Új Szó - Vasárnap, 1981. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1981-03-15 / 10. szám

ÚJRA A SZABADBAN Hivatalosan még nem érke­zett meg a tavasz, de ha süt a nap, a testnevelési órákat újra a szabadban tartják a légi (Lehnice) alapiskolában, aho­vá éppen akkor érkeztünk meg, amikor a foglalkozás so- rakozóval kezdődött. A hetedikes és kilencedikes lányok közös testnevelési órája kezdetén Borbély József tanító elvtárs részletesen megmagyarázta a tennivalókat, mert hiszen csak a menet­gyakorlat, a futás volt közös, utána csoportokba osztva folytatták a foglalkozást. NEM ISMERETLEN ■ Élvezettel és örömmel olvastam néhány héttel ezelőtt az Eldorádó cí­mű verset, melyet egy régi olvasó­könyvben talált és átköltött Ozsvald Árpád. Már nyugdíjas tanítónő va­gyok, de ez a vers visszaröpített a múltba, felidézve azt az időt, mikor jó apánk köré ültünk, s hallgattuk a „nagykönyvből“ felolvasott mesé­ket, verseket. Igen, mert az Eldorádó cimü vers annyira tetszett, hogy kívül­ről megtanultam. Rá is jöttem, hogy a GYERMEKVILÁG rovatban közölt változatnak az eredetijét jól ismerem Néhány nap múlva kezembe került egy régi, 1885-ben megjelent könyv, A magyar költészet kincsesháza ci­mü, melyet Endrődi Sándor szerkesz­tett. Ezt olvasgatva tudtam meg, hogy nem ismeretlen az Eldorádó című vers költője. Edvi Illés Pál (1793- 1871) írta, önálló gyűjteményben nem jelentek meg a versei, bizonyára azért került névjelzés nélkül a régi olvasó­könyvbe. Egyébként mindkét változat olyan számomra, mint költészetünk egy-egy gyöngyszeme. Pán Béláné Mégpedig a szokásos, ritmusos bemelegítő gyakorlatok­kal. A ritmus nem volt ugyan mindjárt egységes, de tízperces gyakorlás után kialakult. Utána a távugrás gyakorlása, majd játékos stafétafutás következett. És amikor az óra véget ért, az „Egészségetekre“ köszöntésre válaszolva vidáman kiál­tották a lányok: Köszönjük! (hajdú) (A szerző felvételei) HOGYAN LEHETSÉGES? A télen egy vidám cinkepár telepedett meg az ablakunk előtti birsalmafa sűrű ágai kö­zött. Szívesen fogadtuk a jól ismert madárvendégeket, meg is tettünk értük mindent, hogy tavasz jöttéig a közelünkben maradjanak. Feltettük is őket, hiszen néhány héttel ezelőtt a parkban a földön egy vérző harkályra találtam. Légpuská­ból lőtt sörét okozta a szárnya alatti sebet. Nem volt tehát alaptalan aggódásunk. És be is következett, amitől féltünk. Egyik nap gyanús csattanást hallottunk, és a fa alatt rátalál­tunk az egyik cinkére. Véres volt, már nem élt. Persze, a barbár tett elkövetője gyor­san eltűnt. Hogyan lehetséges, hogy •felelőtlen gyerekek lehetősé­get kapnak a légpuska korlát­lan használatára? Hogyan le­hetséges, hogy nálunk Vajány- ban (Vojany) a harkály, a cin­ke, a természet védelme nem általános? Tóth Dániel Verseghy Erzsébet: Tavaszi bújócska Elillant a tél suttyomban, elszökött a jég is, roggyant térdű a hóember, elvánszorgott mégis. Megsiratta a házeresz, de könnye felszáradt, hogy meglátta a fűzfákon, a hamvas barkaágat. Ébredezik a kertünk is, elröppent az álma, hiányzik az ablakunkból a jégvirágpálma, de helyette a muskátli kövér bimbót ringat, s a csillogó üvegen át a napra kacsingat. Nyújtózik egy nagyot a fa, megpezsdül a vére, a szél bárányfelhőnyájat terelget az égre. Padlásra került a szánkó, labdáznak a lányok, falu végén s kertek alatt szállnak a sárkányok. Bújócskát játszik a tavasz, ott sunyit a réten, előjön, ha kedve tartja — tán a jövő héten. HÍREINK Négy iskola legjobb kézilabdázói részvételével tornát rendezett a ki- rályhelmeci (Královsky Chlmec) ma­gyar tanítási nyelvű alapiskola pionír- csapata. Sefcsik Béla igazgatóhelyet­tes megnyitója után öt csapat mérkő­zött a helyezésekért. A tornát rendező iskola B csapata lett az első. Balogh Jenő a legjobb kapus. Rajna Dénes a legjobb góllövő elmet nyerte, hiszen 19 gólt szerzett csapatának. A másik legügyesebb gólszerző Görözdy Mik­lós volt. aki 11 gólt dobott. Miklós László Rajzversenyt rendezett a nagytár- kányi (Veiké Trakany) alapiskolában Tolvaj Bertalan tanító elvtárs közre­működésével Kridló Valéria, a pionír­csapat vezetője. Huszonnégyen ne­veztek be. Közülük Kiss Edit, Bálint Katalin és Pitóczky Erika nyerték az első helyezést. A versenyről készített rajzokból kiállítást