Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1981-04-19 / 15. szám
B új állomáson két férfi lépett be a kocsiba. Az egyik a vasúti alkalmazottak egyenruháját viselte, a másik pedig közönséges civil ruhában volt, amely közepes jövedelmű emberre vallott. Mint a legelső percben kiderült, vasúti ellenőrök voltak. De nem egészen szokásos eljárásuk figyelmet keltett Akimovban. Azelőtt nemegyszer látott efféle vizsgálatot; az ellenőrök a jegyek számát összehasonlították a kocsiban levő helyekével, és ha a vagon teljesen tele volt, akkor mindjárt eltávoztak. Most viszont másként történt: szabad helyek nem voltak, ezt a jegyek száma igcBolta; az ellenőrök mindazonáltal végigmentek a kocsin - a kalauz kísérte őket, aki feltartóztatta az állomáson leszállni kívánó utasokat és meggyőződtek arról, hogy mindegyik jegy tulajdonosa éppen az útiokmányban feltüntetett helyet foglalja-e el. Mi célból tették ezt? Miért volt szükség ilyen ellenőrzésre? Az ellenőrök módfelett alapos munkát végeztek. Akimov észrevette, hogy figyelmes tekintetük valósággal az utasok veséjébe hatol. Emellett csak a férfiak érdekelték őket. Akimov azt is kénytelen volt észrevenni, hogy jómaga szintén fokozott érdeklődést keltett bennük. Feltűnő figyelemmel mustrálták, s ugyanakkor azon igyekeztek, hogy ezt ő, Akimov ne vegye észre. „Ezek bizony más gúnyába öltözött csendőrök, keresnek valakit, és nagyon is lehetséges, hogy éppen engem“ - állapította meg Akimov. Az ellenőrök áthaladtak az egész kocsin, és a vizsgálat befejeztével átmentek a szomszéd vagonba, de ott jóformán csak néhány percig időztek. Akimov látta, amint leszálltak és gondterhesen a pályaudvar épületébe mentek. „Jelentést tesznek a csendőrparancsnoknak a mi kocsink ellenőrzésének eredményéről“ - gondolta Akimov, és elképzelte az események további alakulását: a vonat indulása előtt, vagy - ez a legvalószínűbb - a következő állomáson feltartóztatják, hogy megállapítsák a személyazonosságát. Mint ez a veszély perceiben azelőtt is előfordult vele, Akimovot hirtelen olyan nyugalom fogta el, hogy hidegvérüen, teljesen hidegvérüen tudta fontolóra venni a helyzetet. Feltevéseit illetően talán nincs igaza, talán nincs, de az a legvalószínűbb, hogy mégis igaza van... Nos hát, várja meg, amikor az események utolérik? Azt már nem. Az ellenség ne számítson az ő gondatlanságára. Jól átlátott a cselfogásukon. A kocsi kiürült. Az utasok az állomás- épületbe siettek, az egyik forró vízért ment, hogy teát főzzön, a másik a piacra, a harmadik pedig pusztán sétálni. A kalauz is elballagott valahová. Akimov levette a csomagtartóból a ponyvazsákját, és kisietett a kocsi zárt peronjára. Ekkor észrevette, hogy a szomszéd vágányról éppen indul a személyvonat. „Ezzel kell továbbutaznom“ - határozta el Akimov, kinyitotta a pályaudvarral ellentétes oldalon levő ajtót, és kiugrott. A másik vonat egyik kocsijának kalauza elvette a zsákját, és felsegítette Akimovot a lépcsőn.- A vonat Moszkvába megy, nagyságos uram - közölte a kalauz minden eshetőségre, hiszen ennek már nem volt jelentősége: a szerelvény egyre gyorsabban haladt, és lehetetlen lett volna megint leugrani.- Éppen oda utazom, kalauz úr - mondta Akimov udvariasan, behízelgő hangon, minthogy jegye nem volt, és erről még tárgyalni kellett vele.