink minősége növelésének igényét hozza magával.- A Csehszlovák Televízió adásait itt Budapesten is fogni lehet. Ennek bizonyítéka, hogy néhá- nyunkat itt önöknél is felismertek. Melyek azok a műsoraink, amelyeket szívesen néznek Magyarországon?- Azt tapasztaljuk, hogy a sport- szerkesztőség adásai és a gyermekműsorok iránt legnagyobb az érdeklődés. De ezen a téren bizonyára a szabad választás elve érvényesül. Hosszúra nyúlik a beszélgetésünk, de a napnak még mindig nincs vége. Vár rám még egy feladat, elkísérni Tibor Reptát Chrudinák Alajoshoz. Irak és Irán dolgában szeretné az idősebb és tapasztaltabb kolléga véleményét hallani, valamint meghívni öt Bra- tislavába egy stúdióbeszélgetésre. Előttem is leírták már, hogy milyen kicsi „Ali“ - mindenki így szólítja - dolgozószobája, most mégis meglepődünk a parányi helyiség láttán.- Ali mindjárt jön, szól ki egy hang a szomszédos vágószobából. - Ezt a rövid időt arra használom ki, hogy tüzetes terepszemlét tartok a szobában. A könyvespolcon egyebek között a Fejlődő országok lexikona, az asztalon a két fekete telefon mellett a rendszeres használattól „megkínzott“ Magyar értelmező kéziszótár és rengeteg teleírt papír hever szanaszét, (me az alkotó tohuvabohu. És betoppan Ali, hangos szevasztokkal. Nem lepi meg, ami miatt jöttünk. Nyilván hosszú sort tenne ki azoknak a száma, akik az utóbbi napokban az Irán és Irak közötti háborúról faggatták. Közhelyeket mellőzve: lenyűgöző tárgyismerettel beszél a két ország véres csatájáról, megélt eseményeket idéz föl, amelyeket riportjaiban már részben bemutatott a közönségnek. Közben „befut“ Ipper Pál, .látni szeretné az aznapi híradőbá készült riportot. Átmegyünk hát a vágószobába, ahol jó két és fél percig Alit az Iraki katonák gyűrűjében látjuk tökéletes magabiztossággal mozogni. Bravúros ötlettel vágja ki magát és a stábot egy nem is veszélytelen helyzetből, amikor az élesre töltött fegyvereket viselő katonák fölfedezik, hogy a beszélgetést, melyet velük folytat, a tilalom ellenére filmezik és magnóra játsszák. - Nagyszerű - értékel Ipper Pál, és máris rohan, mi pedig visszaülünk a pici szobába folytatni a beszélgetést, melynek ismét a könyörtelen idő vet véget. Búcsút viszont a korai viszontlátás reményében veszünk Alitól, és másnap a többi magyar tévés barátunktól is. Keszeli Béla összesen száznegyvenen vagyunk - mondja Matúz Józsefné. Mellette Ján Izák, a Csehszlovák Televízió külpolitikai szerkesztője (A szerző felvételei) (Tv)-híradósok egymás közt Látogatás a Magyar Televízióban 1981. I. 18. 14