rendezett a csapat­tanács. Ballók Judit Harminchat szabad és boldog év hazánk építésében címmel a rozsnyói (Roznava) járási pionírházban közös akciót rendezett a nemzetközi barát­ság klubja és afilatelisták köre. A klub tagjai megismerték a bélyegkiadások problematikáját, az ifjú filatelisták kö­zül tízen a kiállításon bemutatott gyűj­teményeik értékelése után Kovács Gyula elvtárstól, a zsűri elnökétől di­csérő oklevelet kaptak,. Harviscsák István A nemesócsai (Zem. Olőa) alap­iskolában több raj is bekapcsoló­dott a timuristák mozgalmába. Rendszeresen látogatják az idő­sebb lakosokat, szorgalmasan se­gítenek nekik a házi munkában is, de timuristákhoz méltóan nem di­csekednek, szerények. Csak gon­dosan vezetett naplójuk a bizony­sága, hogy tevékenységük rend­szeres. Parády Imre VÍZSZINTES: 1. A MENET-60 pionírjáték harmadik időszakának a jeligéje; a jelige első része. 8 ..... Mik lós, Mikszáth-mű. 9. 1052 ró­mai számmal. 10. Irány. 11. Lám. 13. Torna azonos hangzói. 14. Magyarországi város. 16. Gyakori igevégződés. 17. Szlovákiában megjelenő ifjúsági hetilap. 19. Azonos magánhangzók. 20. Ne­héz fém. 22. Némán keres! 24. Az americium vegyjele. 25. Határozói rag. 26. Oázis - szlovákul. 28. Rossz kívánság. FÜGGŐLEGES: 1. Lapokra váló kőzet. 2. Dísze. 3. Azonos más­salhangzók. 4. Egyenáramú villa­mos generátor. 5. Kilométer. 6. Létezett. 7. Ásvány. 12. Ritka női név. 14. A tantál vegyjele. 15. Aminek kellemes aromája van. 17. Állatokat védő körülkerített hely. 18. Bizony. 19. A jelige befejező része. 21. Sport. 23. A fa ellensé­ge (ék. h.). 25. Óriáskígyó (ék. f.). 27. Szovjet repülőgépek jelzése. 29. A múlt idő jele. L. L. Beküldendő a vízszintes 1. vala­mint a függőleges 19. számú so­rok megfejtése. Hamarosan megkezdődnek a versenyek. Jó, ha tudjátok, hogy a 4-5. osztályos tanulók az I. kategóriá­ba, a 6-7. osztályos tanulók a II. kategóriába osztva versenyeznek majd. Tíz versenyszámban értékelik a teljesítményt, mégpedig pontozással. A legkevesebb 0, a legtöbb 10 pont lehet a következők megítélése alapján: 1 / Milyen az őrs felszerelése és a fegyelme? (Ajánlatos az őrsvezető jelentésadását előre begyako­rolni) 2./ Milyen az őrs naplója, krónikája? 3/ Milyen EGESZSEGUGYI ORSOK FIGYELMÉBE a faliújsága? 4./ Ismerik-e a gyógynövényeket, készí- tettek-e herbáriumot? (Tudni kell, hogy melyik gyógy­növény hol található, mikor és melyik részét kell gyűjteni, mire használható, melyik mérgező és melyik nem). 5./ Ismerik-e a közúti jelzőtáblákat és a közleke­dési szabályokat? A legkevesebb 0, a legtöbb 20 pont lehet a következő versenyszámokban tanúsított telje­sítmény szerint: 6 / A Vöröskereszt történetének és tevékenységének ismerete. 1.1 Az emberi test ismerete (Ajánlatos a középiskolában használatos Biológia tan­könyv szerint felkészülni) 8./ A ragályos betegségek felismerése, a higiénia alapjai. A legkevesebb 0, a leg­több 50 pontot lehet kapni a következő versenyszám­ban: 9./ Az elsősegélynyújtásban való jártasság gya­korlati bizonyítása. Ajánlatos a felkészüléshez gyakrabban tanulmá­nyozni a következő tankönyveket: Honismeret, Termé­szetrajz, Biológia. Továbbá a gyógynövényekkel, a köz­lekedési szabályokkal foglalkozó könyveket Jó lesz, ha az ismertetés alapján előzetesen váloga­tó versenyt rendeztek az iskolában, illetve a pionír­klubban. Dr. Nagy Géza (A szerző felvétele) Ha Tardoskedden (Tvrdosovce) pionirkarnevált ren­deznek a magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulói, felvonulással kezdik. A jelmezekbe öltözött pionírok, és nyomukban a többiek úgy vonulnak végig a főutcán, mint a valamikori farsangolók. Ugyanis, Forró Anna tanítónő vezetésével sok, érdekes és régi népszokást gyűjtöttek, melyeket ilyenkor felelevenítenek. Kobolka György rr—p—p f : u rn í. (14 15 20 ■ z ■ 26 V 27 ■ 26 2 S *-> A március 1 -én közölt keresztrejtvény helyes megfejté­se: „Fehér ruhában integet, nyomában tavasz lépeget. " - 73 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Gecse László, 2. oszt. Nagykövesd(Vel'ky Kamenec), Horváth Angéla, 4. oszt. Bratislava, Iski Ibolya, 8. oszt. Kisgéres (Maly Hores), Juhász Ildikó, 2. oszt. Tornaija (Safarikovo), Olléh Gyöngyi, 7. oszt. Alistál (Hroboiiovo) FELVONULÁSSAL KEZDIK

Next

/
Thumbnails
Contents