- Akkor fáradjon be - tessékelte éppoly udvariasan a kalauz. Akimov nem sietett: jobb volt itt megállapodnia a kalauzzal, ahol nincsenek tanúk. Elsuhantak az állomás épületei és a kanyarban elébe tárult a peron. S Akimov nyomban észrevette, hogy a pályaudvar legszélső ajtaján három ember lép ki. Kettőt közülük azonnal felismert: az ellenőrök voltak. A harmadikon pedig csendőrtiszti köpeny kéklett. „Fontos, hogy az ember mindent idejében tegyen“ - gondolta Akimov, és cseppet sem kételkedett abban, hogy ezek az éber hivatalos közegek éppen ahhoz a kocsihoz igyekeznek, amelyben az ő szerény személye volt.- Akkor fáradjon be - tessékelte éppoly udvariasan a kalauz. Georgij Markov* Akimov csupán néhány órát töltött Moszkvában. Ha több ideje lett volna, akkor elmegy valamelyik illegális szállásra, amelynek a címét ismerte. De az egyik a következő feltétel miatt nem volt alkalmas: Este nyolc óra előtt ide ne jöjj! A másik pedig túlságosan messze volt, az elővárosban. Odautazni pedig kockázatos lett volna: lekéshette a vonatot. Akimov sajnálta, hogy nem találkozhatott elvtársaival, nem kérdezhette meg őket a párt ügyeiről, nem értesülhetett a frontról érkezett legújabb hírekről. Miután a Lihacsov iratait tartalmazó zsákot (néhány kisebb holmiját is belegyömöszölte) elhelyezte a poggyászmegőrzőben, elindult, hogy egy kicsit kószáljon az ősi székváros utcáin. És itt is mindenütt a háborús idő nyomaira bukkant: Moszkva anyácska megfakult, megkopott. Elhalványult templomainak és székesegyházainak aranya, elcsendesült harangjainak estéli csengése. A moszkvai nép pedig feltűnőbb lett: bárhová néz az ember - vagy rokkant, vagy katona: temérdek batyuzó, koldus, valamiféle toprongyos kölykök, a pályaudvarok előtti tér pedig olyan, akár a piac: kereskedés folyik. Katonák színehagyott zubbonyokat, foltozott nadrágokat, viseltes bakancsokat kínálnak, meleg sálat, félbársony felöltőt és bő szoknyát viselő parasztasszonyok pedig napraforgómagból készült halvát, feketelisztperecet, burgonyából és korpából sütött lepényt árulnak. Egy óriási termetű, kövér rendőr rá- ráripakodik a tömegre, hol a katonákat, hol az asszonyokat zavarja el, félelmetes külseje ellenére azonban senki sem hederít rá. Egy helyütt a téren különösen élénk kavargás észlelhető a tömegben. A rendőr sebes léptekkel odasiet, s ráförmed az emberekre. A kereskedéssel foglalkozó katonák azonban szembeszállnak vele.- Eriggy innét, öreg, amíg szépen mondom, eriggy! Mert ha nem mégy, akkor örök időre ideragasztunk, te hájas hátországi patkány! - mondja nyomatékosan az egyik katona, és az arca rángatózik a fronton kapott légnyomástól. A rendőr megpróbál felháborodást színlelni:- Csak semmi sértegetés! Mert még felelősségre vonhatjuk! - De nevetés harsan, és mindenki láthatja: a hátországi patkány a katonákhoz mérten nyomorúságos féreg, akit senki sem vesz komolyan.- A ti hatalmatok a múlté, zsarnokok! - kiáltja a rendőr után valamelyik talpraesett parasztocska, és a rendőr eltávolodik a tömegtől, s úgy tesz, mintha nem hallaná a kihívó szavakat. „Változnak a szokások - állapítja meg Akimov. - Ha a katona a cári rendszer, a tőke és a rendőrség ellen akarja fordítani a fegyverét, akkor semmi sem tartja majd vissza. És ennek közeledik az ideje“. Közeledik, egyelőre azonban még nem köszöntött be. Ezt a körülményt tekintetbe kell venni. Akimov Moszkva utcáit rótta, s közben éberen figyelt: vajon nem akaszkodott-e utána spicli, nem figyelik-e. A Búj állomáson tegnap történt eset arra késztette, hogy megint az óvatosságra gondoljon. Amikor megkezdődött a beszállás a Petrográdba induló vonatba, Akimov igyekezett az utasok legsűrűbb áradatába sodródni. A felvillanó arcok, a sokféle ruha, a sürgés-forgás közepette nehezen lehetett volna észrevenni és megjegyezni őt. Nem fülkés, hanem termes kocsiba szállt fel, és a szörnyű tülekedés közepette sikerült zsákjával a legfelső fekhelyen elhelyezkednie. Jól utazott, bár a kocsi fülledt és kényelmetlen volt. Pétervár előtt vagy ötven versztányira leszállt a vonatról. Szökésének már a legelején ezt ajánlották neki: kerülje el Petrográdot, ne térjen be a főpályaudvarokra, ahol éjjel-nappal éber figyelés folyik, ne szálljon fülkés kocsiba, vegyüljön bele a tömegbe. Akimov egyik helyi vonatról a másikra átszállva, déltájt a Miklós-vasútvonalról átjutott arra, amelyik Finnországba vezetett. Este pedig felszállt a vonatra, s az tovább röpítette Helsingforsba, Svédország felé. És minden jól ment, semmi sem ígért semmiféle bonyodalmat... GELLÉRT GYÖRGY fordítása ★ A Szibéria című regény fenti részletével köszöntjük a 70 éves Lenin-díjas írót, a Szovjet írószövetség első titkárát. GYÜRE LAJOS Pengető Hopsza-hó, hopsza-hó megint ez a tarka ló se hintó, se szekér megette a kisegér Hopsza-hó, hopsza-hó hogy az egész mire jó ötvenesen öregen kaparj csak a töreken Se szekér, se hintó betakarja mind a hó rámás csizma hóha-hó De akkor is: gyi fakó BETTES ISTVÁN Ad citeram* ha nem értitek nem tehetek róla drumbi-drumbi ananász drumbi-drumbi an a nász csalán csalán árva csalán minden réten kilenc kalász vajaskenyér admirális ad citeram ad árnál is hideg lecsó kalamáris zokni nélkül megfagysz máris lélegzetem ki-beráng nincs az a zsák mi leránt szert tettem egy köcsög tejre benyakalom mind reggelre (★ lat.: citerákhoz) Szemrebbenés nélkül a főutcán velem szemben emberek járnak-kelnek szemrebbenés nélkül szemük lomtárában: almáspite hullámvasút csukamájolaj lebbencsleves hajócsavar galambdúc csipkebokor kétszersült éticsiga benzinkút vízisikló rézmozsár meszesgödör réti sas gyomorrontás harangkongás adó-vevő toronyóra zsebóra ra főutcán velem szemben emberek járnak-kelnek szemrebbenés nélkül Már közeledik a tavasz. Nem éppen gyorsan, hanem szép lassan, olyan lassan, mint például a frank-ügy végső következményei. Itt-ott már egy kis elóízelítöt is kapunk belőle, úgy déli tizenkét óra tájban. Ebben az időben már föltűnik az égen a nap sárga gömbje, és szépen süt az emberekre, de csak azokra, akiknek pénzük van. Akiknek nincs pénzük, azok továbbra is árnyékban és téli borúban ténfereghetnek. Most már majd lassanként elmúlik a hideg, és nemsokára benn a szobában, és künn az utcán kellemes meleg lesz. De csak azoknak, akiknek pénzük van, mert akiknek nincsen pénzük, azok továbbra is fáznak, dideregnek, reszket a csontjuk is, és vacog a foguk. Mondjuk már, hogy augusztusban nem éppen a hidegtől reszket a csontjuk és vacog a foguk. De reszket és vacog, az tagadhatatlan tény, az meg már aztán tökéletesen mindegy, hogy mitől reszket az ember csontja és vacog a foga, ha egyszer reszket és vacog. Tavasszal a madarak vígan csicseregnek. De csak azoknak, akiknek pénzük van. Mert ki az a link ember, aki azt meri mondani, hogy annak, akinek egy ficcse sincs a zsebében, s napok óta éhezik, hogy annak a madarak vígan csicseregnek? Annak még a madárcsicsergés is fáj, mintha az ég egy nagy üvegbura lenne, s valaki egy késsel kaparná az üvegburát, s az adná azt a szörnyű fülsértő hangot, amit köznyelven madárcsicsergésnek neveznek, és amit a ,,költő“ nem röstell a ,,madarak víg danájának“ mondani. Tavasszal rügyeznek a fák, nyílnak az ibolyák és kinyílnak az orgonák. De csak annak, akinek pénze van. Mert akinek nincsen pénzé, az fáradt tekintetét a földön vonszolja, és sarat lát folyton, de nem ám zöld rügyeket. Az orgona pedig az ő számára hiába nyílik, mert ha hozzányúl egyhez, jön a kert őre, és botjával végigsuhint a hátán. Tavasszal új erőre ébred a szerelem. No de azt azután igazán fölösleges lenne magyarázni, hogy csak annak a számára, akinek pénze van. Szerelem és pénz a mai világban: két egymástól elválaszthatatlan atyafi gyermek (vagy már nem is tudom, hogy hogyan mondjam). Mert hát megnősülhet például az, akinek nincs lakása? Aki nem tudja eltartani a nőt? Hát nem úgy van-e, hogy a nő a vezérigazgatóra somolyog, akár tél van, akár tavasz - és akinek nincs dohánya, az mehet a ,,sóhivatalba“? Tavasszal kék az ég. De csak annak, akinek pénze van, mert akinek nincs pénze, szerintem, még tavasszal is fekete az ég, gyászfátyollal van befödve. Tavasszal változatlan erővel zöldellnek az örökzöld „költők“. Hónapos szobáikban egy szál csillár mellett papírra sanyarogják epekedésüket a barna kislányért, a barna kislány pedig pokoli nyugalommal vacsorázik a zenés étteremben azzal, akinek pénze van. Tavasszal gyakran esik az eső. Mégpedig nemcsak annak, akinek pénze van, hanem annak is, akinek nincs pénze. Sót, annak esik igazán! Mert akinek pénze van, annak a gumikabátjára esik, de akinek nincsen pénze, annak be- folydogál a lyukas cipőtalpán, s jéghidegen fölszivárog egész a melléig, úgyhogy még a mája is reumát kap tőle. No de hol van mindebben, ami tréfa, ami nevettető? Hát nem szomorú ez?... Hát bizony mindennek a fele sem tréfa. Nincs ebben semmi nevettető, legföljebb a ,,költő“, akin már igazán nevetni lehet. De igenis mindebben van valami vigasztaló! Mégpedig az, hogyha olyan lassan is közeleg a tavasz, mint a frank-ügy végső következményei, azért mégiscsak közeledik. És egyszer itt lesz, ha évek múlva is, akár márciusban, akár októberben vagy decemberben, de itt lesz a tavasz a mi számunkra is! Akkor fedezzük majd föl, hogy tavasszal csakugyan süt a nap, és nyílnak a virágok. A ,,költővel“ persze megint baj lesz, neki szegénynek rettentő pechje lesz: a barna kislány vele fog vacsorázni, aminek is az lesz a következménye, hogy az epedő vers - elmarad. Nagy Lajos A tavaszról is kiderül az igazság Egy Bodri férfiakban, p< közvetítői má Egy réggé rozoga hídját Rövidesen jöttek. A műi talált szereim Mire a híd vetítő nők ujji - Mi lesz c hogy ezt már Az alábbi- Czuczor két „bombaindult, Czucz- Mit hozo- Kóstolót A lányok Csupán anr a platinaszől lány, a legne Udvariasa a vonat indt meglepetése különböző té- A lányo csomagostól Mit tegyür Csupán a volt hátra. n A szerenc kezdtünk bol azt sem tudti- Ki az?- Én. Tesi- Itt lakik.- Arról vai- Miféle i gyorsan a sá Több házi Kénytelenek egy vonatot azonban a I: rajtunk nevel hogy a jó Ráadásul es „Azonnal a Mátrába!“ A táviratot A táborno test vezérka megvadult b feléjük. A vezérka kezdett el ne- Maga rr- Ez az el a vezérkarbe Dúdor Istvá
